A főiskola első két évében Farkas Roland érdeklődése a festé- szet, grafika és fotográfia területéről fokozatosan a multimédia (objektek, installációk, performance-ek és videoművészet) irányába tolódik el. Tevékenysége a 20. századi konceptua- lizmusból táplálkozik, annak legbefolyásosabb alkotójától Marcel Duchamptól kezdve, érintve az akcionizmust és a neodadaiz- must, a Fluxus mozgalmat: Nam June Paik, Joseph Beuys, John Cage munkásságát, J. Kosuth konceptualizmusát egészen a neo-konceptualizmusig. Az egyetemi tanulmányai során Rónai Péter és Szentjóby Tamás voltak leginkább hatással pályájának további alakulására.
     Farkas Roland tevékenységében kiemelt szerepet játszik a társadalmi reflexió és az önreflexió. A képernyő, mint új kép- típus, kiváló lehetőséget nyújt számára a társadalmon belüli manipuláció, demagógia és az emberek mentális kényelmes- ségének kritizálására. A Jövő Embere Jean Baudrillard és V. Flusser szerint a számítógépet mentális protézisként használja majd. Önreflexív jellegű munkái mások és saját korábbi tevé- kenységét parafrazeálják, ezáltal új kontextusba helyezik (pl. site-specific projektjei) és további jelentésekkel gazdagítják azokat. Munkáinak egy csoportja az önidentifikáció problémá- jával foglalkozik, az ego és alter ego kérdéseivel.
 

A Tájak című kiállításról
Csemadok galéria, Komárom, 2000

Boráros Henrich, Farkas Roland és Szabó Szilárd megalapították a Csallóközi Ifjú Tájképfestők Társaságát, majd rögtön csopor- tos kiállítással mutatkoztak be: Tájak című kiállítás (Csemadok Galéria, Komárom, 2000. április 14.).
     Első ránézésre egy teljesen hagyományos kiállítás részesei voltunk. Ahhoz, hogy egy kiállítást kiállításként észleljünk nagyon jól működő konvenciók állnak a rendelkezésünkre (pl. képek, terem, kurátor, meghívók, megnyitó, frissítők stb.). A három fiatal kiállító művész az említett komponensek jelenlétéről gondoskodott, majdnem tökéletesen szimulálva egy tájképki- állítást. Mégis mi az a különbség, eltérés, amely valami egészen másra tereli a figyelmet és képes kibillenteni ezt a stabilnak hitt konstrukciót?
     A képméret azonossága - mindegyik 25x45 cm-es -, mindegyik képen három fa található és a mindegyiken jelenlévő apró kaparások egyfajta szerialitást implikálnak, jelölik a képek egymásra utalását, a kép-kép relációt, közvetítve az egyéniség és eredetiség felszámolódásának tapasztalatát, és egyfajta ironikus hagyománykezelés felé nyitnak horizontot. Ezen posztmo- dernként is értelmezhető eljárás következő játékos eleme a datálás kérdése. A képek alatt különböző dátumok szerepeltek, miközben azok rendkívül rövid időintervallumon belül készültek el. Nemcsak a dátumok, de a képek alatt található originalitást biztosító tulajdonnevek is tetszés szerint felcserélhetőnek bizonyultak. Az említett jegyek tükrében a reprezentáció helyett a kiállítás "concept"-jellege került előtérbe. A három jeles "festő" támadja az eddig jól funkcionáló kódrendszert, mely lassan észrevétlenül automatizmussá vált, éppen ezért veszélyes lehet. A támadó aktust nem kívülről hajtják végre, hanem belülről beilleszkedve de-konstruálnak. Az sem véletlen, hogy a kiállításra a helyi galériában került sor - az ott uralkodó alkotói és befogadói folyamatokat találóan jellemzi Jean-Luc Nancy Ami a művészetből megmarad című írásának egy helye: "...az értetlenség és az ellenségeskedés, csakúgy mint a kényszeredett bólogatás, a tudás hiányát és a tudás akarásának hiányát jelzik, a művészet már nem érthető és nem fogadható be a korábbi sémák alapján". Ezáltal viszik színre azt a felismerést, hogy a jól bejáratott alkotásmódok közlésképtelennek bizonyulhatnak. Ily módon kénytelenek vagyunk felülvizsgálni saját befogadói attitűdünket. A kiállítást megnyitó Sebők Zoltán a következő- képpen utalt erre: "...hogy mit is fest a tájképfestő: nem a természetet, még csak nem is a tájat, valami tevékenységi terepszerűt, ami irtózatosan át van itatva kultúrával, ugyanis rengeteg tájkép született, s rengeteg klisé van a táj láttatására, és mi ezeken a kliséken, a művészettörténet kliséin keresztül nézzük a tájat és ezt a klisészerű látást vállalta föl ez a három nagyszerű, tehetséges fiatal festő".
 

