Abbazia, [1904] I/13. 
 
Kedves, drága, jó Anyám! 
Nem tudom mit írjak, azért nem írok már pár napja. Itt semmi újság nincs. Most mikor Neked e levelem írom, hatalmas scirocco dühöng odakint. Ez a scirocco hatalmas meleg szél, mely az egész tengert felkavarja. Most 1/2 6 van és mégis olyan a sötétség, mintha éjfél után volna. A tenger iszonyúan zúg, a hullámok tajtékzanak az eső esik és elég meleg van. Szóval az egész dolog iszonyúan, borzasztóan nagyszerű látvány. Nem látni egyebet, ha az ember kimegy az erkélyre, mint a Fiumében levő világító torony fényét egy pillanatra, a mint fénysugárt lövel a messze tengerre, a fiumei utczai lámpák pislogását, a mint a ködön áttörnek és a tenger fehér habjának csillogását, fehérlését. De majd erről szóval többet.
      Egészen elfelejtettem kérdezni, hogyan ment dolgod karácsonykor és újévkor. Megbírtad e? Hogy megy az űzlet? Mi újság? Hogy érzed magad? Különben most kapom a kedves dr. Szántó levelét, a melyben megnyugtat állapotod felől.
     Igaz, a ruházatom komisz módon romlik, bármennyire vigyázok is rá. Igen kevés ez az egy öltözet meg nadrág. A régi nadrág már szakad. A manchette-ok meg a gallérok sem igen elegendők. De majd csak kitart még pár napig. Nincs fogkefém sem fejkefém. De mondom ez nem baj. Pár napig most nem tudom mi volt velem, erősen fájt a fejem. Lehet, hogy elrontottam a gyomrom. Most már semmi bajom.
     Azt írtad jó Anyám, hogy fotografáltassam le magam, ezt még e héten meg fogom tenni. Egyelőre itt küldök Néked egy csoportképet, melyen én is ott vagyok. Egy jó ismerősöm amateur és le vett minket a sanatorium strandján, közvetlen a tenger mellett. A képen is látni a tengert, továbbá oszlopokat, ezek veranda oszlopok. Azért vagyok oly hátul, mert akkor még első nap voltam a sanatoriumban és nem tolakodhattam mint vendég előre. Kérlek szépen vigyázz a képre, tedd el, borítékból ki ne vedd, mert összekarczolódik, ne mutogasd meg, mert bepiszkolódik. Itt küldök továbbá néhány nagyszerű totalansix kártyát Abbaziáról. Igen jó képek, kérlek szintén igen vigyázz rájuk, mert emlékbe el akarom tenni őket. Még egyszer nagyon kérlek vigyázz e dolgokra. Nekem nagyon kellemetlen volna, ha hazajőve nem találnám meg őket. Mondom ezek nagyon jó képek, hűek és Abbazia éppen ilyen mint a képeken látod.
     Egyelőre egyebet nem tudok írni, legfeljebb azt, hogy itt most kezdődik a saison. Nagyszerű nép jön ide. A kúrlistában olvasom, hogy herczegek jönnek Abbaziába. Nálunk a sanatoriumban is előkelő vendégek vannak. Itt van egy orosz milliomos, egyelőkelő magyarországi nagy birtokos, egy pár báró stb. Itt volt most Holczer finom belvárosi nagykereskedő neje és sógornője. Igen kedves hölgyek. Itt van Ledovszky Gizella, mikor jöttem épp akkor mentek el innen Bródy Sándor és Molnár Ferenc híres írók. Egyebet tényleg nem tudok írni. Majd legközelebbi levelemben többet. Ja igaz, a pénz dolgában elég rosszul állok. A fél hónapot kifizettem és most egészben a zsebpénzemmel együtt nincs több vagyonom mint 15 frt. De ezt rád bízom, tudom hogy nem hagysz pénz nélkül.
     Csókol számtalanszor szerető
     Fiad.
     U. i. Itt olyan meleg van mint Pesten tavaszkor.

     Kézirat; PIM K. Füst-hagyaték
     Füst Milánt tüdőcsúcs-hurutja kezelésére édesanyja 1903 végén egy hónapra Dr. Szegő Kálmán abbáziai szanatóriumába küldi. Az említett fotó nem található a hagyatékban.
     Ledovszky Gizella (1877-1959 u.): Színésznő; ebben az időben a Népszínház szubrettje.
 

