"A pletykák engem emlegetnek."

Grecsó Krisztián költőként indult; Vízjelek a honvágyról (1996), Angyalkacsinálás (1999) verseskönyvek után első prózai kötete a Pletykaanyu. Közben, vagy a Pletykaanyuval közel egy időben megjelent egy "bizalmas" versfüzete, a Caspar Hauser, melyben költői, írói énje kettős vagy többességéről rajzol mélységesen őszinte portrét. A két könyv megírásának élménye átvetül egymásra, oldottabbá vált a líra, s az én mélyebb rétegeit kavarja fel, s bölcsebb, medítatívabb lett a próza.
     A húszas éveinek közepén járó szerző a nemzedékképző Sárkányfű folyóirat (1996-2000) köré szerveződött fiatalok csoportjába tartozott, illetve a folyóirat megszűnése után is, megmaradt azon a szellemi köldökzsinóron, mely sárkányfűs társaságot összekovácsolta, melyet: Fogarasi Zsolt, Király Levente, Czifrik Balázs, Baróthy Zoltán, Varró Dániel, Cserna-Szabó András, Karafiáth Orsolya, Kovács Eszter, Harcos Bálint és természetesen Grecsó Krisztán neve jelzett. 1998-ban megjelent a Palatinus Kiadó vállalkozásában a Fiatal írók antológiája, melyben tíz olyan szerző szerepelt, - a tizennyolcból -, akik kötődtek a Sárkányfű folyóirathoz, közülük csak Grecsó Krisztiánnak volt önálló kötete.
     Új könyve első két darabjában, a Pletykaanyu és az Én Schriwanek András, míg a második részben a Bolondok című novellában, Mikszáth vaskos, népi humorú, anekdotázó, ironikus meseszövésének és elbeszélő módjának hatása érezhető. A "nagy palóc" hatás annyira erős és karakteres, hogy még a gyanútlan olvasó sem gondol véletlenre, annál inkább az író tudatos vállalkozására, szemben a kortárs próza más modernizációs törekvéseivel. Vigyázat, Grecsó semmilyen ellentábort nem alkot, nem képvisel a modernizációs törekvésekkel szemben, hiszen maga is próbálkozik, kísérletezik - sikerrel -, ízig, vérig modern szövegalkotással.
     Az idősebb kortársak közül Darvasi László hatása érdemel említést A Mindenható tekintete, vagy a Híres-ház című elbeszélésekben, a lelki megrázkódtatások, erkölcsi dilemák ábrázolásában. A Darvasi-hatás alóli kilépés iránya is feltűnik a kötetben, egészen pontosan az Övcsattogtatás című novellában. Míg a Mikszáthra emlékeztető elbeszélőmód kontinuitásra, a klasszikus elbeszélői hagyományokhoz való kötődésre, és ezzel párhuzamosan szövegalkotási kísérletezésre, újításra, vagy megújításra utal. Darvasi hatásában már nehéz lenne megtalálni efféle tudatosság elemeit, ha van tudatosság benne, az a kísérletezés tudatossága, valószínűleg arról van szó, hogy a valamivel idősebb kortárs hatása nem kerülhető meg, a korra jellemző művészeti törekvése szintézise miatt sem. Az egyidejűség pedig a különbségek mellett azonosságokat is integrálhat egy-egy alkotó, illetve egy-egy nemzedék ábrázoló, megjelenítő, szövegalkotó, elbeszélő technikájában. Itt többről is lehet szó, a pályakezdés hasonlóságai, az élmények pszichés feldolgozása, a tudatosodás, az önkifejezésre való törekvés keresése. Rokonság köti őt a Sárkányfüves pályatársakhoz is, elsősorban Cserna-Szabó Andráshoz és Erdős Virághoz, a vidék, a vidéki élet ironizálása, a hétköznapi élethelyzetek, a pusztuló életformák, a kisvárosi hierarchiák küzdelmeinek ábrázolásában. Tehát a prózaíró Grecsó Krisztán éppúgy figyel a klasszikus irodalom nagy elbeszélőire, elbeszélő hagyományaira, mint a kortárs próza kísérleteire, eredményeire. Grecsó írói világának egyik pillére a pletyka, mely a kisvárosi tapasztalatai miatt is közel áll hozzá. A Gyanú árnyéka című versében írja: "A pletykák engem emlegetnek." A pletyka lehetőséget teremt, mint valamiféle modern népmese a valóság és a fikció keveredésére, mellyel egy új valóságot teremt, azaz a valóság görbe tükrét, melyben élethelyzeteket, figurákat kicsinyíthet, nagyíthat, érzelmileg közelíthet hozzájuk, és távolságot tarthat tőlük. A pletyka teremt lehetőséget a valóság folytonos változásaira, a valóságban való akár erőszakos beavatkozásra, a történések váratlan irányba való fordítására. Grecsó erős valósághoz kötődősét jelzi, hogy pletyka történetei nem fikciók, nem írói fantázia szüleményei, hanem a kisvárosi, falusi világ valósága, az élethelyzetek, a személyek, beazonosíthatók, olyannyira, hogy elbeszélések figuráiban a szegváriak magukra ismertek. Ezért volt annyira vehemens az érintettek felháborodása. Innen a könyv viharos fogadtatása, s e révén is - ez az "is" itt nagyon hangsúlyos -, vált üzleti sikerré és népszerűvé. Ugyanakkor, a botrányszagú események, a gyors üzleti siker, nem adott, vagy a kritika nem talált rá módot, hogy a mű igazi érdemeit és értékeit keresse. A Bródy-díj nyilván érezhető változást hozhat a könyv és a kritika kapcsolatában.
