Németh László szűkebben vett "görögös korszaka" a harmincas évek elejére esik -, ám az antik görög kultúra úgyszólván egész pályafutása során   hatással marad világképére. Messzemenően lírai alkat lévén önmagából, önmaga szellemi igényéből és érdeklődéséből indul ki, természetes reflexként fordulva az európai kultúra egésze felé. Pontosan fogalmazza meg ezen igényét és célját a Tanú 1932 szeptemberében megjelenő első számának beköszöntőjében: "mindenkinek joga van minden emberi tapasztalathoz, s az én feladatom nem a szaktudományban van, hanem önmagamban." Önmagában lelhető meg az a "klorofill" - mondja ugyanitt -, melynek segítségével "az ismeret problémává, s a probléma magatartássá válik."
     Ennek a Németh László-i ars poeticának nemzetivé és történelmi érvényűvé tágítása eredményezi a tudománynak mint "sorstudomány"-nak az értelmezését, ugyancsak a harmincas évek első felében, közepén. Két évvel a Tanú megindítása után - ugyane folyóiratban - nevezetes Dilthey-tanulmányának összegzéseképpen arra hívja föl a figyelmet, hogy nekünk magyaroknak Diltheytől el kellene tanulnunk "azt a történelmi önalakítást, melyben egyéni üdvösség, nemzeti küldetés és embertörténet egyet jelent és egyet akar."¹
     Ez a két jelzett, idézett szellemalkati sajátosság formázza meg azt a sajátos "koordinátarendszert", melynek erőterében Németh László görögségélménye (és minden más igazán fontos, jelentős szellemi élménye) mintegy a gyakorlati - írói - működés energiaforrása lesz, azaz műveket - esszéket és kritikákat, regényeket és drámákat - éltet, inspirál.
     Németh László intellektuális alkatának jellegzetessége az a mohó igény is, amellyel az európai kultúra nagy szellemeiben igazolást, megerősítést keres (és persze "talál" is) önmaga gondolataihoz. Önmagát "olvassa ki" mindenből, minden - számára fontos - gondolkodóból, alkotóból, a meghatározóan nagy művekből. 1930-ban - például - Ortega összes műveivel hozza össze a sors, a véletlen. Az a véletlen, persze, amely "az igazi író elé mindig a legszükségesebb könyvet veti [...] könyvet, melyet ő a sors útmutatásának tekint [...]" És mit "olvas ki" Ortegából? Amit - majd másfél év múlva - a Tanúban meghirdet! Ortega ugyanis - Németh szerint - "a szellemi élet egységét képviselte a tudományok szak-forgácsolódása után; valami új enciklopédiafélét valósított meg a teljes érdeklődés jogán [...]"²
  

Ugyane szenvedély (és ugyanekkor) irányítja az antik görög világ felé is. A Szophoklész-tanulmányok és vallomások 1931-32-ből valók, Arisztophanészről 1932-ben ír esszéket. Görög magánérettségit tesz (harmincéves korában), s 1931 őszén újra beiratkozik a bölcsészkarra, hogy klasszika-filológus válhassék belőle. Ámde pár hét után ismét - ezúttal végleg - otthagyja a bölcsészetet. Ahol pusztán csak egyetlen előadó hívta föl magára a figyelmét: a harmincnégy éves Kerényi Károly. Aki már ismeri a mégicsak neves kritikus írásait (legalábbis a javát), beszélgetnek is, sőt Kerényi olvasnivalót is ajánl "tanítványának": Walter F. Otto alapműnek számító könyvét a görög istenekről. Ez az alkalminak mondható találkozás - egyelőre legalábbis - folytatás nélkül maradt, így Kerényi ekkor még nem ismerhette meg a Némethet megszálló görögségélmény valódi intenzitását.
     Németh László mint szépíró is elemében van: "görögös" novellája, majd az ebből kinőtt regénytorzó, a majd csak évek múlva megjelenő Gyász részei, részletei 1930 és 1932 között készülnek. Az itteni, közvetlen Szophoklész-hatás vitathatatlan: Kurátor Zsófi mint magyar paraszt-Elektra áll előttünk. 
1932 nyarán pontos leírást ad a "görög példa" benne magában elraktározódott cél-lényegéről is, midőn azt írja, hogy számára ez "inkább futurizmust jelent, mint goethei klasszicizmust."³ A nagy angol költő, Keats eposztöredékéből, a görög mitológiából vett Hyperion-történetből is a "futurizmust" olvassa ki. Az új istenek győztes harca a régiek felett Németh értelmezésében a minőség forradalmának a győzelme. Amit Keatsnél (és Némethnél is) az ifjú új isten: Apollón testesít meg. (Az már csak "irodalomszociológiai" egybeesésként említendő, hogy a Hyperion-Apollón történet valóságos párhuzamait a Babits-Németh ellentétben és Németh dacos lázadásában kísérhetjük nyomon. Németh László valóságértelmezésében tehát már kezdettől fogva "elférnek még az istenek is.")
     Egy igazán fontos és érdekes összecsengés az időben innen távoli tanulmány, a Bartókról szóló esszéje egyik megjegyzésével kristálytisztán teszi világossá és meggyőzővé alkati és gondolkodásbeli következetességét, "koherenciáját" a teljes, a negyvenéves alkotói pálya során. Ugyanis - gondolati váza szerint persze - ugyanazt mondja majd huszonkét év múlva Bartók zenéje ürügyén is, mint amit az előbb idéztünk a görög példa általa értelmezett modern szerepéről. A Bartók és a 19. századi zene című ("arche-tipikusan" fontos) esszéjében ugyanis arról is szól, hogy számára Bartók zenéje "inkább jelkép, mint zenei élmény." Emblematikusan érvényes, mentalitásbeli értékelés ez, ami eszményként és feladatként tűnik föl, s a tudatban mindvégig ily módon marad meg mint ható példa- és életcél. Szellemi, alkotói és morális értelemben egyaránt.
     A görög élmények kifejtése és magyarázata mindezt az érzelmek szintjén is hitelesíti. Szophoklészért például ekként lelkesedik. "Úgy vagyok ezzel a költővel, mint a primitív ember a természettel: azt képzeli, minden intése, rezdülése rá vonatkozik. Akárhol ütöm fel, rólam van szó, s a harmadfélezer éves hősök mintha egymást váltó állapotomnak volnának megafonjai. [...] A modern világirodalomban megkap egy-egy rokon vonás, de helyzeteknek és indulatoknak ez a folytonos szembetükröződése már-már kísérteties."⁵ Az Ember és szerepben általános érvényűen fogalmaz: "Mi fogott meg a görögségben? Az a rövid út, mely náluk a kezdetlegest a tökéletessel köti össze. Két pont között a legrövidebb út az egyenes, mondja a mértan; de a legszokásosabb a csigavonal, ezt tanítja a történelem. A görögök nem ismerték azt a csigavonalat. Ők nem ‘fejlődtek’; ők megtaláltak. Gyermekszemmel pillantottak a dolgokra, s férfikézzel fogták meg. Az első csodálkozás és a végleges megragadás náluk elválaszthatatlanok. Ami más népekben nemzedéknyi távolságban volt szétdobálva, náluk elfért egy nemzedékben, egy város fala közt."⁶
     Ugyanekkor Németh László görög mitológia-értelmezése, mítoszfelfogása is egyértelművé vált. Hamvas Bélával vitázva fejti ki, hogy a görög mitológia többlet tudást jelent, tehát hozzátesz a természettudományos valósághoz, amennyiben az "átültette a valóságot a vallás szimbólum-nyelvébe, isteni alakokba és isteni cselekedetekbe, s a természet olyan mélyeibe világított, amelyekhez a természettudomány hozzá sem fért soha."⁷
     1934 elején érlelődik nemzeti programmá is Németh László görögségélménye. Ekkor fejti ki, hogy a hagyomány "nem annyira műveltségünkhöz szól, mint hajlamainkhoz". Az antik görögség az életéből csinált remekművet. Nekünk, magyaroknak nem a római és az európai áttételeken keresztül kell tanulmányozni és megérteni a görög példát, hanem a közvetlen hagyomány révén. Azért, mivel ez "nem a messze múltból szól, hanem a szomszédból. Pajtáshagyomány ez, egymás mellé heveredett s másfelől jövő, másfelé tartó vándorok beszéde egy galagonyabokor alatt."⁸
Ezekre a mondatokra figyel fel (újra) - 1934 tavaszán - Kerényi Károly, ezúttal már (a szó legszorosabb értelmében) sírig tartó mély rezonanciával.
