- Mindenek előtt egy rövid életrajzot kérnék. Hol születtél, hol nevelkedtél, hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal és ezen belül a műfordítással?
     - Szombathelyen születtem 1945-ben és ott is jártam középiskolába. A Szombathelyi Állami Nagy Lajos Királyi Gimnáziumban érettségiztem 1963-ban. Ezután két év munka következett. Voltam földmérőknél és az építőiparban is dolgoztam. 1965-ben elmentem a mostani Berzsenyi Dániel Főiskola népművelő és könyvtár szakára, ami felsőfokú taní- tóképző volt akkor még. 1968-ban végeztem, aztán néhány évig még ott voltam Szombathelyen. 1972-ben nősültem meg, feljöttem Budapestre és azóta, több mint harminc éve, itt élek Budapesten.
     - Fordítással ekkor már foglalkoztál?
     - Mindig érdekelt az irodalom. Tulajdonképpen az első irodalmi élmény, az első komoly élmény, amire így visszaemlékszem, az az 1961-es Nagyvilág 6. számában Samuel Beckett Az utolsó tekercs című műve volt Szenczei László fordításában. Ez volt az első, amely úgy ütött meg, hogy ezt a csapást, ezt a sokkot még most is érzem. Tehát amire úgy emlékszem, mint felnőtt ember, mint idősebb felnőtt ember a fiatal felnőttre. Ez adta az első sokkot az irodalomnak. Aztán 1970-ben Budapesten az idegennyelvű könyvesboltban - azt hiszem, mutattam már neked - találtam ezt a könyvet, a Malone meghal, a Malone Dies¹ és mivel akkoriban még nem nagyon tudtam angolul, annyira kijegyzeteltem, hogy tulajdonképpen minden egyes szót kiírtam. Többször átmentem rajta pirossal, kékkel, ezek mind különböző időket jelölnek. Ez volt tulaj- donképpen az a pillanat, vagy az a pont az életemben, amelytől kezdve felnőtt emberként irodalombarátnak, és az irodalom szenvedélyes hívének ismerem magam. Tehát 1970, ekkor kezdődött a műfordítói kaland.
     - Ilyen komoly találkozásnak bizonyult ez a Beckett-mű? Ilyen nagy hatást gyakorolt rád?
     - Bizonyára vonzott engem az a halálfej², aztán megragadott prózájának ez a rettenetesen sötét lendülete, és anélkül, hogy egy szót is értettem volna belőle, tulajdonképpen át tudtam menni úgy rajta, hogy teljesen kiszótárazva fogalmam legyen róla, hogy aztán végül, majd a ’80-as évek közepén, akkor már franciából, magyarra tudjam fordítani.
     - Műfordítói pályád tehát az angol nyelvvel kezdődött?
     - Tulajdonképpen a némettel kezdődött, mert az NDK-s kurvák jól megtanítottak németül, viszonylag jól, és megpró- báltam német szövegeket magyarra fordítgatni. Leveleztem is velük. Akkoriban az NDK-ban bizonyos könyveket az ember összeszedett, azokat megpróbálta magyarra fordítani. Heinrich von Kleist volt az első, akinek Homburg hercege című darabját próbáltam lefordítani. Mutattam a német tanáromnak, mondta, hogy abba ne hagyjam. Ő nem foglalkozott műfordítással, de tetszett neki a magyar változat. Ez volt az első műfordításom, még a ’60-as években. 1967-68-ban.
     - Ez a mű volt egyben az első megjelent fordításod is?
     - Nem, ez nem jelent meg. Nem lehetett ezt úgy, ahhoz Pestre kellett jönni. Szerkesztőségek, kiadóhivatalok csak itt Pesten, az ország szívében voltak. A gyakorlati, tulajdonképpeni működés itt volt: a kiadók, szerkesztőségek, színház, film, kultúra, hangverseny, minden.
     - A két említett időpont közötti, 1970-től 1982-ig tartó időszak tanulással telt?
     - Nem, ez az idő legfőképpen vodkaivással telt, akkor még a sört is szerettem. (Nevet.) Aztán a ’70-es évek elején, mikor feljöttem Pestre, nem tudom, hogy pontosan miért akkor, elkezdtem franciául tanulni. Tehát először volt a német, utána volt Beckett kapcsán, de csak Beckett kapcsán, az angol. Ez a könyv (mutat a Malone Dies-ra) és mutathatok mást is esetleg. (Beckett Molloy című művét emeli le a polcról.³) Ez is tele van firkálva. És mivel Flaubert-t rengeteget olvastam magyarul, már a ’60-as években, ez adta az indíttatást, hogy franciául kezdjek tanulni, meg az, hogy Beckett ugyancsak áttért a franciára. Tehát ez is, meg tulajdonképpen a párizsi Alain Robbe-Grillet. A francia "új regény" rettentően izgatott, így elkezdtem franciául tanulni.
     És ezt nem tudtam nem komolyan csinálni, fogtam az engem érdeklő szövegeket, elkezdtem preparálni és aztán mind jobban megtanultam a nyelvet. Máig sem beszélek egyetlen idegen nyelven sem, de franciául, németül és angolul írok és olvasok.
     - Mikor jelentek meg az első fordítások?
     - Az első fordítások a ’70-es évek közepétől lehettek.
     - Milyen jellegű fordításokat képzeljünk el? Elbeszéléseket, verseket?
     - Ezek legfőképpen németek és angolok voltak, elbeszélések. Ma már nem emlékszem rájuk, de nem is tartoznak szorosan az életművemhez. Bérmunkák voltak. Tulajdonképpen azt kaptam a kiadóktól, szerkesztőktől, amit már más nem csinált meg. Ami a kötetbe be lett válogatva, de másnak nem kellett, azt odaadták nekem. Engem nem is ismertek, nem is várhattam mást.