     A kötet szerkezetileg két részre oszlik. Az első, Én, Schriwanek András, míg második rész a Szép címet kapta. Mind a két rész hat-hat írást tartalmaz. Ezek az egymástól jelentősen eltérő szövegek, elbeszélések, történetek, mozgalmasak és statikusak, ráérős, terjengős elbeszélői stílust képviselnek, míg mások rövid, szaggatott, narratív szövegeket tartalmaznak. A könyv rétegzett, többszólamú elbeszélői szinteket olvaszt magába, gyúr egybe, így ez a különbözőség válik az egység kifejezőjévé, a kötet darabjait összekötő kohéziós erővé. A könyv legszebb, legjobban megírt darabjai elbeszélt dialógusok, múltbeli történetek felidézése, melyben, majdnem mindig az egyik szereplő a szerző. A szerzői jelenlét mindig érezhető, hol egyenesben, hol a szereplők mögé rejtve: Pletykaanyu, Én, Schriwanek András, Ahogy Csíkivel mi ketten, A fekete doboz, Külterület - pörgés két lendületből. A beszélő, a Pletykaanyuban a szerzői én több szintjét valósítja meg, felismerjük, mint a falu lakóját, vagy mint a történés egyik szereplőjét, mint szem - vagy fültanút. "Szászéknak sincs sok már hátra, azt szűröm ki a szavakból." - Írja, vagy: "Ki vagyok akadva teljesen. Azt hallotta Apu, a káeftében, hogy a bizonyos költő, aki itt van nálunk, a faluban, állna villa a hátába, kipofázza a titkos ügyeket is, a szennyest, hogy így cicomásan mondjam, olyat is esetleg, amikről még pletyka se nagyon, azokat is bele a nagyvilágba, hogy égünk, mint az olajmező." Az Én Schrivanek András című novella két elbeszélő egyidejű jelenlétét feltételezi; az öreg Schrivaneket szerzői státusba emeli, az "Én" szó név előtti használatával. Az élet megjelenítése éppen Schrivanek meséiben kap lehetőséget, az egész elbeszélést ez a mesélő mechanizmus, igaz, hamis, vagy bizonytalan hitelességű történetek, pletykák, személyek kibeszélése működteti, melyben mindig húzódik valami igazságféle, valami tanúság, népi bölcsesség, megfigyelés, mely a tapasztalat révén tudatosult: "Különben, mondta Schrivanek bácsi, egyébként, egyébként ennek megvan a maga oka, amit lehet, hogy még elmondok egyszer, ha ilyen sokáig szórakozik velünk ez a kurva darálós, és nem jön, de azzal, hogy sokat evett volna Kárpátiné, született Tőzsér Olga, nevetséges magyarázni, mégha igaz is, hogy furcsa szerzett az Olga testvére. Ismered biztosan Klári bácsit, vagy nem, kérdezte, Klári bácsinál nem tudni, mi van a lába köziben, hermésznek hívják az ilyet, és Klári bácsi hermész, hihetetlen, de nem tudni, tök van-e rajta alul, vagy vágás, pedig, fiam, mindenről tudni, vessző van-e rajta, vagy vágás, el lehet dönteni mindenről, hogy férfi dolog-e, vagy nem, mindenről, mondtam már neked ezt, kivéve a rettegést, úgyhogy Klári bácsi valószínűleg maga a rettegés, hiszen róla se tudni ilyen ügyben semmit, bár, hajolt közelebb Schrivanek bácsi, elárulom, én jobban örülnék sokkal, ha férfi volna, Klári bácsi is, meg a rettegés is, mert a férfiaknak másképp működik a kezük..." A fiú, aki az élet rejtelmeit tanulja Schrivanek bácsitól, szintén a szerző, de míg Schrivanek mindig jelen időben beszél, addig a fiú mindig múlt időben, ezért