Beney Zsuzsának
 

Felhők sodródnak, lombok tükröződnek
a csecsemőszem domborulatán.
Az újszülött a létezőket nézi,
és saját léte túlnő önmagán.

A mozgást bámulja, a változást.
Ami mozog, az érdekes: az él.
A fény járását nézi, az eget,
ahogy a fákat borzolja a szél.

Még nem különült el a létezőktől,
csak egy sajátja: a tekintete.
Méregeti az eleven világot:
van minden, de nincs semminek neve.

Így láttunk egykor mind: ölében hordott,
karjára vett a lélegző világ.
Elringatott, mint lombokat a szél,
de megtartott, mint levelét az ág.
 

Utóirat

Ez csak hasonlat. Ez már a Külön.
A csecsemő nem tud hasonlatot.
A Soknevű, a Névtelen, az Egy
övé. Még nem: én vagyok. Még csak: vagyok.