     - Ellenben így lehetett gyakorlatra szert tenni...
     - Gyakorlatnak nagyon jó volt, kétség kívül. És segítettek is, mert azért nekem sem a német, sem az angol tudásom nem volt olyan megbízható, hogy ne kellett volna segíteni, még kiadói szinten, szerkesztőknek is.
     - Korábban mint Török Gábor jelentek meg műfordításaid. Mikor és miért vetted fel a Romhányi nevet?
     - 1993-ban vettem fel, mert rendszeresen összetévesztettek a szegedi Török Gáborral, a József Attila-szakértő egyetemi tanárral. Végül aztán terhes lett, hogy tévedésből ide-oda hívogatnak, és rendszeresen összetévesztenek. Úgyhogy, anyám nevét a Török elé írtam és azóta vagyok Romhányi Török Gábor.
     - Két nagy fiad van. Ők mit csinálnak?
     - Az egyik fiam 1974-ben, a másik ’76-ban született. Mindketten Budapesten élnek, ebben a lakásban. Még nem alakult ki... Az egyik főiskolára jár, a másik pedig édesanyja vállalatánál dolgozik.
     - Nekik szintén vannak műfordítói ambícióik? Átragadt ez a szenvedély rájuk is?
     - Ők mind a ketten zenét és nyelveket tanultak, meg az irodalommal is eléggé eljegyezték magukat, de azt az intenzitást, ami egy idő után nálam jelentkezett, még nem tapasztaltam náluk. Lehet, hogy esetleg kicsit később előjön, de olybá tűnik, hogy megúszták...
     - Az első műfordításokat, ahogy mondtad, nem tekinted az életműved részének. Voltak fordítói korszakaid, amikor egyik vagy másik írótól, szerzőtől többet fordítottál, vagy csak mást?
     - Nem nagyon volt. A nagy szívfájdalmam mindig az volt, és mindmáig az, hogy Flaubert-ről tulajdonképpen lecsúsztam. Mivel olyan nagy emberek fordították, mint Gyergyai Albert, aki Proustot is fordította. Flaubert akkor már teljes egészében készen állt. Én azért még kiszedegettem magamnak egy fiatalkori regényét. 1843-45-ig írta Az első érzelmek iskolája címmel. Ezt az 1990-es évek elején sikerült elcsípnem és meg is csináltam. Két kiadó is megvette tőlem ezt a kéziratot, de egyik sem adta ki, mert néhány tízezer forintot könnyebb kifizetni a kéziratért, mint egy milliót esetleg a nyomdaszámlára. Aztán nem tudja eladni, és ott marad a nyakán... Azóta is itt van, készen áll a kiadásra. Jegyzeteket, utószót is, akár gratis, írnék, szerkesztenék hozzá, csak ennek a zseniális írónak ezt a fiatalkori munkáját, ezer példányban magyarul is lehetne olvasni!
     - Tehát nem voltak tudatosan elkülönített fordítói korsza- kaid, legfeljebb a nyelvek segíthetnek bizonyos korszakolásban: a német, az angol majd a francia...
     - A ’70-es években tényleg, az angol, francia Beckett és akkor, a ’70-es évek közepén következett Foucault, ebből is mutatok valamit. (A polchoz lépve újabb kötetet húz elő. Michel Foucault: Les mots et les choses.⁴) Egy 1976-os dolgot, tudok itt mutatni. Elég furcsán hangzik bizonyára, hogy ilyen rettentő bonyolult filozófiai könyvvel próbáljon az ember tanulni. Ugyanazt a preparálást mutatom, mint az előbb a Malone meghal című könyvben, csak hát ez rettentően bonyolult filozófiai szöveg. A különböző színek itt is különböző korszakokat jelentenek... 1976-ban, épp egy tudományos kutatóintézetben dolgoztam, a könyvtárban a térképeket kellett volna rendbe rakni. Ez egy vizes pince volt. Ott aztán senki nem törődött velem, ott dolgozhattam nyugodtan a Foucault-könyv a preparálásán, bokáig vízben, de gumicsizma volt hozzá... Úgyhogy a szocializmusban voltak jó dolgok is, például az, hogy munka nem nagyon volt, de munkahelye mindenkinek akadt. (Nevet.) Nem sokat törődtek azzal, mit csinál az ember, csak legyen ott mindig... Ott preparálgattam a Foucault-könyvet, ami aztán végül 2000-ben, negyed századdal később, jelent meg az Osiris Kiadónál.⁵
     - És mi az oka, hogy Foucault-nak ez a műve, csak 2000-ben jelenhetett meg, hiszen sokat idézett műről van szó, ami ráadásul már 1966-ban napvilágot látott?
     - Valóban, 1966-ban jelent meg. Nem is tudom, tulajdonképpen, micsoda. Semmi esetre sem gondolnék itt ideológiai okokra, hanem sokkal inkább arra, hogy mivel ez egy nem túl jól fizetett szakma, pálya, hivatás, vagy tevékenység, bizonyos embereknek egyszerűen nem érte meg, vagy nem tudták kihozni az idejükből, meg a pénzükből. Mert az a magas feszültség, amelyet tartani kell egész idő alatt, hogy egynemű is legyen, tulajdonképpen tényleg nehezen végrehajtható cselekmény. Nagyon örülök neki, hogy végül is idáig jutott. És több kiadása, már legalább kettő, megjelent.
     - Hogyhogy nem jelent meg előbb, hiszen egyetemeken, felsőoktatási intézményekben bizonyára oktatási segédanyag lett volna? Vajon miért nem vállalkozott a lefordítására már más korábban?
