Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2003. 3.sz.
 
VALLASEK JÚLIA
 
Nyirő József és Tamási Áron prózája a II. világháború alatt
 

Nyirő József a népi mozgalom szellemében alkotó szerzők első generációjába tartozik, azok közé a "székely írók" közé, akik a húszas évek elején kezdték műveikben a székely falu világát, szemléletmódját, nyelvét leképezni. A Benedek Elek köré csoportosuló, majd a Tizenegyek Antológiáját közreadó fiatal szerzőkre elsősorban Szabó Dezső Elsodort falujának gondo- latvilága volt nagy hatással, az íróként viszonylag későn jelent- kező Nyirő írásművészete pedig kifejezetten Szabó Dezső stíl-expresszionizmusának hatása alatt formálódott. A Tizenegyek Antológiájának bevezető tanulmányát1 író Balázs Ferenc az irodalmat Szabó Dezső nyomán a faj önkifejezéseként értelmezi, szerinte a speciális erdélyiesség az erdélyi lélekben és nyelvben nyilatkozik meg, s mindez ott jelentkezik, ahol a természeti, társadalmi és történelmi tényezők teljes hatóerővel működnek, vagyis a székely faluban. Tétele bizonyításában elsősorban Tamási és Nyirő írásaira hivatkozik. Ugyancsak ő figyel fel arra, hogy az említett székely írók népisége sajátos népi mitológia-teremtést feltételez, ennek érdekében a szerzők időnként a műfaji kereteket is széttördelik. Valóban már Nyirő József első, 1924-ben megjelent novelláskötetének (Jézusfaragó ember) darabjai is sajátos műfajban íródtak: balladás hangvételű, drámai erejű, olykor szinte prózában írott költeménynek ható elbeszélések. Ösztönök és természeti erők irányítják a sokszor naturalista részletezéssel ábrázolt életeket, ember és természet ősi, történelem előtti egységben él együtt. A havasi világ realitásai a havasok lakóinak tudatában megőrzött ősi rítusokkal együtt élnek, sokszor azokon keresztül öltenek formát. Nyirő próza- nyelve Tamásiéval rokon, mindketten a székely regionális köz- nyelv fordulataira építenek, sokszor nem egyszerűen környezet- festő erőként, hanem a párbeszédek sajátos logikájában is.
     A második bécsi döntés idejére Nyirő József az egyik legnépszerűbb író Erdélyben, Uz Bence című regényének ponyvakiadású füzetei 1940-ben nagy tömegekhez juttatnak el. A második világháború évei alatt viszonylag termékeny szerző közéleti szereplése, publicisztikai munkássága Nyirő egyre erősebb jobboldali kötődését jelzi.2 A közéleti szerepléssel járó népszerűség a negyvenes években megerősíti Nyirő pozícióját a korszak irodalmi kánonjában. Az értékelés elsősorban a rövid- prózára (s ezen belül első novelláskötetére) és nem a regényekre irányul. A Jézusfaragó ember novelláinak színházi és filmművé- szeti adaptációi3 jelzik a recepció érzékenységét a korai Nyirő- írások sajátos diskurzusára szemben a későbbi elbeszélések időn- ként manírba hajló nyelvével.
     Nyirő 1943-ban megjelent elbeszéléskötete4 (Az elszántak) világosan jelzi azt a változást, amely a szerző prózaművésze- tében már a harmincas évek végére bekövetkezett. A Jézusfa- ragó ember vagy a Kopjafák balladai hangja megkopik, a havas már nem öntörvényűségében ábrázolt világ, hanem díszlet. A tájleírás korábban szimbolikus értelemmel bírt, itt inkább a couleur locale szerepét játssza. A párbeszédek elfojtott, kitörő- ben levő érzelmekre utaló tömörsége fellazul, helyet kap az erőltetett tréfa, a góbéskodás.
     "- Mi baja annak a lónak? - érdeklődtem gyanútlanul. - Tudja az Ántikrisztus! - káromkodik Béni. - Nem hasmenése van? - Nem, mert tüdőcsúcshurutja! - De akkor mért megy a gyomra? - okvetetlenkedem. - Az azért mert fogzik! - csúfolódik az ember." (Részegh Béni)
     A kötetbefoglalt írások nagy része portré, egy-egy jellegzetes figura (falusi rigmusfaragó, Csalóka Sándor a vén famunkás, a cirkuszi erőművész, a hajdan nagy karriert befutott muzsikus cigány stb.) alakjának megrajzolása. A parasztfigurák kivétel nélkül Uz Bence rokonai, az esetek többségében éppen az egyes szám első személyben megszólaló narrátort tréfálják meg. A forgatókönyv többnyire azonos: a csavaros eszű főhős rászedi a kívülállóként jelentkező urat (narrátor, falukutató diákok, zsidó üzletember), de egy adott ponton visszakozik, amit a narrátor minden esetben mint a becsület jelét nyugtázza a novella zárlatában. Anekdotázó hang jellemzi az elbeszéléseket, Csóré Márton minduntalan keresztapákat szerez, soha meg nem született gyermekének (A keresztfiam), a ravasz székelyek kőszenet vetnek el és a földet mint széntermő mezőt eladják (A fekete pityóka), Bede Gyuri, a fiatal udvarhelyi tanár bejelenti, hogy öngyilkos lesz, és a tanári kar különböző (tudományos, romantikus, naturalista stb.) forgatókönyveket gyártva várja az eseményt, ami nem következik be. A mindentudó narrátor minősíti, megnevezi a legeldugottabb érzelmeket is, narrátor szerepén túllépve minduntalan meg is hatódik. Az anekdotázó stílus Nyirő legsikerültebb írásaiban megtörik, a fordulatokra és poénokra épülő cselekményt egy apró epizód kimozdítja, ilyenkor a korai Nyirő novellák zárt világának tragikuma újra megjelenik. A Tanulmányúton című elbeszélés a falukutatást végző városi diákok kalandjainak tréfás története, egészen addig a pontig, amikor a fél napot áténeklő, mesélő "adatközlő", az öreg juhász arra kéri a diákokat, vigyék le a faluba eltemetni a feleségét. Két idegen kultúra (falusi és városi) találkozása ezen a ponton ütközik, a falukutató tanulmányút itt nyeri el értelmét, a tapasztalat és nem a tudományos feldolgozás magyarázza meg a havas népének sajátos lelki világát és életelveit.
