Új Forrás - 2003. 7.szám
|
KOCUR LÁSZLÓ Visszajátszott Napraforgó? A "szlovenszkói rém", Fábry Zoltán veti papírra némi
keserű (ön)iróniával egy kései írásában, hogy Magyarországon csak a másik
Fábri Zoltánt, a filmrendezőt ismerik, pontos i-vel. Nos legalább ilyen balszerencse,
ha valakit Faludinak hívnak. Vélhetően mindenki "azt" a másikat ismeri,
ipszilonnal; vagy - ha az irodalomtörténeti stúdiumokhoz vonzódik - a 18.
századi, Fortuna szekerét okosan megülő jezsuita páter juthat eszébe.
Dolgozatunkban mi most mégis - éppen ezért? - nem Faludy Györggyel vagy
Faludi Ferenccel kívánunk foglalkozni - noha mindkét életmű roppant izgalmas
-, hanem a tatabányai, pontosabban bánhidai Faludi Ádám Napraforgó című kötetével. Napraforgó. E cím hallatán az "átlagolvasóban"(?) Van
Gogh-reminiszcenciák rémlenek fel, esetleg Krúdy Gyula regénye. Nincs tehát
szerencséje szerzőnknek a címmel sem! - jegyezhetnénk meg bisszig módon. De a
kötet olvastán úgy tűnt - ha jól olvastuk a kötetet -, a szöveg nem működtet
Van Gogh-i utalásrendszert; ellen-utalásrendszert sem, nem "visszaszerezni"
próbálja meg a napraforgót: "saját" napraforgója van, ezt szeretné bemutatni. A Haltrich Györgyi által tervezett, rendkívül
esztétikus küllemével is a címet idéző kötet a nyolcadik Faludi köteteinek sorában.
Fél évszázad alatt nyolc kötet. Hogy ez sok-e vagy kevés, ennek megítélésére
hadd ne vállalkozzunk, pro és kontra egyaránt találhatunk példákat az
irodalom történetében; szerencsére nem ennek alapján kell véleményt
mondanunk. Az viszont tanulságos lehet, ha a kötetek megjelenésének
időpontjára vetünk egy pillantást. Faludi első kötete, a Szögletes virág 1988-ban jelent meg. Hogy ennek irodalompolitikai
okai voltak-e, vagy szerzőnk ekkorra érezte magát kötetre érettnek, erre
nézvést nem találtunk adatot. Mindenesetre a nyolc kötet ennek a lényegesen
szűkebb periódusnak a termése. Megkésett induló - oszthatnánk ki felületesen
az irodalomkritikai gondolkodásban bevettnek mondható címkét. S ha már így -
szokásunktól eltérően - belebocsátkoztunk bizonyos életrajzi adatok
taglalásába, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Faludi ötvenéves múlt a Napraforgó című kötet megjelenésekor.
Ez megfelelő pillanat lehet az összegzésre, számvetésre, gondoljunk csak Vas
István Ötven felé című versére,
vagy Petrinek a Vas István-verset megidéző "Ötven felé" című költeményére; de említhetnénk a szinte
közhelyszerűen ismert összegző verseket is, mint a Visszatekintés Arany Jánostól, Kosztolányi Számadása, vagy a Kész a
leltár József Attila tollából. Tehát a kötet ilyen olvasatot is felkínál,
amit csak erősít, hogy nem holmi füzetről, hanem százoldalas kötetről van
szó. Az ötvenhárom költemény három ciklusra oszlik, ezek: az
Ősz-költemények, a Reggeli civilizáció és a Tévéletben. Az első két ciklus a Tévéletbenre való előkészületként is
felfogható. Míg az Ősz-költemények
és a Reggeli civilizáció terei jól
lokalizálhatók, s a versek jórészt beszélőjük hétköznapjaiból merítik
témájukat, addig a Tévéletben a
lírai én és a transzcendencia viszonyára kérdez, s ad kiábrándult, rezignált,
komoran szarkasztikus, értékvesztésről árulkodó válaszokat. Az Ősz-költemények
tere folyamatosan tágul, az első költemény locusa Máriakálnok, a
cikluszáró Viszi a Voyager a konyhámat
pedig az addigi versekben megidézett személyes tereket az űrig tágítja, olyan