Elek Artúrnak

[Budapest, 1910. január 21.] 
 
Mélyen tisztelt Szerkesztő úr!
     Megtisztelő, szíves felszólítására bátor vagyok válaszolni:
     az a néhány vers, amit eddig megírtam, a Nyugatban jelent meg valamennyi. Nem merném ezeket jó munkáimnak mondani, sem pedig méltóknak, hogy anthologiában egyikök is helyet foglalhasson el: ílyen vers talán későbben iródik. - Ha mélyen tisztelt Szerkesztő úr mégis némelyikét közlésre érdemesítené: érdememen felűl megbecsűlne és megtisztelne evvel. - A Nyugatban megjelent versek címeit itt közlöm megjelenésük dátumával együtt:
     1) Szétforgácsolt erők (1909, január 16, 84 old.)
     2) Hajó megy el, Notturno, Zsoltár, (09, ápr. 16, 416 old.)
     3) Meghaltam, (09. május 1, 480 old.)
     4) Szőlőhegyen, Űlvén, Epigramma, Álmatlanok kara, Óda pártfogómhoz (09, szept. 16., 298).
     Legjobbnak az Álmatlanok kará-t tartom, aztán a Zsoltárt és az Óda pártfogómhoz címűt.
     Engedelmével itt küldöm kefelenyomatban hat, a Nyugatban megjelenendő versemet; ezek egyéniségemhez azt hiszem közelebb állók s így sikerűltebbek is, mint az eddigi produktumok. Eddigi munkácskáim mindegyikénél fontosabb nekem példáúl a Szüretelők dala. Hozzám nagyon közelálló a Naenia egy hős halálára és a Gyász-kar is.
     Életem egyetlen adata: 1888, jul. 17-dikén születtem. Az idén bevégeztem a jogi stúdiumokat. - Sajnos: máig ez minden, amit magamról mondhatok.
     Kitüntető felszólításáért még egyszer köszönetet mondva, vagyok Bpesten, 1910 január 21dikén mély tisztelettel 
     Füst Milán.
     VII. Dohány-u. 63.
 
     Kézirat; PIM K. V. 1642.
     Elek Artúr a Nyugat kiadásában 1911-ben megjelent Ujabb Magyar Költők. Lyrai Anthologia 1890-1910. szerkesztőjeként fordult Füst Milánhoz és kérte, hogy "jelölje meg azon költeményeit, amelyeknek az anthologiában látja helyét [...] továbbá életének legfontosabb adatait közölni méltóztassék velem". (Elek levele: PIM K. V. 4140/432/1.) Az antológiába Füsttől a Zsoltár, az Ülvén, az Epigramma, az Álmatlanok kara és A pásztor című költeményeket válogatta be.
     "hat megjelenendő versem": Az Objektiv kórus darabjairól van szó: Gyász-kar; Naenia egy hős halálára; A nő dícsérete; Szüretelők dala; Kívánság; Kérés a hatalmasokhoz: Epilógus. A versek a Nyugat 1910. 3. számában jelentek meg. (158-160. o.) 
 

Rákosi Jenőnek

[1920. szeptember 14.] 
 
Méltóságos Elnök Úr! 
Bródy Sándor író úr engem f. é. szeptember 10-én, pénteken, este hét óra tájban az Otthon kártyaszobájában, nyílvánosan és annélkül, hogy erre okot adtam volna, dúrván inzultált.
     Bródy Sándor úrhoz két alkalommal is elküldöttem segédeimet, ő azonban az elégtételadás elől mindkét ízben kitért. - Segédeimnek e tényről szóló, hozzám intézett levelét másolatban mellékelem.
Miután engem az inzultus az Otthon-körben és nagy nyílvánosság előtt ért, - szükségesnek tartottam, hogy Méltóságodat, mint a kör elnökét az űgy elintézési módja felől tájékoztassam. Közlöm tehát Méltóságoddal, hogy ezek után Bródy Sándor úr ellen a büntető feljelentést megtettem.
     Az űgyről ugyaníly jelentést küldöttem a kör t. választmányának is.
     Alázatos szolgája:
     Dr Füst Milán,
     tanár és író,
     Bpest, IX. Angyal-u. 29.
     Telefon: József 75-58.

