1
Frissen húzott kórházi ágyon
ébredt. A csipkefüggönyön átsütött
a nap. Aztán egy fityulás nővért
pillantott meg, aki fehér
nemezpapucsban járkált körülötte.
Fiatal nő, de az öltözéke komor,
és fehér a haja is. A szeme
pirosan világított. Fehér kenyeret
szelt, megvajazta. Lavórba
tejet töltött, fehér frottírdarabot
mártott a tejbe és megtörölte vele
Martin arcát. A tej becsorgott
a szájába. Ez eszébe juttatta
csecsemőkorát, anyja fedetlen mellét
látta,
és a születését - lassan visszafelé
peregni.
2
Hová is vezetett ez az
alagút? Kút volt? Kürtő?
Szülőcsatorna? Kotródhat-e
az ember az anyja méhébe vissza?
Nekem talán jobb lett volna
meg se születni. Megfogta
a nővér kezét, meg akarta
csókolni. Hol vagyok,
kérdezte. Nem jó a kérdés,
feleselt a nővér. Hol? Hát
ez itt nem igazán hely. Hogy
maga van-e, az pedig vitatható.
Vitatható, tehát vagyok. És hány-
féle hol van? Ott a se-, a vala-
Ne vicceljen evvel, fordult el a
nővér.
3
Helyébe Hölderlin állt, a gond-
nok. Az arca most nem tűnt
ostobának, mint a postán, se
titokzatosnak, mint a pincékben.
Fehér kórházi arc volt. Egy
orvosé. Vagy maga a fehér
gond. A fehér gond lyukas tükörrel
a homlokán. A múlt mindig később
van. Hölderlin most nem is
hasonlított a bátyjára. Hol vagyok,
kérdezte újra Martin. És hol
van vejk? - vejk ugyanott van,
ahol te. Te nem egészen ott vagy,
ahol ő. Nem fértek el ketten
az egyben. Ilyen a túlvilág.
4
Ez a hely a tisztítók
csarnoka. Csak egy fal
választja el a postától.
De onnan mégse látható.
Badarság, mérgelődött
Martin, föl akart pattanni
az ágyról, de megcsörrent
az infúziósüveg, majdnem
fölborult az állvány.
Hol vagyok? Ez tényleg kórház?
Ami áll, megcsörren, fölborul,
ha... - A nővér közel hajolt,
az ágyat rendezgette. Martin
benézett a köpenye alá,
és mintha önmagába látott volna.
5
Hölderlin nevetett. Ma még
nem kelhetsz föl. Munka
közben rád dőlt az öreg
levélválogató gép. Aki
azt hitte, te jobban végzed
az ő munkáját. Talán kicsit
beléd is szeretett. Miféle gép?
És hogy lehetne rám féltékeny.
Ahogy te vagy a gépekre.
Tehát nem is jártam az alvilágban?
Nem, mert nincs alvilág,
de amit láttál, nem káprázat.
Minden szobának önálló túlvilága
van, az ötödik fal mögött.
És ekkora út megkerülni.
6
A nővér és Hölderlin
kiment. Ez a kórház a
posta túlvilága. Én egy
Heidegger nevű cenzor
tükörképe vagyok. Ő nyitott
szájjal alszik, légy kering
körülötte és fokhagymaszag.
Én gondolkodom, karomba
infúzió ömlik. Egy galamb
az ablaknak repül. Bejön
egy zöld köpenyes alak.
Te leszel a világ
legnagyobb napút filozófusa,
nagyobb Hegelnél.
Mért pont őnála, méltatlankodom.
7
A pokol csapda: te nem
estél bele. De ne gondold,
hogy a mérés befejeződött.
A pokol szerencsejáték.
Nincsenek szabályai,
és a tere begörbül, mint a
bádogtető, amire nehéz
követ raktak. Onnan ide
hosszabb út vezet, mint
innen oda. Keverni a jó
és a rossz lapjait. A mérés
folytatódik. A test könnyű,
de a lélek még üres.
A test nehéz, de a lélek
könnyű, kérdéssel teli.
8
Halálfélelem itt? A nincs csámcsogó
szájánál beljebb? Még ha élsz
is, mögé jutottál a halál beszélő
kapujának, belül az össze-
csattanó csontzáron.
Az elmúlás puha nyelv-szőnyegén
végigsétálva, mint aki letakaratlan
torokba zuhan, melyről hiányzik
a semmi kupakja, elsuhan melletted
a létféltés, nekiütődsz, kő
kőnek ad mostmár. Vissza,
ahonnan jöttél? A képzeltbe?
A halandóságba? De megállít,
hogy fölébredsz kórházi álmodból.
Az élet aggasztó jeleit mutatod.
9
A kérdésre, hogy élő
vagy-e most, vagy
halott, nincs felelet,
a nagyvizit orvosa
kíváncsian kopogtatja
a hátad. Van-e élet
a halál után? De hiszen
én nem haltam meg.
És van-e halál, a halál
előtt? A halál létező
valami-e, vagy inkább
az létezik, aki meghal?
A halálba, ebbe a vékony,
sárga ostyába van
csomagolva a halhatatlanság?
10
A pokol hideg volt,
itt unatkozom. Az ördögök
már rég kivesztek onnan,
itt zagyvaságokat fecsegő
műtősök nyüzsögnek,
a nővérek köpenye alatt
nincs semmi. - Nem hordanak
fehérneműt? Lesd meg
a mellüket. Tépj egy szál
pinaszőrt. Ha a párnád
alá dugod, jól fogsz aludni.
Nem érted? Testük nincs
a köpeny alatt. - És a lábuk?
Ott az se folytatódik.
Ki mondta, hogy ez kórház?