terek érintésével, mint Oregon ("Talán az oregoni farmon / kifogyott az
üzemanyag / [...] Ken Kesey lekászálódott az ülésről"), az Aoxomoxoa
Rezervátum, a Mount Everest, egy németországi lakás stb. Ugyancsak ebben a
ciklusban vetődik fel a Tévéletben (egyik)
központi problémáját képező test-lélek dichotómia, a Nyomja meg a kettős keresztet. Üzenet elküldve című versben, érintve a
részlegesség-egészlegesség kérdését is. A már említet cikluszáró költeményben
aztán újra előkerül ez a kérdéskör, a folyamatosságot biztosítandó, ui. a középső,
leghosszabb ciklus nem reflektál erre a problémára: "Konyhának nevezem azt a
helyet, / ahol élek, a békével osztva meg a helyet. A szobák- / ba hálni
járok, mint a lélek." Az egyetemesség felé való elmozdulás dokumentumai azok
a versek, melyekben a lírai én Földdel való kommunikációra, vagy a Föld
abszurd módon történő meghódítására tesz kísérletet (Egyes népek, Utazás a boltba). Ez utóbbi költeményben egyfajta
"szellemi környezet" kijelölése is megtörténik. Ennek részei a Repülő
Tudomány, a filmezés (Panasonic kamera használati utasítása), a Műhely Márai-száma, a Rockinform,
Oravecz Imre versei, Petri György versei, A
jóga tudománya, Reverdy Üvegtócsái,
Henry sorsa a tragikus sorsú
Berrymantől, Szentkuthy Az egyetlen
metafora felé című kötete és a 2120 South Michigan Avenue lemeze. De
tévednénk, ha az itt felsorolt kötetekkel próbálnánk meg rokonítani Faludi
költészetét, termékenyebb próbálkozás a másik irányba, a rockzene felé
indulni. Faludi Ádám a beatköltészetből indult, ám úgy gondoljuk, ez a poézis
már első kötete megjelenésekor sem volt teljesen korszerűnek nevezhető, s
mára sem lett korszerűbb. Első, avantgárd, kísérletező Szögletes virág című kötetének Utolsó ének egy ismeretlen eposzból című versét "Az évtized
regöseinek (1965-1975)" ajánlja, s a többi - általunk ismert - kötetében is
hangsúlyos ez a szólam. Különösen a Visszajátszás
című kötetének azonos című versében, amelyben a felsorakoztatott -
sajnos, csak felsorakoztatott, de tovább nem értelmezett - hatalmas
művelődési anyagban, mely a 20. század egészét fogja át, a rockzene fontosabb
eseményei azonos pozícióba kerülnek a világtörténelem sorsfordulóival,
illetve az ezekben feloldódó (?) magántörténelemmel. A (rock)zene ismert tényezői
e kötetben is megjelennek: az AC/DC, a
By by Johny című dal, a Rolling Stones, booth randolf (sic!), Dylan
Thomas, a Golden Jazz Era. 2002-ben és ötvenen túl beatköltészetet művelni -
mindezt leginkább furcsálljuk. Hisz mindazok az eszmék, melyek jegyében ez a
költészet fogant, mára csődöt mondtak, mind Nyugat-Európában, mind
Kelet-Közép-Európában, s persze a tengerentúlon is. Ahogy Pécsi Györgyi is
írja: "Faludi anakronizmusa nemzedéki attitűd: (mostanáig) az utolsó olyan
nemzedék tagjaként indult, a hatvanas évek beat-nemzedékének hátszelével,
amely még valóban és mélyen hitt egy igazságosabb, méltányosabb,
emberszabásúbb világban. Egészen másban persze, mint amit a Lajtától keletre
eső, létező szocializmus hirdetett, hitük sem a keleti birodalom sugározta
baloldaliságban, hanem egy nemes elkötelezettségben jelentkezett. Amiből
természetesen sem akkor, sem később nem lett semmi, hanem lett belőle egy
vadkapitalizmus, a hitek illúziókká, majd pedig anakronizmussá koptak, a nemes
eszmék hirdetői, vallói meg szépen kimentek a divatból." Anakronisztikus.
