Halandók napja
 
I. Vadul és szelíden, s durván, mint sárin a bursvány!
 
 
Ottó, Te nyilván szerettél énlni,
élni,
én énltem, de nyilván nem szerettem
énlni és élni. S így csínyjlnájt.
Ottó, Te mindig mintha sokkal jobban
itthon lettél volna itt, bár kicsínjnált,
Ottó, én nem bírtam ennek az ittennek az istennek, az isteneknek se
semmi változatát, semmi változatait. A tavasz, ősz, nyár tél áldozatait.
Ottó, én nem tudom, mit mondhatnék, én még ékesen élek,
de éktelenül szeretném nem is tudni ezt az egészet.
Nem tudni erről az egészről, pucundár-törvényről, Kanpri-kormányról,
Fucekun-dogmáról, esztétikai termoló-tremoló fucsendátyságról,
szerpucén farkunról, weör, ottl, madynáj, nenenáj tingről,
xzyznéh filozófiáról, vagy zenről, klattyocizumsikről,
trepittyről, oroszlánról és ajkáról, péntekhelyről, kék
és piros és lila trigometriólról, vagy malacólról,
szabasgádról, sittről, suttról, suttyomról, én nem szeret-
nék itt vagy máshol - Szerpucénon, Farkunon, Péntekhelyen stb. -
élni; csak azért, hogy megszabaduljak ettől, még nem akarok
hal- cejthajl-ijóniánshal mívelteknek, val-vaj-hajaj-kalamaj-
lani a halálról, s hiába, hogy cyisnáhltattam csijlánthattam bármit,
túl drága volt ez a földi ittlét, hogy így - magam akaratára? -
legyen a máshol, elég volt a bárhol, hullna le a száj a pofámról,
a többi nem irígy-
ség, a többi hülyeség vagy szar, ezt írtam,
de minthahiába írnék a papírra, ott mások írása van, az enyém: a papírba
elszívódó gigászi tinta, szellemhúgy. Hát így. Vagy úgy. S muckulúgy.
 
 

II. Ki az a Potyos Rimpe? Ennyit a világról, melyben éltél, O. O.
 

Potyos Rimpe ex-szolga szól, rágyió!
Orbán Ottó ürügyén W. S. Mester modorában
Szerettemnek

Ha nem leszel már, bízhatsz bennem,
viszem sétáltani a kutyánkat.
(Klozettba köpöm a lángost.)
Ha nem leszel már, bízhatsz bennem,
el fogom tűrni, ami van.
(Francba kívánom a lelket.)
Ha nem leszel már, bízhatsz bennem,
nem fogsz zavarni.
(Felrúgom, aki keleg...pardon, legeltet.)
- - - Ezt senkinek se mondom.
Ezt szerettemnek mondom.
(Kelepelek, kelegek, legelek, elegek.)
Ha igazán eljutsz a szeretetig,
szeretteid: akárha Senkik.
(Égek, egek. mérgek, mekegek. Pekk.)
Nem is gondolok erre a világra, mert nem kell gondolnom -
mondom szavaiddal, Távoli Ottó.
(Lelkem: egy purc.)
Nem szeretek élni, könnyen mondom -
távoli Ottó.
(Uram, úrsz?)
Nem semmi és semmi -
távoli ottó.
(Fittyem, kutya-puttya pittyen.)
Semmi, és ez sem semmi -
Közeli Dezső, közeli Dezső, közeli dezső.
(Ó, csak ne ottan, ne itten!!)
Magamnak is már oly távoli én, te, ők, mi, ti, ő.
Elégelő.
(Hányadék-visszalegelő, Tandori Dezső.)
Szerettem, ha attól félek, nem leszel, be vagyok tojva.
Szerettem, ha nem leszel, le leszel tojva.
(Úgy nem fogom szeretni,
hogy magamra fogsz hagyni.)
 
 

III. Ottónak, örök-elő, viszonylag-utó (Két Világ)
 
 
Már megint jönnek vissza a róz iz e róz iz e róz iz
már megint ugyanaz a háború utáni birkalegelős szájíz

Megy a vonat megyek a semmi utállak
Semmi utállak mint a vadállat

a valmi tépi gyalázat
alázat hogy megaláznak

halálnak
halálával

halsz
szíved

bár remekbe almázva telt volt
annyi lett mint egy karc

bele már senkibe-semmibe se marsz
minden omlik csak mint a gyönge partsz-
akasz a világ visszatérő kisszakasz