     Az 1940-es határmódosítás utáni időket nem annyira íróként, mint utazó képviselőként ábrázolja Nyirő József. A kettős látás eredménye, hogy olykor az elbeszélések szövetébe parlamenti interpellációba vagy publicisztikába illő részletek is bekerülnek. A nóta című elbeszélés románcos hangulatban indul: szerelmi bánatában énekelget egy szekerező székely legény. A történet egy brutális és értelmetlen gyilkossággal balladás hangon folytatódik, a román csendőrök által puskatussal agyonvert legényt elragadja a szekér, de haláláig énekli a régi szerelmes nótát. A tanulság már kissé erőltetett: a hajdani kedves kéri, hogy az agyonvert legényt is tekintsék hősi halottnak. A narrátor itt felveszi a honatyai szerepkört, az elbeszéltektől idegen országgyűlés előtti interpelláció jelenti a történet zárlatát: "Tisztelt Ház![...] Olyan javaslatot kérek a miniszter úrtól, amely lehetővé teszi, hogy a Pásztor Lajos nevét felírjuk arra a kőre."
     Thúrzó Gábor a Magyar Csillagban írott recenziójában5 a cselekményesség előtérbe kerülésével és az eszköztelen, szikár stílus fellazulásával magyarázza a Nyirő prózapoétikai erejének gyengülését: "Nyirő értéke nem a mese volt, hanem a mese- hang. S ez kopott meg."
     Értékelése visszaigazolja Németh László hét évvel korábban, a Kopjafák kapcsán leírt figyelmeztetését, aki a Nyirő írások balladai hangulatát elemezve kitér arra, hogy a ballada Nyirőnél "nem költészettani meghatározás, hanem írásműbe zárt hangulat", ugyanakkor e hangulat túlhajtása azzal járhat, hogy "a bájosból édeskés lesz, a hatalmasból dagályos, az ünnepélyesből nagyképű, [...] a sötéten fenségesből keresetten rémes."
     Nyirő igazi műfaja a sajátos archaikus-mitologikus novella6, a harmincas években íródott laza szövésű, mozaikos cselekményű történelmi regényeiben (A sibói bölény, 1929, Mádéfalvi veszedelem, 1939) vagy az önéletrajzi elemekből összeálló Isten igájában (1930) elsősorban egy-egy epizód kidolgozásában vagy a részletek megjelenítő erejében köszön vissza a novellák elementáris, drámai ereje. A negyvenes években Nyirő két új regénnyel jelentkezik. A Halhatatlan élet a székely falu idilli képét rajzolja meg, Bojzás Küs Dani és Péter Anikó szerelmének hátteréül. A csavaros eszű és mindig tréfálkozó Bojzás Ignác és Dani fia a rendkívül népszerű Uz Bence-típusú góbé figurák. A regény az egyszerű falusi élet mindennapjaiban (aratás, kaszálás stb.) kívánja felmutatni az élet szépségeit és erejét. A Halhatat- lan élet amolyan könnyű, szórakoztató olvasmány, a szereplők állandóan tréfálják egymást, a konfliktusok vígjátékba illően könnyedén megoldódnak, csupán az utolsó oldalakon komorul el a történet, amikor kitör a háború és a főhőst behívják katonának. A regény recepciója jelzi a kritika fenntartásait az efféle tájjellegű elemekkel díszített szórakoztató irodalommal szemben. A Nyu- gat recenzense, Kádár Erzsébet éppen a Halhatatlan élet kap- csán kérdez rá Nyirő népszerűségére és ugyanakkor írói értéké- re, a gyengén sikerült regény jellemzőit némi túlzással a teljes életműre vetíti ki: "Miért olyan népszerű ez az író? [...] Minden, ami szép, nagy, ősi - nála olcsón, tetszetősen, kicsi adagokban kapható [...] Az ő havasa nem egyszer olyan komoly kereske- delmi árucikk, mint egy fenyőfürdő tabletta."7
     Néma küzdelem8 című regényében Nyirő visszatér a harmincas években írt történelmi regényeinek több szálon futó cselekményéhez illetve a mozaikszerű szerkesztésmódhoz. A regény a tizenkilencedik század végének egy súlyos társadalompolitikai mulasztását eleveníti fel, a magyar politikusok és földbirtokosok szűklátókörűségének következményeképpen lezajló fokozatos identitásvesztést, amely a Mezőség tömeges elrománosodásához vezetett. A regény kollektív hőse maga az arctalan tömeg, a szórványközség névtelen lakói közül egy-egy epizód során kiemelkedik és nevesül valamelyik figura: Enyedi László a megszállott