Igen, talán ez lenne a "politikailag korrekt" megfogalmazás, mely a recenzens
számára is kényelmesebb volna, de nem mehetünk el észrevétlenül a mellett a
tény mellett, hogy Faludi Ádám versei (néhány kivételtől eltekintve) csaknem
azonos hangon szólalnak meg a Szögletes
virágban és a Napraforgóban,
legfeljebb ez utóbbiban némileg letisztultabban, holott közben letelt
tizenhárom év. Az első ciklus olvastán emlékezetes versélménnyel nem gazdagodunk,
s koherensen végigvitt ciklusszervező elvet sem bizonyosan találunk. A kötet következő ciklusa a Reggeli civilizáció címet viseli, s 2001. november - 2002.
február közti "ébredéseket és ráébredéseket" tartalmaz, ez a kötet
leghosszabb ciklusa, hosszabb, mint a másik kettő együttvéve, huszonkilenc
vers kapott itt helyet. A ciklust kezdő költemény, a Páncélozott versek dialógusra próbál lépni a Tévéletben című ciklussal: mindkét
ciklus nyitóverse militáns hangon szólal meg: "páncélozott versek", "vállról
indítható évszakom", "izgága szabadcsapatom" (Páncélozott versek), ill. "Támadom a tévét", Elsötétített este",
"Vissza a bázisra", "A bevetés után megágyazok" (Szobaszimulátor). A tévé-élet kontaminációjaként és minőségjelzői
szóösszetételként is olvasható Tévéletre
burkolt, rendkívül ötletes utalás történik, a Páncélozott versek elején és végénes szerkesztés g¦etében -
egyaránt olvasható a lében szó, mely a Leben szó fonetikus átírása is lehet,
ezt támogathatja jelzőjük is: tévedés-lében, ill. saját-lében. Ebben a
ciklusban is tovább folytatódik a beates megszólalás, gyakoriak a sorkizártan
tördelt, így küllemükkel is a prózai szöveg benyomását keltő prózaversek (Az, A hajnal függönye, Nyári eső kabátban,
Elengedett kormánnyal szűkülő körökben, Félmalom). Az irányzatra nézvést
tipikusnak mondható szabad asszociációs technika is megfigyelhető a
versekben, par excellence módon a Félmalom
című prózaversben, melynek talán a címe is ide vezethetjük vissza: "Fogtam a
kezed. Ruhák, / cipők, karfiolleves. Meg dzsinnek és a Győri Ba- / lett. A
vallomásról a villamos jut eszembe, a faülé- / ses. A faülésesről Siófok meg
egy gombóc fahéj ízű / fagyi". A beatköltészet további fontos eleme, a szexualitás -
ha jól olvassuk a ciklust - mindössze egy költeményben "konkretizálódik", a Madárfeleségben, ahol a meglehetősen
profán aktus szakrális térben, egy templomban történik meg. Az adriai út hetvenötben című versben
is "elborít a sok fenék mell és comb / a sötétben", de a vers nem (csak)
ezért lehet fontos. A költemény tere és ideje egykor ténylegesen létező, a
szocialista táboron belül viszonylag a legnagyobb mozgástérrel rendelkező
beatkultúrát, a jugoszláviait idézi meg. Gondoljunk csak Davor Slamnig vagy
Antun Šoljan prózájára, ill. Aleksandar Flakernak a tendenciát ismertető
könyvére, a Modelle der Jeans Prosára
(Scriptor Verlag, Kronberg, 1975.). Aztán van itt vers egy későbeatnikes,
némiképp az intellektualitás felé elmozduló csínytevésről, mikor Az üzenetrögzítő mondta című vers
beszélője felhívja a saját adószámát. A beatköltészetet tehát tanítani lehetne Faludi kötete
segítségével, de nem tudjuk, kellene-e. Hisz már az Alagsori műveletek recenzense azt írta a kötetről: "a
továbblépéshez váltásra is szükség van. Vagy a műfajban, vagy a költői világ
szemléletében és poétikájában".1 És ez a váltás nem
történt meg. Márpedig abban semmi izgalmas nincs, ha a szerző nyolcadszor is
prezentálja azt, amit már először, másodszor is tudott. Bár e sorok írójának
szkepticizmusát némiképp oldja, hogy egy adott szinten történik reflexió az
előző kötetk(ek)re, néhány fontosabb vezérmotívum mentén a szerző megkísérli
továbbírni a Visszajátszás című
kötetének néhány versét. Ilyen Leitmotiv, Timothy Leary, "a sav prófétája",