  

Cs. Szabó László (1961-ben) a következőképpen "rekonstruálta" a jelenetet. "Egy nap kezébe került Németh László írása a görög pajtáskultúráról. Kelet és Nyugat között [...] Kert-Magyarország számára Németh László egy harmadik utat választott. Azt, amelyik egyenes átvágással Euripidész és Arisztophanész nézőihez vezet. A hazatért hellenista nem érezte magát többé egyedül főiskolai magányában. Hiszen a boldogító gyanúnak voltak más beavatottjai is. Amit ő meglátott villámfénynél, lóhátról Théba felett, ugyanazt fedezte föl egy magyar író Budapesten [...]"⁹
     Ettől, innentől kezdve Németh László és Kerényi Károly szellemi társak és egymást becsülő barátok.
     Kerényi Károly, a klasszika-filológia tudós tanára - már a harmincas évek elejétől - egyre nehezebben tűri, viseli az egyetemi, akadémiai és egyéb szakmabéli társaságok konzervatív-vaskalapos közegét, szellemét és szemléletét. S viszont: Kerényi idehaza egészen új szemléletű felfogását, a tudományosság egészen más értelmezését, más világképét nemigen érti s még kevésbé tolerálja a hazai, céhesen zárt világot alkotó ókortudomány. Felfogását, tudományos ars poeticáját számos alkalommal írja le és adja elő -, de csak szakmai ellenfeleinek a számát gyarapítja ezzel is.
     A Budapesti Philológiai Társaság 55. közgyűlésén (1930 januárjában) például fellép a klasszika-filológia mint tudomány öncélúsága és a részletekbe menés hiteltelensége ellen. Egyszersmind hitet tesz amellett, hogy a klasszika-filológia a "parusiák" tudománya, azaz jelenvaló tudomány. "A jelenvalóság a fontos: a tények tömegének eleven együtt-tartása [...] összefüggő önmagukért." A klasszika-filológia tudósának benne kell élnie az antikvitásban: "’régivé vált lélekkel’, hogy ezzel az emberiség lelkének egy része merüljön belé, kerüljön megismétlődő kapcsolatba az antik világban kivirágzott legpazarabb önmagával." Az "antik ideál"-lal. Néhány év múlva egy másik előadásában - továbbfejlesztve és kitágítva e gondolatmenetet - megfogalmazza az ókortudománynak mint "egzisztenciális" tudománynak a szükségességét.¹¹ A szophoklészi tragédiák egyes helyzetei például - mutat rá - nem pusztán filológiai vagy esztétikai vagy dramaturgiai problémák, hanem "egzisztenciális helyzetek". Ennélfogva az ókortudománynak "tudtára kell ébrednie annak, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozik, amelyek az emberi létezés lényegével függnek össze, és az ennek megfelelő gondot és elmélyedést kell fordítani rájuk."
     Korántsem véletlen, hogy Kerényi Károly 1934-ben csatlakozik a Gulyás-Németh-Fülep szerkesztette (Fülep hamar visszavonul) Válaszhoz. (A Nyugatban ugyanakkor egyetlen írásával sem szerepelt.) 1934 őszén itt, a Válaszban jelenik meg az Ókortudomány című tanulmánya,¹² amely Németh Lászlóra revelatív erővel hat. Kerényi leszögezi, hogy tudományát nem elégítheti ki pusztán az írásos antik szellemi világ kutatása, feltárása, hanem a klasszikus ókor egészét, valamennyi szegmensét egyszerre kell kutatni. Csak olyan tudományt tud elfogadni és művelni, amelyik az antik lényeg tudománya. Miként fogalmaz: "az ókortudományi ideálnak az elérése valóban nem pusztán tudományos kérdés: az egzisztenciánkat érintő kérdés is. [...] az ókortudomány számunkra elsősorban egzisztenciális tudomány: az antik emberi lét tudománya, mert ez a lét az, amely mint az emberiségtől egyszer már megvalósított lehetőség, a legjobban érdekel." Az antik lényegtől való megragadottság - hangsúlyozza Kerényi (s mintha csak Némethnek is üzenne ezzel) - nem az ókortudomány művelőinek a privilégiuma. ("Goethe és Hölderlin idejében ez a két nagy költő volt az antikvitástól legjobban megragadott, nem filológus-kortársaik.") "A magyar lélek önmagára ismerését a görög lényeggel való találkozásától és egyedül ettől várhatjuk."
     Ez a gondolat - s ezt Németh László azonnal fölismeri - már közel áll az ő, a görögök általi "megragadottság"-ból is következő nemzeti reformprogramjához.

A Németh-Kerényi szellemi kapcsolat legintenzívebb pontja, szakasza az 1935-ös esztendő. A 20. századi magyar szellem történetében ez az év a népi mozgalom születése és kibontakozása utáni meggyőzően erős, fölfelé ívelő idejéhez tartozik. A reformnemzedék megszerveződéséé, ámde a Gömbös miniszterelnök és a népi írók egy csoportjának a találkozóját követő hatalmas sajtópolémiáé is. Láthatólag mind Némethet, mind Kerényit a "magyar ügyek" foglalkoztatják most elsősorban. A társadalmi elmeszesedés oldása, a "gipszágy" széttörése, az "elsivatagosodás" enyhítése, megakadályozása. Németh is, Kerényi is igen aktív. (Kerényi ez évben csak a Válaszban négy írásával jelentkezik.) Figyelnek egymás minden szellemi mozdulatára. (Ekkor tájt kezdődnek - rendszeres - egymást látogatásaik: az út első felében hegyről lefelé, aztán hegyre föl.)
     A Válasz 1935-ös 1-es száma Németh László és Kerényi Károly levélváltását, együttgondolkodásuk eme első, demonstratív érvényű manifesztumát közli.¹³ Németh László e vallomása arról szól, hogy a görög irodalomban önmagát fedezte fel. S tovább: hogy a magyar nyelv alkalmas a görög verselésre, s hogy a magyar kultúra már kikristályosodott szellemisége alól "hiányzik a civilizáció szigetelése, de épp ezért szabadabban érintkezik benne a mély és a magas; az ösztönélet gyökerei s a kifejezés virágai közt nagyobb a távolság, de rövidebb nála az út - ugyanaz a ‘közvetlen út’ ez, amelyet én a görögök nagyságának, vagy, ha úgy tetszik, zsenialitásának érzek." A magyar-görög alkati rokonság megemlítése után Kerényi Antigoné-tanulmányát idézi, s örömmel nyugtázza, hogy Kerényi nem elégszik meg "az ókor tolmácsolásával, az emberek egzisztenciális ösztönéhez, vallásosságához" akar hozzáférni. Majd elébe vágva Kerényi hajlandóságának fölteszi a kérdést: "De aki a szakjából az életalakítás igényével lépett ki, lemondhat-e arról, hogy az új élet mágikus sugárzásával egy egész nemzetre igyekezzen hatni?"
     Érdemes fölfigyelnünk e mondat hangulati tartalmának a kívánság és várakozás-elvárás jellegére, aminek a továbbiakban is nyoma és szerepe lesz még a Németh-Kerényi együttműködésben (illetőleg a részleges és időleges elhidegülésükben). (Miután - természetesen - önmagát "olvassa ki" Kerényi írásaiból is.) Az 1935-ös esztendő azonban még mit sem mutat ebből a lappangó (habár később sem erőteljes, sokkal inkább a két eltérő személyiség-alkat különbözőségéből eredő) részleges aszinkronitásból.
     Németh László e Válasz-levélben végül arra hív fel, hogy az új magyar szellemi ideál kialakítása a hungarológia mint tudomány keretein belül kívánatos, melynek "támasztéka": az ókortudomány - "az eszmélődő magyarságnak a befejezett antikvitás" - lehet. Ebben az egymásra találásban jöhet létre, születhet meg "a magyar hellenizmus és görög hungarizmus."
     Válaszcikkében Kerényi Károly a magyar és a görög szellem találkozásának szinteréül a "sziget"-et, azaz a tudós műhely (műhelyek) létrehozását ajánlja. Hangsúlyozza, hogy "mai szellemiségünk magyar lényegtudományt kívánt, a magyar forma megismerését történelmünkben, életünkben, és abban, ami életünknek megnyilatkozott értelme: művészetünkben." A sziget-állapot második fázisa - fejtegeti Kerényi - amikor a "Szellem" és a "Föld" találkozhat: például népi kollégiumok, téli egyetemek kereteiben, formáiban. A "szigeti emberek"-nek olyan megújuló, megújult szellemi színvonalat kell képviselniök, amelyhez mérni lehet és mérni kell a magyar szellem minőségét. Kerényi fontosnak tartaná magas színvonalú kutatóintézetek ("Magyar Kultúrmorphológiai Intézet", "Ókortudományi Intézet") létrehozását is.
