418
 

Arra ébredt, amit már elfelejtett.
Magára húzta perceit, kilépett az ábrák közül.

Megborzongott, már csak azt tudta, ami nincs.
Ö most az elvont tudományok doktora volt,
azoké, melyeknek már a nyoma is elveszett.

Köpenyéről lepergett minden emlék, a pehelysúlyú is.
Utasítást az ébredés egyébként sem tartalmazott.

A tartalom hiányzott, elfogta a felejtés gyönyöre:
megkereste végre őt is a meztelen igazság.
 
 

420
 

Eltévesztette sorsát, a véletlenre épített.
Hígult, pedig parancsok vették körül.
Elkerülte a kereskedőket, a vesenyfutókat,
a hídverőket. Tervei nem voltak, hallgatott.
Véletlen lobbanások, omló bástyák, vallások.
Sorsa felülkerekedik, sorsa alszik: hol így, hol úgy.
Elkeseredett, pedig keresték. Utánajártak.
Faját nem művelte, a telitalálatot nem kereste.
Csak eltalált, csak kiürült, csak hallgatott.
 

421
 

Nincs hon és nincs foglaló:
itt nem fogadnak senkit.
Minden vár bevehető,
minden vár váratlan.

Erre csak az jár, aki a vezéreket elkerülte,
aki a hadakat egyenesen félrevezette.

Akit minden ostrom után újra feltaláltak.

Hazát nem keres, várai csorbítatlanok:
kicsordult belőle minden csepp félelem.
 
 

424
 

Végre kell hajtani az ítéletet, az utolsót.
Várni a végre nem lehet, vitézekre bízták.

Vitézekre vagy törökökre, biztos ami biztos.
A történelem nem számít. A vég váratlan:
utoléri az országot, mindent behajt.

Fel is út, le is út. Vagy törik vagy szakad.
Utoljára minden így történik, mindent így hajtanak.