Hotel Askanischer Hof 
 

Ha Húsvétkor Berlinbe utaznék, volna-e egy órád számomra,
hogy meglátogassalak? Bármikor lehet az az óra, mert Berlinben
nem lenne más dolgom, csak hogy erre várjak. Nincs egyetlen
öltönyöm sem, amelyben mutatkozhatnék előtted. Ez igazán

mellékes. De az ember könnyen kísértésbe esik, hogy a fontos
dolgok elől, amelyeket úgyis meglátsz és meghallasz majd,
a mellékesekbe meneküljön. Volna pedig alkalmas módja, hogy
az örömöt és reményt elhallgattassam, csak azt kellene tisztáznom

magamban, hogy miért utazom. Azt hiszem, ezt sem magam előtt,
sem előtted nem titkolhatom el, ám ha mégoly pontosan tudom is,
végiggondolni képtelen vagyok. És ez a képtelenség a szerencsém.
Csak azért utazom Berlinbe, hogy megmondjam és megmutassam neked,

akit megvesztegettek a levelek, hogy ki vagyok én valóban. Vajon
személyesen jobban meg tudom-e tenni? Írásban azért nem sikerült,
mert tudatosan és öntudatlanul ellene szegültem saját magamnak:
ha azonban valóságosan jelen leszek, nemigen maradhat rejtve

semmi. A jelenlét megcáfolhatatlan. Bárcsak jól kialhatnám
magam, mire találkozunk. Csak ne reszkessen a térdem. Milyen
nevetséges, bizonytalan magánbeszédek ezek. Ha utazom,
a königgrätzerstrassei Askanischer Hofban fogok megszállni.
 
 

Egy fontos látogatás
 
 
Tehát menjek hozzátok látogatóba? Akkor idejében válaszolj
a következő kérdésekre: mi a telefonszámotok? Öltözzem feketébe,
vagy elég, ha egyszerűen a nyári öltönyömben jövök? Nekem sokkal
jobban megfelelne az utóbbi, helyesebben szólva, az előbbi

jószerével lehetetlen volna. Vigyek virágot anyádnak? És milyet?
Megint az Askanischer Hofban fogok megszállni. Nehéz elmondani,
mi bénít meg a közeledben. Ó, Istenem, bár ne volnál a világon,
hanem csakis énbennem, vagy inkább én ne volnék a világon, hanem

csakis tebenned, úgy érzem, egyikünk fölösleges itt, elviselhetetlen
hogy ketté vagyunk szakítva. De akkor miért nem veszlek magamhoz,
legalább annyira, amennyire térbelileg lehetséges, miért vergődöm
inkább az erdő földjén, mint az állatok? Valami oka csak van,

ugye? Másrészt nem vagyok én elvarázsolt királyfi sem, ámbár
az ilyen undokságok rendszerint elvarázsolt királyfiakat takarnak,
de már jó volna és csodálatos volna az is, ha egyszerűen csak
elviselhető emberré varázsolnának. Megrémít, ha ilyet mondasz:

Nem értem, hogy van ez, elég gyakran ír, de valahogy se füle,
se farka a leveleinek, nem értem, mi van bennük, nem kerültünk
közelebb egymáshoz, és úgy tűnik, nincs is rá remény, egyelőre."