     Budapesten, 1920. szeptember 14-dikén.

     Kézirat; PIM K. V. 4140/143/8.
     A fennmaradt iratokból (segédek jelentése: PIM K. V. 4140/143/9.; Füst levele az Otthon-kör választmányának: PIM K. V. 4140/143/10., stb.) nem deríthető ki, hogy mi volt pontosan a Bródy-affér alapja. 
 
 
Helfer Erzsébetnek

Budapest, 1922. február 7.
 
Kedves Erzsikém!
Nem tudok személyesen eljönni, oly kimerült vagyok már megint. Tegye meg a szivességet kedves Erzsi, rendeljen nekem 10 q szemétkokszot a Városnál. Kezd a fütőanyagom ebben a nagy hidegben elfogyni.
     Állandóan nagyon fáradt és kedvetlen vagyok. Kérem hivjon fel ma este nyolc órakor telefonon.
     Kezét csókolom szeretettel: 
     Milán 
 
Gépirat; PIM K. Füst-hagyaték
Helfer Erzsébet (1897-1987): Füst Milán volt tanítványa; 1923-tól felesége.
 
 
Kovács Máriának

[Budapest, 1922. április vége]
 
Kedves jó Kisasszonyom!
Nagyon kedves levelét szívből köszönöm! - Valamivel jobban vagyok.
     A következőkre figyelmeztetem. - Tudom, hogy mit tesz írónak lenni, - ismerem a csömört, az eredmények lehetőségét, - a nyomort is, - fiatalkoromban én is ezerszer hasonlítottam össze a művész életét másfajta világokkal, - tudom azt is, hogy magyar írónak még nehezebb a sorsa, - átmentem igen kűzdelmes válságokon - mit említsek? Minden szónál, amelyet leírtam éreztem, hogy ez pedig elmúlik veled együtt - s ha megmarad? Millió könyvtár milliárd könyve között egy? S ha nevezetesebb volna is? - Nyomorogtál, nem éltél - stb. (Elgondolhatja, hiszen ismeri mindezt.) - De ez mind gyerekesség kisasszony - ami pedig nem gyerekesség: belenyugodni a változhatatlanba s kedvvel végezni azt, ami adatott.
     A munkát akadályozó gondolatokat az ördög kűldi Kisasszony! - s én már rég nem figyelek az ilyesmire! Dolgozni! S miután ki van próbálva, hogy ha csömörthozó is, ha nyomorba kergető is - mégiscsak gondolkozni szeretek legjobban - tehát rajta! - Mert nehogy két szék közé a földre essünk. Mert ami adva van, azon nem lehet változtatni: - s akkor aztán sem élet, sem munka tetszik tudni - s ez még nagyobb baj! Nem vagyok képes hinni, hogy Ön, ahogy mondja: nyárspolgári életet képes volna élni, - ezt csak úgy mondja, s hogy még mindig mondja, az tapasztalatlanságát mutatja. Meg kell egyszer két hónapra próbálni, - férjhez kell menni egy lisztkereskedőhöz s megkóstolni micsoda élet az? Nagyon unatkoznék (s ez volna a legkevesebb), s igen szomjuhozná a tartalomnak azt a látszatát, amelyet a gondolkodás ad, - de amelynél, kipróbáltam, nincs nagyobb tartalom annak számára, aki gondolkodó-természet. (Ez a természet pedig adva van - s nem kedvünk szerint alakítható.)
     Nem könnyű élet - az ember sokat kínlódik, ha litterátus - egy kis pokol ez is - dehát legalább az a pokol, ahol már otthon vagyok, jól érzem magam, - amelyhez már hozzászoktam. - Gondolkodni, vagyis megismerni talán a legnagyobb átok, - dehát a legnagyobb öröm is, ami embernek adatott. Megismerés: én ennélkül már élni sem tudok, - pedig semmire sem vezet, ugye - dehát nékem a legszebb földi torna. Minden nyugalomnál, egészségnél fontosabb. Ki van próbálva! (Röviden: az én életem a világosság igénye.)
     Egy kis prédikáció - ne terheltessem vele túlságosan! - Azért prédikálok, mert: kár az energiákat ilyen meddő kűzdelemre fordítani - ebből úgy sem lehet semmi. Bele kell nyugodni ebbe a fontos dologba - s az energiákat munkára méltóztassék fordítani. (Így gondolom.) Miután pedig még fiatal, s valószínűleg nem tud még prózát írni, - ami pedig ugyancsak nehéz dolog s jó pár év gyakorlat kell hozzá, - holott véleményem szerint az ilyen intelligencia s ilyen kifejezőképesség mint az Öné - éppen erre van teremtve, - tehát rajta Kisasszony! Meg kell kezdeni a stúdiumot. Keményen! Néhány év - és Önből egy tudatos, nagy tehetségű művész lehet, olyan, aki nagyobb tervek kivitelére is képes és, ami nékem fő: gondolat-tartalmas tervek kivitelére! - Dehát akkor viszont ennek kell élni! S ha az ember valaminek él, mégiscsak jobb, mintha a semmin rágódik!
     Kezét csókolom! (Szeretettel!)
     Igaz barátja:
     Füst Milán.

