|
FALUDI ÁDÁM
Káosz Kis Herceggel
Közeledett a mondat, kicsit zötykölődve, egymáson elcsúszó, gördülő acél hangja volt ütemesen szakaszolt hang úgy haladt a célja felé. Nagyon távol járt még, de kétségtelenül közeledett. A saját története járt a fejében, a történet ritmikusan visszatérő utolsó mondata: "Valami belső sugallatra - maga sem tudta, miért - jobbra fordította a fejét, s akkor olyat látott, amilyet aztán soha többé." A saját története zajlott, ismétlődött, haladt előre benne lassítva, gyorsítva, kanyarokat véve. "A Kis Herceg 1999 nyarán - augusztusban - észrevétlenül landolt a főváros szívében egy pénteki napon, délután négy tájban. Az útkereszteződésben álló nagy digitális hőmérő 32.5 celziusz fokot mutatott, állt a levegő, megpuhult az aszfalt. A Kis Herceg kérdezgetni kezdte a járókelőket, hogy merre menjen, ha a város kellős közepét szeretné látni, vagy az élet sűrűjére kívánna vetni egy pillantást. A megkérdezettek többsége megriadt a fura kis jószágtól, s tartva attól, hogy valamiféle bűnszövetkezet csalijával akad dolga, egy valóságos csapdával, iparkodott szó nélkül beleveszni az utca forgatagába. »Másnak szóltak, miért szóltak volna éppen nekem, én jól láthatóan sietek, nekem dolgom van, engem most nem lehet késleltetni, kérdésekkel feltartóztatni, én mielőbb haza akarok jutni, belülről ráfordítani a kulcsot az ajtóra, lemosni a sminket, maszkot cserélni.« A Kis Herceg éhesen érkezett, de nem ismervén a helyi viszonyokat kellőképpen, éhes is maradt. Gyámoltalanul bolyongott, nem tudta hogyan próbálkozzon. Nézte az étkezdékbe, boltokba betérőket, de úgy érezte, meghaladja képességeit egy ilyen cselekvéssor hibátlan elismétlése. A félénkség éhen tartotta, az éhség pedig biztonságot adott, egyre tágítva a burkot közte s a mindennapi káoszában magabiztos város között. Tovább próbálkozva az uralmi viszonyok csúcsáról leszólók útbaigazítását is hallhatta: - Mennyanyádbaöcskös. Ment, mendegélt és egyre inkább kezdte unni az egészet. Rossz röppálya, téves paraméterek; ez olyan hely, ahová máskor kell érkezni. Percekkel később már a szivatóval babrált; úgy döntött, hogy haladéktalanul elhagyja ezt az országot, és visszatér a B-16-os kisbolygóra. Ki sem bontotta a naivitás segélycsomagokat, az idealizmus konzerveket és a lélekmelegítő takarókat. - Én most innen elrepülök, ötven évig tájára sem nézek ezeknek a tahóknak, addigra kihűlnek a tar fejűek és a konditermeket felveri a gyom. Aki gazdag akart lenni, az már sokadíziglen gazdag lesz, aki már most szegény, az szegény is marad, majd akkor felnyitom a szemüket, lefeszítem lelkük koporsójának fedelét. Nem így történt, az elutazás időpontja lassan, de biztosan távolodni kezdett. A Kis Herceg addig sodródott akarattalanul végig a városon, míg aznap estére csontrészegre nem itta magát. Berúgott, mint egy disznó, maga sem tudta, miképpen. Iszákosok közé keveredett, akik rutinból ittak, nem úgy, mint az ő ismerős iszákosa, azon az iszákos kisbolygón valahol messze, az otthona közelében. Másnap igen törődötten eszmélt a történtekre, mardosta a szégyenérzet. Soha nem ivott még, nem kényszerült rá, nem bizonygatták neki, hogy ez a kulcs nyitja a mindenség kapuját. - Tudod, ki vagyok én? - Egy rövidnadrágos részeg seggfej vagy molyos abrosszal a nyakadban. - Én a Kis Herceg vagyok! - Te egy rövidnadrágos részeg seggfej vagy molyos abrosszal a nyakadban. Minden alkotóeleme önállóan fájt, elhagyta az ereje, s időnként váratlanul kiverte a veríték. Fogalma sem volt arról, hol az a hely, ahonnan visszatalálhatna az otthonába, legalább annyi időre, amíg összeszedi magát. Elképzelések nélkül kódorgott a megtompult fényű utcákon, nem esett nehezére nem találni a helyét. A véletlenben kezdett reménykedni, a véletlen barátságában, útmutató jeladásában. Haza akart menni, haza a B-612-es kisbolygóra." Párhuzamosan haladt egy ideig a vasúti sínekkel. Fogytak a házak, elhagyott, régi ipari üzemek csarnokai mellett vitt az út, azok is lassanként elmaradoztak, visszaváltott hármasba, a vasúti átjáró irányába forduló emelkedőt nézte, az ismerős gödröket, a melegben kornyadozó poros vadkender és parlagfű dzsungelt az árokparton és az árokban. "A Kis Herceg teljesítette küldetését, önvizsgálatra volt szüksége." A fénysorompó lehet, hogy működött. Lehet, hogy villogott a fehér fény. Valami belső sugallatra - maga sem tudta miért - jobbra fordította a fejét, s akkor olyat látott, amilyet aztán soha többé. |