Aluljáró
 

Forró üvegfalon át nézlek,
testem őrizetlen szorongás.
Észrevettem puha
vigyorgásod, árnyéka lepergett
a lépcsőről, süllyedésbe
kapaszkodom. Hozzámverődik
félszavad. Állunk kockakövek
hálójában, szégyellem magam.
 

                    2001. július
 
 

Emlék
 

Azok a helyek, ahol már nem vagyunk,
de illatuk ideér.
Emlékszem a két inggomb közt egyszer csak
kifeszülő bőrre, vékony hártyáján
majdnem szomorú szürke dobbanás, hogyan
dudorodhatnak simasága hátoldalán
a szövetek?
És milyen furcsa, hogy karod folytatódik
a pulóver alatt, hogy akkor is meztelen,
pedig már visszahúzódott néma jelenléte,
sértődésbe, kétségbe, komorságba vagy nem
tudom mibe, de minden rezdülésed
gyanakvó figyelem, mint a csiga szarva-szeme
és végül nem maradt más belőled, csak
tisztára mosott mészváz.

                   2001. július 31 - augusztus 1.
 
 

Aztán

1.
aztán mozdulatlanul
heverünk majd
a levegőrétegekben vízcseppek
vagyunk savanyú gyümölcsök
párolognak ujjaink között
átütnek az ágak

2.
fölfoglak tenyerembe
gömbölyű kavics
koponyád fehérlik
a parton gyönyörködj
nyitott testemben
súlyod cipelem

                    2001. május 13-18.