lévita-tanító, öreg Bara Ferenc, aki papi teendőket végez a közösségének, Ősz Sándor, aki ellopja a románoknak szánt romtemplom harangját, a lázadó szellemű Fátyol János, aki felajánlja földjét, hogy legyen hova temetni, a földért való hit- és nemzetcserében meghasonló Máté, és az asszimiláció veszedelmét és saját felelősségét felismerő öreg gróf. A leírások többnyire naturalista élességgel fedik fel a mezőségi falu testi-lelki nyomorát: "A szoba sötét volt és rideg, savanyú és hideg. A kimerült emberek szanaszét hevertek vackukon, görbe, merev tagokkal, mintha csatatéren hullottak volna el. A beteg fiún a láz pecsétjei megfakultak, arca felhúzott ínnyel vigyorgott. Az avítt condrák keménnyé vastagodtak a megszáradt sártól. Leheletük piszkos, fehér köde megülte a testeket, mintha már penészednének. Az éjjeli izgalmakban szétdúlt kuckó ijesztő és utálatos. Olyan, mint a sír, melyben a halottak összekeveredtek." A mindentudó narrátor ismeri szereplőinek gondolatait, reakcióit, kommentárjai, hasonlatai időnként mintegy magyarázatként szolgálnak az elhangzottakra. Ez a narrációs technika ugyanakkor elvon az ábrázoltak drámaiságából. A pap híján papi tennivalókat vállaló írástudatlan öreg paraszt sajátos liturgiája, a szövegromlás önmagában drámai ereje a narrátor szentenciózus magyarázata nélkül nagyobb drámai erővel jelezné a hitbéli és nyelvi identitásvesztés tragikumát.
     Bár Nyirő József a korabeli kánonban kiemelt helyen szerepelt, a kommunizmus uralomra kerülésével, a transzszilvanizmus más szerzőivel együtt az ő munkássága is háttérbe szorult. A kilencvenes években viszont megkezdődött a Nyirő-életmű újrakiadása, ami lehetővé teszi az újraolvasást és értékelést.
     Nyirő József népszerűségét (a teljes életművet figyelembe véve méltatlanul) a kritika többnyire azzal magyarázza, hogy a Nyírő-írások megfelelnek az erdélyi szerzőtől romantikus jellemábrázolást és egzotikus környezetet váró közönség- igénynek, s így voltaképpen populáris irodalmat jelentenek a hasonló témákkal, alakokkal dolgozó, ugyancsak a székely tájnyelv elemeiből építkező Tamási prózájával szemben.
     Kétségtelen, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmi kánonban Tamási Áron szerepel központi helyen. 1922-ben első írásával (Szász Tamás, a pogány) elnyeri a Keleti Újság novellapályázatának díját, majd 1928-ban a Szűzmáriás királyfira Baumgarten-díjat kap. (Vagyis ekkor már nemcsak a szűkebb, regionális kánonban foglal el kiemelt helyet, hanem a tágabb összmagyar irodalmi kánonban is.) A helikoni társaság egyik legaktívabb tagja, ugyanakkor számos írása jelenik meg a Korunk lapjain, ami azt jelzi, hogy a húszas-harmincas évek vehemens világnézeti (és időnként poétikai) csatározásaiban az erdélyi irodalmi élet különböző csoportjai egyaránt elismerik tehetségét. Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy jelentkezésekor Tamási székely íróként határozta meg önmagát, ami a konzervatívabb körök felé elsősorban regionális sajátosságként, a baloldali körök felé pedig népi kötöttségként értelmeződött.
     1932-ben, az Ábel a rengetegben megjelenésekor Reményik Sándor már-már Tamási felől értelmezi a teljes erdélyi irodalmat: "Mélyen és kitörölhetetlenül rányomta ő immár egyéniségének bélyegét erre a földre, erre az itt kibomlott új lelki életre. Azáltal is, ami benne megbámulni való érték, azáltal is, ami merő ha- szontalanság."9 Ugyanakkor összefoglalja, milyen poétikai és tematikai újítást jelentett Tamási az erdélyi magyar irodalomban: "Lassú haladást romantikus kezdetekből, mitologikus és szim- bolikus elemeken át valami nagyon egészséges, friss realizmusig, ahol köd ritkán gomolyog már, misztikum ritkán kísért, minden látásnak, történésnek, lelki mozdulásnak éles, világos, plasztikus, szinte fogható körvonalai vannak. [...] Tamási legnagyobb aján- déka azonban a humora.[...] Plasztikus realizmusa humorában virágzik ki."
