|
Eszmélés
Lélegző várfokok
között
Egy álom rohangál. Az én lábaimon. Kalandok emlékzászlóit
hozza most hárommillió mosolygó ember. Tavakat is hoztak a hátukon. Meg
mindenre jó, barna krémet. Sokan mégsem jöttek el.
Tornyokat fényeznek, ezért nincs idejük. Csak egy táncol a
hárommillióból... és csak ő nem meztelen. Talán azért, mert ő a
legszebb. Vértelen az ég, ünnepel
az egész csapat. Lufikat töltenek meg meleg cukorral és tarka kavicsokkal.
Nevetnek, amikor kiszakad egy lufi. Nem baj, van másik... s a cukor sem
fogyott még el. Egy féllábú nekiszédül
egy fának. A fa kidől. A gyökerek közül lepkék rebbennek fel a lélegző
várfokok közé, ahol ólomlábakon egy álom rohangál. Most mindenki megérti:
meg kell halni. Lufi-darabkák, a tó
tócsái, cukorkupacok. Nagy menet volt. A föld alatti állomás
zsúfolásig megtelt. A vonat beállt, az emberek felszálltak, a vonat
elindult. Fölfelé és lefelé. Megint kiszakadt egy lufi. Cukor és kavicsok egy
vonat padlóján. |
|