Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 2001. 6.sz.
 
VASADI PÉTER
Alakzatok
 
 
1

Izzó kriksz-krakszot írt a villám
a sötétre,
magasan tétovázott, aztán csapott le
függőlegesen,
irgalmatlanul, sziszegve és dörögve.
Először itt-ott pöttyent, eleredt, s ahogy
egy óriási róló hirtelen letekeredik,
robajlott az eső.
Utána csönd.
Megfürdött a dombra kapaszkodó falu,
a villanypóznák csillogó huzaljaikkal,
a zölden hullámzó növény
s mint egy tutaj, a csönd színén úszott
a táj.
Most látni, a békességnek mekkora súlya
van.
Mi tartja féken ezt a sodrást? Van-e
veszélyesebb part a parttalannál?
Ami hozzáverődik, darabra hull és eltűnik.
A parttalanból nem hozhatsz vissza semmit,
sőt épp a semmit belőle legkevésbé, mert
még a roncs is több a semminél. Ami itt
valami, ezen az ékkövekkel kivert
sártekén,
nyomul, tülekszik, fut, oson előre. Élő
s élettelen hömpölyög az ősi rendben, ősi
félelemben; hová? Nevét mindenki tudja,
ajkára venni mégis képtelen, nem meri.
Jaj annak,
aki e barbár vonulást elrekesztené: a fölszín,
mindig s mindennek fölszíne a hártyavékony
akarat;
engedelmes, tépni lehet, szakítani, eltűr
ütést, erőszakot, beavatkozást, de megtorolja:
egyszerre
romba dől egy város, medréből kiront a víz
és vicsorog, káromkodik e gyűlölettől sárga
vádbeszéd
és a tengerfenékbe épített olajkitermelő
fémsziget robban egyet, megdől, fölborul
és elmerül.
Mérge szétömlik vizeinkben, s nincs bocsánat:
a rohadásig nyeljük emészthetetlen bűneinket.


2

Járuljatok a belső pirkadathoz.
Nézzétek, hogy repeszti szét
az éj fekete márványtömbjeit
a két fatörzs közt áttűző
sugár.
Hallgassátok a madárcsivogást:
a röpködő kegyetlenek
ezer sebet vágnak csőrükkel
a csönd testén, mely vérezni
tapintatból felejt; de fénye van,
bár rejtett rókalyukba be nem süt
semmiért.

A csönd édes beszéd.
Szóról szóra fogyatkozik
s mondatról mondatra nől.
Végül fönnhangon énekel:
keressétek avarban ujjatokkal
az Elveszett ezüstös szalagát,
mely kanyarog kiszámíthatatlan,
nincs sehol, fölbukkan újra, mint
lassú csiga után a nyomvonal.
Ne féljetek.
Nem nagy baj az, ha rátaláltok.


3

Kiszikkadt táj a böjtidő.
Pulzusodon megtapinthatod.
ő jár-kel benne mezítláb
vagy skorpiók ellen gyékény-
saruban,
mint az esszénusok.
A koraest, akár a tenger, süllyed,
emelkedik.
Most minden valami másban van.
És nem siet. Ő is leül. Hagyja
a hallgatást e hallgatásban el-
fészkelődni.
Ónjával vonja be a hold a sziklát.
Lábánál
éri őt az éj. Szemét lehunyja.
Nincs hangos szava. Belül beszél.
Ha ólmos ostorok zúzzák, verik,
majd akkor is.
Alattuk kezd el izz
ani.