Őszi reggel
 

rigót működtet a kora reggel
verítékezni kezd az őszi fű
az utca megtelik emberekkel
koponyámat mintha egy köszörű
járná körbe csak úgy zúg a fülem
tudom működik minden nélkülem

hallom amint az erkélyen levél
zörren virágaimról a földre
ha az ember ennyi évet leél
nem másra vár hogy majd felsöpörje
ahogy veszteségei sokasodnak
már hiszi a keveset is soknak

mint egykor a kéj most a fájdalom
dagonyázik a hús mocsarában
gennyes sebeimet takargatom
sohasem az jött amire vártam
a szatír szél nekiront a lombnak
lószar körül verebek zajongnak

mindig följajdul benned a gyermek
amikor lábad avarban gázol
már tudod nem győzheted meg
a testet a lélek igazáról
lekopik az emberről a teste
jövőt remél hogy múltját keresse

mázsányi súllyal nehezedik rád
a fényben megcsillanó ősz hajszál
válladon Isten nélkül nem bírnád
tudván hogy az a tátogó halszáj
ama távoli elnyel majd végül
addig is ő szolgál menedékül

füstöl a köd orrunkig se látni
hervadt szirmát szórja a muskátli
de új virágot is nyit maradna
még és menne is már bizonytalan
két akarat benne összekoccan
mit gyűjtött egy nyáron át a napfény
ott pernyéli a lehulló sziromban
és ami ő volt ott lesz alatta

fémes zörgése van már a lombnak
összekoccannak a száraz ágak
benned furcsa érzések osonnak
nem te következel majd utánad