11
A nagyvizit inkább
díszszemléhez hasonlít.
Tolókocsikon fémeszközök
érkeznek. Ágyúként
fölmered egy injekciós tű.
A lázgörbék lesiklanak
az ágy végéről,
a nővérek el akarják
taposni őket, a főorvos
csettint, a kígyók köré
tekerednek, és ő eltűnik
a spanyolfal mögött,
beszólít magához egy beteget,
aztán futva menekül.
Ki mondta, hogy ez kórház?
12
Ki mondta, hogy ez ház,
a plafont széthúzzák, mint
a függönyt, kék ég.
A füvet széthúzzák,
mint két szőnyeget,
fekete ég. A takarítónő
fejen áll, a lenti eget
pókhálózza. Láthatóvá
lesz, hogy hányan is vannak
itt. Az itt, valami tágas.
A sokaság, valami szűk.
Az itt egy pont, a sokaság
pontatlan adat, por a papíron.
A takarítónő lefújja. Aztán
összegyűri a papírt, köhög.
13
Úgy látom, csak egy halmazállapot
van, mondta Heidegger. A gáznemű?
kérdezett rá Hölderlin. A tágas
térség fölött, ahová kerültek,
még ott keringett a lefújt por.
Alattuk a rét enyhén lejtett,
jobb nem is tudni, hová,
és nemcsak a fű volt zöld,
de a föld is, amiből kihajtott.
Az esőfelhők sötétzöldek.
A kavargó por zöldessárga.
Minden diószagú szélben
lobogott, mintha a felületek
zászlók lennének, és nem takarnának
semmit. Nem, válaszolt Heidegger.
14
Úgy látom, csak egy halmazállapot
van, mondta Heidegger. A szilárd?
kérdezett rá Hölderlin. A hegycsúcs
fölött, mint gödörben a kő,
megállt a por. Átlátszatlan tömb.
Mi lesz, ha ránk zuhan?
Dróton csüng az ég
vaslemezéről. És a vaslemez?
Az üresség betonja tartja.
A kulacsukba belekövült a víz.
Szélcsend volt, mint egy káposzta
belsejében. Semmi se mozdul,
csak lassan forog. Az üresség
betonja?, nevetett Martin. A lét
alufóliája? Nem erre gondoltam.
15
Úgy látom, szerinted csak
egy halmazállapot van, mondta
Hölderlin. A folyékony.
És igazad is van, minden
változik, és a változás
a dolgok elfolyása egymás
mellett. Nemcsak a folyó folyik,
de folyik a medre is, a hegy
lefolyik a síkságra. A padlás
a pincébe csorog. A pince
fölszivárog a padlásra. Százezer
év alatt kint és bent helyet
cserél. Másik oldalára fordul
a nagy mágnes, a föld. Nincs igazam,
mondta Martin. Nem erre gondoltam.
16
Ha sem erre, sem arra, akkor
merre jár a gondolatod?
Hová merült a gondolat maga?
Te csak gondolkozol, de nem
gondolsz semmit. Cigarettává
sodrod és rágyújtasz.
A világ közben önmagát
akarja, fölfut élettelen
részeire, és az ott-nem-létet
kiszorítja magából. Öklömnyi
robbanás rázza meg a semmit.
Emeleteket épít bele. Járatokat,
mint a hörcsög. Bár nem evett,
a pofája tele étellel.
Ismered te a teremtmény-érzést?
17
Nem érzek semmit. És nem ismerem
a nem-érzést. Csak egy hal-
mazállapot van: az idő. Gáz-
nemű? A teremtés első napján.
Folyékony? Egy év múlva.
Szilárd? A teremtés visszavétele
után. De lesz-e, aki visszavegye?
És ha visszaveszi, hová teheti
majd? Van egy polc, ahol
üres világokat tart, mint
boltban a vázát? Ki vesz tőle?
És ki hoz neki eladásra?
Az üres edényekbe rézpénzt dob.
És ha lelöki valamelyiket egy egér,
ijedten összerándul?
18
Az emberek nem gondolnak
a szóra, mikor valamit
mondani akarnak. Fölkapják,
mint egy követ, hogy
betörjék vele a kirakatot.
A kő visszapattan. Rendőrjárőr
közeledik. Ami az üveg mögött
történik, arról hallgatni kell.
Átadod az igazolványod, ártatlanul
rugdosod a követ. A világ
a nyelv határain túl kezdődik.
A lét a világ határain túl.
Tehát itt, kérdezi Hölderlin.
A nyelv pedig a lét határain túl.
Vagyis a nyelv nem teremtmény, kérdezi
Martin.
19
Ha a nyelv nem teremtmény,
akkor nem Istentől van,
Isten csak az állatokat
teremtette, de az ember
az ember műve, Ő csak hagyta.
Ha a nyelv nem tőle van,
akkor az ember nem hasonlíthat
rá. És Ő megjelenhet
bármiféle alakban. Mint vakond,
vagy mint dögkeselyű. Porfelhő.
Fűszál. Valamennyi a nyelvben van.
Isten nincs, mert egész más, mint
Ő.
A nyelvnek nincs célja, nincs kezdete.
Örvénylik, mint híd mellett a víz.
Benne moshatjuk érthetővé a világot.
20
Ha egy dologról gondolkodom,
mindenről gondolkodom. Egyik
szó, mint a vízmolekula,
odébb löki a másikat.
A pohárban a víz magától
felforr. A nővér kiszalad
Martin után a rétre. A rét
visszasiklik a kórházba.
Martin behatol a kint
és a bent lábai közé.
Ne gyere beljebb, súgja a nővér.
Tudod, meglepődtek, hogy te
élve jössz ide, de most már
szabad az út. A pohárból a víz
teljesen elpárolgott.