     1935 februárjában Kerényi Károly könyvekkel érkezik Németh László-ékhoz: ha új barátja elolvassa e könyveket - mondja -, róla is többet tud meg. Kerényi e baráti szolgálata Némethet mélyen érinti; élesen pontos, igaz és tartalmas leírást ad a szituációról, és a tőle kapott könyvek szellemi erejéről.¹⁴ "Ha semmit sem tudnék Kerényiről - írja többek között - ez a néhány könyv útbaigazítana, merre keressem. [...] Aki ezeket a könyveket szereti, tudomány és művészet közt aligha vont drótsövényt, igazi tudomány és igazi líra számára csaknem egybeesnek. [...] Tudomány ez, de egzisztenciális. Aki űzi, az igazságot keresi, de nem az igazság kedvéért, hanem önmagáért. Emberalakító tudomány a Kerényié, s hogy az, elárulja a rövid könyvjegyzék végén a Georgét mint életalakítót ünneplő életrajz s még tovább maguk a George-versek. A tudós is költő, csak az ő verseinek más metruma van: az igazság. A tudós ügye is üdvösség és magatartás ügy: tehát a tudós is teremthet életérzést és új emberséget." Az itt kéziratban megkapott Dionyszosz-tanulmányát pedig így kommentálja: "Kerényi Dionyszosza az, amit ma vitalizmusnak neveznek. A többi isten fölötte van az ember életének: ez bizonyos fokig rabja neki: szenvedélyeinkben lakó halhatatlanság ő, az élet rendkívüli, ünnepi, elpusztíthatatlan része. Barátom istene."
     Barátom istene -, rögzíti tehát Németh.
     Leo Frobenius  "alapműve" (a Kerényi által hozott egyik könyv) és persze maga Kerényi ihletése is ott van Németh Lászlónak a "magyarságtudomány" feladatait taglaló tanulmányában¹⁵ 1935 tavaszán. Ez a diszciplina - írja - "sorstudomány"-nak, "hungarológiá"-nak és "magatartástudomány"-nak is nevezhető. Szemléltető vázlata szerint egy hármas koncentrikus kör legbelső terében helyezkedik el. (Legkívül az "általános" sorstudomány - voltaképpen a teológia - áll; másodikként az európai - közép-európai - kör.) Kerényi Károly működése "fényes példa" arra, hogy "kutatás és lélekalakítás, a legkomolyabb tudomány és a legforróbb líra mint válhatnak eggyé a vallásos ihletésű tudósban." Ugyancsak Kerényire hivatkozva hívja föl a figyelmet arra, hogy a magyar kultúra "a nagy görög kultúra" leánykultúrája, "s az alma sorsának nem jó mértéke-e: hogy mennyire esett a fájától [...] Aki a magyarsághoz Európa-Közép-Európa felől ér el, a maga görögségében és a maga közép-európaiságában találja meg a magyarság eszményeit s mértékét." (A néhány év múlva írt nagy Berzsenyi-tanulmányában a magyarság géniuszának tekintett költőhőse klasszikus példája a görögségbe gyökerező "mély" magyarságnak.)
     Németh László számára tehát az abszolút minőségi mércét és a történelmi halhatatlanság ösztönző példáját jelenti a görög antikvitás. Konkrétan: az emberi lélek és a magyar kultúra, az egész magyar társadalom megújulásának a lehetőségét, zálogát. Kerényi Károly írásai pedig a megerősítést, a "hívó szavak"-at, a rokon törekvések lelki rezonanciát is kiváltó szellemi ösztönzést jelentik a számára.
     Az érdeklődés és a megbecsülés kölcsönös: Kerényi Károlyt úgyszintén bátorítja (sőt még lelkesíti is) kiváló író barátjának ekkori munkássága. Még közvetlenül gyakorlati, mindennapian praktikus kérdésekben is. (Némethnél: a nép Eötvös kollégiuma, Kerényinél: "téli egyetem"; Némethnél: Hungarológiai Társaság, Kerényinél: "Lényegművelő Társaság", Némethnél: Válasz, Kerényinél: Sziget.)

"Hívószó" kettejük közt Horatius neve is. 1935-ben Kerényi Károly bevezetőjével jelenik meg a magyar Horatius¹⁶, s Némethet különösen két fogalom ragadja meg ebben az esszében: a "vátesz" és a "sziget".
     Kerényinél Horatius vátesz mivolta a következő értelmezésben jelenik meg: "Ő az aranykor vates-e; prófétája és költőpapja." Illetve: ő "új világ, az új aranykor megvalósulását már megélte önmagában", midőn a "nemrég még kivándorlásra buzdító vates-ből a templomépítést követelő vates-szé vált. Ezt a prófétát és költőpapot kezdettől fogva "egy tisztán, határozottan meglátott mítosz, egyetlen megragadó világmegnyilatkozás irányítja." Ez pedig "a sziget-mítosz: a világos látomásszerű tudomás arról, hogy a tisztaságnak és boldogságnak: az ‘aranykornak’ van valahol helye a kozmoszon belül [...] A ‘sziget’ felé való fordulás kétségtelenül a legteljesebb, föltétlen, végleges elítélést és lemondást fejezi ki azzal a világgal szemben, amely nem ‘sziget’."
     Németh László e fenti Kerényi-mondatokat ekként kommentálja.¹⁷ "Kerényi, amikor Horatius vateszi méltóságát visszaadja, nemcsak egy nagy költőt igazolt, hanem a költészet új igényét jelenti be a népek vezetésére." Illetve: "ő már a nemzet egész vitalizmusának a megújhodását várja a jobbak ressentiment nélküli kivonulásától egy győzelmes, a példa erejével vonzó és kényszerítő életközösségbe."
     Különösen ez a második interpretáló mondat mutatja meg a lappangó különbséget a két voltaképpeni tartalom között: Kerényi - végig - sziget-mítoszról beszél mint költői-esztétikai és érzületbeli tartalomról; Németh viszont a sziget eszményt azonnal a társadalmi gyakorlat, a "reformgondolkodás" nyelvére fordítja le. (De láthatólag mást jelent a vátesz költő két értelmezése is.) Hasonlóan sajátos értelmezés olvasható a Magyarság és Európa című könyvében is. Legújabban - írja itt - "Kerényi Károlyt, az európai nevű ókortudóst kényszerítette ki szaktanulmányaiból a magyar sorskérdések felé eszméi és környezete közt a gyötrő ellentét. [...] Az embert kell megújítani, nem agitációval, hanem az új élet bűvös példájával. George s Horatius kicsiny példatársadalma: a sziget van a szeme előtt, mely egy-egy birodalom számára alakítja a nemesebb életet."¹⁸
     Ez az "interpretációs probléma" azonban - még ha ténylegesen létezik is - mégsem és korántsem nevezhető "félreértés"-nek, hiszen nem jelenti egyszersmind azt is, hogy Kerényi Károly mint tudós ember elzárkózott volna - például - a "sziget"-eszme szellemi természetű megvalósítása elől. Ellenkezőleg: éppen Németh László bátorítása, felszólítása nyomán szervezi, szerkeszti és adja ki - 1935-ben - a Sziget című antológiafüzet 1. kötetét.
     Programadó nyilatkozatában (egy más helyütt) arról szól (láthatólag Németh Lászlóra gondolva), hogy a tudomány "egzisztenciális" felfogásának kongeniális jelensége az irodalomban a magasrendű esszéizmus (például Németh László és Hamvas Béla). Ez az esszé úgyszintén "egzisztenciális tanulmánnyá lett, amelyben az író és a szellem sorsa összeforrott. [...] A művészi tudománynak és az igazsághoz hű íróművészetnek szántuk a Szigetet."
     Sziget-beli esszéje, a Tudósoknak való,²⁰ úgyszólván minden vonatko-zásban igazolja Németh László időben megegyező (az imént idézett), sugalló interpretációját. Hiszen Kerényi itt olyan tudományt tart kívánatosnak, amely mint a "nemzet tápláléka", mint "kenyér, vérré tud lenni és erővé, belső lendületté, a nemzet szervezetében a szellem lendületévé, s amely mint lendület, előre visz..." A tudomány "a nemzet életének magas művészi kifejezése" kell hogy legyen. Tudomány és művészet közt a "válaszfalat" (ez is Németh László fogalma, metaforája a Kerényinek írt nyílt levélből) le kell bontani. A felfokozott ‘szubjektivitás’ a tudomány tárgya általi "megragadottság" vezet a lényeg megismeréséhez. Kerényi "művészi tudomány"-t hirdet: a művészi megragadottság állapotában mutatni meg a való élet lényegét. "Ha ókortudományunk valóban elért oda - foglalja össze tudósi "ars poeticáját" -, hogy a görög lényeget megragadja és a magyar lényeget felidézze, akkor közelében van a legnagyobb cél szerint való beteljesülésnek." Ami nem más - ismételjük - mint a "nemzet életének magas művészi kifejezése."
