Van egy emblematikus - félkomoly, mégis -vissza-visszatérő kérdés Vass Tibor költészetével kapcsolatban, nevezetesen, hány "kilométer" egy Vass-vers?
     Pontosabban fogalmazva: mennyi, mégis mennyi egy szöveg megírásának mondjuk, km/h sebessége? A Miskolc-Budapest távon - szerzőnk milliószor bejárt vonat-útvonalán, melynek élményei rendre megjelennek már előző köteteiben is - kimutatható-e valami fizikai mértékegységgel ugyan nem bíró, mégis hányados-féle?
     Át lehet-e gondolni, meg lehet-e fogalmazni, le lehet-e írni stb., stb. az adott művet az "adott". (menet)idő alatt? Létezik-e olyan írás, mely ott és akkor befejezettnek nyilváníttatott, s később sem lett módosítva, javítva; vagy döntő többségben mindig a "stúdióban" végzett "keverés" (esetében ezt nyugodtan nevezhetjük afféle költészeti digitális utómunkának is) adta a végső, lapokba, kötetekbe került változatot?
     Ezt nem lehet pontosan tudni, nem is ez a leglényegesebb, hisz összefüggő tartalmi és esztétikai hálójával az Esőnap túlnyomó részben épp arra mutat legkarakterisztikusabban rá, hogy tudniillik "aminek térbeli kiterjedése van, története, színe, kalandja, emelete, égboltja, napja-holdja, biztonságosabb talán, mint ami csak név, évszám, gondolati összefoglalás vagy szétráncigálás" - ahogy azt Tandori Dezső definíció-pontossággal foglalta össze a hátsó borító ajánló soraiban. Így aztán nem is annyira lényeges az az "ontológiai" kérdés. Hisz a könyv versei valóban azon "hétköznapokból", illetve azok történéseiből "választanak" olyan "megváltozott"** heteket, napokat, órákat, momentumokat melyek - mint maguk az esőnapok is - épp csak egy apróság okán lettek "másokká", mint társaik.

A szerző 2002-ben megjelent Előzuhany kötelező című kötetének fülszövegén Körmendi Lajos így zárja játékos négysorosát: "Nem lírai lőre - igazi bor, / Mit laptopjából szüretel Tibor." Ebből, ezúttal, a "laptopjából szüretel"-t érdemes kiemelni, mert Vass Tibor: szüretel valóban. Képzeletbeli varsáját magabiztosan veti ki bármelyik általa épp meglátogatott élővízbe, s a legtöbb esetben gazdag fogással tér haza. Magába a szövegbe. Így aztán nem egy esetben a napló precizitásával rögzíti azon pályamódosult "napok" (? változó hosszúságú időintervallumok) eseményeit, illetve a legkülönbözöbb "tartalmi helyeken" történtek hangsúlyos pontjait, jellemzőit, sok esetben részletes leírását. Hogyan festett ott; hogy esett, ami ott esett? Vass fölvetéseinek (egy-egy írás rendre többet hordoz) ez szinte kihagyhatatlan a), b), esetleg c) pontja. Azok "hierachiájában" azonban csak kevés esetben kerül a kevésbé fontos d), e), f) stb. kérdések sorába.
     Nem arról van szó, hogy nem hiányoznak olykor hetek is ebből a "virtuális naplóból"; sokkal inkább arra lesz érdemes figyelni, hogy milyen arányos rögzítéssel kapnak nyugvópontot, s ahhoz precízen rögzítő csapot a legapróbb részletek is.
     Tegyünk mindent a helyére! - sugallja. Ezért - és ehhez - áll mindig készen a laptop. (Hogy mi van akkor, ha kénytelen-kelletlen nélkülözni kell a szövegszer- kesztőt, az internetet, és az e-mailt, ahhoz az Előzuhany kötelező harmadik darabja, a Feszültségmentes vers*** ad igazodási pontokat.) Arra gondolni azonban, hogy szerzőnk afféle 20-21. századi kompjúterkrónikás volna: pongyolaság. Vass Tibor egy üdítően egyedi - bár nem rokontalan - hanggal és "hangszerre1" "zenésít meg" gyakorlatilag bármit, amit arra érdemesnek tart. Rutinjaink, beidegződéseink, illetve az azoktól való el-elszakadási pontok, no meg azok megtörténés-pillanatai érdeklik. Hogy miként lehet majdnem minden nap, nem épp mindennapi elégiával mindezeket rögzíteni, az az Esőnap egyik izgalmas kérdése.

