Pozaunpauza
 

Hosszú elásta a pozaunját a kertben, mert a pozaunnal befejezte. Annak az időnek vége, amikor a pozaun huzigálta az ő kezét fel, s alá. Majd ő maga huzigálja a kezét, amikor akarja, szabad ember, szabad huzigálás, nem ám ötnegyed, bigin, swing, cool, rock, kiállás, belépés, refrén, coda. Lépdelni vonaltól vonalig, mint egy berácsozott oroszlán. Elég volt. Az ő kezének ne készítsenek ketrecbe zárt szellemű zeneszerzők programot, ne szabályozzák a légvételét, se a nyálképződését.
     Az emberből sosem lesz Boris Vian, mert Boris Vian egy másik dimenzió. Rézköltemény zselében.
     Hosszú is egy másik dimenzió, drága szentem, nyögdécselték fülébe az ágyrajáró angyalok és tündérek nap mint nap, amikor még ifjúsági válogatottnak számított. - Már kiakaszthatnánk a házra, hogy Fedeztető Állomás - zsörtölődött Minden Angyalok Anyja a szoba küszöbén csípőre tett kézzel, amikor lebegő lélekkel és fizikailag jobbára megsemmisülve hevertünk sokadik alkalommal az ágyon. Fényes délelőtt, dologidőben, Miatyánk, micsoda szégyen!
     Beledőltünk olykor páran abba a széles ágyba a szekrény és a tükrös fal között, ha ott ért a napszállta. Vendégeskedtünk a dimenzióinkkal, s ölelgettük és boldoggá avattuk az ég küldötteit. A tündérkék már pitymallatkor kiosontak az előszoba ajtón, s belevesztek a szürkületbe, drága szentem, drága szentem, nyögdécselte emlékezetből néhány ágyrugó. Boris Vian fanyar mosollyal nézett ki a falból: - Kiapadt kancsók, szigete Porzika, ideje lenne már sört csapoltatni beléjük! - Dugd a fejed a torkomba - mondta a macska -, és várj. - Lehet, hogy sokáig tart? - kíváncsiskodott az egér. - Addig, amíg valaki a farkamra nem lép - felelte a macska. És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke.
     A pozaunt egyenesen Boris Vian küldte Hosszúnak. Gitárok tündöklésének ideje, szent ég, egy pozaun! Másik dimenzió, más hang, a fanyar mosolyra rázáruló fal.
     A temetési előkészületeket bármely halott hangszer megiri- gyelhette volna. Elásni? Elásni csak tetemeket. Te temeted el a tetememet. Majd, ha fagy. A pozaun ott feküdt a ravatalon, nyitott tokban. Elásni? Egy ilyen gyönyörű hangszert? A nagy halott kiterítve, a tor vendégei leadják a mezt, cipőt, a teljes válogatott szerelést. Egy másik csapatba igazol az egész keret, az eltávozottaknak ünnepelve áldomást tart.
     Tekintsük csak meg a ravatal belsejét, a bársonyos anyaggal bélelt hangszertokot! Bordó borítás, vagy sárga borítás? Bocsás- suk ezt vitára. Kissz fiatalok, kissz! Bú, vigalom és hitetlen- kedés. - Biztos vagy te ebben? Holnapután meg majd kihantolod. Inkább add el, egy zacskó arany üti a markodat! - Nagy Faust - emeli magasba megszentelt korsóját Hosszú. A sírt már megástam, a tegnap szavatossági ideje lejárt. Mostantól magunkban játszunk, másik pályán, totális improvizáció, pokolra inkvizíció.
     Micsoda vétek! Eltemetni fénykorában a rezet! Az éjféli menet a kertbe tart, ott áll a gödör körül koszorúslánynak öltö- zötten a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynö- vendéke. Kellő részegséggel megáldott gyászoló gyülekezet, Hosszú temet, elássa a pozaunját, mert a pozaunnal befejezte. Boris Vian megható szentbeszédet tart. - Köpök a sírotokra - mondja, s csatlakozik az éjszakai égbolt felé szálló hantma- darakhoz.
     Ne áltassátok magatokat! Ha lejár a tegnap szavatossági ideje, jön Hosszú az ásóval, kivisz a kertbe és elás benneteket is. Nem huzigálhatjátok büntetlenül le-föl valakinek a kezét, amikor éppen kedvetek tartja, s legfőképpen nem mindörökké. - Dugd a fejed a torkomba - mondta a macska -, és várj. - Lehet, hogy sokáig tart? - kíváncsiskodott az egér.