Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2004. 3. szám
Félelem
 

Albert térdig gázolt a dobókockákban, és mivel nagyon félt, lövések hangját kezdte utánozni. Egyiket a másik után. Ez nagyon ment neki.
     Albert félt, mert azt hitte, hogy lombsátrak loholnak a nyomában. Félt, hogy valaki majd hirtelen elébe toppan, és megmondja, hogy ki is ő tulajdonképpen. Félt, hogy szemek nőnek a testében, amelyekkel rajta kívül mindenki láthat majd mindent. Félt, hogy a nagyanyja megint meg fog halni.
     Albert végre hazaért. Levette a cipőjét, és kiszórta belőle a dobókockákat: egy 4-es, egy 2-es, két 5-ös. Összesen tizenöt. Nem is rossz, Albert!
Az ablakon beszűrődő fény a következő pillanatban már hanyatt fekve érte Albertet, aki ebben az előnyös pózban észrevette a szoba egyik felső sarkában gubbasztó rémet.
     -  Béküljünk ki, fáradt vagyok - kezdte barátságosan Albert. A rém nem válaszolt, csak ette a fényt, csócsálta, ahogy a kását szokás. Végül aztán mégiscsak megszólalt:
     -  Miért félsz attól, hogy valaki megmondja, ki is vagy te tulajdonképpen?
     -  Ha 16-ot dobtam volna, akkor most leszállnál rólam?
     -  El tudnád viselni, ha te lennél a világegyetem egyik tartóoszlopa?
     -  Na, most mondd! Híd két világ között, ugye? Tényleg fáradt vagyok, hagyjál!
     -  Tudd meg, Albert, én is félek. Rettegek... a fordítva leírt betűktől.
     -  Nagyszerű. Majd tetováltatok magamra néhányat.
     -  Kivel? ...Brúnóval?
     -  Hát kivel mással?
     -  Jaaj! Brúnó félelmetes, rettenetes, rémisztő!
     -  Pofa be és zabálj, amíg teljesen le nem megy a nap. Nem fogom, megint hajnalig égetni miattad a lámpát, te haspók. Egyébként pedig 4+2+5+5 az 16, úgyhogy kushadj, különben kiengedem Brúnót a gyufás skatulyából.
     -  Á, az még az orrát sem fogja kidugni. Borsódzik a háta a tizenhatos számtól.