     Tamási központi helye az erdélyi magyar irodalomban a kánon kívülről, az anyaország felől történő olvasatában sem kérdőjeleződik meg. Tamási írásai mércévé, viszonyítási alappá válnak, sőt egyes kritikusokban kialakul egyfajta elvárás is, amely éppen a Tamási-hangot, stílust követeli meg az erdélyi szerzőktől, akkor is, ha az voltaképpen idegen a tárgyalt szerzőtől vagy műtől. Karácsony Benő Utazás a szürke folyón című regényén például éppen a Tamási-írások sajátos humorát kéri számon a Nyugat recenzense: "aki Tamási Áron hazájából jön, az ne csak Ábel ál-együgyűségét lesse el, a magasabbrendű írás felé is szabad az útja".10
     A húszas évek elején "székely íróként" jelentkező Tamási munkásságát, (vagy annak egy adott vonulatát, korszakát) a szakirodalom a népi irányzat eszmekörébe sorolja.11 A kezdeti korszak etnoregionalizmusa után Tamási népfogalma a harmin- cas évekre nyitottabbá válik, népen ekkor már nem a székely falu közösségét érti, a parasztság mellett idetartozik a városi munkásság sőt az értelmiségi réteg is. Ez a nyitás a Tamási novellák szövegében is érzékelhető, míg a húszas évek elején írt novellákat a székely nyelvjárási sajátosságok kitüntetett szerepe jellemzi, ugyanezeknek a novelláknak a negyvenes évek elején gyűjteményes és válogatott kötetekbe bekerülő változata lénye- gesen szegényebb tájnyelvi elemekben.12
     1935-ben, a helikoni íróközösség tizedik találkozóján Tamási így foglalja össze azt a népiségszemléletet, amelynek jegyében két évvel később a különböző irányzatokat összefogni vágyó Vásárhelyi Találkozó elnöki feladatait vállalja: "Az erkölcsi magatartásnak a mi életünkben három ismertető jele van. Elő- ször: forduljunk egészen a nép felé, melynek sorsa, élete és küzdelme a mi egyetlen gazdánk. Másodszor: a szépirodalmi munkásságon kívül, próbáljuk a szellemi működés minden más eszközével is felmérni ennek a népnek a sorsát. Harmadszor: alkalmazzunk mindig szigorú erkölcsi mértéket: erkölcsit, ha cselekedetekről van szó, s az erkölcsi mellett a legnagyobb mű- vészit, ha írásokkal állunk szemben."13
     Írás és politikai szerep negyvenes években, a hadbalépéssel egyidőben jelentkező dilemmájában Tamási Németh Lászlóval és Illyés Gyulával értett egyet abban, hogy sem a rendszer belső megreformálása, sem a rendszertől való radikális eltávolodás nem lehet járható út az értelmiség számára, hanem csupán az írás, a művészet eszközeit felhasználó társadalomkritika. Ugyan- akkor ezekben az években írott publicisztikájában Tamási kissé eltávolodik saját korábbi írásainak szabadelvű állásfoglalásaitól. A szociális érzékenységű nemzet illetve népfogalom helyét egyes írásaiban a történelmi és faji megalapozottságú nemzet-eszme foglalja el. Ezt a változást példázza a nemzetiségi életforma és életlehetőségek tekintetében bekövetkező szemléletváltás. A Vá- sárhelyi Találkozó idején Tamási még hisz a Duna-medence népei- nek együttműködési lehetőségeiben. "A romániai magyarság és annak ifjúsága a román néppel való testvéri együttélés és megbékélés szükségességét vallja [...] annál is inkább, mert meggyőződése szerint a román és magyar népre a Duna-medencében magasabb rendű közös hivatás vár."14 Néhány évvel később, a második bécsi döntés után már egyértelműen úgy látja: "...az erdélyi három nép közös célért egymással szövetkezni és ebben a szövetségben együtt élni, ezekben az időkben nem tud."15A világháború éveinek zavaros esztendeiben Tamási állásfoglalásai sem mindig egyértelműek, a kisebbségi sorsról például kijelenti, hogy az "az ember meggya- lázásának egyik neme"16 ugyanakkor figyelmen kívül hagyja az újraegyesült Magyarország etnikai sokszínűségét, és azt hangoz- tatja, hogy az államiság eszméjét a törzsökös magyarságra kell építeni, erre kell figyelni és nem a kisebbségekre. "Az államiság eszméjét a törzsökös magyarságra kell építeni, nem pedig szét- szórni gondot, erőt, szellemet és pénzt, abból a célból, hogy a kisebbségek jók és elégedettek legyenek."
     Tamási Áron írói népszerűsége a Vásárhelyi Találkozó és a második világháború lezárása közti feszült évek során érkezik tetőpontjára. Ugyanakkor ezekben az években kevés újat ír, és nem is mindig a korábbi színvonalon. Írói népszerűségéből fa- kad, hogy ebben az időben, különösen a háború vége felé szá- mos közéleti feladatot is vállal. Magyarország német megszállása után például tagja lesz az ország háborúból való kilépését sürgető Erdélyi Magyar Tanácsnak, igyekszik közbenjárni Kolozsvár békés feladásának érdekében.17 1939-ben megjelent Szülőföl- dem című szociográfiája után, (amit egyes kritikusok az életmű középpontjába helyeznek), a háború évei alatt nem a próza hanem a dráma területén kísérletezik, ekkor születik a Vitéz lélek és a Csalóka szivárvány.