     Képzeljék, meséli Vass, így rohanok a fiamért óvodába; képzeljék, a tokaji borok sok penicillint tartalmaznak, és, mert érzékeny vagyok rá (nem a borra, a penicillinre), megfájdul töle a torkom. Képzeljék - de tovább nem sorolom Vass "képzeljék"-jeit -, a vonaton olyik esetben nagyon jó nők (K. jó nők) utaznak, mondjuk IC-büfékocsikban teázgatva.
     S mindezt, lehet, képzeltük is, csak hát ki gondolta volna, hogy mindezek (ezek mind) versben is "elférnek". Ennyi "köznapiság", "banalitás" - és: hétköznapi csuda? A csuda tudja?! Igen tetszetős-elegáns ebben a gyűjteményben, hogy "hétköznapjaink" milyen könnyedén és légiesen emeltetnek a szövegekbe.
     Vass Tibor rendkívül érzékeny, olykor veszélyes-süppedős szellemi talajon és -ról (technikailag, ugye, laptopon és -ról) tesz jelentéseket olyan emberséggel és alázattal, ami - azért-azért! - föltétlen aláhúzza: nini, a fűnyírást, az álombéli lovaglást, fia meseolvasgatását imígyen is meg lehet jeleníteni. Ehhez a komolysághoz adódik egy csak rá jellemző, és folyvást sorai közt bujkáló - a Hamismásban**** már föl-fölmutatott - "hamisság". Irónia, önirónia, derűs szemlélődés.
     Ez az, mi nagyon sajátja. Amikor ezekkel "betalá1" - s ez nála szubrutin -, valóban azt kell mondanunk: nini, ez így is megy. S mivel szerzőnk szerkesztőként ugyanilyen módon működik, az Esőnap verseit olyan egésszé bírta foglalni, mintha nagy szeretettel szólna nyári szünetről visszatérő diákjaihoz: "Akkor most ki-ki mondja el legilyenebb, legolyanabb nyári élményét! Tudjátok, formai megkötés nálam nincs..." Írásainak ezen "liberalizmusa" azonban nem gyöngíti, hanem fölszabadítja a verseket. Mert mintha türelmetlenül jelentkeznének oldalaikról a sorok. Őszinte, vidám, meghatott, boldogtalan, szellemes és vagány történetek beszélik el itten önmagukat. Utakról, családról, álmokról, kötődésekről, szerelemről, néha nosztalgikusan megsárgult évszakokról is.
     Meglepően őszinte sorok - nem Vasstól, hanem egyáltalán, mint sorok -, melyek sosem botladoznak szentimentalizmusban. Intellektuális humorban gazdag szövegek, mik messze kerülik (nem egyszer nyelvöltögető kiszólásokkal illetik) a hómvideós műbakikkal "színesített", pörköltszagú tunyaságot, meg annak egész, tipizálható elemekből összeálló miliőjét.

Azt mondhatnánk, majdnem-napló könyv "lett" az Esőnap. De az megint, s kunmarcellásan szólva - derüljön ki majd a kötetből, ha valaki még nem ismerné, ki ő -, de párdon: pongyolaság. Mert igaz ugyan, hogy helyet kap a gyűjteményben az "élet" sokszor legapróbb fény-árnyék játéka is, ez a publicisztika eszköztárát is hangsúlyosan alkalmazó írásmód azonban, a jó tárcák felelősségteljes könnyedségével töpreng el azon, ha egy nő köhögni jár az Operába (Köhögve tapsikoló), vagy egy másiknak - vonaton, persze - jól áll a fogszabályzó a szájában (Fennhéjázó).