aki a Visszajátszásban "Szabad utat
követel a savnak", a Napraforgóban
viszont nominális szövegkörnyezetben szinte statikussá merevedik: "Timothy
Leary a Sav Prófétája és a műhippik / Az Élet Nagysága viaszból szónoklat
közben / háború az altamonti síkon / Makett az óriástölgy tövében / üzemszerű
működés közben." A Voyagerrel, mely a Visszajátszásban
"elhagyta a Naprendszert az Üzenettel, ott utazunk abban a compact
aranylemezben, / A Voyager mindörökké annyi idős, mint a lányom. /
Naprendszer lányom, s az én kavargó csillagaim, miket egy spirál rendezett
össze", a Napraforgóban sem
történik semmi újszerű, legfeljebb tán még inkább személyesebbé válik: "A
Voyager-2 kislányommal / egykorú, startjuk 77-ben. A Syrius környékére a /
Voyager-2 csak 358 ezer év múlva jut el. Amikor / kislányom álmodott, ezt az
utat a pillanatnál rövi- / debb idő alatt tette meg." A Visszajátszásban "elektroncsőszimfónia, elektroncsőszimfónia"
formában szereplő elektroncső a Napraforgóban
antropomorfizálódik, s belép a Tévéletben
című ciklus test-lélek problematikájába: "és simogatom az elektroncsövet /
szeretem az elektroncsövet / a kihűlt elektroncső élőlény / akár a gőzmozdony
/ lopakodva járkál mindkettőben / amit én úgy neveznék hogy lélek / és olyan
jól érzi magát a gőzmozdonyban / s az elektroncsőben / semmi kincsért nem
riasztaná fel / egyiket sem." A Visszajátszás
Odüsszeusza az "árbochoz kikötve", a Napraforgóban
a Levél a Sárvíz-csatornának című
versben - mely a Visszajátszásban cikluscímként funkcionál - köszön vissza,
gyermekkori olvasmányélményekre is visszautalva: "A szomjúság kínzócölöpén
eszméltem / szemközt a jeladásra váró irokézek / szíjakat feszítene
oszlopukra idegkötelek / rá egy pillanatra már nem is indiánok / Odüsszeus
meg az árboc / hajózás a túl-száraz földön / de kiszabadítom magamban
Houdinit". A Napraforgó
tehát a Visszajátszás felől olvasva
folyamatszerűségében többet mutat meg magából. A Visszajátszás című "ötven felé" készült kötetet tekinthetjük az
életmű addigi összegzésének, szintéziskísérletnek, melynek szerzője személyes
terébe asszimilálja a 20. század történéseit a kötetcímadó hosszúversben;
továbbra is kultiválja a beatköltészetet, de korrekcióra való törekvést
vélünk felfedezni abban, hogy megtörténik egy új szellemi horizont kijelölése
is. A Mittel & Cogito című
versben Tőzsér Árpád és Zbigniew Herbert vonódik be a diskurzusba, a Fernando Pessoa meglátogatja az
ezredfordulót címűben a portugál költő, a Napsütötte Kassákban pedig Kassák Lajos. Talán éppen ezért
könyvelhetjük el visszalépésként a Napraforgót,
mert a költő tájékozódása nem a Visszajátszásban
esetlegesen bevezetett irányba mozdul el, hanem az azt megelőző kötetek felé. Így az egyébként nem rossz Tévéletben című ciklus is legfeljebb ha "lokális maximumként"
olvasható. Az "egy képeslapra" alcímet viselő szöveghez háromsoros szöveg
tartozik, mintegy lábjegyzetként: "lennék vagy volnék / holdról napra forgó /
közérzetben mindennapi bevásárló". A cikluscím és a vers utolsó sorának
epentézise előrevetít(het)i a fogyasztói életforma bírálatát, mert lényegileg
ez történik a ciklus verseiben: egy transzcendenciátlanított, általános
értékvesztettséget mutató, tévé- , mobiltelefon- és fogyasztásközpontú világ
bemutatása és bírálata. A ciklust két előhang vezeti be, a Szobaszimulátor, mely dialogizál a Reggeli civilizáció nyitóversével; és talán
a világfalu analógiájára megalkotott Világjáróka,
melyet referenciális olvasatra való törekvés esetén akár realistának is
nevezhetnénk. Ezt követi a római számokkal jelölt hét vers, melyek rendkívül
erőteljes és koherens belső utalásrendszert működtetnek, folyamatosan