     Németh László - mint a Sziget-kör "tagja" - a Sziget és alkotás című írásával szerepel ebben a kis kötetben.²¹ Sajátos módon Kerényi egyik szaktanulmányáról (az ebben a füzetben úgyszintén szereplő Könyv és görögség című írásáról²² tesz vallomást. A tudós akkor megbízható - fejtegeti -, ha "a legkisebb szakkérdést mint létérdeke szempontjából döntő kérdést forgatja, s válaszaiért tudományos hitelén túl egész üdvösségért szorongó lényével áll helyt." Kerényi e tudományos esszéje "tiszta líra, de nem ennek ellenére, hanem épp ezért tiszta tudomány." Németh itt a görögség kultúrájára is ráilleszti (a már korábban megfogalmazott) kultúra-értelmezését, s azt mondja, hogy "a görög kultúra olyasvalami volt, mint a vér, amely az egész néptestben jár-mozog, s nem olyan, mint a zsír, amely egy helyen halmozódik fel kilós koloncokban."
     A Válaszban megjelent Németh-Kerényi levélváltásra Kardos László reflektált.²³ Hozzászólásának a lényegét Kerényinek címezi, ugyanis fölszólítja arra, hogy szervezze meg és adja ki a görög és a latin irodalom "teljes magyar corpus"-át. Kerényi azonnal reagál e felszólításra.²⁴ Előbb "Stemma-kör"-re majd a Szigetre hivatkozik mint kezdeti lépésekre. (Ez utóbbit "Németh László egyenes felszólítása és az a példaadása hívta létre, amely egy időben a Válasz megjelenését lehetővé tette.") "Látod, kedves Barátom - szól Kerényi Kardosnak -, hogy ami eddig történt, önkéntelen, lassú fejlődés volt. Ez szabja meg a Vállalkozás, a Corpus határait. Mindig annyit adni, amennyi megterem, de a tervezéshez művelni a földet. Ezt tette eddig a Tanú, amely a magyar sivatagra Nílusként hordta az életté válható iszapot: páratlan genialitással mindenki számára érthetővé tett eszméket; megteszi a Válasz is, és megteszi a Sziget, amely maga is egészen szigorúan akar termés lenni."
     Kerényi e cikkével egy időben Németh ugyanezt a szellemi megújhodási kísérletet tartja az év egyik legfontosabb erkölcsi, magatartásbeli jelenségének.²⁵ "Meggyőződésem - írja -, hogy tudománynak és irodalomnak az a kézfogása, amelynek Levélváltásunk (Válasz II. 1. szám) jelképe és egyben programja is, a magyar szellemiség új, boldogabb állapotát vezeti be. [...] A Tanú mellett most már itt van a rokon küszködő társ: Sziget, Kerényi folyóirata [...]. A két testvérlaphoz harmadikkal az Ortutay szerkesztésében megjelenő Magyarságtudomány áll. [...] A három lap együtt - ez a szigeti és magyar tanúság - kis terület; de határain belül a szellem új birodalma férhet el! A magyar ifjúság választhat közte s a közt, amiben él."

A "magyar ifjúság" - természetesen - nem választott, nem választhatott. 1935 végére Németh László óriási reformlendülete is megtört, reformtervei teljes kudarcot vallottak. Az 1935-ös esztendő ugyanis nemcsak a Kerényi-Németh szellemi kapcsolat legintenzívebb éve volt, de - másfelől - Németh László életének (ő fogalmazta így) "legfeketébb éve" is. Lemondása a rádiós állásáról, találkozása Gömbös Gyulával, kiválása a Válaszból, körutazása Romániában, mind-mind a kudarc, a vereség érzetét és tudatát növelik benne. Szinte szándékosan szigeteli el magát a magyar szellemi élet voltaképpen valamennyi arculatától, s oly legendás barátságai szakadnak meg (több évre), mint az Illyéssel és a Gulyás Pállal fennállók; Németh mind erősebben csak a "belső körre" koncentrál, ide szorul vissza. Az 1936 folyamán megjelenő Tanú-számok is élő tükrei ennek a változásnak-váltásnak: számos kitűnő esszé jelenik meg bennük, ámde döntő többségük már nem kapcsolódik "magyar ügyekhez". Az ő számára - ezt többször is kifejti - végleg elveszett a lehetséges magyar reform; az egészséges, az európai normák szerinti országátalakulás. Már azt is szégyelli, hogy alig egy éve még lelkesen hitt benne. ("Látnoknak hittem magam, és csak én voltam vak [...]. Mentségem, hogy nem ismétlem meg - ‘sorskérdésekről’ nem írok többé."²⁶
     Kerényi Károlynak viszont változatlanul hálás. "Ő volt az egyetlen - írja máshol -,²⁷ aki azokban a nehéz hónapokban kiállt mellettem, azonkívül, hogy föld tudott lenni a barátság Anteusa alatt, szellemileg is megtermékenyített; a San Remo-i napló jórészt az ő hatásának a nyugtája." De azt is érzi, hogy túlbecsülte "egy zárt kör ember- és társadalomnevelő erejét." Utal egyszersmind kettejük kapcsolatának külső reflektáltságára is, vagyis arra, hogy mit gondolhat környezetük erről a szellemi kapcsolatról. "Ha Kerényivel találkozom - írja -, mulatva állapítjuk meg, hogy jóakaróink megint figyelmeztettek bennünket. Őt, hogy kompromittálja velem tudományos tekintélyét, engem, hogy nem nekem való légkör az ő ködös, német szellemisége." Látható: ez az ő egymást vállalásuk tudatos, sokszor átgondolt és tisztázott szellemi kapcsolat, kapcsolódás. Nincsen tehát benne semmiféle "kölcsönös félreértés" (amiért pedig Kerényinek ezt az 1934-35-ös pályaszakaszát - éppen a Némethtel való szoros kapcsolata miatt - egyes szakírók degradálni igyekeznek).
     Egymásra figyelésük és kölcsönös szellemi inspirációjuk 1935 után is megmarad. Megmarad, de elveszti felfokozott érzelmi-lírai jellegét. Más minőségűvé alakul tehát. Például: vándor-metafora termővé és felhasználóvá. Miként ezt szépen nyomon követhetjük a "Bizánc"-motívum egyes változataiban.
     Némethnél 1932-ben tűnik föl először a Kelet-Közép-Európát ketté osztó, történelmi, kulturális "repedés" fogalma: egy hajlékony nyugatias, valamint egy merev bizáncias-balkánias kultúra kettős képe.²⁸ Mint tudjuk, Kerényi vitte el Némethnek Leo Frobenius, a nagyhatású német kultúrantropológus Schicksalskunde im Sinne des Kulturwerdens című könyvét, amelyből Németh a bizánci "merevség" ellentettjeként a "növényi lét", "növényi kultúra" kultúrmorfológiai metaforát veszi. (Amely azután megihlette szépírói munkásságát is.)
     Kerényi 1935 nyarán Romániában jár, majd ezután levélesszét jelentet meg a Válaszban -, egy magyar írónak (nyilván Németh Lászlónak) címezve.²⁹ Többek között ezeket írja. "Ez a bizánci vonás mintha lényege szerint összetartoznék azzal, amit ‘sivatagnak’ neveztem! Mintha volna valami a bizánci lényegben, ami ellensége minden növőnek: a növénynek is. [...] A kérdés ez: át tudja-e törni a növényi lét és női karakter a bizánci stílus gyilkos merevségét?" (A "növényi lét" és "női karakter" megtestesítői Némethnél az Égető Eszter és az Irgalom című regények legendáinak a női főhősei lesznek másfél-két évtizeddel később.)
     Németh László (persze nem levélszerű) "válasza" Kerényi Károly e felvetésére a Nyugat és Bizánc című írásában³⁰ található meg. A bizánci zóna népeit itt "sivataglelkűek"-ként jellemzi, s úgy látja, a "kérgesedés" már Nyugaton is érezhető. Sztálin keleti diktatúrája pedig "a keleti szocializmus és Bizánc mély rokonságát" bizonyítja. A magyar társadalmi állapotok is "balkániasodnak"; de "nem sokkal nyugatibb a magyar szellemi élet sem." Németh László álma: "a Bizánc-mentes szocializmus."