     Maga a stílus azért hangsúlyos, mert a magyar publicisztika és tárcaírás történetének számos korszakának jellemző vonásait ötvözi. Egyik részről lépten-nyomon visszaköszön a "kávéházi író"-lét, a hétköznapi élmények földolgozásával, naprakészségével, sodrásával, s annak minden "mai" jellemzőjével; más oldalról, ugyanakkor, a magyar sajtó 1989-90 előtt kialakult alluzivitását alkalmazza. Egymásra oda-visszaható párhuzamokat jelöl ki, ám a nyelvi játékok, a sortörések, vagy a központozás rafinériái mellett, a szövegnek is két-három (vagy több) rétege van. Vass sokszor alkalmazza ezt a technikát, ám a sajtó nyelvezetére kanyarodni tévedés lenne; az a "látszólag erről beszélek, de ha figyelsz, látod, az ujjam közben másra mutat"-féle közelítés viszont kétségkívül jelen van új könyvében is. És: elegáns megoldásai ezek. Nem csak olyan egyértelmű, ámde ötletes oximoronra - kvázi paralelre - gondolok, mint a Nem lesz vers című (mégiscsak lett) versre, melyben is arról van szó, hogy márpedig "Bizonyára lesz, hogy nem / versem...". Tudniillik, míg ezt megvitatja magával - röpke két oldalon -, addigra, ím, mégis lesz: "Uborkaszezonban fogom / megírni e Nem lesz verset, / bizonyára, / mikor más dolgaim akadnak, / nem lesz időm, más dolgaimtól  / Lesz verset írni, / közlésre mondjuk, valami jóféle lapnak. // Vagy íródjon bármi más célból, / bizonyára / Nem lesz vers, / az a lényeg." Pedig hát, látjuk, lett. Nem lesz vers tehát, de - mert a fölvetés kihagyhatatlan, ugye, meggondoltuk magunkat - inkább mégis legyen...
     Az alluzivitást tekintve azonban nem ez a legjellemzőbb. (S annyit még ehhez: szó sincs róla, hogy ezek a írások, mikor csak úgy önmagukban, "mögöttes" nélkül, egész egyszerűen szellemesen szólnak - bár ez igazán ritka -, ne "működnének".) Ez csak az egyik variánsuk.

Van azonban "más" is, s a Ruhaköltemény című szöveget - illetve azokat az írásokat, melyek ehhez a "vonalhoz" tartoznak - olvasva, hamar meg is lep Vass.
     Fölüti avval, hogy "A Ruhakölteményt esőnapra írjam, legyen a Ruha / költeményben egy előre kijelölt nap, az előre kijelölt / napon az esetleg elmaradó szavaimat tartsam meg. / Mondjak a Ruhakölteményben szépeket, mondjam / például: zábibe, záporzó, tartsam meg benne esetleg / elmaradó szavaimat. Tetsszek magamnak minden- / képp, essek minimum egyik ámulatból a másikba." Ez tehát a "nyitány", de a "szellemesség" mögött érezhető, másról is szó lesz, csak arra még korántsem fordultunk rá. A Ruhaköltemény "jelmeze" alatt: komoly állítmányok. Azt írja: "Mondjak a Ruhakölteményben szépeket...", ám sok "szépet" nem mond - néhány jellemző Vass-sorral megerősíttetik majd ez -, inkább egészen egyedi szó- és mondathasználattal összpontosít a "mögöttes" mondandóra.
     S hol van már akkor a ruhakölteménnyel, mint kifejezéssel való játék? Hogy abból is lehet verset...? "A napkeltét kövesse [maga a Ruhaköltemény], honnan hová költözik. / Szeressen feketén-fehéren. / Erősnek képzeljen és / gyengédnek legbelül. / Okádjon tőlem és fosson is, / mossák miattam gyomrát, segítő kezeit. [...] Legyek árulója, nedvét jó pénzért / találjam a feketepiacon. [...]Ne lógjak ki a sorból, mi épp a hetedik. A megeshető / jó legyek, őrizve jól, mint a blokk, mi cserére jogosít." És azért ez se nem annyira vicces, se nem úgy szép, ahogy azt sejdítettük. Már, ha igen.
     Vass Esőnapjába szinte magától értetődően épült be a nyolcvanas évek ellenzéki értelmiségének "szamizdat-hangja" is, illetve az a publicisztikai stílus, melynek meghonosodásához például az induló Magyar Narancs szolgált szellemi műhelyként. Ez azonban egy verseskötet, s a szerző "csupán" eszköztárát és annak határait - ezzel a költészetben még kevésbé kiaknázott zsurnalisztikai műfajjal - bővítette ki. Így alakult ki az az egységes, rájellemző - tárca-jellegű*****, kicsit "túlbeszélős" (amit többször ki kell mondani, azt többször ki kell mondani) - hang, amit a 2000-ben megjelent Fürge újak könyve már több, mint kísérletként vetített előre.