     - Korábban? Mert a hülyének se éri meg! Mert meg lehet kopaszodni, olyan piszok nehéz, bonyolult, nyavalyás... És közben az ember miből él? Ezt nem lehet úgy csinálni, hogy napi nyolc órát dolgozol és utána még az éjszakáidat Foucault fordításának szenteled. Nem létezik! Ezt nem lehet így! Ez teljes műszakot igényel, és megérdemli, messzemenően. Nem is tudom. Akit a szövegnek ez az ereje elkap, az szenvedélyből végigcsinálja.
     - Hogyan alakult ki érdeklődésed a három legszívesebben és leggyakrabban fordított szerző iránt? Van-e valami, ami érdeklődéseden kívül összeköti őket? Van-e valamilyen Nietzsche-Foucault-Beckett vonal?
     - Ez az a Bermuda-háromszög, amelyben én eltűntem, az én Bermuda-háromszögem. S inkább az a kérdés, vajon örökre-e? Nietzsche és Foucault között kimutatható összefüggés van. Foucault saját maga is Nietzsche egyenes ági leszármazottjának vallja magát. De én nem ezért foglalkoztam mind a kettővel.
     Beckett nem, Beckett egyszerűen a 20. század egyik nagyon nagy írója. Nietzsche, már a ’60-as években, a főiskolán rettentően nagy közutálatnak örvendett, nevét sem volt szabad kimondani. Már akkor kezdte az ember érdeklődését felkelteni. Ki az, akit ennyire kell gyűlölni? Nos, akkoriban még nem is lehetett példányt szerezni, nemhogy magyarul, még németül sem. Vigyáztak arra, hogy ne legyen! Létezett egy Fülep Lajos fordítás, 1915-ös vagy 1914-es. Szédületes jó fordítás volt és egy isteni klassz, igazi magyar filozófiai gyöngyszem: A tragédia eredete és a zene szelleméből!⁶ Fülep Lajos írt hozzá bevezetőt. Ez hatalmas indíttatást adott nekem Nietzsche irányában, de aztán ezen kívül... (töpreng) hát, Lukács Györgyöt csak nem fogok Nietzschéről olvasni! Addig azért nem züllik az ember!
     - De hiszen, ahogy a Nietzsche-tárban is olvasható⁷, ekkor már voltak fordítások, ha nem is nagy számban...
     - Igen, de aztán valaki hatalmilag mindig lefújta... Hol az egyház, hol Horthy, hol természetesen Rákosi, aztán Kádár. Valakinek mindig sok lett abból, hogy ő tulajdonképpen a hatalom mechanizmusát rettentő érthetően és áttekinthetően magyarázza. És a hatalmon lévőknek soha nem tetszett, hogy egyszerűen mindenkinek a birtokába juthat a hatalom elméletének eszköze. Ezt egy francia demokráciában lehet, mert ott már odáig fejlődtek, hogy valóságos demokrácia van. Ott nincsenek késhegyig menő hatalmi harcok, a kultúra területén sem. Néhány évszázaddal előbbre vannak. Hát majd egyszer itt is... Már jobb kiadások jelentek meg franciául, mint németül.
     - Érdekes módon, Beckett viszont ugyanezt az utat fordítva járta meg. Őt Németországban fogadták tárt karokkal, mint rendezőt...
     - Kétségkívül így van. Kiszagolták a németek és kapóra jött nekik, hogy Beckett nagyon szeret rendezni és Franciaországban nem nagyon van lehetősége. Aztán nyakra-főre hívták Német- országba. Tulajdonképpen rossz lelkiismerete lehetett, hogy az írást abbahagyta a Nobel-díj után, majdhogynem abbahagyta, és rossz lelkiismeretét azzal próbálta csillapítani, hogy minél többet igyekezett a saját darabjait rendezni. Tehát, hogy tevékenyen jelen legyen a műalkotás folyamatában, a saját műveit illetően.
     - Visszatérve egy pillanatra még fordítói pályád kezdetére, csak évszámszerűen, áttekintés jelleggel, mikor jelentek meg első Nietzsche-, Foucault- és Beckett-fordításaid? Ha jól tudom, akkor Beckett 1982-ben.
     - Igen, 1982-ben jelent meg a Rosszul látom, rosszul mondom.⁸ Ez megint fordulópontnak számított. Érződött, hogy valami megmozdult, amikor ezt megcsináltam. Megjelent és mindjárt kaptam megbízásokat. Akkor még nyolc óráig dolgoztam a külkerben. Ez volt az a pont, amikor el tudtam menni négyórásnak. Mert jöttek a megbízások, és meg tudtam élni belőle. Ez olyan lökést adott több irányból, hogy akkor a fizetésemnek a másik része összejött ilyen fordítói megbízásokból.
     Nietzsche műveit 1987 októberétől fordítom és 1990 nyarán jelent meg először fordításomban a Vándor és árnyéka.⁹ Számomra ez egy fontos állomás volt. Majd 1994-ben megjelent Az érték átértékelése, amely azóta két további kiadást ért meg 1995-ben és 1998-ban. Majd következett az Adalék a morál genealógiájához, A vidám tudomány, a Virradat és a Wagnerről és Schopenhauerről. Ezek mind a Holnap Kiadó gondozásában jelentek meg. Legutóbb az idei Könyvhéten a Carthaphilus Kiadónál jelent meg A hatalom akarása.
     Az első Foucault-fordításaim a nyolcvanas évek végétől készültek gyakorlásként. Elsőként rövidebb cikkek a kilencvenes évek elején jelentek meg folyóiratokban, a Polisz, a Kalligram, a Nagyvilág és az Új Írás számaiban.¹⁰ Az 1998-ban megjelent A fantasztikus könyvtár című kötetben szintén szerepeltek ezek a tanulmányok, kiegészülve több, magyarul először olvasható művel. 2000-ben pedig megjelent A szavak és a dolgok, valamint egy kötetben az Elmebetegség és pszichológia, illetve A klinikai gondolkodás születése.
