Lába s feje
Szűkebb (csonka) családi körben
szép szál embernek mondják az agronómust.
Közben a körmödet nézed a lábadon, most
keltél ki egy álomból, öt perccel múlt
vagy öt perc múlva dél. Mi volt előbb: a bal
vagy a jobb? Megint sikerült elbaltáznod
egy napot, este táncolni fogsz a lányával,
lába tekintetében nincs egy fikarcnyi
bizonytalanság; a megszólalásig egy-
forma golyóbis a fejük. De nem tovább. A
lány szava mélyről, búsan zeng, míg apja a
jövőről fecseg. (Tudott, hogy olyan nincs neked.)
Animus
Szemen tudnád köpni magad. Mintha
ezt olvastad volna ki hajnaltájban a lány
tekintetéből, magas egek! mikor volt már
az! S vajon ez itt, most és itt, nem pusztán
csak egy költői felkiáltás-e? Pusztába
kiáltott szó, mely hajnalban még a torkodat
szűkítette? Nyüszítve ugattál bele a szőke lány
képébe, agrár apját látva benne, áll a
gazdasági ház tornácán, pipafüstje száll a
napba. Kapar a füst, a tűzgolyó süllyed alá,
ha szembe tudnád köpni magad, te volnál a férfi,
már ma, hallgatván, hogy sistereg a szeme fénye.
Földtan
Elemelkedni a valóságtól
a lány az apjával együtt okít. Hm. Nem
valószínű mégsem, hogy ez lesz a jó
szó: okkal vagy anélkül csakis a földbe
döngölt a világ eladdig, és amit
ebből tanultál, abból is bukásra állsz.
Táncolsz. A hangulat, körben, emelkedik,
szakad a víz rólad, dől rád a földhányás.
S nem jön egy mentő hasonlat. Hanem támad
alul maradni kedved, lejjebb az átlag
esendőknél, kint, egy szabadban rekedt hímtag,
himbálja szél, nyűge magának, reggel felé.
A föld
lánya
Merre jársz. Cipődnek levált az orra,
befoly a sár. A lány elaszott, temette gyorsan
apját a minap, minthogy jöhet bármi a halál
után, mit élő nem láthat előre, se hátra.
Megindulsz magadban tőle, taposod könnybe
lábadt szemmel a zsíros, fekete földhátat,
esteledik, hideg csóvákat vet rád a sztráda.
Istenem, még mindig nem öltél meg senkit! A lány
ott fekszik képzeletedben a nyirkos lakásban,
feszíti körmét a terítő horga. Talány,
hogy miért nem rágja, mint eddig rágta le mindig.
S vajon lesz-e holnap is nap. Amire lerántja.