     Németh Lászlót is ott találjuk a Sziget II. munkatársai között 1936-ban, ámde - a megváltozott körülményekre fölöttébb jellemzően, másfelől kissé bizarr módon - nem tanulmánnyal, esszével, hanem - két verssel szerepel.³¹

1937-ből és 1938 elejéről szinte semmiféle forrás nem áll a rendelkezésünkre, ami támpontokat adhatna Németh László és Kerényi Károly szellemi kapcsolatának a rekonstruálásához. Annyit viszont tudunk, hogy éppen azért nem leveleznek egymással, mivel rendszeresen találkoznak, együtt vannak. Németh visszavonulását, elfordulását a "magyar ügyek"-től Kerényi is követi. (Nem jelenik meg - például - cikke a Válaszban, de ebben a témakörben máshol sem publikál.) Emberi-baráti kapcsolatuk azonban megmarad. Ez a továbbélő, a közös feladatokon túl is érvényesülő barátság annál inkább figyelemre méltó, mivel (miként utaltunk rá) éppen ez idő tájt szakad meg a kapcsolat Németh és Illyés, valamint Németh és Gulyás Pál között. E barátságok megromlásának oka mindkét esetben ugyanaz: Németh László teljesíthetetlenül nagy barátság-igénye, valamint - szinte ezzel arányban - különleges érzékenysége és örökösen veszélyt látó képzelete. A Gulyás Pállal folytatott levelezése 1935 márciusától 1938 áprilisáig, az Illyéssel folytatott pedig 1936 decemberétől 1941 augusztusáig szünetel. (Az a tény is jellemző, hogy mindkét esetben a "megsértők" kezdeményezték a kapcsolat helyreállítását.)
     Kerényi (és talán még Fülep Lajos) volt tehát a kivétel, akit Németh - ekkor tájt még - zavartalan érzelmi teljességgel tud elfogadni. Illetőleg - 1938-tól - e szellemi kettős mellé harmadik barátként - Debrecenből - Gulyás Pál is csatlakozik. Kerényi hamar megszereti őt, nemcsak mint Németh barátját, de mint a mítoszok iránt különösen érdeklődő és fogékony költőt, esszéírót is. Innentől fogva - a levelezésekből - kielégítően tájékozódhatunk a Németh László - Kerényi Károly kapcsolat alakulásáról.³² Németh például jelzi Gulyásnak, hogy hetente találkoznak (1938. máj. 27.), "Kerényi itt volt" (1939. jan. 20.), "Kerényivel sokat emlegettünk" (1939. jan. 23.), stb. Egy Fülep Lajosnak írt levelében pedig arról vall, hogy szíve "Noé bárkájában" csak négy név maradt: "Kerényi, Tolnay, Gulyás és Te." (1939. jan. 18.)
     És mégis, érezhető már valami furcsa, zavaró momentum ebben a barátságban. És ez nem a Kisebbségben-ügy, (miként ezt egyes szakírók állítják), hiszen még annak hónapokkal előtte vagyunk.
     Németh például egyik levelében azt írja Gulyásnak, hogy "Kerényi görög arisztokratizmusa épp a legjobb időben tört meg e szláv, finnugor, román s mimás ‘népi mitológiákkal’ szemben." (1939. febr. 14.) Görög arisztokratizmus? Ami Némethet is - életre és életműre szólóan - elbűvölte s világképének meghatározó elemévé vált? (Még akkor is különös ez a minősítés, ha - tudjuk - a mondat folytatása Kerényi részleges szemléletváltozásának a dicséretét jelenti.) De nézzük csak tovább Németh kritikai észrevételeit. Pár nap múlva (1939. febr. 23-án), szintén Gulyásnak írva, maga világítja meg a "szíve Noé bárkája" képletes lakóihoz fűződő érzelmi hangoltságát. "Te, Kerényi, Fülep valóban jó barátaim voltatok, Kerényi igen nehéz években próbáltatott ki [...] Én is őszintén szeretlek titeket. De mint író, mint törekvések rendszere halálos árván élek még köztetek is. Fülep mostanában bizonyította be, hogy semmit sem ért az életemből, Kerényi az életemet érti, sőt hisz is benne valamelyest, de semmi érzéke magyar dolgokhoz [...]."
     Megvan tehát a probléma magva (amely könnyen visszakapcsolható a "görög arisztokratizmus" minősítéshez): Németh kicsinyli, kevesli Kerényi elkötelezettségét a "magyar ügyek" iránt.
     Nehéz értelmeznünk ezt a neheztelést. Márcsak azért is, mivel, ha tanulmányozzuk Németh publikációinak kronológiáját, kiderül, hogy 1936 tavaszától 1939 tavaszáig ő maga is szinte teljes mértékben távol tartotta magát a magyar "sorskérdések"-től. Másfelől az is nehézséget okoz, hogy Németh László e "ressentiment" érzése nem alapozódhatott másra, mint személyes beszélgetéseik tartalmára, tehát e tárgyban hiteles forrás nem tanulmányozható. Végül is és valójában az történt, hogy 1939-ben nem Kerényi (és főleg nem a Kisebbségben miatt) hidegül el Némethtől, hanem - részlegesen és ideiglenesen - Németh Kerényitől (s már közel fél évvel a Kisebbségben előtt).
     Kerényi Károly a Kisebbségben valóban szellemi botrányt jelentő fogadtatása, sajtópolémiáinak idején mindkét Némethet védő Gulyás Pál-cikket³³ olvassa. Levelében ezt írja erről:  "Olvastam két dolgozatodat is, amit Laciról írtál. Nagyon helyeslem." (1939. szept. 20.) 1939 folyamán úgyszólván valamennyi Gulyásnak írt levelében megbecsüléssel említi Némethet. Szívesen venne részt egy Németh-Gulyás-Kerényi alkotói hármas műhelymunkájában is. (1939. okt. 13.) Ez részben sikerül is neki, az 1939-ben megjelenő Sziget III. összeállításával, megjelentetésével. Ide írja - hosszú kérlelés-biztatás után - Németh László A mítosz emlőin című fontos esszéjét. (Gulyás itteni tanulmánya az Aiszkhülosz-élmény.) A mítoszban való elmélyülés azért fontos - hangsúlyozza Németh -, mert az ebből nyert pátosz "a magunk mélyei s a magunk csillagai közé vet be: vallássá élni a világot." A mítosz mindig "az egészről mond el valamit." S éppen "a mítosz tanít meg rá, hogy az igazi valóságban elférnek még az istenek is." (Németh László hamarosan írni kezdi az Iszonyt: a mítoszbeli Artemisz e regényben Kárász Nelliként jelenik meg...)
     Kerényi és Németh sétái egymás lakására - hegyről le, majd hegyre föl - továbbra is tartanak. Sőt, a feleségek is barátságot kötnek ("Estére Kerényiékhez megyünk" - írja például Ella asszony Gulyáséknak [1939. okt. 30.]), majd Németh referál:  "Károly volt itt még a múlt szombaton [...]" (1939. nov. 24.). A Kelet Népénél (Móricz "adjutánsaként") számít a Gulyás-, a Németh- és a Kerényi-művek népszerűsítésére. (1939. dec. 9.)
     Sehol nem leljük tehát a nyomát Kerényi a Kisebbségben miatti elhidegülésének. Nyoma van viszont Németh László lelkiállapota megromlásának.
     Kerényi Károly - 1940 januári - jóhiszemű hozzászólását a Magyar Nemzetben³⁴ (egy Németh Lászlót is érintő vitához) nem tartja igazán fontosnak - könnyen napirendre tér felette. (Kerényi kis cikkében vitába száll Gál Istvánnal, aki Németh "Közép-Európa" elgondolását a német eredetű "Mitteleurópa"-koncepcióval hozta összefüggésbe. Leszögezi: "A Tanú 1932. novemberi számában megjelent elgondolás magyar eredetű, magyar ösztönű és magyar érdekű [...].") Németh László erre való reflexióját - Gulyás Pálhoz intézi: "Tegnap tudtam meg, hogy a Magyar Nemzetben megint volt körülöttem egy kavarodás, Kerényi is fölszólalt." (1940. jan. 11.) Ennyi csupán a Kerényi-cikket érintő reagálása (utána rögtön a saját tanulmány- és cikkterveiről szól részletesen).