     Ebben az időben íródott novellái közül sok az egyetlen ötletre épülő novella, amelyekben egy-egy karcolatra elegendő anyagot kerekít ki anekdotikus elemekkel hosszabb elbeszéléssé. (Munkácsi sapkák, Angyalok éneke, Hírnök Árpád, Öreg fiú, December) A Munkácsi sapkák például keretes elbeszélés, indítása a Szülőföldemre utal vissza. Az egyes szám első sze- mélyben beszélő narrátor hazautazása, az otthoni változásokban történő tájékozódása jelenti az elbeszélés keretét. A történet tulajdonképpen egy elbeszélés elbeszélése, annak a történetnek a papírra vetése, amit az író Ágnes húga mesél el a fonóban. Tamási mindvégig megőrzi a szöveg beszélt nyelvi jellegét, ugyanakkor reflektál saját hallgatói attitűdjére is, így egybemossa az elbeszéltek és az elbeszélés idejét. Az egyszerű kis történetben, hogy három asszony összevásárolt ötven báránybőrsapkát és elutaztak Munkácsra, hogy ott adják el jó pénzért, de nem sikerül a vásár, az elbeszélés során a sapka szó számos nyelvi játékra ad alkalmat, a kimondatlan, a titok metaforája lesz. A sapka nemcsak a felfüggesztett, ígért, de végig nem mondott történet tárgyiasuló jele, hanem magáé az elbeszélés is. A beszédre való nógatás ugyanúgy a képes beszéd fordulatai által fejeződik ki, mint a történet félbemaradása. "Mind egymásra néztek, amiből nyilvánvaló volt, hogy ő őrzött valami történetet a sapka alatt. Az alkalom kedvezőnek látszott arra, hogy a sapkát felemeltessük Ágnessel, s hozzá a havas eső is kopogott az ablakon, mintha ő is a történetet sürgette volna." "Kérték az asszonyok, s kértem én magam is, hogy mondja tovább a kilencvenkilenc fekete sapka történetét, de semmikép- pen nem akarta. [...] Ágnes azonban úgy felakasztotta ég és föld közé a sapkákat, hogy onnét levenni egyet sem lehetett."18 Pszichologizáló novellái (pl. Házi macska), illetve a nemzeti- ségi-politikai példázatnak szánt tézisnovellái (Erdélyi társaság) már kevésbé sikerültek.
     Taxner-Tóth Ernő szerint ebből az időszakból elsősorban a mesék, illetve a kamaszszereplőket mozgató novellákat érdemes kiemelni, amelyek "Tamási legjobban bevált módszerével készültek. A kamasz fiú régi kedvelt hőse, a meseteremtés pedig alkotó tehetségének legtermékenyebb ága."19 A Bambuc ördög vagy a Fekete Sáfrán valóban mese a kisemberek hétköznapi bátorságáról, ravaszságáról, szereleméről. Tamási "képzelete eredendőleg mítoszalkotó, látásmódja, komponálása meseszerű akkor is, ha témája száz mérföldre van a népmese témavilágá- tól." - írja a Jégtörő Mátyás kapcsán Babits Mihály.20 A mese- hangulat nem feltétlenül a fantasztikumon keresztül valósul meg, a Bambuc ördögben például a humor egyik forrása a realista elemek hangsúlyos használata olyan pontokon, ahol a mese műfaji hagyományai fantasztikus elemeket követelnének. A pokol például jól szervezett, tartományokra osztott bürokratikus királyság, ahol a főszereplő Bambucot éppen a rosszhíréről ismerik, Bambucnak szabadságot kell kérnie a királytól, a földre való utazás költségét a pokol pénztárnál kell fölvennie, és földi tapasztalatai alapján dollárban kéri.
     A világgal ismerkedő, azt alakítani próbáló kamaszfiú figuráját Tamási az Ábel-trilógiában dolgozta ki a legalaposab- ban. A harmincas évek végén, negyvenes évek elején írott elbeszélései, novellái közül azonban újra és újra felbukkan ez a figura. A Virágzik a csemete a kamaszkori erotika motívumát játékosan dolgozza össze a szerelemféltéssel, hazugsággal, illetve ezeken keresztül a bűn és bűnhődés gondolatával. Hőse a Kivirágzott kecskeszarvak, vagy A legényfa kivirágzik kamasz szereplőinek alteregója, ugyanaz a világ megismerésként is működő szexus mozgatja. Az igazítás a világon és a Teremtett világ egyaránt a világ alakíthatóságának kérdését állítja a cselekmény középpontjába. Az első anekdotikus történet az inasnak álló falusi fiúról, aki játékos formában próbál változtatni az őt körülvevő világon: apjával együtt megborotváltatják az elhanyagolt külsejű mestert. A második elbeszélés a világ "kiigazításának" kudarca, ugyanakkor a törvényszerűségek felismerése is. Lőrincet, az inasfiút a mester nem engedi haza falusi szüleihez karácsonyra. Az elbeszélés azonban nem mester és inas konfliktusára koncentrál, hanem az ünnep magányában és a bor hatására szeretetre, társaságra, férfivá érésre sóvárgó kamaszfiú belső világára. Lőrinc az emberekben csalódva egy jobb világban, az állatok között próbálja véghezvinni a krisztusi megbékélés kísérletét. "Mert az emberek hasznot akarnak, irigykednek és veszekednek, így azonban ezzel a kutyával a mai estére talán jobb világot teremthet a »Jézus-fiú« számára. Jobb világot az állatokkal!" A kísérlet természetesen kudarcba fullad, a fából faragott "Jézus-fiú" bölcsője köré hordott állatok össze- verekednek, s tönkreteszik Lőrinc utópisztikus világát.