nem alakulhat ki köztük igazi dialógus; "A lélek ügyeiről is Schrivanek bácsi beszélt nekem először. [...] Ugyanis, nem úgy van az, köhögte, hogy össze van bogozva a lélek a testtel, nehéz elhinni, de tényleg: nincs köztük se zsinór, se mohás hasú csővezeték, vagyis egészen pontosan, van valami, de bogozás, az nincs, nem olyan egyszerű az." A két elbeszélő én folyton átcsap egymásba, a szerző, hol Schrivanek, hol a fiú hangján szól, ez különleges atmoszférát teremt. Már nem kell figyelnünk, hogy ki az éppen aktuális beszélő, gyönyörködhetünk a mikrotörténetek ironikus, szatirikus, tudálékos, humoros megformálásán. A polifon elbeszélői szerkezet leghitelesebb darabja, ha nem egyetlen igazi darabja olvasói élményeiknek, Ahogy Csikivel mi ketten című írása. A történés úgyszólván semmi, beszédhelyzetek, beszédterek nyílnak ki, melyek reflexiók, élmények felidézése, mikrótörténetek elbeszélése tölt ki, mindig az adott beszédhelyzetnek megfelelően. A fekete doboz című elbeszélésében egy televíziós tanulmány szövegében, illetve szöveg részei közé illeszt egy történetet, amelyet úgy élnek meg a történet elbeszélői, mint saját életük valóságát, míg egyszerre minden megváltozik, a tér, az idő, s benne a rémület és katasztrófa képei: "Anyám, apám és a Soma feje úszkál a bográcsban, kerülgetik egymást, mint lavór vízben a legyek. Már nem ijedek meg, otthon vannak... A bográcsban most csak Soma feje látszik, bal füle van fölül, fölismerem az anyajegyről. Az orrába beleragadt egy babérlevél. Indulnom kell, most kell indulnom, a főutcán megyek haza, peckesen lépek, köszönök én fűnek - fának, csak sehol ne legyek egyedül, ne hagyjon engem senki magamra, belőlem egy van, azt hiszem, énrám vigyázni kell, nem érhet engem tragédia, hát peckesen lépek, a főutcán megyek, csak ne, ne maradjak magamra, csak ne hagyjon engem senki magamra." Ebben a félelemben ott munkál, hogy a technika révén, egy gombnyomásra, érvénytelenné válik az idő, előre- és visszapörög, s vele az elmúlás és a jövő is. Valami történt, vagy történik velük, csak még nem tudjuk, hogy mi. "Az a tapasztalat, hogy a megalázottság okkersárgájából és a harag zötyögős szívű vöröséből keveredik ki a félelem leírhatatlan, folyton változó színe: az a sosem egyforma szín, amire ránézve mégis tudom, hogy ez az, ez a félelem színe. Nem is bírom ilyenkor, általában fölkiáltok: meg vagy, te átkozott, megismertelek! Meg én, noha úgy van, ebben az életben sosem kaptam azon a félelmet, hogy ugyanaz a köntöse lett volna, mint legutóbb. Úgy tudom, a félelem az egyetlen, ami mindig különbözik önmagától." - írja A különbözőség estei ötödik monológjában. A különbözőség legalább annyira foglalkoztatja, mint az azonosság, vagy a bizalom, a közös tudás, az igazság: "És akkor megvilágosodtunk, hogy megdöglött (a vitorlás hal az akváriumban), teljesen elhagyta az erő, ez az egész nem egy színjáték itten, hanem megadta magát a legdrágább halacska, aki miatt havonta cserélni kellett a lét, oda az erő, az igazság, és egy kicsit a szeretet is, hiszen ha nyálkás is meg üvegszemű, szeretni ezért lehet." Ahogy Csikivel mi ketten.
