A táncosnő Maja
 

Ölti színét fonákjához
mosolyával, vékony szálon
láthatni alig elhajol,
láthatón ahogy áthatol.

Táncokat mind, tűnékenyet
szép-fonatúkat fűz egybe
oly gyöngén, olyan védtelen,
amint benne a végtelen.

Színétől áttört opál
bőre alól halovány
minta rejti félhomály.

Gyöngyöz, cseppje vöröslő,
csuklón körbe, karkötő
hűti lassan, míg színt vált,

testet kéklőn ékít pánt
szemcsés, cseppenként kivált,
gyöngysorrá forrt jégkristály.

Szeme, a fortyogó benső
kicsapódása, áttetsző
mutatni őt: őt elrejtő.

Szín és fonákja közt bujkál
mosoly, tűben maradott szál.