     Tamási ebben a korszakban íródott novellái, elbeszélései többnyire nem tartoznak az életmű első vonulatába. Az 1942-es Téli verőfény című válogatásból21 feltűnően hiányzik a korábbi novellákra jellemző drámaiság, a "liturgikus novellák" népi misztikuma, itt a "feleselő novelláknak"22 egy kevésbé feszes, elsősorban anekdotára épülő változata dominál. Az epikai jelleg előtérbe kerülése a drámaiság kárára már a harmincas években jelentkezik Tamási munkásságában, jelentős prózapoétikai változtatásokat vonva maga után. "A drámaiságot felváltó epikum alapvető műnemi kiteljesedése a népi műfajok szem- pontjából azt jelenti, hogy a mítoszt, a balladát, a hiedelem- történetet elsősorban a mese, illetve járulékos formái az anekdota, az adoma helyettesítik, követik. Stílustörténeti aspektusból pedig az figyelhető meg, hogy a romanti- kus-újromantikus (affektív) emocionalizmussal, az expresszio- nizmussal, az avantgárd-dal kapcsolatos nyelvi felfokozottság, lírai pátosz és szenvedélystilizálás helyébe döntően realista szemléleti és intonációs formák kerülnek. [...] A szakrális beszédmód örökébe a természetes, népies megszólalás, beszéd, artikuláció lép."23
     Drámaiság és misztikum háttérbe szorulását a Tamási-prózá- ban az is jelzi, hogy az 1944-es válogatáskötetben az indulást szimbolizáló Szász Tamás, a pogány mellett csupán az Emésztő virtus és a Himnusz egy szamárral képviseli Tamási novellisz- tikájának drámaisággal fémjelzett korai vonulatát, a többi anek- dota, fabula, mese, népi-realista életkép. A Révainál 1942-ben megjelentetett reprezentatív Tamási Áron összes novellái24 című kötetben már nyilvánvalóan helyet kapnak a korai korszak olyan jelentős novellái, mint a Tüzet vegyenek!, a Siratnivaló székely, a Rendes feltámadás, az Erdélyi csillagok vagy a balladai ihletű Szép Domokos Anna. A drámától az anekdota, a népi miszti- kumtól a népi realizmus illetve a mese irányában történő elmoz- dulást a korabeli recepció fejlődésként értelmezte. Vajda Endre például a regényekkel párhuzamosan vázolja fel a Tamási novel- lisztika fejlődését. "Novellatömbjének műfaji és előadásbeli felbontása szintén ezt a fejlődést húzza alá poétikailag és sta- tisztikailag. [...] kezdetben a Szűzmáriás királyfi típusú egzaltált révületben úszó, poétikus fájdalommal és himnikus vagy jere- miád-szerű szaggatottsággal előadott elbeszélés dominál, hogy aztán átengedje a teret az Ábel-féle pikareszk elemekben gazdag és jóval több reális elemet magával sodró novellának, vagy a Jégtörő Mátyás ősi mesébe visszatalált, a modern európai iro- dalom csoda-felfedezésével ösztönös rokonságot tartó műfajának."25
     Vajda ugyanakkor arra is felfigyel, hogy újításra van szükség a Tamási novellisztikán belül, hiszen a dominánsan realista ihlet- ben íródott szövegek lassan elnagyoltnak, modorosnak fognak hatni. Bóka László, Magyar Csillagban közölt tanulmányában26 ugyancsak "új lélekindulást" sürget Tamásitól. Ez a változás azonban nem következik be, bár a későbbiekben a drámai hangnem ismét visszatér Tamási novelláiban. (Harmat és vér, Csipogó madár stb.)
     A második bécsi döntés után kialakult sajátos hangulatot, érzékenységeket megfogalmazó novellák (Ezüstegér, Hírnök Árpád) megcsonkítva, vagy átírva kerültek be az 1979-es Tamási Áron Összes novellái címen közreadott kötetbe, mivel sem Észak-Erdély visszacsatolása felett érzett öröm, sem a románsággal szembeni ellenérzések nem számítottak szalonképes témának a kommunista irodalompolitikában. Az Ezüstegér Aranyegér címen közreadott változatából nemcsak a románsággal szemben tréfásan megfogalmazott ellenérzés marad ki, hanem maga az egész novella egyfajta antiklerikális tanmesévé változik. A Hírnök Árpád sem a bécsi tárgyalásokra figyelő falusi közösség története (mint az eredeti változatban), főhőse a háború végéről és nem a "hazakerülésről" hoz hírt. A kényszerű szövegváltoztatás, a vitatható érzelmek, állásfog- lalások kicserélése vagy kihagyása feltűnően sematikussá teszi a novellák második változatát.