     N. B. Persze szeretném személyesen is megismerni. Ha Pestre jön, adjon, kérem, rá alkalmat. - Ha valaki kísérője akadna s engem meglátogatni szíves volna, - igen megtisztelve érezném magam. - Erzsébetfalvára mostanában nem mehetek ki, mert rendkívűl el vagyok foglalva - s az egy egész napi kirándulás. - Telefonon délután 3 és 4 óra között beszélhetne velem.
 
     Kézirat; PIM K. V. 4140/573/2.
     Kovács Mária költőnő. 1920-tól publikált a Nyugatban. Egyetlen kötete 1929-ben jelent meg Éjszakák címmel a szerző kiadásában. (L.: Bálint György: Kovács Mária versei. Éjszakák; Nyugat 1930. 4. sz. 313-314. o.) A Füst-hagyatékban fennmaradt válaszlevelekből kiderül, hogy 1922 tavaszán Füst keresi a kapcsolatot: elküldi Kovács Máriának Az aranytál (Bp., 1921, Athenaeum) című kisregényét. Ettől kezdve gyakori levélváltás indul közöttük, ami néhány év szünet után a harmincas évek elején rövid ideig felélénkül. (PIM K. V. 4140/381/1-14.) Ekkor készül el Kovács Mária Új fészek című regényével, amelyet Füst (olvasatlanul) a Mikszáth-pályázat szervezőjének, Dormándi Lászlónak is figyelmébe ajánl. (PIM K. V. 4766/108/1-2.) A regényt a bírák, s utóbb Füst is "szégyenletesen rossz munkának" találták.
 

Lengyel Menyhértnek

[Budapest, 1922. május 14.]
 
