A mindennapi Orpheusz
   
Én nem egyszer,
   én minden nap lemegyek
       az Elíziumi Mezőkre
         Eurüdikéért.

Ott mosom meg a Styxben
   a mellét, halálfejes lepke-szemérmét s
      a hajfürtjeit olyan
         égő bronzvörösre, amilyen

idefönt volt, ha lázban
   a számra csapott, hogy nem
      láttam se a nap oszlopos liliomát,
         se a kék csillag-menyasszonyokat.

Eurüdike néha
   hetekre eltűnt előlem,
      máskor hármas napokon át
         itatta velem a szerelem
            pillanat-nélküli pillanatait

s most naponta lemegyek
   érte s jövök vissza, üres a
      kezem, mert ahogy fölbukunk
         a fényre,

rögtön szétesik az
   az arca s az egész teste
      porrá és nekem újra le

kell abba a márványeres világba
   ereszkednem, hol alakját s
      holdszirom-lényegét
         megtalálom.
   

---

   
    
A verseim is szépen...
    
A verseim is szépen, de a zene még, a zene még
szebben nemzi újjá Eurüdikét,

olyan fájdalommal, melyben minden ütem
vele villódzik el a semmiben.
  

---

  
  
De próbálj visszahúzni egy halottat

Imádkozhatsz vagy írhatsz himnuszt Eckhart
mesterről lehetsz gonosz álmok között bátor
de próbálj visszahúzni egy halottat
a kiszabadulásból

Gilgames leszállt a mélybe Enkiduért
Orpheusz Eurüdikét vezette volna föl a fényre
de próbálj visszahúzni egy halottat
csillagokból a száműzettetésbe
  

---

  
  
Elégia
  
A természet adott nekem,
   a természetet kell most szeretnem:
      az isten holdját, kertjét,
         virágát, halait, gyümölcsét
            és minden csillagát

a Balatonnal együtt, hol
   fürödtünk, hajóztunk és sétáltunk
     a nyaralód felé késő éjjel,
       a hullámokat szobánkig csapkodta a
            szél, bagoly kiáltott,
               többször szeretkeztünk
                  a bolyhos heverőn.

A természet adott nekem,
   a természetet kell most szeretnem,
      első anyámat: a síkságot
         és szépséged csillámát a redőző
            homokban.
  

---

  
  
A halálistenek
    
Kérges ezüstfestékkel
vastagon bekenték arcomat, számat,
szempillám minden szála
durva fém,
szemem óriásfenyőkkel körbezárt
tó. Igy meredtem rájuk, hízott
rovar-fétis. Két karomat fölemelve
kigegyenesítették, mintha
megfeszítenének.

Fejszék, kardok csillogtak rám,
nyirkos fatönkök
és kocsonyás zsombékjaikon
a halálistenek.