     Ugyancsak a második bécsi döntést követő kor hangulatát tükrözi a Magyari rózsafa című regény, amely a világháború évei alatt nagy népszerűségnek örvendett, négy kiadásban is megjelent.27 A Magyari rózsafa "kor- és lelkiállapotot tükröző mű"28, és éppen ilyenként mind irodalmi forma illetve szerkesz- tettség, mind a regény által sugallt világnézet tekintetében vitat- ható érték Tamási munkásságában.
     Az egyébként igen élénk korabeli recepció megoszlott a mű irodalmi megformáltságát illetően a korhangulatra azonban jellemző, hogy a regény által közvetített ideológiát nem kifogásolta a kritika. Holott maga az alaptörténet is megkérdő- jelezhető etikai szempontból. Magyari Balázs, a falusi, (román) csendőr és tanító hatalmaskodását megelégelő parasztfiú és Ignác, a despotikus hajlamokkal bíró, világtól elvonult öreg székely igazságtevés címen ugyancsak román, (de ismeretlen) csendőröket ejtenek foglyul, (a szintén román csendőrpa- rancsnok hallgatólagos segítségével). A foglyokkal fát vágatnak, készülnek a hatalmaskodó román közigazgatás elleni nagy csatára, ám a csata elmarad, mert időközben megszületik a második bécsi döntés. A történet a maga abszurditásával komi- kusnak hatna, ha a szöveg már-már bombasztikusan hazafias retorikája nem jelezné "komoly" voltát. (Éppen a hazához való viszony, illetve az etnikai konfliktusok ábrázolása jelentkezik a leginkább giccses formában, mint például a román zászlóba burkolt halott csecsemő, vagy az ízetlen temetői jelenet, amely az egész regény mélypontja.)
     A regény elsősorban jellemábrázolás tekintetében marad el a korábbi Tamási-regényektől. Magyari Balázs alakját a pogány lázadás és a világ személyes megváltoztatására való hajlam felől igyekszik megragadni a szerző, a kettő összekapcsolása azonban erőltetett végkifejletben ér véget. A határváltoztatás hírével megjelenő pap megkereszteli, s így véletlenszerűen adódott pogánysága véget ér, mielőtt valóban bekövetkezett volna a hős lelki konfliktusa.
     A Magyari rózsafa cselekmény és konfliktusalakítása a mese szabályait követi, ebből következően egyszerű a konfliktus, a sematikus figurák mintegy a jó és rossz harcát jelképezik. A 2000-es újrakiadás előszavában Bertha Zoltán bináris oppozíciók mentén elemzi regényt, egyrészt a két főhős, Balázs és Ignác egymáshoz és az eseményekhez való viszonyában (világgal való harc, világ megszervezése), másrészt a pogányság- vallásos hit kettősségében.29 E bináris oppozíciók függvényében lesz a főhős jelképe a rózsafa "Magyari vagy minden tekintetben. [...] És rózsafa is vagy, mert szív után vágott leveleid minden fuvalomra megrezdülnek, a virágaid kényesek és virítanak, de a töviseid nagyok és seböznök."30 Hit és szabadságvágy összefonódása kapcsolja vissza Tamási e több szempontból is elnagyolt alko- tását a Szűzmáriás királyfi messianisztikus-sámánisztikus vagy az Ábel-trilógia humánumban megnyilvánuló világképéhez.
     A Magyari rózsafa fókuszában a természet áll, legsikerültebb részei a leírások, a különböző lelkiállapotok többnyire kivetülnek a természetbe, vagy a természeti képek játszanak kataforikus szerepet, előre jelezvén egy-egy esemény alakulását, sőt a lélek- tani jellemzés vagy akár a nyelvhasználat is ezeken keresztül valósul meg. "Más kigondolja s azután kimondja a szavakat, de ez a fiú teremtette inkább. Színben virágokat idéztek ezek a szavak, s ízben bogyókat s vad gyümölcsöket."31
     A Magyari rózsafa az igazságérzet, a szabadságvágy tole- rancia és intranzigencia kérdését a megírás történelmi pillana- tának összefüggésében, a történelmi és nem a művészi aktualitás jegyében tárgyalja. Ahogy Bertha Zoltán írja: "A regény fő érté- ke, hogy megmutat Tamási pályáján egy színt, egy szakaszt, amely sem nem ismétlődhet, sem nem vállalható kritikátlanul, de nem is iktatódhat ki az író világszemléletéből."32
     Bár a második világháború évei alatt íródott művek nem jelentenek prózapoétikai értelemben vett változást a Tamási- életműben, sőt bizonyos tekintetben az addig kialakított stílus- jegyek megmerevedéséről, a kifejezésforma művészi lehető- ségeinek fokozatos apadásáról beszélhetünk, az a (re)kanoni- zációs folyamat, amely a második bécsi döntés után az erdélyi írók esetében végbement, megerősítette Tamási központi helyét mind a transzszilvanista mind pedig a népi mozgalom irodalmi kánonjában.
 

Jegyzetek

1 Balázs Ferenc: Erdélyi magyar irodalom. In: Versek - elbeszélések -tanulmányok. Tizenegy fiatal erdélyi írótól. Cluj-Kolozsvár. 1923.