Kedves jó Uram!
Először tehát magamról: - üdvözlöm kedves feleségét - s még nem nősűltem meg! Nem is fogok már megnősűlni valószínűleg s ennek több oka van. Egyrészt azért nem, mert agyondolgozott, agyonhajszolt, szeszélyes, kedvetlen, szótlan ember lett belőlem s nem akarok senkit evvel a kedélylyel megnyomorítani. Másodszor: - lehetetlen ma megélni Magyarországon még egyedül is, - hátmég családostúl! Nyugalmazott tanár vagyok, - jelenleg egy bank ideiglenes tisztviselője ( - amíg bírom - s félős, hogy nem sokáig, mert egészséges sem vagyok -) - s a komműn alatt, - de már a háború alatt is rettenetesen nyomorokat éltem át s egyedüli vigasztalásom az volt, hogy egyedül vagyok! Nem is lehet tehát megnősűlnöm, - itt az élet kilátástalanúl fekete, keserves, hit, remény és szeretet nélkül való! - Ennyit egyelőre magamról.
     Kedves, nagyon jól eső, megható levelét megmutattam Osvát Ernőnek - s ő üdvözölteti Önt, köszöni szíves érdeklődését és netáni szíves segítségét köszönettel elfogadja. - Hogy pedig ez így van, hogy Osvát Ernő köszönettel elfogadja a segítséget - ami ugy-e nagyon meglepő, - annak oka az, hogy borzatszó helyzetben van! - s már régóta! - Két év előtt Miskolcon volt átutazóban, ott rosszúl lett, azonnal meg kellett operálni s az ottani közkórházban élet és halál között feküdt hónapokig, - aztán Pestre kerűlt az irgalmasok kórházába s itt is hónapokig feküdt. Akkoriban sikerűlt számára bizonyos összegeket összegyűjtenünk, - azok [olvashatatlan 2 szó] elfogytak s ő hála Istennek jobban lett, - bár még ma sem egészséges. A felesége is beteges, - a lánya pedig, aki tizennyolcéves, hirtelenűl, váratlanúl borzasztó betegségbe esett. (Volt tehát egy időpont, mikor mind a hárman feküdtek.) A kislány betegsége súlyos: - nagyon makacs és magas lázakkal járó tüdőcsúcshurut, már háromhónapja ágyban fekszik - s most nem régen sikerűlt őt kivinnünk a budakeszi Erzsébet-szanatóriumba. Először az anyagi lehetőségeket kellett megszerveznünk, ismét elkezdődött tehát a gyűjtés s ez most is folyamatban van, mert a betegség előreláthatólag évekig el fog tartani s az Erzsébet-szanatórium, bár nem más mint közkórház, naponta háromszáz koronába kerűl. (Osvát nem tudja, hogy a leánykája milyen súlyosan beteg - megkértük az orvosokat, hogy ne mondják meg neki: úgyis eléggé meg van szegény törve!) - Erre beteges, gyenge felesége felkelt ágyából s állásba ment az Angol-Magyar Bankba, ahol délelőtt ˝ 9től ˝ 4ig van elfoglalva - s hetenként kétszer délután kigyalogol Budakeszire - vasárnap Osvát is kimegy. Így élnek! - Nékem ez oly borzasztó Uram, hogy gyakran sírva fakadok miatta!
     Mikor Ön Osvátnak két év előtt írt, - akkor éppen az irgalmasoknál feküdt s ezért sem válaszolhatott levelére. (Ekkor volt az, hogy a Nyugatot kezdte küldetni.) - Én is meghatva kérem Önt tehát Uram, hogy ha tud valamit tenni Osvátért, tegye meg! - sem ő, sem mi, barátai sosem felednők el Önnek szívességét és jóságát. - Az élet itt kezd elviselhetetlenűl borzalmas lenni!