     - És mikor sikerült elérni a teljes függetlenséget, mikortól tudtál már a műfordításokból is megélni?
     - Azután, hogy 1987 májusában a Könyvhéten megjelent a Beckett-trilógia. 1988 április közepe óta csinálom, ami azért egyre nehezebben megy mostanában éppen. Az ember minél többet teljesít, annál nehezebb, mert annál többet kezdik... na nem támogatni, hanem fúrni-faragni... (Nevet.)
     - Tandori Dezső írta egy helyütt, hogy az 1989-es válto- zások anyagilag jobban megérték a műfordítóknak, a megje- lenések számát tekintve. Többet lehetett fordítani, illetve több is jelenhetett meg...
     - Teljesen igaza van Tandori Dezsőnek. Ez a dátum és ez az egész lendület, meg a magyar életnek ez a szörnyű felpezsdülése engem is nagyon megdobott.
     - Felpezsdülés vagy felszabadulás volt inkább tapasz- talható?
     - Mindkettő. Mintegy háromszáz kiadó alakult és egészen egyszerűen nem létezett olyan könyv, amelyet ne lehetett volna kiadni.
     - És merre tendált ez a szabadság mostanra, tehát 2002-re? Mi lett belőle a kilencvenes évek eleji állapotokhoz képest?
     - Emlékszem még rá, hogy nagy üzlet volt a könyv. Akkor mindenki könyvet vett. Szépek, színesek voltak satöbbi. Egy könyvárus bácsi rászólt egy gyerekre, hogy: "Ne fogdosd össze a könyveket!" (Nevet.) Mintha barack vagy szilva lett volna! Nyilvánvalóan az ember megnézi, mit vesz meg. Aztán egy-két év alatt lecsengett és az egész elindult egy erőteljes, nyugatias üzleti irányba. Tehát mostanra, befülledt az egész és óriási nagy üzlet lett mindebből...
     - És akkor marad a kommersz, marad a ponyva?
     - Még az se. Nem tudom miket adnak ki, a krimi se kell, azt is megunták az emberek. Inkább az ilyen kerti, barkács, vagy még a Hogyan szereljük fel slagunkat, hogy a szomszédot ne veszélyeztessük... jellegű könyvek (Nevet.) Ezt talán el lehetne adni.
     - Mint mondtad népművelő-könyvtár szakon szereztél diplomát. Dolgoztál könyvtárban is?
     - Soha nem dolgoztam sem népművelői, sem könyvtári vonalon. Ha dolgoztam is könyvtárban, igyekeztem a könyvtáros munkát messzire elkerülni. Mindig próbáltam magamnak egy kis zugot keresni, ahol aztán nyugodtan tudtam a nyelveimmel, irodalmaimmal bütykörészni, és jelen voltam a könyvtárban, de könyvtári munkát nem végeztem. Térképtáros voltam, mint mondtam...
     - Ott el lehetett bújni...
     - ...ott el lehetett bújni. Gumicsizmában, az ember kicsit tocsogott és Foucault Les mots et les choses című munkáját lehetett szépen preparálgatni. Nekem ez jelentette a francia nyelv tanulását. Flaubert, Robbe-Grillet meg Foucault.
     - Miben különbözik egy szépirodalmi mű fordítása egy irodalomelméleti, filozófiai, kultúrfilozófiai műtől? És nem gondolkodtál-e még életrajzi mű fordításán?
     - De, gondolkoztam, csak a kiadók nem nagyon kapnak rajta. Most már a harmadikat vagy negyediket, mindenféle méretben, fajsúlyban és sűrűségben szállítanám nekik... A kiadóknál most, és ez érthető is, az első reflexió az, hogy el tudja-e adni. Ha az ember tud valamit mutatni és el tudja képzelni a kiadó, hogy egy éven belül elad mondjuk 2000 példányt, akkor megy a dolog. Ha nem, akkor végig sem hallgatja az embert. És, a szépirodalmi és filozófiai, irodalom- elméleti művek esetében ez tulajdonképpen homlokegyenest ellenkező. Míg a szépirodalmi mű esetében egy bizonyos értelmi mező teljes egészében és a legnagyobb mértékben kell kibontakoztatni az értelem sokirányúságát, ezt a filozófiai és logikai, irodalomelméleti műnél abszolút egyértelműsíteni kell, tehát ott logikailag stimmelnie kell mindennek. Tehát ez inkább korlátozott, folytonos előre-hátra mozgás. Ha tíz oldal múlva jön ugyanaz az összefüggés, akkor visszalapozni, hogy ugyanúgy írjam, ne más kifejezést alkalmazzak, úgy hogy ez egy teljesen másféle munka. Olyan, mint mondjuk a beszélt nyelv és az írott nyelv. Teljesen más agyközpontokat mozgat meg, hogy beszélek egy nyelvet vagy pedig írok és olvasok...
     - A Nietzsche kezdőknek - Zarathustra című fordításod miért nem jelent meg végül?
     - Az volt a probléma, hogy a Zarathustrát más fordította magyarra, nem én. Kénytelen lettem volna teljes egészében másik fordítót idézni és a saját elképzelésemmel nem biztos, hogy összevágott volna.
     - Jól emlékszem, hogy a Zarathustrának több fordítása is megjelent magyarul?
     - Jól emlékszel. Lefordította Wildner Ödön, aztán Szemere Samu, aztán Wildnert megint kiadták, aztán megint kiadták, és most jelent meg ez... (Újabb kötet kerül elő a polcról.¹¹) Ez, úgy látszik, most már definitív is, hogy akkor ez lesz a magyar Zarathustra, ha valaki nem gondolja másképp...