2 1939-től a Keleti Újság főszerkesztője, a második bécsi döntés után ő jegyzi a lap többnyire szélsőségesen patetikus vezércikkeit. Behívott képviselő lesz a magyar parlamentben. 1942-43-ban a Magyar Erő című képes hetilap szerkesztője. Az 1944-es német megszállás után is politikai szerepet vállal, (az Erdélyi Párt képviselőinek többsége ekkor visszavonul), majd a Szálasi-puccs után a nyugatra menekülő parlamenttel tart.
3 1942-ben Nyirő elbeszélésekből készül a forgatókönyve az Emberek a havason című, Szőcs István által rendezett filmnek, amelyik elnyeri az 1942-es velencei Biennále első díját. Ugyanabban az évben a kolozsvári Művészeti hetek nagysikerű előadása a Jézusfaragó ember című színjáték.
4 Nyirő József: Az elszántak. Révai Könyvkiadó, Budapest, 1943.
5 Thúrzó Gábor: Nyirő József: Az elszántak. In: Magyar Csillag 1943. június. 15. 759.
6 Bertha Zoltán: Nyirő József redivivus. In: Bertha Zoltán: Sorstükör. Felsőmagyarország Kiadó. Miskolc, 2001.469. 
7 Kádár Erzsébet: Három erdélyi író. In: Nyugat. 1941/8. 556-59.
8 Nyirő József: Néma küzdelem. Révai Könyvkiadó, Bp., 1944. 
9 Reményik Sándor: Ábel a rengetegben. Jegyzetek Tamási Áronról új könyve alkalmából. In: Erdélyi Helikon 1932/9.624-629.
10 Kádár Erzsébet: Utazás a szürke folyón. In: Nyugat, 1940/ 577.
11 Ilyen értelemben tárgyalja Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom. A harmadik reformnemzedék. Püski, Bp., 1989., Uö: Népiség és kritikai önismeret, In: Szabédi napjai. Komp-Press, Kolozsvár, 1998, Cseke Péter: Horváth István. Balassi Könyvkiadó, Bp., 2000. Z. Szalai Sándor: "Hit a harcban, remény a bajban", Pályakép Tamási Áronról. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1991. Féja Géza: Tamási Áron. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1967. Taxner-Tóth Ernő: Tamási Áron. Gondolat Kiadó, Bp., 1973.
12 Dávid Gyula mikrofilológiai pontossággal vizsgálja ezt a kérdést, különösen a Tüzet vegyenek! c. novella két szövegváltozatának összevetésében. Dávid Gyula: utószó Tamási Áron: Zeng a magosság . Válogatott novellák. I-II. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.
13 A tizedik helikoni találkozó jegyzőkönyve. In: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924-1944) közzéteszi Marosi Ildikó. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. II. 66.
14 Hitvallás: In: Tamási Áron: Virrasztás. Bp., Révai, 1943. 308.
15 In: Virrasztás. Budapest, Révai, 1943
16 Tamási áron: A tűz világossága. In: Tamási Áron: Virrasztás. Budapest, Révai, 1943. 405.
17 Balogh Edgárral és Jordáky Lajossal együtt rábeszéli Bánffy Miklóst arra, hogy tárgyaljon Horthyval, kérjék Kolozsvár békés feladását, hogy ezzel megkíméljék a várost az ostrommal járó pusztítástól. Bánffy követsége végül sikerrel járt, Dálnoki Veress Lajos valóbanharc nélkül vonta ki a szövetséges csapatokat.
18 Tamási Áron: Összes novellái. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1979, II. 135-142.
19 Taxner-Tóth Ernő: Tamási Áron. Gondolat Kiadó, Bp., 1973. 122-123.
20 Babits Mihály: Népmese és regény. In: Zeng a magosság. In memoriam Tamási Áron. Nap kiadó, Bp., 1997. 91-94.
21 Tamási Áron: Téli verőfény. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1942.
22 A Tamási-novellisztika "feleselő" illetve "liturgikus" novellákra való felosztását lásd Szabédi László: Tamási novellái. In: Zeng a magosság. In memoriam Tamási Áron. Nap kiadó, Bp., 1997. 143-151.
23 Bertha Zoltán: Egzisztencia és forma. (A drámai novella alakváltozatai és elmozdulása Tamási Áron első írói korszakában) 136.
24 Tamási Áron: Összes novellái. Révai, Bp, 1942.
25 Vajda Endre: A novellaíró Tamási. In: Zeng a magosság. In memoriam Tamási Áron. Nap kiadó, Bp., 1997.141.
26 Bóka László: Tamási Áron novellái. In: Magyar Csillag. 1942/10.
27 Az Erdélyi Szépmíves Céh és a Révai Könyvkiadó közti egyesség értelmében ugyanabban az időben (1941) jelent meg mindkét kiadónál, majd 1943-ban a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete adta ki, végül 1944-ben ismét a Révainál jelent meg újrakiadása. Hosszú szünet után 2000-ben adta ki újra a Kairosz Kiadó.
28 Szabó Zoltán In: Magyar Nemzet. 1941, június 29.
29 Bertha Zoltán: Rege a világ kiigazításáról. (Tamási Áron "Magyari rózsafájáról") In: Uö. Sorstükör. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2001. 167-167.
30 Tamási Áron: Magyari rózsafa. Kairosz Kiadó, 2000. 154. 
31 Tamási Áron: Magyari rózsafa. Kairosz Kiadó, 2000. 108. 
32 Bertha Zoltán: Im. 167.