Amikor nem tavasz követi majd a csikorgó telet, hanem egy elnyűtt kabátban egy réges-rég elfelejtett ősz kopogtat be hozzád, és a hajnalok mint kócos gyermekek bíborra festik az utolsó felvonás díszleteit, akkor, és csakis akkor tudni fogod, hogy az idő kifordult a tengelyéből és kecsesen a csillagok honára hajtja le a fejét.
     Még talán kapkodnál múlt szerelmek emlékei után, de már elkésett minden mozdulat.
     Egy gondolat csahol át végül, nyugattól keletnek feszülve: laknak a Napban is.