Huszonéves fiú élte 
volna pedofíl hajlamát, 
mintha benne volna látnom 
álmom: rég-halott apám. 

Tűnik véle ki csak vélte 
de ítélte: mint rontás. 
Másban fogan meg gyerekem, 
s helyette, ki az egyetlen 

gyűlnek alkalmi fiókák. 
Születőmnek, én, mostoha 
hajolok fölébe gyöngén, 
ahogyan élőnek soha. 

Rég-holtak üzennek, bennem 
növekvőn, egyre többek 
lélek-nyitotta sebein 
számlálja Isten könnyeit.