     Kerényivel szembeni negatív érzései erősödnek. Úgy érzi, Kerényinek kellemetlen a vele való érintkezés (pedig hát - láttuk - a legszélesebb nyilvánosság előtt is "vállalja" őt), a közös szereplés. (Debrecenbe, majd Kassára utaznak együtt Gulyás szervezésében.) Ráadásul - panaszolja - a Jelenkor (a Szekfű Gyula szellemi köréhez tartozó lap) őt támadó "förmedvényire azt mondta, hogy legalább nyílt és levegőtisztító"³⁵. Németh László úgy érzi (utólag ez már nem dokumentálható), hogy az ő nyilvános szerepvállalásait már Gulyás is a Kerényi Károly (vagy a felesége, Magda?) szemével nézi. "Merkantil-magyarkodom, ugye? Oly fájdalmas ez a baráti dezertálás (egyelőre csak a Károlyé), nem azért, mert segítséget vesztek el, hisz az én helyzetem mindig független volt a barátaim segítségétől -, hanem az emberség. Kikre pazaroltam magam! Ha Pesten akarsz katedrát, bocsájtsd el Németh Lászlót. És Németh Lászlót elbocsájtják." (1940. jan. 25.) Két nap múlva viszont jelzi Gulyásnak, hogy levele elhamarkodott volt, nem is ő adta postára, Gulyás kezelje diszkréten. Kerényi "tegnap itt volt, feszes hangulat, bizonyos mellékcél, de még nem szakítás. Ne is legyek én, aki siettetem." (1940. jan. 27.)
     A debreceni és a kassai közös előadás végül is rendben lezajlott (1940. februárjában), habár Debrecenben - miként Németh később (1940. júl. 9-én) szemrehányólag írja -: "Károllyal majdnem a sírásig" kínozták. Újra az az érzése növekszik meg, azt hozza elő, amely szerint Gulyásnak is, Kerényinek is kellemetlen az ő barátsága, egyáltalán: az ő személye. Ez utóbbi levelében erről így ír: "ilyen embernek, mint én, bűn barátokat tartani, hisz meg kell hogy gyűlöljék azért az állapotért, amelybe belevonszolja őket."
     Ezzel szemben Kerényi szelíd és megértő. Nincs szó "dezertálásról", nincs szó "elbocsátásról". Megérti barátja kétségbeesését, s mindahányszor szelíd melankóliával ír róla leveleiben Gulyás Pálnak. (Szinte valamennyi levelében említést tesz róla 1940 folyamán.) Például: "Igaz úton (ha néha eltévesztett úton is talán) jár a Laci kétségbeesése." (1940. máj. 7.); "minden magyar ügy napról napra drágább lesz. Lacit ismét sok minden igazolja." (1940. máj. 22.). Persze fáj neki barátja visszahúzódása: "Laci hallatlanul egyedül hagyja az embert - a barátságán bévül. Fülep Lajos hasonlóképpen". (1940. okt. 21.)

Németh László utolsó írása Kerényi Károlyról 1940 nyarán jelenik meg.³⁶ Kerényi svájci tudományos kapcsolatainak egyik legérdekesebb fejezete a Carl Gustav Junggal való együttműködés. 1940-ben jelenik meg az első közös kötetük, amelyben az "isteni gyermek" mítoszkör mitológiai (Jung) és pszichológiai (Kerényi) megközelítését, elemzését adják.³⁷ Németh írásának elején Kerényi ókortudósi szemléletének két legfontosabb forrását Walter F. Otto és Leo Frobenius elméletében jelöli meg. Ottotól - írja - a valláskutatásnak a "művészi tudományos" módját vette át és fejlesztette tovább. "Frobenius, a nagy német néprajzos tanítja meg rá, mint kell más népek kultúráját is belülről, a bennük ható vallásos érzés belső egységében látni, ahogy Otto magyarázta a görögöt." Jung lélektani értelmezése szerint - folytatja Németh - az emberben "archetípusok" (Kerényi "ősképei") dolgoznak. "Kollektíven: az ősvallásokban a nagy költészetben. [...] Minél hatalmasabb, kikerülhetetlenebb egy ilyen ‘archetípus’, annál függetlenebb az egyéntől. Az emberben, a létben gyökerezik; nem is mi csináljuk, hanem a világ szól bennük az emberen át."
     Németh Lászlónak e szakszerű (és a lényeget megragadó) Kerényi-méltatását azonban nem követi a vele szembeni görcsössége fölengedése.
     1941 novemberében az Illyés szerkesztette Magyar Csillagban Szentkuthy Miklós példátlan durvasággal támadja meg Kerényi Károly tudósi teljesítményét.³⁸ Mítoszértelmezését a német romantika szellemi körébe utalja, azt is állítva, hogy Kerényi nem lát valódi problémákat (pusztán csak "a ‘problémázás’ szemináriumi játéka" izgatja), kérdésfeltevései mesterkéltek, üres áhítozások (és így tovább). A következő Magyar Csillag-számban Szerb Antal és Devecseri Gábor kiáll ugyan Kerényi mellett, de ismét szót kap Szentkuthy is, aki még durvább vádakkal illeti Kerényi munkásságát.
     Szinte példátlan szellemi botrány ez a jelenetsor. Kerényi levélben kéri Némethet a hozzászólásra (e levél nem maradt fenn) -, hiszen ő is kiállt mellette - láttuk - a Magyar Nemzetben. Németh érzelmi reakcióját e felkérésre a Gulyás Pálnak írt leveléből ismerjük: "Nekem is írt egy ajánlott levelet, amelyben baráti reflexeimet működésre szólította föl. Ő is fölszólalt mellettem a M. N.-ben stb. A barátság kettős könyvvitele. Ez viszont nem az ő reflexe." (1941. dec. 9.)
     Kerényi Károly zavarodottságát és tehetetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a szokatlan tisztázási kísérlet, hogy nyílt levelét - válaszcikkét - ügyvédi előterjesztéssel küldi a Magyar Csillag szerkesztőségébe. A pontokba szedett válaszféle³⁹ inkább megrendítően naiv védekezés: az ország egyik legkiválóbb szelleme azt bizonygatja a nyilvánosság előtt, hogy ő - valóban tudós, hisz műveit a tudományosság szabályai szerint írja.
     Kerényi Károly sohasem bocsátja meg Illyésnek ezt az atrocitást, Németh László ellenben mint szerző a továbbiakban a Magyar Csillaggal, (vagyis Illyéssel) tart, s lesz a folyóirat egyik meghatározó szellemisége a háborús évek alatt (már az 1941. decemberi számtól kezdődően).
     S aztán, 1943 nyarától földrajzi értelemben is távol kerülnek egymástól: Kerényi Károly vendégprofesszorként Svájcba távozik (majd ott is marad élete végéig). Telefonon búcsúzik el gyötrődő barátjától, aki később (levélben) szinte romantikus pátosszal búcsúztatja az ígéret földjére érkezett szellemtársát: "olyan vagy már a szememben, mint aki végérvényes belépőt kapott Dante paradicsomába; innen oda csak sóhajtani lehet, de írni... Majd ír helyettünk, aki a fekete keretes cédulát megfogalmazza." (1943. dec. 18.)
 

Németh László e fenti elégikus sóhajtása válasz egy Kerényi levélre, amit már Asconából küldött Budapestre. Azt írja, hogy hallott Németh pályázati kudarcáról a debreceni egyetem professzori állása ügyében; szeretné olvasni új műveit, hisz Németh azon kevés számú író közé tartozik, akiket még szívesen olvas. (1943. júl. 17.)
     Az ekkortól számított több, mint másfél évtized során e legendásan érdekes (és szép) barátság ápolásában Kerényi Károlyé (és feleségéé, Magda asszonyé) a kereső, az irányító, a vezető szerep. Hiszen Németh László üldözöttségben, zaklatottságban él, és számára Kerényi sorshelyzete már nem magyarországi mércével mérhető jelenség.
     A háború befejeződése után is Kerényi jelentkezik. Vigasztalja, biztatja, bátorítja Némethet. Az 1946. dec. 22-i levélben például így: "Egymáshoz viszonyított geográfiai helyzetünk megváltozott, az enyém a hegy- és vízrajzi, a Tied a ‘politikai’ térképen, ha azonban van morális térkép is, sem mi ketten, sem régi világunk nem áll másutt, mint történelem előtt [...]". Válaszában Németh - Hódmezővásárhelyről - sóvárogva emlegeti a Gulyás- és Kerényi-barátságot, szeretné őt Svájcban meglátogatni: "Mint tíz éve, Hérodotoszról és Hölderlinről beszélni, egy kicsit széttekinteni, visszahonosodni baráti beszélgetésekben az emberiségbe." (1947. febr.) De csak arra futja a lehetőségéből, hogy elküldje neki a Széchenyi- és a Misztótfalusi-drámákat...