Az Esőnap szövegei - a számos olyan kapcsolódási ponttól függetlenül, melyek a két könyvet "összekötik" - másfelé tartanak, mint a "fürgék", Nem "túlléptek" rajtuk, bár kétségtelen, hogy az új gyűjtemény erősebb-kiforrottab, "más", Ám a krisztusi kort egy-két éve betöltő szerző - fölmerülő motívum, azért említem -, lényegesen komolyabban és, észrevenni nem nehéz, szenzibilisebben is fogalmaz.
     Verselésében pókfonál érzékenységű összekötő szálak alakultak ki, melyek minden szövegen át- és átrezegnek; többi közt ezen tartalmi szálrendszeren mozdítja az Előszobai vers mondatait: "Ne menj el fiam, gondolom, / nem lesz több az életben ilyen, / hogy maguktól így a dolgok, kimondottan összeállnak, / s hogy apagazda összeállás közben essen szét [...] Azt már önszántamból írom bele, / kimondottan magánszorgalomból, / tán nekem is lehet egy-két szavam, / kár, hogy nincs tíz szívem, / vagy ez az egy akkora, mint egy autó..."
     Mert miről van szó? Az apa tanúja volt, amint gyermeke épp kutyájának, cicájának mesél, először a robinhúdból, aztán meg a test enciklopédiájából, Költőpapa pedig áll, s néz, nézi a "hétköznapi" - igen, érdemes újra ezt a kifejezést használni - csudát. És ez a fölismerési képesség Vass Tibor ,költészetének egyik legnagyobb esélye. Így, és ezért, kapnak helyet az Esőnap oldalain - is - a családi mindennapokról, a nyaralóról, az "állandó" úton levésről szóló írások. Fontosnak tartja tudni és tudatni, milyen madáretetőt készített édesapja, de ez a figyelem generálhatta a Tízperces vers című remek darabot, miben úgy villódzik (Tandori Dezső találó szava), hogy közben tízperceink döbbenet-hosszára, súlyára mutat.
     Kezdi: "Tíz percem van, / hogy megírjam ezt a verset." A fölütés összetéveszthetetlenül Vassé; mondhatnánk, kezdődik egy új, sodró, "ide-oda kanyargó" szöveg. Ámde: mire is elég tíz perc? "...minimum / egyszer elélvezek / és meg tudok főzni egy kávét [...] leérek / a Bosnyák térről a Gyarmat utcára [...] a teve száz liter vizet / feliszik", s megállhatunk: tényleg! De jönnek a "saját-tízpercek"! Így alakul ez az általános megállapításokkal rajtoló szöveg abszolút személyes lírává. "Nagyanyámnak nem került tíz / percébe saját halála, / azt mondta, jaj Juliskám, / azt mondta anyámnak nagyanyám, / nem telt bele / a jaj Juliskám után / tíz perc / és agyanyám meghalt". Szóval, arra gondoltam, hogy aki evvel az érzékenységgel állítja magát körpályára ilyen semmi tíz perc körül, az sok mindent gyaníthat e körpálya miértjéről is.

A gondosan összeállított kötet ötvenhét darabjának "lazasága" ellenére sem számíthatunk tehát semmiféle - könnyű-könnyelmű - lazaságra.
     Vass Tibor épp csak úgy tesz, mintha. A textus, külsőleg: minta-laza; abba belefészkelődve meg: mintha-laza. Nagy odafigyeléssel és kellő komolysággal megszerkesztett munka ez, melyben a hétköznapok úgy emelkednek látszólagos könnyedséggel "mindennapi kenyerünké" (ismét Tandori Dezső, ismét találó szava), mintha mi sem volna ennél egyszerűbb.
     Mert Vass mintha számos történésre csak legyintene: "...így van ez, így vagyunk; de ha már így van, és így vagyunk: így is jelenítsük meg." Ebben pedig sem pardon, sem párdon nincs. Minden, ahogyan van.
