|
A kéz dolgai
(terasz)
Mintha szénpor lenne,
a mesterek körül szürkén,
nehezen vibrál a zsírszag,
és csak erősödik,
ahogy fércelés után leverik a salakot
a nyújtózó vaslapokról,
ilyenkor messziről úgy tűnik,
emelkednek, nőnek ők is a haszonnal,
de nem,
vastag szalonnájuk, vagy a sérv
lesúlyozza őket,
a bőr alatt fickándozó belek; -
aztán estére, mikorra összehegednek
a t-vasak, és a szájmeleg gittől
közéjük szorul az üveg,
megédesednek ezek a tohonya,
zsírszagú férfiak,
érett szemükből előttünk fordul
ki
csontos vége a magnak;
hálásan és irigyen szorongatjuk
vastag, vizenyős kezük,
hogy ezek, ezek azok az ujjak,
mik szemünk láttára, lám,
mégis életre hívtak
valamit.
(tömény kivonat)
Mintha már nem is
párolognának belőlem
azok a gacsos, bice emlékek!
Még hallgatnak ugyan,
de abban a színhús flaskóban
(lélek?) már tömény kivonat.
Ott az összes csöppé erősödött pára.
A termelés igézete bennük:
ott pihennek a sorukat sohasem
tévesztő karalábék,
a lomjukba bujtatott karfiolok,
ott az a háromszor megtagadott,
fóliában felejtett láda,
mit még évek múlva is bántunk,
de leginkább a miattam
kockaformára szelídült bokrok,
a kezemtől lajtorja egyenes tuják
vannak ott; -
s ha cseppjeit szétfolyatom,
hibátalanul állnak össze újra,
még ha kergetőznek is
egy pillanatig, akár az
eltörött hőmérőből szőnyegre
hullt higanycseppek.
|
|