Az anya álma (1)
 

Hangos szívdobogás. Szitál a hó.
Távolodsz. Engem kék halruha köt.
És utánad úszik a szerelem.
Ahogy fénylő hajad kísért mindig.
S érzem, vele a gyermek is merül:
égi küldött forró szíved alatt.
Arcodat egy láthatatlan hullám
testem homokjából részletenként
rabolja.

                        *

Testünkkel írjuk, szemünk áramával.
Kifosztva, de hullámain a dalnak
képzeletünk még messzire úszhat.
Elhagyogatva ezt-azt, csupaszulva
a létben - csak álmaink zörögnek:
hosszú zsinóron berozsdállt edények.