     Ami már most a mi ügyeinket illeti: - nem hiszi, milyen nagy szerencse volna, ha akár az Aranytálat, akár az Adventet el lehetne adni Amerikában. Nem tudom, Uram, az Adventről már talán nincs olyan jó véleménynyel? Sajnálnám. Mindenesetre itt küldöm a Nyugat 1922., március 15diki számát a befejező közleménynyel és Kosztolányinak rólam írott cikkével. Nem írt arról sem, hogy a Nevetők című kis regényemet megkapta-e és olvasta-e? (Ez talán a legjobb munkám.) Továbbá: a Dániel bíró című hosszabb elbeszélést is elküldöttem volt Önnek, - azt megkapta-e? Szó ami szó, - (ne tartson mohónak,) - minél többet tudnék elhelyezni Amerikában, annál nagyobb szerencse volna reám nézve. Azok az összegek, amelyekről levelében mint honoráriumokról írt, - néhány évre megmentenének a nélkülözéstől. - Az Advent különben itt szép kiadásban az Amicus-könyvkiadónál meg fog jelenni, - mihelyt kijön küldök Önnek egy könyvet, - talán a magyar kiadás nagyon szép illusztrációit fel lehetne használni az amerikai könyv kiadásánál is. - A Nevetők németűl jelenik meg most a Musarion-Verlagnál, - Műnchenben, ebből a kiadásból is fogok Önnek egy könyvet kűldeni, ha megengedi. -
     Olvastam a színházi űzletről írt s Osvátnak kűldött cikkét, - sajnos, nem hiszem, hogy tudnék olyan színdarabot írni, amilyenre a világnak szüksége lehet. Hiszen ha tudnék! - Már régen írtam volna! Ehhez egy egészen másfajta érzék és tehetség kell, mint amilyen az enyém! - De azért még nem adom fel a reményt, - hátha Isten még megsegít s egy éjjel valami nagyszerű "színházi" ötletem támad. - Osvát különben azt izeni Önnek, hogy nem adhatja le a cikket a Nyugatban, annak ellenére sem, hogy nagyon érdekes és tanúságos[!], - mert: 1) itt nincsenek hozzászokva, hogy valamely irodalmi munka művészi értékéről és űzleti kelendőségéről mint egyformán fontos dologról beszéljen valaki - 2) s különösen lehetetlen így beszélni e kérdésről éppen a Nyugatban, amely semmiképen sem alkalmas arra, hogy űzleti tanácsokkal szolgáljon az íróknak, mert hiszen célja és rendeltetése homlokegyenest ellenkezik mindavval, ami űzleti.
     Ötvös Adorján azt írta nékem, hogy Ön valamely angol regény magyarra való lefordítását akarná reám bízni, - ezt a feladatot nagyon szívesen vállalnám. -
Itt kűldöm Tóth Árpád Readingi-fordítását.
     Nagyon jól esnék, ha olyan szíves volna s nagy elfoglaltsága mellett is foglalkoznék valamelyest az én ügyeimmel. Azt hiszem, nem kell még egyszer hangsúlyoznom, mennyire fontos nékem a nem várt, nem remélt lehetősége a boldogulásnak! (Láthatja Uram, hogy kapaszkodik az ember minden szalma szálba!) - S nagyon nagyon kérem, ne hagyja levelemet sokáig válasz nélkül!
     Adja át szeretetteljes üdvözletemet kedves feleségének s azt az üzenetemet, hogy, sajnos, barátaink közül alig látok valakit: - részben mert kávéházban már két éve nem voltam, - részben mert éjjel-nappal dolgoznom kell s alig jutok ki az utcára.
     Szívélyesen üdvözlön Önöket s minden jót kívánok!
     Füst Milán.
     Budapest, 1922., május 14. Kézirat; PIM K. V. 4140/574.
     Füst Milánt 1921. május 2-án nyugdíjazták tanári állásából.
     Füst több ízben is részt vett az Osvát és családja számára szervezett gyűjtések irányításában. (1923-ban például Osvát Ágnes ingyenes tátrai gyógykezelését szervezte meg, 1925-ben pedig Osvát Ernő operációjára gyűjtött pénzadományokat.)
     Füst Milán: Advent (VI., befejező rész) Nyugat, 1922. 6. sz. 415-422. o.
     Kosztolányi Dezső: Füst Milán; Nyugat, 1922. 6. sz. 399-403. o.
     Füst Milán: Advent; Budapest, 1923. [1922.] Amicus Kiadó. Derkovits Gyula illusztrációival.
     Milán Füst: Lachende Geschichter. Übers. von Stefan Klein; München 1923; Musarion Verlag.
     Lengyel Menyhért: A színházi űzlet; Kézirat, PIM K. V. 2450.
    Ötvös Adorján: Füst amerikai ismerőse.
    Tóth Árpád fordítása: Oscar Wilde: A readingi fegyház balladája. Budapest, 1921. Athenaeum Kiadó. 
 