     A nagymama haláláról, a tragédiát körülvevő és fegyelmünkben megtartó viselkedési normákról, a pattanásig tartott-feszített érzelmekről, a személyre húzott szerepek betöltéséről, a társadalom (melyet itt két hullaszállító jelenít meg) részvéttelenségéről és szenvtelenségéről, arról, hogy hát így vagyunk, a Mink, magunkban beszél: "Mindenki ért a dolgához, / anyám sír, apám az új helyzetet fogadtatja, / én kilököm a savat, mihelyst lenyugszom. [...] Anyám ideadja a buszbérletemet [...] Otthagyom őket / a mérhető pusztulásban." Így pauzálja, avagy figyel arra, mikor "áll meg" apró minutumokra a világ, meg annak folyása. S ha igazán jól sikerül a pillanatfölvétel, tisztán kivehető, hogy azon "Tárgyak leszünk újra, / mások / ki nem sírható könnyei néha." Nagyon így van ez Vass Tibor új verseiben is. Sokszor olyan élethűen fölmutatva, hogy már-már megálla- píthatatlan: mi az, mi hű hozzá; s mi az, mi tán az maga.
 

"Mellé k. dal"

* Az idézőjel miértje, hogy az "adott" idő (tér, sebesség, tömeg...) sem konstans, hiszen előfordulhat - egyebek mellett - , hogy "Rossz vonatra szálltam, / Mis- kolcra tartok Pestről Győrön át, / interszitiről van szó, Győrben áll meg legkö- zelebb."; annál is inkább, mert "A modern kor embere, / ha rossz vonatra száll, alaposan megbánhatja, / modern korban az állomáshelyek távol esnek egymástól.", s mindehhez "Nem kellenek szerek [...], amelyek befolyásolják a gondolkodást, / a tudatot és az érzékelést, / elég, ha magamot adom, aminő vagyok" (Aminő vagyok. Kerülő, 140-142. oldal). Így aztán a szövegek sodrását a folyvást változóra való nyitottság tapasztalatainak - egészen sajátos, ámde - pontos intellektuális rögzítése biztosítja.
     ** A "megváltozott" alatt a "szokott" - ellipszis, para- és hiperbola, egyenes, unalmas, változatos... satöbbi - pályáról le-letérő hétfőkre, csütörtökökre gondolok, melyeken nem üljük unokaöccs névnapját, nincs házibuli, vagy veszekedés a szomszédban, van viszont "A fiam kezében mesekönyv, a robinhúdot kapta kézbe épp, / minap azt néztük a tévében, ma felidézi a filmben látottakat, [...] mesét suttog kutyának és macskának a könyvből, / lapozgat, mutatja az állatoknak a képeket, / az alapján mesél nekik a robinhúdból, felidézi a látottakat" (Előszobai vers, 37. oldal). Nos, ilyenféle megtorpanásokról készít szerzőnk följegyzéseket ("Van úgy, hogy a halandó megérti a tópartra szerelt padokat, / hajlandó gondterhelten tópartra vetődni, kivált üres tárcával, / leül egy odaszegezett padra megértően, és örül, hogy tóparti / padon ül, grátisz, mintha odaszegezve. Ehhez jön a gond- / terhelés. [...] Van úgy, hogy a kacsa, hattyú / grátisz visszanéz. Árnyékok vannak itt, nyakuk árnyéka / vetődik néha ide, a partra, szerintem, s meglehet, szó szerint." (Ún. b. p. vers, 49-50. oldal), melyekre a "szokott" pályájukon keringő téli estéken jó lesz néha ránézni.