     - Mi a véleményed az újrafordításokról? A Molloyt, ami nemrégiben újra megjelent a Szukitsnál, átnézted, mielőtt a nyomdába került volna?
     - A trilógiát rendszeresen olvasom még most is, franciául, angolul, esetenként németül és a saját fordításomat is.¹² És amikor a trilógia Molloy című kötetét, az első kötetet a Szukits kérte¹³, akkor próbáltam kapni az alkalmon, hogy most egy kicsit átmegyek a szövegen. Aztán mondták nekem mindjárt, ne nagyon nyúljak bele a szövegbe. Legnagyobb sajnálatomra, egy-két helyen javítottam csak, holott közben néhány dolgot már másként gondoltam volna. De hát ez semmiképpen sem szerkezeti szinten érintette volna a szöveget, hanem egy-két ponton erőteljesebb, magyaros felhangot adtam volna a szöveg egészének. Tehát még irodalmibbá tettem volna a művet, ha megengedik. De azt mondták, hogy nem kérik, az eredeti kell, így csak alkalmi javításokat végeztem.
     - A Kalligram műfordítás számában Csehy Zoltán, a folyóirat szerkesztője egy "kedves részletet" kért, bevezetővel.¹⁴ Miért a Német levél 1937-ből című Beckett-írást választottad és írtad mellé az Adalék a becketti csend genealógiájáhozt?
     - Sokáig morfondíroztam, mi legyen ez, de mivel ez az egyik legrövidebb Beckett-írás, ami tulajdonképpen mégis a maga teljességében szemlélteti egy kialakuló Beckett-regény esztétikájának születését. Ezért választottam ezt, ahol Joyce-szal és Prousttal szembehelyezkedik...
     Az Adalék a becketti csend genealógiájához pedig egy röpke tanulmány a Meglehetősen jó nőkről álmodom című regény- hez.¹⁵ Szerettem volna, ha ez megjelenik a kötettel együtt, de nem léptem fel elég határozottan... Még csak nem is mondtam a Lacinak.¹⁶ Biztos bele tette volna. Jó lett volna, persze...
     Ebben is azt igyekeztem tetten érni, hogy Joyce és Proust között lavírozva, már teljes tudatossággal igyekszik rátalálni saját hangjára. Ezek, a trilógia, a Meglehetősen jó nőkről álmodom és a Rosszul látom, rosszul mondom egész műfordítói tevékeny- ségemnek a sarkalatos pontjai, szent helyei tulajdonképpen. Mindig szeretettel fogok emlékezni arra az időre, míg ezeket csináltam, hogy milyen nagyszerű időtöltés volt, hogy mennyire ment az idő és milyen jó volt ezekkel a mondatokkal szembe kerülni, és hányféleképpen lehet értelmezni aztán, míg az ember a sok lehetőség közül kiválasztja azt, amit...
     - Még manapság sem gyakran találunk Beckett-irodalmat idegen nyelveken a könyvesboltok polcain, Magyarországon. Neked hogyan sikerült hozzájutnod ezekhez korábban? A Gorkij Könyvtárból szerezted be a téged érdeklő műveket vagy külföldről is vásároltál könyveket?¹⁷
      - 1972 áprilisában jöttem fel Budapestre és ’72 júniusától kezdve, tehát szintén több mint harminc éve iratkoztam be a Gorkij Könyvtárba. Tulajdonképpen nem múlt el azóta sem hét, hogy legalább egyszer meg ne fordultam volna ott. És mindmáig nem tudom elképzelni a munkámat a Gorkij Könyvtár nélkül. Ahogy mondtad és ahogy kérdezted, Beckettet, az összes tanulmányt, meg a francia "új regény"-t és mindent akkor kezdtem el beszerezni a Gorkij Könyvtárból. Nagyon sokat segítettek, mindmáig kitűnő a kapcsolat.
     - Vásárolnak új könyveket, de megy náluk a nemzetközi könyvcsere is?
     - Megy náluk és úgy tudom, kitűnő kapcsolatban vannak a három nagy nyugati nyelv, sőt, az olasznak is a budapesti intézeteivel. Úgyhogy mind a németek, angolok és franciák, az olaszok is ajándékoznak kultúrdiplomáciai úton a Gorkij Könyvtárnak folyamatosan könyveket, így folyamatosan frissül, cserélődik és forog, bővül az anyag, folyóirat és könyvek tekintetében egyaránt.
     - Nietzschén, Foucault-n és Becketten kívül mások műveit is fordítottad. Hogyan találkoztál például a Történettel?¹⁸
     - Sokat olvastam Robbe-Grillet-t valamikor, de aztán úgy találtam, 15 könyve tulajdonképpen majdhogynem teljes ugyanaz... Ha egységként szemléljük, akkor a 15 könyve között van egy, amelyik új nyelvet alkotott és nagy alkotónak mutatja szerzőjét, ez a Kéjleső, de a további 14 már ennek modelljére készült.
     Aztán Claude Simont szemeltem ki, mert nagy elbeszélő, nagy epikus, azonkívül a költői próza igazi mestere. A Történet című könyve megkapta a rangos kritikusok díját, még 1967-ben. És külön bravúr volt ezeket a sorokat átültetni, tolmácsolni magyarul.
     - Úgy érzem, hogy a prózában is ezt a költői vonulatot kedveled, mint Beckett esetében mondani szokás: próza- költemények...
     - Csak, és kizárólag! Még filozófiai könyv sincs olyan, amelyiket nem költői műfordításként vennék a kezembe.
     - Mit jelent számodra a költészet?