Révay Józsefnek

Budapest, 1925. julius 1.
 
Igen tisztelt Tanár Uram,
Ön egyszer már szives volt irányomban: tanácsaival megsegitett - s ennek következményei vannak - ez bátorit, hogy ismét Önhöz forduljak segitségért.
     Öt éve annak, hogy Catullusról szóló szinmüvemmel kinlódom. Most már jobban menne a dolog, csak egyes történelmi aggályaim vannak még. (Történeti könyveket most még olvasni nem akarok, - még a Friedländert sem, - mert félek, hogy az anyag gazdagsága elborit s nem fogok tudni mozdulni a sokféle lehetőségtől, amely kinálkoznék... inkább tehát vaktában megyek neki nehézségeimnek. S hogy mi tesz vakmerővé? Catullusnak s szerelmének egész élettörténetét megálmodtam, annélkül, hogy valaha is foglalkoztam volna vele - s mint kiderült: az álom tökéletesen egyezik a történelemmel. Ez ugyan furcsán hangzik, tudom, - de szóval majd még többet erről.)
     Aggályaim a következők: az a bizonyos Clodia (akit én Claudiának álmodtam) s akiről megálmodtam, hogy tiz évvel volt idősebb Cat-nál s azt, hogy megölte férjét s azt, hogy volt egy fivére, akivel viszonya volt - ez a Clodia darabomban el van adósodva s ez egyik fő motivuma annak, hogy meg akar férjétől szabadulni, akinek a nevében a kölcsönöket felvette. Már most: római jogi studiumaimból ugy emlékszem, hogy a nő manus alatt állt - s ahhoz hogy néki hitelezzenek, a férj beleegyezése kellett, - ha pedig valaki a férje nevében vette a kölcsönt, ehhez valami ünnepélyes stipulatio volt szükséges, - nem lévén még akkor aláirásos-kölcsönügyletek. Márpedig én e nehézségeken egyelőre tultettem magam s ugy csináltam, hogy a férje tudta nélkül az ő nevében pénzeket vett fel! - Jó ez? Lehet ez? (Ha Róma nagystilü hölgyeire, - azok botrányaira gondolok, akkor ez lehetségesnek tünik!) Másodszor: - Lehet-e az, hogy Caesar korában valaki (Kr.e. 41.) azt kiáltsa be egy kocsmába: - jertek, ingyen előadás lesz! - Harmadszor: - Lehet-e az, hogy egy kocsmának külön- szobája van, amelyben kockajáték folyik nagy összegekkel? - Ezek volnának egyelőre fontosabb aggályaim, bizonytalanságaim.
     Kérem, adjon alkalmat kedves Tanár Ur, hogy találkozzam Önnel, - nem merek Mátyásföldre kimenni, mert félek, hogy amilyen szerencsém van, - épp akkor nem lesz otthon. Ha délután 4kor szives volna telefonon felhivni, - olyankor mindig otthon talál - s megbeszélhetnők a találkát. (Meghivni magamhoz az én ügyemben nem merem, - pedig nagyon örülnék, ha szerencséltetne minket s szivesen és röviden viszonóznónk is a látogatást!)
     Nagyon kérem, legyen megint oly szives irántam, mint az Advent születése idején!
     Melegen, köszönettel üdvözli,
     lekötelezett hive:
     Füst Milán

     Gépirat; PIM K. V. 5471/7.
     Révay József (1881-1970): klasszika-filológus, tanár, író, műfordító.
     Füst Ludwig Friedländer (1824-1909) német klasszika-filológus Magyarországon is jól ismert műveire utal.
 
 
Kosztolányi Dezsőnek

Baden-Baden, 1928. június 22.
 
Kedves Dezsőm, -
Köszönöm, múltkori leveledet is. Nem írok én se verset se novellát, kedves Dezső - bár Dr. Gr. is nagyon bíztat. Útálom az effélét, - s mikor ezt a címet olvastam: Elégedetlenség -, e szó szerény okossága még jobban eltérített az irodalomtól, s mikor azt olvastam, hogy arról beszélgettél, hogy mégiscsak érdemes írni s ezt ide-oda mégiscsak megállapítottátok, - akkor abban állapodtam meg magammal, hogy nem, nem, ennél unalmasabb a földön aztán igazán nincs, mint írónak lenni. Sívár élet! - (Ilyen keserű vagyok!) - S ami most következik, olvasd fel Erzsinek is telefonon, légy szíves: Groddeck eddig nem igen segített rajtam semmit, - s ennek, képzelheted nem nagyon örülök. - Ma a véletlen összehozott egy páciensével, aki a következőket mesélte: Legyen boldog, hogy ide hozta sorsa. Hét évvel ezelőtt az összes berlini orvostanár lemondott rólam. Olyfokú asztmában szenvedtem satöbbi. Egész rendkívüli eset volt az övé, s Gr. a csodatevő, nem tudni hogyan, meggyógyította, két hónap alatt. Azóta évenként újra itt van s megfiatalodva megy haza. Ő - az egyetlen orvos e földön - a zseni! - Ilyen nem létezik több stb. stb. aztán elmesélte nekem, hogy Kayserling, aki barátja Grnek, ezt írta róla, hogy ő az az orvos, aki ha leül a beteg ágya mellé, - a kedvező fordulat beáll. - Hát: ilyen történetekkel foglalkozom, szóval. - (Magam is láttam különben egy embert, akinek háborúban át volt lőve a karja, az inai megrövidülve és tudja a fene még mi minden baja volt, - senki sem tudott segíteni rajta - s Gr. rábeszéléssel gyógyította ki. Ma zongorázik. - Mit szólsz ezekhez a marhaságokhoz?) Kiváló szellem, - az kétségtelen.
     Bocsásd meg ezt a kis elbeszélést. Ölellek sokszor!
     M.