Kapcsolat - Connection
Limes Galéria, Komárom, 2002
 

Boráros Henrichnek, aki díszlettervezést tanul a prágai DAMU-n és Farkas Rolandnak a következő közös munkája a Connection.
     A kiállításmegnyitó - melyre a komáromi Limes templom- galéria előterében került sor, a látogatókat a belső tértől egy üvegfal választotta el - tulajdonképpen egy csodatétel, varázslat volt. A város szélén található helikopter gondos becsomagolása és eltüntetése után az megjelent a templombelső terében. Az előtérben a látogatók folyamatosan "kapcsolatban" álltak a külső csapattal, egy nagy méretű képernyőn figyelhették az ottani történést, és adóvevőn keresztül értesültek az eseményekről. Az égből érkező helikopter olyan médiummá vált, mely hozzáse- gítette a résztvevők képzeletét egy mágikus repülés, transz- cendentális utazás megtételéhez. Ezt erősítette a szakrális tér atmoszférája, a mennyezetre vetített égbolt pedig a nyitottságot szimulálta. A kapcsolatok sokfélesége tovább bővült: a látogatók a művészek segítségével ugyan, de maguk teremtették meg a transzcendenshez az utat, megtörtént a limes (a galéria) átlépése. A drámaiságot, a mysterium fascinanst fokozták a tér és a gép monumentális méretei és az erős audiovizuális effektusok. Az akció a show-műsorok narratívájából is építkezett, gondoljunk csak David Copperfield produkcióira.
     Az akció videó- és fotódokumentációja Project H címmel Budapesten, a Stúdió Galériában volt megtekinthető.
 

Striptease
Kultiplex, Budapest, 2002

Farkas Roland - mint a bevezetőben említettem - előszeretettel parafrazeál, felhasznál más műalkotásokat. Az új médiumok, elsősorban a videó nyújtotta lehetőségeket aknázza ki korábbi alkotások másként látásához/láttatásához. Jelen esetben a Sixtusi kápolna mennyezetfreskója a moziterem plafonjára vetített kép. Michelangelo eredetileg ruha nélkül, mezítelenül festette meg néhány figuráját, majd pápai utasításra azt később módosították, ruhákat festettek rájuk. A freskó jelenleg is így látható. Farkas Roland ezeket e fedőrétegeket távolította el a videó és a számí- tógépes technika segítségével. A kezdeti stádiumban az eredeti freskó vetített mása volt látható. Bizonyos időközönként a sta- tikus vetített kép megelevenedett néhány pillanatra és a figurák ledobtak egy ruhadarabot, leplet, mely perspektivikusan hullott lefelé, majd szertefoszlott és megjelent a mezítelen figura.
 

NOMAD
At Home Gallery, Somorja, 2001

A kiállítás címe (NOMAD) olyan egyénre utal, amelyhez már nem kötődik identitás - ehhez lásd: Chantal Mouffe: The Politics of Nomadic Identity (A nomád identitás politikája). Flusser a következőket mondja a nomád identitásról: "Az információs forradalom óta definiálhatatlanok vagyunk [...] viszont tulajdonképpen csak most válunk konkrétan megélhe- tővé. Mert hisz minden definiálás bebörtönzés, tehát a konkrét megélés kizárása. Csak amióta nem tudnak bennünket címkékkel ellátni, besorolni, beilleszteni, csak amióta nem vagyunk letelepedve, csak azóta tudunk konkrétan eljutni önmagunkhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy egy konkrét vonatkozásba ágyazott- ként, egy másiknak a másikaként tapasztalhatjuk önmagunkat. Mondhatni: egy kábel termináljaként." A kiállításra egy zsina- góga-galériában került sor, ahová Farkas Roland egy lemezlovast (DJ-t) hívott meg. A DJ a templom felső galéria részében zenélt, a látogatók számára nem látható helyen. A galéria alsó részében, ahol a látogatók voltak, a DJ egy nagyméretű bekeretezett vászonra volt kivetítve, akinek az asztalára Farkas egy gyü- mölcstálat helyezett el, a jelenet egy reflektorral kapott meg- világítást. A videó által közvetített kép olyan hatást keltett (egy új médium közbejöttével), mint Caravaggio néhány festménye. A DJ és a művész identitása közötti párhuzamról bővebben l. Felix Stalder: Digital Identities. A lemezlovas rutinszerűen használ több álnevet eltérő zenei stílusokhoz, így az egyes nevek más és más közönség számára ismertek.
 