     - Hogy mindenféle tükrözést érvénytelennek tekintek. Tehát teljesen fikciónak tekintem magát a nyelvhasználatot, és ez szerintem nyomon követhető az egysoros epigrammától egész a nagy filozófiai munkáig is. Az alkotást, mely csak önmagán belül kíván érvényesnek mutatkozni, semmiféle tükröződést nem ró magára. Immanens, zárt rendszer.
     - Ha nem dolgozol, nem fordítasz, akkor mit csinálsz szívesen?
     - Elég sokat olvasok.
     - S milyen műveket olvastál legutóbb?
     - Nem tudok kitérni ebből a Bermuda-háromszögből. Ha nem pont őket, akkor a velük kapcsolatosat, róluk szólót, vagy az ő szellemi szférájukból származó rokon szerzőket. Elég sok művelődéstörténetet, filozófiát is, és hát hangsúlyozottan franciákat. Ott Nietzschének is nagy a visszhangja, tökéletesen hangzik és nyomon követhető.
     Magyarul, és ez hiba, nem olvastam eleget mostanában - magyar irodalmat sem, meg a magyar fordításokat sem.
     - Bízol a nyelvben?
     - Hát nem is tudom... Ez nagyon szép kérdés és biztos megtiszteltetésnek szántad. (Nevet.) Nincs más választásom. Nagyon jól megvoltam vele. Nem kerültem soha nagy alkotók közelségébe, mint ahogy Beckett. Joyce kidobta a lánya miatt, akkor megcsalt szeretőként mélyedt el Proustban, meg akarta őt haladni. Írt is egy kis munkát Proustról.¹⁹ Majd aztán, mindkettőn túlmutatva megalkotta önmagát és egy saját irodalmat, amit már ismerünk.
     Joyce születésének 100. évfordulóján, 1982-ben azt mondta, hogy még egyszer és nagyon-nagyon mélyen földig hajol Joyce műve előtt és még hozzáfűzte, hogy kezdettől fogva mind a ketten valami teljesen másfélét csináltak.
     Becketthez olyasmiért ragaszkodom, amit nem is tudok megfogalmazni... Talán mert tudom, soha olyan író nem lehetek, mint ő - ez teljesen világos. De olyan ember sem lehettem volna, mint amilyen ő volt és ahogy végigcsinálta az életét. Büszke vagyok rá, hogy ez pont nekem fáj, nem másnak. Legalább eddig eljutottam! (Nevet.) Úgy látszik ez már végigkísér az életemen.
     Most jelenik meg a Vigíliában, a szeptemberi számban egy tanulmány a Meglehetősen jó nőkről álmodomról Csűrös Miklós tollából. Ebben lesz egy fordításom Romok fővárosa címmel - ez Beckett rádióbeszéde, amit még 1946-ban írt. Két-három oldal az egész. Egy ír kórházban dolgozott és ott iszonyatos nyomort, meg szenvedést látott, közben sofőrködött, meg futárkodott Párizsba. És akkor, 1946 áprilisában hazament, írt egy rádió szózatot, amelyet persze nem olvastak fel... A Capital of the Ruins végül 1986-ban jelent meg először nyomtatásban Eoin O’Briennek a The Beckett Country című kötetében²⁰. És most, mivel John Pilling²¹ nagyon ajánlgatta nekem, meg másnak is, lefordítottam. Tényleg jó kis írás! Most pedig közli a Vigília.
     - Egyetértesz a külföldön megjelent monográfiákkal Beckett műveinek értelmezését illetően? Sajnos magyar nyelvű monográfiára nem kérdezhetek, merthogy ezidáig nem jelent meg...
     - Rengeteg Beckett-monográfia van... John Pilling, a Readingi Egyetem professzora írta egyik könyvének előszavában - írta más is -, hogy nagyon sok mindenki írt Beckettről és nem akarja megsérteni a szerzőket, csakhogy száz írás közül egynek ha tényleg Becketthez is volt valami köze. Aztán ő maga tényleg kitűnő könyveket írt róla! De az is jó, hogy az emberek azért szükségét érzik annak, hogy foglalkozzanak vele, beszéljenek róla.
     -  Ez Magyarországon miért nem talált követőkre?
     -  Nem csak ez nem talált követőkre...
     -  De Beckett életműve... Miért?
     - Miért? Nietzsche miért nem?
     - Nietzsche esetében azért a megjelenések számát, újrafordításokat és újranyomtatásokat tekintve, azt ne mondjam, kötetszámra, lényegesen Beckett előtt áll. Fordításodban várhatunk Beckett-életrajzot? És ha igen, akkor melyiket?
     - Én tudnék választani és 2006-ban lesz születésének 100. évfordulója. Most angol kiadójának, John Caldernek a könyvét fordítom ebből az alkalomból. (Az íróasztal fölötti polcról fekete borítós kötet kerül elő, rajta Beckett egyik idős kori képe látható.²²) Ezt a könyvet fordítom az Európa Könyvkiadó számára. De 2006 még messze van...
     - Jelenleg milyen fordításon dolgozol?
     - Ezen a könyvön, amit most mutattam, John Calder - Beckett angol kiadója, aki pontosan olyan, mint Jerome Lindon a franciáknál - írta. 2001-ben adta ki, címe The philosophy of Samuel Beckett. Tartalma személyes ismeretségen alapul. 1953-54 óta napi munkakapcsolatban állt Beckett-tel. Sokszor együtt vacsoráztak, együtt biliárdoztak, együtt jártak színházba, hangversenyre. Leveleket váltottak. Tehát személyes ismerőse volt és Beckett világnézetéről írt egy kifejezetten személyes hangulatú munkát. Egy pillanatig sem törekszik semmiféle strukturalista elemzésre, objektivitásra. A személyes ismerős visszaemlékezése ez. Megrostálva fejti ki Beckett világnézetét, tehát nem a filozófiáját és nem is az etikáját, hanem életböl- cseletét, világnézetét, pesszimizmusát, satöbbi, satöbbi.
