Zöld
 

Megint a zöldet látom,
megint a karcsú zöldet,
lehet, hogy ez egy szín még,
lehet, hogy annál könnyebb.

Képzelj csak el egy erdőt,
közepén persze tisztás,
szarvasok, gombák, csermely,
vadászidény veszélye,
a közepén ott lépked,
aki nem ül a szélre,
s a földön is alig jár,
övé a zöld: a színe,
akár a fenti rétek.

Úgy táncolják körül száz
földöntúli lények,
talán nem is örülnél,
talán te meg se látnád.

Elég, ha visszanézek,
már látom újra lábát,
bokája zöld mohája
bársonylik izgatóan,
törzse élő feszültség,
lágy karral int a tóra...

Úgy kell majd elvezetnem,
akár a régi erdő,
ami felnőtt fölötte,
ami fölötte felnőtt.
 
 

A tiszta lap
 

I
Itt van még egy, hogy aztán
már ne kínozzalak.
Akárhogyan lehet nevezni,
stílussal ennyi:
tiszta lap.

Nem is muszáj
az alkonyatra bízni,
a lendület az eljöhet magától,
hosszú a film, de nézni érdemes,
sötét, szorítsd az üdítőt magadhoz.

Azért ilyenkor az Esz betű hiányzik,
karollak át. A Karnyóné felől
egészen átható kankalinszag árad,
a délután beindul délelőtt.


II
Mit lehet erre mondani?
Ha megkapod: lehet papírhajód,
és festhető: a sárga jó neki,
de könnyedén pirosra
válthatod.

A lelkedről lehet csak szó megint,
hogy éppenséggel kinek adod el,
szívem helyén
egy szörnyszirom a szín,
de fellépésed még lehengerel.


III
Szeretnék végre bibliofil lenni,
te legyél a nyitott könyv nekem,
nem érdekelnek ajánlásaid,
a barátaidat sem ismerem.



A könyvtáros naplójából

Egy kis, de magvas könyvtár
tanuja lettem végleg, úgy lépek
be újabban, már idézés se kell,
üldögélek a polcon, akár egy
régi porszem, ismert történetek
szövegét lapozom fel.

Tudom, hogy van egy írás,
mi rólam beszél éppen,
a holdat el a naphoz
miattam kanyarítja,
mint könyvet: úgy lapoz fel,
titokban azt remélem.

Egy napon te leszel majd
kéken egy lapra írva,
jegyzetbe tömörítve,
csillag könyvtári égen.



Egy vers

Ki nékem álmaimban gyakorta megjelensz,
korán elhúnyt barátom, van-é jel síri fádon,
mutatni, hol pihensz?

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.