     A könyv második részében olvasható történetek, monológok, tematikailag szélesebb tablóját mutatják a kisvárosi életnek, horroriztikusabbak, extrémebbek a történetek, de sokkal egyneműbb a szövegalkotás. A mikrotörténetek szimultán egymásmellettiségét felváltja a történetek kiteljesítése, Bolondok, Szép, A Mindenható tekintete, Övcsattogás című elbeszélések. A kötet első részének elbeszélő technikája fölvillan még a Parti Nagy Lajos-idézettel indított Halotti beszéd című írásban, a mikrotörténetek is visszaköszönnek Báró Imre álmaiban a Híres ház című meleghangú, szép novellában. A második részben a szerző mind inkább háttérben húzódik, nem érezhető erős azonosulása ábrázolása tárgyával, mint az első részben. Erénye ennek a résznek a szereplők lelkiéletét feszítő konfliktusok ábrázolása, az erkölcsi tudatuk és magatartásuk ellentmondásainak felszínre hozása, tudatalattijuk feltörése vergődő szenvedéseikben, vagy pillanatnyi boldogságukban. A Minden ható tekintete hőse, Borg Kálmán elveszíti minden emberi tartását a sírgödrökben folytatott éjszakai szeretkezésekben: "... a kéj fölcsap a gerincén, egészen a tüdőig, nagyon, nagyon nehéz lesz tőle a teste, annyira, hogy szétszakad, feje könnyeden elröpül a kormos mérgező éjszakába, ami lenn marad, az meg szétmállik, mint egy gennyes pattanás." Báró Imre a Híres ház tulajdonosa, miután végig álmodja, éli a ház minden egykori lakójának életét, nemcsak egykori önmagához tér vissza, hanem született Deregi Jolánhoz, volt feleségéhez, hogy egy kiadós veréssel visszavigye a boldog mátkaságba.
     Külön érdeme a könyvnek a nyelvi tisztasága, ahogy a beszélt népi nyelvet, minden árnyalatával beemeli az irodalom világában, ahogy költészetté lényegíti annak szinte minden rétegét. Szélesen, néha kényelmesen elterülő mondatok soha sem tévesztenek célt, tekervényeiben ott van a humor, a beszédkritika, és ott van szeretet. Egy világot jól ismer, a vidék világát, melynek zajai átütik az elbeszélések szövetet, ezek zajok a gyermek - és ifjúkor színes világának zajai. Ez magyarázza állandó jelenlétét szinte minden írásában. Ez a vidék Grecsó számára ihletforrás. De ebben a forrásban látja a szellemi elmaradottságot és restséget, hitet a babonában, és a kibeszélés, a megbélyegzés kiélését. Látja, érzékeli az értékrend változásait, az erkölcs gyengülését, már a templom sem tölti be a régi szerepét, az erkölcsi értékek, hagyományok megőrzésében: "Szeretek, bizony, a templomból hazafelé menni - írja - tudni, hogy Istennel a héten már nincsen dolgom, hogy átléptem a templom legvarázslatosabb helyét, a küszöböt, orromban még a benti levegő, és kezd a tüdőmből kifelé áramolni mindaz, ami benn van. Mert ugyan ki tudná megmondani, mi van benn, ami szokott, ugye, Önök azt mondanák, ami mindig is volt, noha a templomtűz odacsapott a gondolatnak, hogy az Isten háza örök lenne..." A nagyon is meleghangú, költői kritikájának tárgya nem a vidék, nem a falu, hanem a vidékiség, az a zárt világ, nemcsak földrajzilag, de tudatilag is minden oldalról zárt világ, mely még ma is jellemzi az alföldi falvak életét. Ebben a zárt világban a pletyka a közvéleménynek akár egyetlen nyilvános formája is lehet. Ezt deklarálja azzal, hogy pletykatörténetei nem fiktívek, hanem többnyíre valóságos történetek, s a személyek is jól felismerhetőek. A könyv magának a pletykának s működési mechanizmusának sikerült kritikája. Grecsó Krisztián könyve, jó könyv, és minden jó könyvben ott van a többi jó könyv és a még jobb könyvek ígérete, ígérete egy nagyon rokonszenves fiatal író, rokonszenves írói világ kiteljesedésének. (Jelenkor 2001)