     - Látom a számítógépet itt a szobádban. Milyen a kapcsolatod vele? Lehet fordítást számítógépre írni, vagy ez továbbra is kézzel készül, és legfeljebb utólag kerül be a számítógépbe?
     - 1994 óta dolgozom számítógéppel. Elsőnek egyszerű bérmunkát végeztem segítségével. Nem túlságosan élvonalbeli szerző Nagy Katalin cárnőről szóló könyvét fordítottam, ezzel lehetett haladni és nem kellett rajta nagyon keményen gondolkodni, úgyhogy minden logikai igyekezetemmel a számítógép megértésén lehettem. Így aztán valamennyire értek hozzá. (Nevet.) Úgyhogy szerintem lehet fordításhoz és primér írói, költői, alkotói tevékenységhez is használni a számítógépet. Most már olybá tűnik, hogy nem is nagyon tudnék meglenni nélküle, annak ellenére, hogy úgy körülbelül a hatásfokának a tíz százalékát hozom csak ki belőle.
     Vannak előnyei. Naponta öt-hat oldal nyomdakész kéziratot tudok előállítani. Ez mechanikus gépen abszolút lehetetlen. Mikor kézzel írtam, zöld, kék, meg piros tintával javítottam a szegény gépírónőnek. Persze többnyire nem tudta elolvasni, csodálatosan szép lejterjakabok születtek és lassú volt az egész folyamat, míg a kézirat elkészült.
     - Kíváncsi lennék mi a véleményed a 2001. szeptember 11-i New York-i eseményekről.
     - Éppen Dublinban voltam Beckett-ügyben. Keddi napon történt, és 14-én, pénteken, nemzeti gyásznapot tartottak, az ír nemzet, az első számú amerikai nemzetalkotó erő... Nincs olyan ír, akinek valamiféle, szegről-végről rokona ne lenne az USÁ-ban. És hát, tényleg, pénteki napon minden zárva, a szórakozóhelyeken sötét ruhás emberek üldögélnek csendben, semmi kártyázás, semmi zenélés. Nagyon megadták a gyász hangulatát...
     Tulajdonképpen úgy tűnt, hogy a világtörténelem új kezdeteként határozták meg ezt a napot, maguk a tettesek és az elszenvedők ugyancsak. A küzdelemnek, a harcnak teljesen új formáját hírdette meg. Ma senki nem lehet biztonságban, de ennek is vannak fokozatai. Ha felülök most egy párizsi gépre, nem biztos, hogy le is szállok Párizsban... Esetleg, hogyha terrorista uraimék is úgy gondolják, akkor talán. Vannak bizonyos esélyei, nem?
     - Mindenképpen. Jártál New Yorkban?
     - Nem, soha. Amerikában soha.
     - És nem is vonz a kontinens?
     - De, szeretnék elmenni. Európának olyan nagyra nőtt gyermeke, amely voltaképpen most a legerősebb államot adja az egész emberiségnek. Lehet, hogy ez abszolút nem jó, de ott valami új kezdődött. Visszautal Európára, de ez már nem vezethető le Európából. Ha csak New Yorkot nézzük, ezt a várost, a felhőkarcolókkal, satöbbi, ami Európában nincsen. Nagyon érdekel, és pontosan az a része, ami abszolút amerikai, fogalmaink szerint ez New York. Ott minden fölfelé terjeszkedik és nem szélességben.
     Ez meg is adja azt az idegenszerű jelleget. Európában nincs ilyen. A Pisai ferdetorony árnyékában sokkal jobban érzem magam, de New York viszont, az egy idegen ország, ahol aztán abszolút turista az ember és nem európai, hanem idegen... Egyszer talán majd még sikerülhet.
     - Amit mondtál, az elsősorban New Yorkra értelmezhető. New Yorkba mennél szívesen vagy más városba is?
     - Nem kifejezetten ragaszkodom New Yorkhoz, de Amerikában az érdekel, ami nem található meg Európában. Tehát Amerika nagyvárosi, metropoliszi része. Olyan város nincs Európában, mint Chicago, Atlanta, New York, meg ezek az amerikai megalopoliszok, ahol nagyon hosszan egybe épülnek a városok, egymás mellé. Biztos, hogy rosszul érezném magam, mert nem lenne jó, csak ugye, mégis milyen az, közelről...
     - Mennyire foglalkoztat a napi politika?
     - A politikához nem sokat értek. Természetesen az ember nem lehet közömbös a politika iránt. Nem lehetek közömbös azzal szemben, hogy a velem és a hozzám hasonlókkal, illetve a velem ellentétes típusú emberekkel mi történik ebben a mai társadalomban. Mindenképpen foglalkoztat, azzal a némi kis rossz szájízzel vagy negatív felhanggal, hogy kicsit úgy tűnik, mintha Magyarországon politika nem is volna - hanem hatalomért folyó harc van. Ebből politika még soká lesz... A hatalmi harc és a politika úgy aránylik egymáshoz, mint az etika a morálhoz. Körülbelül úgy. (Nevet.) A mindennapoknak és a mindennapok minden másodpercének meghatározott értéke van, és ezt tudomásul kell venni.
     Ez az utóbbi 10-12 év a közöny divatját nagyban megszün- tette. Mindenkit áskálódásra kényszerített, mindenkiben gyökeret vert a meggyőződés, hogy azért a saját élete őtőle magától is függ. Nem teljesen ugyanabban a mértékben, de mindenképpen valamilyen mértékben függ a saját cselekvési terétől, saját cselekvési vehemenciájától.
     - Látsz valamilyen fejlődést ebben az elmúlt 10-12 évben, a politika vagy a szabadság kapcsán?
