Új Forrás - 2001. 6.sz.
 
TANDORI DEZSŐ
 
Vulgár kvartett
    
      
Egy irtó
 

Ez egy irtó jó állapot!
Nem is irtózom tőle:
hogy nem kell húznom többé ál-lapot,
bábuként nem kell lépnem ál-mezőre.

Betli, ulti, matt, patt: nem mondja őre,
nem mondja osztó.
Nem lesz érdekes, hogy se pénz, se posztó,
mindennek fénye lesz,

és sokat ér, mint a fillér, az ore,
és észrevétlen
handabandázhatom
a honi tájban vagy a svédben,

nem lesz villany-, gáz-, vízhálózatom,
nem zubognak majd szennylevek
talpam alatt,
semmi ilyentől már nem szenvedek,

órákká terebélyesül a pillanat,
pillanattá zsugorodik az óra,
és hálózattalan
nem kell emésztenem, pusztítanom

magam, fojt, szétáraszt és leolt
valami, ami már nem hatalom,
mert én vagyok, csak én, magam.
S ez közel van, már szinte itt. Tudom.

És nem kiirtó
ez, csak egy "irtó..."
Nem jó állapot, nem rossz állapot.
S az sem lesz, hogy tudok vagy nem tudok.

Ennyiből már meg is van a dolog,
melyért legjózanabbul
bolondulok.
Nem kínál majd cigarettával egy Úr,

Hölgy testi szerelemmel,
csillagképek sorában semmi Ember,
aki rossz szóval - és rossz tettel - állat.
S az Állatok: ott szállnak

majd a rajok, satöbbi, békén vonulnak a Nyájak.
És igazi Valók lesznek az Árnyak.
Ott ballagok, vagy úgy az Egyáltalánnak
élek, s magam se mondom, mit csináljak.

Mint hogy most ezt csináltam,
ennyi se kell,
hogy elveszítettem, hogy megtaláltam,
nem tehetem már semmivel.

Ó, lenne még előbb
e lég, e térbe-veszett legelők,
előbb még, mint hogy a halál visz el.
De vigye csak, ha ebből - lombgyűjtő - bármit kilel.
Mondjuk: egy irtó, jó állapotot,
mellyel majd rámkopog.
        

A ködlovagok
A ködlovagok lovagoltak,
át illatos ködökön,
s ahonnét e ködök tolongtak,
mi volt: pár bűzbödön.

Bizony, csak pár bűzös bödön.

A ködlovagok lovagoltak,
át figurás fellegeken.
Mind gomba-alakok voltak
e fellegek, lent haltetem,

bűztömeg a tengereken.

A ködlovagok lovagoltak,
jó sok kedves rokon,
rokona megannyi a sok nyomoroncnak,
itt lenn a padlaton,

bizony, húgyon, szaron.

A ködlovagok lovagoltak:
csak képzeteink voltak.
A kézzelfoghatók csupán
mi voltunk, bűzös pajtikám,

dög, atom, szar, húgy, úgy ám!
         

Örök ra...

                        A magam írótársainak
 
Örök rabszolgasággal
fogok elpassziózni,
hogy kijöjjünk a háztartási pénzből;
"na, ez a téma rávall...!"
"megint jön ez az ósdi...!"
De a téma ezer témával ér föl.

Ahogy a pénz tízezrén,
de fut majd száz felé is,
és a régi hátépé a rezsíkkel;
s több tucatnyi szerencsén,
sok igyekezetén visz
a jó sors, hogy meglegyen ily reménytelj.

Igen, csupa reménység
vagyok, nem fogy türelmem,
honor húsz, árak kétszáz százalékkal,
emelkedik egészség
fokozásán a lelkem,
vajazgatom rosszkedvem nagy karéjjal,

és az ég olyan lukas, mint az ózon,
és a földet, a leendőt, besózom,
ne unjam. Előre vígasztalódom.
S készülődöm, miféle búcsúszókon
csusszanjak át örök kulimezőkre:
"Örök ra... Voltam... Örök ra... Örökre."
       

Ahogy egy összeh...

          Kafka: "...ha meglátogathatsz egy jóbarátot"

      
Ahogy egy összehányt konyhára ráhül
a délelőtt,
ahogy 40-es fényben egy levált fül
hever egy földrevert lábos előtt,

vagy rizsszemek, barnán, a lefolyóban,
kávészínben, forogtak már gyomorban,
hígabbja az egésznek lenn ragad
a linóleum és rései alatt,

ahogy ez mind hasonlít és ahogy nem,
s ha tudnám,
ki mire jutván
van így, én is voltam, s hogy ott lenn

- lenn a bűvszó? - hevertem
a mosogató tövén, összetörten,
teljes öntudatlanul-öntudatlan,
de ahogy egy veréb is más tudatban

él meg szobát,
fali képet, időt, rádióhangot,
nézem az összehányt konyhát, borongok,
hogyan is tartok, s merre, át.

De nézzük inkább, miből élünk.
Ráérzünk, nézünk, odábblépünk.
Nem áruljuk el kilétét s kilétünk,
Na, ébredj, jóbarát.