|
|
CSOÓRI SÁNDOR
Azt hittem
Azt hittem, kicsit megállhatok,
mielőtt fordul velem az év
és meleg csizmát húznának
maguk az istenek is.
Volt fönt a hegyen egy elgazosodott katonasír
s egy meghasadt szikladarab,
mintha zarándok anyaszív volna.
Gondoltam: elücsörgök ott néha,
amíg a zúzmara megérkezik.
De napra nap jött,
hétre hét
és mindig elém állt valaki.
A tükörből legelőször
a halott Éva lépett ki váratlanul
s jött utána egy egész erdő.
Aztán lerongyolódott kísértet-sereg
ült le tüntetően az ajtóm elé.
Úgy láttam: régi gályarabok
vagy jégmezőkről érkező,
szibériai hadifoglyok.
Bűzlöttek messziről is,
mint meghajszolt öszvércsorda.
Hét nap és hét éjszaka
ültek a hideg földön,
zsoltárt énekeltek nekem
és siralomházi kuplét.
A szám csak tátogott velük,
nem is tudtam, hogy hol vagyok.
|
|