Egy lépés előre, egy lépés hátra
Óbudai Társaskör Galéria, Budapest, 2002

Az előadó számára nagyon is csábító vagy kényszerítő erejű a farkasi keretek közt mozogni, annak logikáját követni: egy lépés előre, egy lépés hátra.
     Talán a műalkotás-keret oppozícióból érdemes kiindulni. A keret kiemel, kimetsz, kijelöli művészet és nem művészet határát, de általában utólagos, járulékos és kiegészítő voltánál fogva visszahúzódik. Farkasnál a keret elsődlegességéről be- szélhetünk, nem először használja ezt az előre konstruált keretet (lásd Nomad), melynek határtalanságát az anyagiból a meta- forikusba való átmenet adja. "A kerettel foglalkozni annyi, mint a Művészettel és kultúránkban betöltött státuszával foglalkozni." (Lebenszteijn).
     A vetített kép előttje és bentje közti távolság mellett megjelenik a képen belüli - közeledő és távolodó, mondjuk "egy lépésnyi" - távolság, így azt kettős hozzáférhetetlenség jellemzi. Az előre-hátratörténő, szabályosan ismétlődő mozgás az egyszerű ismétlés (repeatability) és a nem önazonosságon alapuló ismétlés (iterability) viszonyát is problematizálja. Farkas Roland utazásra invitál, erősen fogalmi keretek közt.
 

Nem leszek a tükröd!
Műcsarnok, Budapest, 2002
 

Létezik egy tétel, miszerint "a videó olyan, mint a tükör", s ez elég jól körülírja a videó ilyen természetű felhasználását - tudniillik az önmegfigyelést, önmagunk (voltaképp igen intim) kifejezését. A közvetlen visszatükrözés, önreflexió, magunkkal való szembesülés a videó technika további tulajdonságai. A néző maga is a műalkotás részévé, tehát tartalommá és aktív résztvevővé válhat. Hans Backes pszichológus szerint, a művészet egyfajta gyógyító eszköz lehet. Számos művészről szóló könyvben elszigetelt alakokat mutatnak. Azonban az izolált szemlélő és az izolált művész vagy az egyes videó-objektek találkozásában eljuthatunk a saját énünkkel való azonosu- lásunkon keresztül az önmagunkkal való találkozáshoz. Farkas Roland soron következő munkájában a tükröt a fenti tétel (a videó olyan, mint a tükör) értelmében használja.
     A látogató egy 3x4,5 méter alapnagyságú térbe lép be, mely- nek bejáratát egy függöny takarja. A falak fehérre vannak festve, az egyik falra egy 3 m széles és 1 m magas tükör van elhelyezve. A tükörrel szembeni falon egy nagyméretű fordított felirat látha- tó, mely a tükörből olvasható: Nem leszek a tükröd! A tükör felett fény világítja meg a terem plafonját. A látogató önmagát látja a tükörben, mögötte a felirattal. Ha a tükör felé közelít, tükörképe hirtelen eltűnik, miközben a tér és felirat ugyanúgy látható marad (csak a látogató képe tűnik el). Az üres terem, a feladatát megtagadó tükör és az erre utaló fenyegető felirat szorongató érzése veszi körül a látogatót. E mondat, (felirat) Jean Baudrillard egyik szövegében (Az emberiség tükörképe) jelenik meg J. L. Borges esszéje kapcsán, ahol a tükör mögött élők megtagadják a rájuk szabott büntetést, az utánzást: "Régen a tükör világa és az emberek világa nem volt légmentesen elválasztva, ahogyan ma. Különbözőek voltak - lények, színek és formák nem egyeztek egymással. Mindkét birodalom, a tükör és az emberi, kölcsönös békében élt. Az egyikből a másikba a tükrön keresztül jutottak át. Egy éjjel a tükör népei megtámadták a Földet. Kemény csapás volt, de végül véres csaták után a Sárga Császár bűvös művészete győzött. Leverte a támadókat, a tükör mögé zárta őket és megparancsolta nekik, hogy álmukban ismételjék az összes emberi gesztust. Megfosztotta őket erejüktől, formájuktól és szófogadó tükörképekké változtatta őket. Egy nap viszont feltámadnak elvarázsolt álmukból... Aztán a többiek is kezdenek ébredni. Fokozatosan elválnak tőlünk, fokozatosan megszűnnek hasonlítani ránk. Majd áttörik az üveg és fém akadályát, és ezúttal nem ők maradnak alul." (Zvířatá ze zrcadel, Praha, 1988)
     Egy 3x9 méter nagyságú teret egy tükörfal választ ketté. A látogató az egyikbe juthat be, a másiknak nincs bejárata. A megvilágítás a szenzoros mozgásérzékelő hatására kapcsol, miközben a külső termet megvilágító fény fokozatosan gyengül. Az alkalmazott tükör egy félig áteresztő tükör, mely ha belső oldalán sötét és külső oldalán megvilágított, akkor hagyományos tükörként funkcionál. Viszont, ha belső oldalát kellően megvilágítják teljesen áttetszővé, üvegszerűvé válik, elveszíti tükörfunkcióját. A szenzorkapcsoló beindítja a belső fények fokozatos felerősödését, mely a tükröződő személyek fokozatos eltűnésének látványillúzióját kelti. Az üveg mögött megjelenő terem a tükrözött terem tökéletes mása: a bejárati oldal helyén függöny van, a falon ugyanabban a pozícióban látható a felirat, de már olvasható formájában, ott és úgy, ahogyan a tükörből láttuk. A látogató mozgásának (navigációjának) hatására működik az installáció.