     Majd hosszú szünet következik e szellemi és baráti kapcsolat további történetében. Németh László - érzelmileg - nem tudja áthidalni azt a sors teremtette szakadékot, ami kettejük helyzetében, pozíciójában "karrierjében" a háború után bekövetkezett. Meg hát jöttek a rettegés évei is. Németh persze örül annak, hogy legalább Kerényi idillien élheti ezeket az éveket; de többször panaszkodik, hogy ő maga ez alatt az idő alatt elvesztette az egészségét és "hét-nyolc évet is", amikor csak fordításokat végezhetett. (1956. október)

E szellemi kapcsolat úgyszólván természetes jelensége (egyszersmind záró fejezete is), hogy Kerényi Károly az, aki e barátságot tartósan is föltámasztja már-már tetszhalott állapotából, 1960 elején. Ekkor jelenik meg ugyanis Stuttgartban a német nyelvű Iszony, amelyhez ő írt utószót.⁴⁰ Személyes emlékeket is idéző, szép esszéportré ez az utószó, olyan ember tollából, aki valóban ismeri és "belülről" ismeri tárgyát: Németh László írói életművét. Éppen ezért sikerül megragadnia ennek művészi, tudományos, esztétikai és morális jelentőségét. Kiemelt helyet kap értékelésében a Németh egész pályáját befolyásoló görögségélmény. "Legközelebbi szellemi rokonát, akit valódi mélységeiben értett meg - [...] mélyebben mint a filológusok - Szophoklészben fedezte fel. Az ő nőalakjai hatottak regénybeli főhőseinek megformálására, akik az apai parasztcsalád rokoni kapcsolatai révén éltek lelkében." Az Iszony hősnője például a görögök isteni szűz vadásznőjének, Artemisznek az alakja révén értelmezhető. A korábban írt Gyász hősnője még inkább "szophoklészi", akit az író tudatosan formált "paraszti Elektrává". Németh László történelmi drámái mesterművek, s ez a dramaturgia mozgatja regényeit is. Nőábrázolásai "ténylegesen is Elektra, Anna Karenina és Nóra alakjainak költői megformálói mellé állítják."
     Németh László néhány sora, az erre az utószóra regáló köszönő levele az érzelmi görcsök hirtelen feloldódásáról tanúskodik: "Kedves Károly! Írásod nagyon boldoggá tett, nemcsak azért, mert jó, szép s remélem igaz, hanem mert régi barátságunk számos nyomát látom benne, s azt is, hogy az elmúlt húsz év alatt is figyelemmel kísérted életem." Innentől kezdve, most már egészen a halálukig ez a barátság a második virágkorát éli. Számos kedves üzenetváltás, könyvek küldései, Kerényi Magda és Németh Ella - a feleségek - különbeszámolói, Németh Magda svájci kapcsolatai, majd a két "főhős" kétszeri személyes találkozása -, életük utolsó egy-másfél évtizedének valóban fölemelően szép eseményei.
     A minőség forradalma című német nyelvű esszéválogatáshoz is Kerényi Károly ír utószót.⁴¹ Ennek címe: Az esszéíró haszna, s benne, Kerényi általában az esszé műfajáról gondolkodik inkább, de azért Némethről is szól. A magyar esszé 20. századi történetében - értelmezése szerint - Lukács György a negatív példa (nem is igen tekintették magyar alkotónak), Németh László viszont a pozitív tanulság. Őt Thomas Mann-nal állítja párhuzamba Kerényi, aki "mintha egész életében egyetlen, hatalmas fejlődésregényt írt volna, melynek közvetlenül a fejlődésnek szánt fejezeteit az életmű esszéisztikus darabjai alkotják." Az esszé egyik központi problémája - írja Kerényi - a nyelv. Németh abban is hasonlít Thomas Mannra, hogy szépprózájának és esszéinek a nyelvezete nem különül el egymástól. Ezáltal válik ez a fajta esszéírás művészivé. Tartalmát tekintve Németh esszéírása - sajátos eszményvilágának megfelelően - tanító, nevelő, ösztönző szándékú. Például Keats Hyperionjáról szóló esszéjében "Apollón születését a ‘minőség forradalma’-ként [...] értelmezte (ez megismerkedésünk előtt történt, de már a magam Apollónjával⁴² való atmoszférikus rokonságban), s azóta megszállottja e felfogásnak -, a minőség jobbításának és a minőség által történő jobbításnak."
     Kerényi levélben számol be Némethéknek e szóban forgó utószó koncepciójáról, remélve, hogy "Laci némasága" nem tart örökké. (1963. jan. 26.)
     Miközben meggyőződéssel vállalja odakint is a Németh Lászlóval való közel három évtizedes szellemi és baráti kapcsolatát. Fenyő Miksának - Németh egyik legádázabb ellenfelének az emigrációban - például így ír 1962. augusztus 26-án: "Németh Lacin pedig nem fogunk összeveszni. Ezt megéltük (feleségemmel együtt) Thomas Mann esetében is. Annál is úgy volt, hogy akaratlanul két részre osztotta a világot maga körül: olyanokra, akik nem tudtak betelni vele, s olyanokra, akik utálták mindhalálig. Általános emberi jelenség, amelynek az oka a tehetség túltengése, mely előidézi."⁴³

Németh László és Kerényi Károly - két évtized után - 1963 júliusában találkoznak újra személyesen. Németh is, Kerényi is nagyon várja ezt a találkozást, Németh - a nála gyakori, szinte állandó - elégikus felhanggal: "mielőtt meghalnánk"; Kerényi derűsebben, de mint vendéglátó házigazda, kissé feszültebben. Némethék - európai körutazásuk egyik állomásaként - Asconában töltenek néhány napot, a legnagyobb összhangban és szeretetben a Kerényi családdal.
     Kerényi nemcsak az utószók írásával népszerűsíti őt német nyelvterületen, de például azzal is, hogy 1964 őszén rádióműsorban is felolvassa előadását "az esszéíró hasznáról". Németh László hálásan köszöni a szellemi gondoskodást: jó tudni a távoli jóbarátokról, "ahonnan alig van hónap, hogy a szeretet egy-egy sugárnyalábja ne érkeznék munkába, betegségbe dermedő életembe". (1964. dec. 20.) Szeretettel köszönti a hetvenéves barátot (1967. máj. 3.), mire Kerényi hosszan válaszol: életének sorsfordító pillanatait idézve. (1967. máj. 29.)
     Kerényi Magda asszony levelei még részletezőbbek, főként napi eseményeket, aktualitásokat, híreket, információkat közölnek. Rajongó olvasója Némethnek, sőt értő kritikusa is. (Kitűnő tanulmányt ír az Égető Eszterről, majd később a Gyászról és Az írás ördögéről.⁴⁴) Kerényiék mindent elolvasnak Némethtől, amihez csak hozzájutnak. Sőt, még az írói stílusáról írott dolgozatokat is ismerik. Rendszeresen kapják Németh László új könyveit, s ők is küldik Kerényi egy-egy művét.
     Kerényi Károly sem feledkezik meg a gratulációkról (Herder-díj), de még a negyvenéves írói jubileumról sem. "Hogy ez szeretettel történik - írja köszöntő levelében - nem kell mondanom, s hogy mekkora megbecsüléssel, úgyis tudod - vagy legalábbis tudnod kellene. Remélem, hogy ebben a tekintetben, de életed nagy értékeiben sem merül fel kétséged. Mi büszkék vagyunk rá, hogy nálunk sohasem volt kétség." (1965. nov. 27.) Kulcsfontosságú mondatok ezek: visszamenőleg is hitelesítik a Németh-Kerényi kapcsolat teljes időbeli hosszmetszetének legfontosabb csomópontjait. Az 1934-35-öset éppúgy, mint az 1939-40-est, de (ha személyhez kötötten nem is, csak a szellem birodalmában kalandozva) még a harmincas évek elejének szellemi egymásra hatásuk valóságát is. Németh is hasonlóképpen gondolkodik és érez: Kerényi összegyűjtött munkái első kötetének olvasgatása közben ezt írja: "külön öröm az ifjúságunkat összekapcsoló tanulmányokat olvasni." (1967. jan. 8.)
     Aztán még egyszer - utoljára - találkoznak. 1968 novemberében.