     *** A szöveg a Bereki Irodalmi Társaság által szervezett 2002. szeptember 7-15. között tartott szakmai táborban írott kötet azon darabja, melyben Vass szolid, sztorizós humorral mesél egy áramszünetről, mikoris laptopjának tudománya - merthogy az akkumulátor is üres - csődöt mond. Mondhatjuk azt is: a kompjúter esőnapja. A párhuzam, hogy figyelme mire irányult abban az eset- ben, s mire fókuszál új könyvének szinte teljes tartalmi egészében, szembeötlő: "Írnék, / de elmegy az áram, / megírhatnám most, / a Feszültségmentes versben / ha lenne áram, / hogy milyen fontos nekem az áram az íráshoz, / sőt mi / több, / nem fontos, / hanem nélkülözhetetlen" - kezdi, majd elindul egy asszociációs lánc mentén, így jut "a Feszültségmentes vers / a felnőttek számára ajánlott napi / Vass-versbevitel százalékban: // ínyre valózás: 100%, / katarzisolás: 100%, / izgatás: 100%, / ki egyen- / súlyozottság: 100%" soraitól a vers Utózöngéjéhez: "az első írógépem Erika volt, / nem kellett hozzá áram. [...] Tíz éve kell áram / a versíráshoz, / Erika dísznek áll már csak Hernádkakon, // apámék erikáztak be nyolcvanhétben [...] apámék íróvá avattak magukban". Végül - mintegy visszanézve - összegzi, mi is "történt", míg a kényszerszünet tartott: "Miskolc-terezett / mélyenszántó / haszon-vaskor, / néhány paraszteres hold, / má- / sokkal / egy talentumból cseresznyéző, / ki megír / veszett jól / áram nélkül egy verset, // mellyel az út s a feszültség / le van vezetve." (Feszültségmentes vers, 25-31. oldal, a 2002-es Esőnap című kötetben.)
     **** A Hamismást az Orpheusz gondozta és jelentette meg 2000-ben. 
Legyen itt egy "hamisság" onnan: "Figyeljem / a gyomrom. Ultrarövid. Hallgatni Petőfi. / Hallgatni Arany. Ezt is beveszem. Hencegik, / akiknek térkép a táj, dolgukért átlagnál / jobban remegnek. Ajtót, étlapot előre / nyitnak, gépen szállnak fölébük a lombok" (Radnóta, 29. oldal, a Hamismásban), egy pedig a tárgyalt kötetből: "Ismerek egy nőt, / dúdolni jár az Operába, / a népszerű dallamokat hangosan, / a távol eső sorokban ülő, / az Operába nem dúdolni járóknak is / egészen jól hallhatóan, / dallamkövető módon dúdolja[...] néha egészen jól hallhatóan téveszt, / ilyenkor egy-egy pillanatra mintha / meg-megszűnne a nem egészen / dallamkövető dúdolás, I de aztán felkap egy újabb / kevésbé népszerű dallamot, / s nem egészen dallamkövető módon / dúdolja tovább a soron következő; / néha egészen jól hallható tévesztéséig." (Népszerű lallázó, 95. oldal)
     ***** A Szépmíves Kiadó által jegyzett kötet négy ciklusa (Kötés; Horgolt modellek; Receptek; Hímzés) huszonnégy - néha nagyon, de sosem túl - hosszú verset tartalmaz. Jellemzői motívumai: vonatutak, visszérnek "köszönhető" kórházi tapasztalások, Miskolc belvárosának egyik hetedik emeletén zajló történések stb. Az apróságokra, a nagyon apró dolgokra való összpontosított figyelem ekképpen indukál olyan szövegeket, melyek a szomszéd hangos lemezhallgatásáról, avagy a Vass Levente számára megvásárolandó szürke színű, Opel márkájú kisautó beszerzésének nehézségeiről szól. Jellemző darabja ezen gyűjteménynek a Tahoma, avagy öt év a sitten című, melyben a vers betűtípusának fontosságáról és az illegális szoftverhasználat veszélyeiről remekel. Csak néhány sor, a lendület okán: "A betűtípust középpontba állító versemnek Tahoma lesz a címe, ez az a betűtípus, amellyel a betűtípust középpontba állító versemet írom a gépbe. [...] A jogszerűtlenül használt szövegszerkesztő programom jóvoltából tettem szert a tahomára, ha szerencsém van, nem ugrik rám ma egy tahó szoftverrendőr, aki öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatna, ez csibó, a legtöbb, mi adható, s én a legtöbbet érdemlem [...] Börtön, szép ez a szó a tahomával, éppolyan szép a képemyőn, mint a papíron, ez a trútájp betűtípusok egyenes következménye, ezért is jó a tahoma, szép vele a börtön, s a Tahoma, avagy öt év a sitten című versem." S még egy csöppnyi részlet a kódából: "(Ismét látom, milyen szép a kurzív változata a tahomának, kurziváltam a verscímet. Sokat veszít, aki nem látja a tahoma kurzív változatát, nekem megéri kockáztatni, öt évem forog kockán...)"
(Parnasszus, Bp. 2003)