Főmedvém és én

(Pult és katapult)
 

Itt álltam.


     Előttem egy pult állt.

Dömi ott.

     Tüsszögtem - s katapultált.

Kirepült - nem is tudtuk hova.
"Mi volt Képregényed Szava"?

Persze, az volt a képregény,
a buborék, mit tüsszögtem én.

De úgy elszállt velünk, tova,
hogy meg nem tudjuk már soha,

mit írtunk, mit katapultáltunk,
Főmedvémmel megin’ itt állunk.

És valahogy a Főnek Fője:
hogy a kedvünk is elment tőle.
 
 

(Londonunk, álmunk)
 

"Mikor megyünk vissza Londonba?"
- Csak várjunk meg mindent sorra.

"A Hyde Park sarkán hej, de jó volt!"
- Néztük a sok medvét, a kóbort.

"Te ittál egy kis francia óbort."
- Szürcsöltél egy kis skót mézet.

"De mindez ma már csak idézet."
- Dömi, Főmedvém, ahogy elnézlek,

nem hagyod te Londont a bőrömbe’!
"Csomagoljunk máris a bőröndbe!

és irány London..."
                              Csak irány,
annyi ma London, mondanám,

de Főmedvém nagy lelkesen
már alszik - mellettem - a szőnyegen.

Én is álomba-lelkesedem.
 
 

(Sakk, matt)
 

Én és Főmedvém, Főmedvém
és én, és én: Főmedvém -
ha én lehetnék Főmedvém,
azt de nagyon szeretném.

"Főmedvém, én egyszer eltünök,
s akkor mi lesz?" - Az lesz a sakk-kor,
mondja Főmedvém, ott ülök
egész nap a sakktábla előtt akkor.

Odabűvöllek a kockákra,
te leszel a feketék királya,
s akkor én átlényegülök
- hogy Főmedvém miket tud! -,

és a fehér király leszek,
a végén csak kettesbe’ veled,
na meg a királynék, a nejed,
meg velem a Brómi, állunk csak,

s kezdünk egy életet, egy újat,
így lesz. - "Főmedvém...!" Én és ő,
ez újra többé nem kezdhető,
de mivel ezt csak én tudom,

ezért vagyok én - én, és nem ő.
És csak puszilom, puszilom, puszilom.
 
 

("A Nyáron")
 

Főmedvém kérdi: "Barátom,
mi volt veled a nyáron?
Tényleg majdnem meghalt Kutyánk?
Tényleg a ház dőlt kis híja’ ránk?
Tényleg sok mindennek volt híja?
S csodáltad, hogy ezt egy ember bírja?
Tényleg volt csúnya fogműtéted?
Tényleg nem hagytad el »az italt« végleg?
S mi az az ital? Meg a »csőr«, a cigi?
Nincsenek rólad hírei
Főmedvédnek, s ha kérdezgetnek,
legföljebb egy sóhajt eresztek.
Nekidőlök a ház-eresznek,
ha felröppent jó Szpéró Lelke:
vele utazom éjjelente.
Már sose megyünk Londonba?
Lakóhajókkal a Csatorna
ott ringatózik, és a Park,
a Parksarkán, olyan kihalt
így nélkülünk, Barátom!
Egyszerűen fogjuk fülünk,
röppenjünk el, mint annyi Nyáron,
mert csak így, lehet, csak itt csücsülünk,
fáj a csülkünk, rozsdásodunk,
s ha egymásról nem tudhatunk,
egyre kevésbé is vagyunk.
Örökös Főmedvéd ölel,
Te tudd, hogy s mint, mit tenni kell."
 
 

(Főmedvém Fenn Van)
 

"Fenn vagy, Főmedvém?"
- Fenn Vagyok! - feleli, jelezve,
FENN VAN. De érzem (ne érezném?),
ez a Fenn Van egy medve-

név most. "Hát gyere le!"
kiáltom. (Kellene
Főmedvém társasága.)
Erre ő visszakiáltja:

"Mondom, FENN VAGYOK!" Értem, értem,
ezen nem változtathat értem
(a kedvemért), ez Van vele,
e VAN, e FENN. "Ez a Hely Szelleme",

kiáltja ide.
Hogy mondhatnám: "Ide, ide!"
Ó, a medvék és FENNVANÁSUK!
A dolgot inkább elodázzuk.