Seherezádé
 
ezer és száz éjszaka telt el
Bagdad utcái zsibonganak
egy bolond nő mesékkel seftel
fűzöld szeméből kihunyt a nap

csőcselék ez: hálátlan és rút
nem törődik régi regékkel
fölötte sivatagi szél zúg
s reménye homokba vész el

kopott vackán Seherezádé
- bomló elmével mélybe zuhan -
álomlidérc a királyi szándék
mely fejeket vétet bosszúsan
 
 

látomás
 
éjszakánként
ha esőcsatornák vizének
hideg csobogása ébreszt
látlak - ha nem vagy is:
leplombált emlékek közül
parázslik fölém alakod
s bár álmaim feledékeny
kikötőiben a rontás szuszog
s szárazvirág-illatod elég
te mégis ott maradsz
hattyúfehéren a körém
szürkülő idő fölött - - -
 
 

megint 
    
ma megint elloptad 
az álmomat Nausikaa 
titokban a teraszra osontam hát 
hol buja leanderekkel 
szeretkeztek a hideg kőoszlopok 
s az éjszaka csöndjével 
hűtöttem sóvár testemet 
most éreztem először 
hogy féltékeny vagyok 
hogy kezedben talán 
valaki más keze 
hogy arcodhoz más arc simul 
hogy álmodat más férfi őrzi 
s így talált rám 
- hideglelősen vacogva - 
gyulladásos vörös szemével 
a józanító reggel