     - Nos, csak a fejlődésnek a lehetőségét látom, magát a fejlődést nem...
     - Ezek szerint hiszel a fejlődésben...
     - Hiszek a fejlődésben, csak ezzel is az az érzésem, hogy nem ilyen egy generációs léptékű dolog, hanem esetleg az unokáink, ha lesznek majd, ennek a gyümölcsét élvezhetik.
     - Mi a műfordítói ars poeticád?
     - Szeretek új nyelveket felfedezni, még ha nem is Foucault, meg Beckett, meg Nietzsche az illető filozófiában is, alkotói szempontból is sarkalatos pontokat megragadni, ahol fordul a gondolkodás iránya. Ez van Nietzschén, Foucault-n meg Becketten túl, meg innen is, és nekem volnának is terveim, csak az ember kiszolgáltatott, mert azt el is kell tudni adni...
     - És milyen tervek lennének ezek?
     - Főleg francia tervek ezek, mert a magyar könyvkiadásban a francia jelenlét némiképp háttérbe szorul.
     - Nemrégiben egy francia kitüntetésben részesültél. Milyen kitüntetés volt ez pontosan és miért kaptad?
     - Ott van. (Mutat a falon függő, bekeretezett emléklapra és levélre.) Magyarra fordítva: "A művészet és irodalom francia rendjének lovagja". A francia művelődési minisztériumnak a kitüntetése, melyet Beckett és Foucault-fordításaimért kaptam. Február 20-án a miniszterasszony írta alá. Levele szerint ez a négy közül az egyik legmagasabb francia miniszteri kitüntetés.
     - Ezúton is szeretnék gratulálni hozzá. Végezetül hadd kérdezzem meg: mi az élet célja?
     - Az élet célja... Fogalmam sincs. Számomra a művészet, az mindenképpen. És hát ezek a dolgok, amikről itt beszélgettünk: műfordítás, irodalom, filozófia, bölcsészet, nyelvészet. Ezek a dolgok.
     -  Köszönöm a beszélgetést.

Jegyzetek

1 Samuel Beckett: Malone dies - Harmondsworth. Middlesex. Penguin Books Ltd., 1970.
2 Az 1. jegyzetben említett könyv borítóján látható halálfejről van szó. A rajzot Giacometti, Beckett barátja készítette.
3 Samuel Beckett: Molloy - London. Calder & Boyars, 1971.
4 Michel Foucault: Les mots et les choses - Paris. Gallimard, 1966.
5 Michel Foucault: A szavak és a dolgok - Bp. Osiris, 2000. (Ford. Romhányi Török Gábor.)
6 Friedrich Nietzsche: A tragédia eredete vagy görögség és pesszimizmus (Ford. és bevezette: Fülep Lajos.) - Bp. Franklin Társulat, 1910. /Filozófiai Írók Tára XXIII./
7 Nietzsche-tár: szemelvények a magyar Nietzsche-irodalomból 1956-ig. (Vál. és szerk. Kőszegi Lajos. Társszerk. Kunszt György és Laczkó Sándor.) - Veszprém. Comitatus, 1996. /Pannon Panteon/
8 Samuel Beckett: Rosszul látom, rosszul mondom In: Nagyvilág, 1982/10. 1440-1454. (Ford. Török Gábor.)
9 Friedrich Nietzsche: Vándor és árnyéka  - Bp. Gönczöl Kiadó, 1990. (Ford. Török Gábor.)
10 Többek között: Miért tanulmányozzuk a hatalmat? A szubjektum kérdése, Polisz, 1990/2.; Hogyan működik a hatalom? Polisz, 1990/3.; Az őrület, a mű hiánya, Új Írás, 1991. nov.; A tudás archeológiája, Kalligram, 1994/2.; Az etika genealógiájáról, Nagyvilág, 1994/10-11.
11 Friedrich Nietzsche: Így szólt Zarathustra - Bp. Osiris, 2000. (Ford. Kurdi Imre)
12 Samuel Beckett: Molloy; Malone meghal; A megnevezhetetlen - Bp. Magvető, 1987. (Ford. Török Gábor.) /Világkönyvtár/
13 Samuel Beckett: Molloy - [Szeged.] Szukits, 1999. (Ford. Romhányi Török Gábor.) /Modern klasszikusok/
14 Kalligram, 2000/11. Benne: Samuel Beckett: Német levél 1937-ből. p. 48-50. (Ford. Romhányi Török Gábor.); Romhányi Török Gábor: Adalék a becketti csend genealógiájához. p. 44-47.
15 Samuel Beckett: Meglehetősen jó nőkről álmodom - Bp. Orpheusz, 2000. (Ford. Romhányi Török Gábor.)
16 Deák László, az Orpheusz Kiadó vezetője.
17 A Gorkij Könyvtár mai neve: Országos Idegennyelvű Könyvtár. Megszokásból szerepel így a beszélgetésben.
18 Claude Simon: Történet - Bp. Holnap, 1998. (Ford. Romhányi Török Gábor.)
19 Samuel Beckett: Proust. In: Írók írókról: Huszadik századi tanulmányok. (Szerk. Szekeres György.) - Bp. Európa, 1970. p. 585-641. (Ford. Osztovits Levente.) = Samuel Beckett: Proust - Bp. Európa, 1988. (Ford. Osztovits Levente.) /Mérleg könyvek/
20 Eoin O’Brien: The Beckett Country: Samuel Beckett’s Ireland - Dublin-London. Black Cat Press-Faber and Faber, 1986.
21 John Pilling, egyetemi tanár, Beckett barátja. Pilling több művet is szentelt Beckettnek.
22 John Calder: The philosophy of Samuel Beckett - London. Calder, 2000.
 

* 2002-es interjúpályázatra érkezett munka