     Kézirat; MTA K. Ms. 4622/214.
     Füst Milánt 1928-ban hat hónapon keresztül kezelte Georg Groddeck (1906-1934) német ideggyógyász baden-badeni szanatóriumában.
     Kosztolányi 1928. június 8-án kelt levelére utal Füst. (A baden-badeni kezelés alatt rendszeresen leveleztek.)
     Elégedetlenség: Osvát Ernő aforizmagyűjteménye: Az elégedetlenség könyvéből. A kötet csak Osvát halála után, 1930-ban jelent meg; Füsték a kéziratot olvashatták. 
 
 
Gellért Oszkárnak

[Budapest, 1929. március 1.]
 
Kedves Oszkár,
nem vagyok képes felfokozni érdeklődésemet az irodalom iránt, sem arra, hogy valami jót írjak. Az idegzetem nem tartja érdemesnek, hogy megerőltessem magam. Ez a helyzet. Nem érdemes, nem érdemes, - ez dobol bennem állandóan, ha nekiűlnék valaminek. Nem érdekel az irodalom, sem az itteni élet, - semmi sem érdekel, csak az, hogy tűrhetőbben megélhessek. - Hogy mért levélben közlöm mindezt, azt már tudod. (Szégyenlem is, hogy ez így van velem, de így van. - Lehet, hogy lesz jobban is.)
     Ne haragudjál!
     Ölellek!
     Milán.
     Budapest, 1929., márc. 1.

     Kézirat; PIM K. V. 3195/329.
 
 
Elek Artúrnak

Budapest 1929. december 12. 
 
Drága Artúr!
Nincs lelkierőm, hogy magamhoz vegyek bármit is, ami Ernőé volt. Ma éjjel rájöttem, hogy gyenge vagyok még ehhez, iszonyodom. - Állandóan ő jár az eszemben ez a szegény, ez a drága, ez a pótolhatatlan, haragszom rá, vitázom vele s az egész életemmel csüggök rajta. Nem is tudom elhinni, hogy már nincs. - Úgy látszik: a szivemben még nem vált ő emlékké s talán nem is lesz azzá e rövid pályán. (Sirok most is, hogy ezt írom!) S talán ezért idegenkedem oly nagyon, hogy emléket vegyek át. A halála elvitázhatatlanabbá válnék bennem, attól félek. (A lakásába is képtelen volnék bemenni.)
     Arra kérlek tehát, vedd át azt a szegény, szegény, görcsös kis botot és őrizd meg számomra egy ideig. Ha nem jelentkezem érte egy-két éven belűl, akkor cselekedj vele belátásod szerint.
     Roppantúl kínlódom evvel az új munkával. Csodálom hogy még mindig birom.
     Ölellek, csókollak!
     Szerető barátod:
     Füst Milán.
     Budapest 1929., december 12.
 
     Kézirat; OSZK K. Fond 253/177/8.
     Osvát Ernő 1929. október 28-án lett öngyilkos. Füst Milán életében Osvát meghatározó szerepet játszott: a feltétlen elfogadás, tisztelet és a teljes elutasítás váltakozása jellemezte "halálos barátja" iránti érzelmeit.

  
 * Füst Milán összegyűjtött leveleinek kiadása 2002 nyarára várható; az eddigi anyagból (kb. 1200 levél) készítettük alábbi válogatásunkat. A leveleket a Füst Milán-i helyesírás megőrzésével közöljük.