     Németh Magda - aki 1956 végén férjével együtt menekült itthonról Kanadába - viszi el édesapját egy Zürich melletti kisvárosból Asconába, ahol négy napot töltenek. Németh László - szinte rögtön az elutazásuk után, még Svájcban - levélben reflektál beszélgetéseik atmoszférájára, utalva a harmincas évek végi, kettejük alkati és "szakmabéli" különbözőségeiből fakadó súrlódásaikra is. "Jó volt néhány napot abban a magaslati levegőben tölteni, amelyet Károly szelleme áraszt maga körül, harminc évvel ezelőtt is ez a konfrontáció volt a pezsdítő: az én egyéni sorsomból, közéleti szerepemből kisajtolódott gondolatokat az ő nyelvén újrafogalmazni - készültsége mérlegén lemérni."
     S ezzel a mondattal, ezzel a viszontüzenettel Németh László is "összerántja" e négy évtizedes rangos szellemi és szép emberi kapcsolatnak a számára kikristályosodott értelmét.
     Németh 70. születésnapján (1971. ápr. 18.) már súlyos beteg. Kerényi két - fentebb bemutatott - írásának újraközlésével⁴⁵, Kerényi Magda szép méltatással köszönti őt.⁴⁶
     Kerényi Károly 1973. április 14-én, Németh László 1975. március 3-án halt meg.
  

Források

1 Dilthey, egy német tudós = Tanú, IX. 1934. nov. 257. l.
2 Vö. Ember és szerep, Kecskemét, 1934, Tanú. 117. l.
3 Vö. Arisztophanész = Tanú, I. 1932. szept. 16-24. l. 
4 Keats Hyperionja vagy a minőség forradalma. = Tanú, IV. 1933. ápr. 210-214. l.
5 Szophoklész. (Tanulmány és vallomás.) Tanú, IV. 1933. ápr. 206-207. l.
6 Ember és szerep. 135-136. l.
7 Vö. Természettudomány és mitológia. Vita Hamvas Bélával. = Tanú, X. 1934.  289-293. l.
8 Görögök vagy a halott hagyomány. = Tanú,  VII. 1934. febr. 1-9. l.
9 Cs. Szabó László: Kerényi Károly arcképe. (Benne: A humanista garabonciás [1961]). In: Kerényi Károly és a humanizmus. Zürich, 1978, Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre. 94. l.
10 Kerényi Károly: Klasszika-filológiánk és a nemzeti tudományok. = Egyetemes Philológiai Közlöny, 1930. 1-3. sz. 20-35. l.
11 Kerényi Károly: Az örök Antigoné. = Athenaeum, 1934. 1-3. füz. 15-25. l.
12 Kerényi Károly: Ókortudomány. = Válasz, 1934. 5. sz. 304-314. l.
13 Levélváltás. 1. Németh László levele Kerényi Károlyhoz. 2. Kerényi Károly Németh Lászlóhoz. = Válasz, 1935. 1. sz. 12-20. l.
14 San Remo-i napló. = Tanú, 1935. II. 84-89. l.
15 A magyarságtudomány feladatai. = Magyarságtudomány, 1935. 1. sz. (júl.) 2-13. l.
16 Ld. Horatius noster - Magyar Horatius. Anthológia. Összeáll. Trencsényi Waldapfel Imre. Bev. Kerényi Károly. Bp., 1935, Officina. 7-16. l.
17 Németh László: Horatius Noster. = Válasz, 1935. 7-8. sz. 403-407. l.
18 Magyarság és Európa. In: N. L.: Sorskérdések. Bp., 1989, Magvető és Szépirodalmi. 321-322. l.
19 Kerényi Károly: Levél a "Szigetről." = Könyves, 1935. 4-5. sz. 2-4. l.
20 Kerényi Károly: Tudósoknak való. Sziget I. 1935. 7-12. l.
21 Sziget és alkotás. Uo. 23-27. l.
22 Kerényi Károly: Könyv és görögség. Uo. 12-22. l. 
23 Kardos László: Egy feladat. = Válasz, 1935. 10. sz. 603-606. l.
24 Kerényi Károly: Levél egy feladatról Kardos Lászlónak. = Válasz, 1935. 11. sz. 668-671. l.
25 Vö. Mi történt? = Tanú, 1935. II. 111-112. l.
26 Magyarok Romániában. = Tanú, 1935. III-IV. 182. l.
27 Messziről. (Válasz Szekfű Gyulának.) = Tanú, 1936. III-IV.. 129-130. l.
28 Vö. Tejtestvérek. = Tanú, 1932. 128-130. l.
29 Kerényi Károly: Levél Romániáról egy magyar íróhoz. = Válasz, 1935. 10. sz. 564-568. l.
30 Ld. Válasz, 1936. 1. sz. 19-23. l.
31 Vö. Platóni pillanat. = Sziget II., 1936. 7-8. l. és "Egy". Uo. 44. l.
32 E tanulmány megírásához - forrásként - az alábbi levelezésköteteket használtuk fel.
ˇ [Németh László - Gulyás Pál] Egy barátság levelekben. Gulyás Pál és Németh László levelezése. Szerk. Gulyás Klára és  G. Merva Mária. Bp., 1990, Petőfi Irodalmi Múzeum.
ˇ [Kerényi Károly - Gulyás Pál] "Adj Ideát az időnek". Kerényi Károly és Gulyás Pál barátságának dokumentumai. Szerk. Lisztóczky László. Bp., 1989, Kráter.
ˇ [Németh László - Kerényi Károly (Fülep Lajos)] Németh László élete levelekben. 1914-1948. Szerk. Németh Ágnes. Bp., 1993, Magvető és Szépirodalmi. - Németh László élete levelekben. I-III. k. Szerk. Németh Ágnes. Bp., 2000, Osiris. - Németh László: Levelek Magdához. Szerk. Németh Magda és Monostori Imre. Tatabánya, 1988, TIT Komárom megyei Szervezete és Új Forrás szerkesztősége.
ˇ [Németh Magda - Kerényi Károly] Németh Magda: Levelek apámnak. Szerk. Németh Magda és Cs. Nagy Ibolya. Debrecen, 1989, Csokonai.
33 Gulyás Pál: Öncsonkítás vagy visszametszés? = Protestáns Szemle, 1939. 8. sz. 429-434. l.; és uő.: A magyar irodalom végső kérdései. = Napkelet, 1939. 9. sz. 193-199. l.
34 Kerényi Károly: Közép-Európa kérdéséhez. = Magyar Nemzet, 1940. jan. 6.
35 Vö. [Rónai Zoltán] Historicus: "Kiforgatnak a múltunkból." = Jelenkor, 1940. 2. sz. (jan. 15.) 7-8. l.
36 A teremtő lélek tudománya. = Híd, 1941. máj. 27. 22. l.
37 Das göttliche Kind in mythologischer und psichologischer Beleuchtung. Amsterdam, 1940, Pantheon.
38 Szentkuthy Miklós: A mítosz mítosza. = Magyar Csillag, 1941. 2. sz. (nov.) 86-90. l.
39 Vö. Magyar Csillag, 1942. 1. sz. 52-53. l.
40 Karl Kerényi: Über László Németh. In: László Németh: Wie der Stein fällt. Stuttgart, 1960, Steingrühen Verlag. 549-556. l. Az idézeteket Bombitz Attila fordította.
41 Karl Kerényi: Vom Nutzen des Essayisten. In: László Németh: Die Revolution der Qalität. Studien zur Literatur. Stuttgart, 1962, Steingrüben Verlag. 332-342. l. Bombitz Attila fordítása nyomán.
42 Vö. Kerényi Károly: Halhatatlanság és Apollón vallás. Platón Phaidonjának megértéséhez. Athenaeum, 1933. 4-5. füz. 106-118. l.
43 In: Mitológia és humanitás. Tanulmányok Kerényi Károly 100. születésnapjára. Szerk. Szilágyi János György. Bp., 1999, Osiris. 201. l. 
44 Kerényi Magda írásai Németh Lászlóról: Belátás és őrültség. Németh László Égető Eszter című regényéről. = Új Látóhatár (München), 1962. 1. sz. (jan.-febr.) 1-24. l.; Maske der Trauer. = Die Tat (Zürich), 1970. nov. 14., 33-34. l.; Németh László hetvenedik születésnapjára. = Katolikus Szemle (Róma), 1971. 1. sz. 70-75. l.; Az írás ördöge - az írás embersége. = Új Látóhatár (München) 1971. 2. sz. (ápr. 18.) 225-229. l.; Zum Tode von László Németh. = Die Tat, 1975. márc. 15. 35. l.
45 Karl Kerényi: Vom Nutzen des Essayisten. Zu László Némeths 70. Geburstag. = Die Tat, 1971. ápr. 24. 33-34. l. és Über László Németh 1971. = Bücher aus Ungarn. 1971. 4. sz. (szept.-dec.) 6-8. l.
46. Ld. a 44. sz. jegyzetet.