reflektálva egymásra. A kötet második versében bevezetett test-lélek
problematikát az I. abszurd entrée-ja bontja tovább: "Annyi lélek nem készül
a kozmikus üllőn, / amennyi test testből keletkezik". A vers második felének
három szakaszában az "ahogy mondod" refrénként tér vissza, s csak az utolsó
sorban derül ki, hogy az Isten az, aki mondja; az Isten, aki unalmas és
ráadásul "valamit elcseszett". Ugyanez az Isten "vacak isten"-ként tér vissza
a III. versben. A "lélek tengerésze" kiasztikus szerkezetbe foglal
három költeményt, az I.-ben és a III.-ban lélek tengerésze, az V.-ben tengerész
lelkére változik, baudelaire-i reminiszcenciákat keltve. Az "uram
teremtőm" szókapcsolat a blaszfémikus közegben "uram temetőm"-re változik
(I., III.); a szöveg konstruálta terekben "mobiltelefonálók gyülekeznek" (I.,
VI.); a transzcendens és a profán szféra között sínautó közlekedik (II.,
IV.); a világot nadrágban érkező bomba fenyegeti (I., V.) stb. Láthatjuk
tehát, a ciklus szemantikai elemekre alapozott globális kohéziója rendkívül
erős, a szerkesztésnek ez a módja tetszetősen tudatos, azonban általában csak
két, legfeljebb három verset kapcsol össze ilyen szoros módon, egyébként csak
laza tematikai rokonság köti össze a verseket, melyek közül bővebben a IV. és
a VII. számúval foglalkozunk. A IV. vers
gyökereit szintén a Visszajátszásban
kell keresnünk, ott említődik a szilva motívuma (mely aztán a Napraforgóban epentézises formában tér
vissza): "Szilvafát ültetek bele néhányat / hogy árnyat adjanak nyári napokon
s másodsorban / lekvárhoz és cefréhez alapanyagot" (Egy sikertelen kísérlet leírása). Mindez szinte szó szerint
található meg a IV. versben, mely a hippi-korszak ideológiájára nagy hatást
gyakorló buddhista vallás tanaival indít: "megkeresni a legrövidebb utat / a
vágyak elvesztéséhez". Ezt követi a szívátültetés ötletes epentézises
formája, a "szilvátültetés". Az Ómagyar
Mária-siralom óta népszerű világ-virág rímpár betűcseréjéből komplex,
grammatikailag is koherens világ-értelmezés bomlik ki, majd egy újabb,
szintén a Visszajátszásban, Rimbaud
nyomán bevezetett, de a Napraforgón
is végigvonuló motívumra lehetünk figyelmesek, ez pedig a réz: "rézmeleg van
a főzdében". A pálinkafőzés tradicionális aktusa, mely itt szinte szakrális
szintre emelkedik, próbál szembeszállni a felgyorsult fejlődéssel: "az idő
lelassításának híve vagyok, / meg-megállítom a féktelen gyorsulás-robogón". A
szakaszt újfent a rézmeleg főzde képe zárja, majd a vers tere a múlt felé
tágul ki - álom az emlékben -, innen térünk vissza a pálinkafőzés aktusához,
lezárva a teret. A költeményt egy kollázs zárja, mely a vers előző soraiból
készült. Azaz a vers zárlata kivonatosan utal a vers egészére, de tovább nem
lép. A VII. számú vers is ilyen: az előző, számozott versekből megismert
mondatok, szókapcsolatok sorra térnek vissza, így áll össze a rendkívül
hangsúlyos (ciklus- és kötetzáró) pozícióban levő vers. Azonban az
újraelmondáshoz véleményünk szerint nem társul minőségi vonzat. Lehet, hogy
már nem is lehet mit mondani, csak a szavak újra(és újra)rendezését lehet
dokumentálni? Mindenesetre a két vers befejező megoldása, különösen a kötet
egészének szintjére is kiterjeszthető utolsóé az egész kötetre
vonatkoztatható: a Napraforgó beszélője
újra és újra fel akarja hívni figyelmünket (az általa konstruált lehetséges)
világ érték(té)vesztésére. Dicsérendő ez az igyekezet, legfeljebb az hagy
némi szkepszist az olvasóban, hogy a szerző ezt már előző hét kötetében is
megtette. (AB-ART, Pozsony, 2002) Jegyzetek 1 Pécsi Györgyi: Visszajátszás.
Véletlen Balett 2000/2. http://www.tar.hu/faludiadam/
visszajatszasref.html 2 http://www.tar.hu/faludiadam/alagsoriref.htmls |