Hogy leesett a hó, minden 
sokkal komolyabbra fordult. 
Valaki minap zavartan 
mentegetődzött, hogy nem jött 
el egy olyan találkozóra, 
amire én nem is emlékeztem. 
Van egy másik világ, ahol 
rengeteg számon nem tartott 
adósságom gyűlik föl, amit 
sohasem tudok törleszteni? 
A tudat alatt átlátszó 
pénztárcát tömök meg jégből 
faragott aprópénzzel, a csörgé- 
süket azonban meghallom, 
csöng a fülem. Kint 
havazik és a városban, 
mint egy párna belsejében, 
csönd van. A Duna mellékágán 
megköt a jég, egy rigó 
száraz lábbal kel át a szigetre. 
A fősodor szürkén 
örvénylik. Fölötte madárhang, 
hófelhők. A párna belsejében 
egy rajzszög is van hetek óta. 
Hó áll meg a kocsitetőn, az árok- 
parton heverő hulla 
tenyerében, hó mászik be 
a lábnyomba. A múlt, még 
a tegnapi nap is, szétkúszik, 
akár a nyűvek a fehérre 
tisztított csontról. A csontban 
vasprotézis. Jó annak, 
akit elhagynak a hibái.