•  

Rendezik a kirakatot.   
Szól a zene.   

Az idősebb dekoratőr:  
     - Tudod, az ember alkalmazkodni képes mindenféle időjáráshoz, elvisel   
éhséget, börtönt, betegséget. De a leginkább bámulatra méltó az, ahogyan   
létezni tud a boldogtalanságban.  
A fiú egy ablakra lát.   
Az ablakban dunyhák, mögöttük különös arcú öregasszony.   
Iskolás fiúk állnak meg.   
Az idősebb dekoratőr kérdi tőlük:   
   - No, ma milyen színű melltartó volt a tanárnőn?   
   - Piros. - És levette a szemüvegét.  
   - Mintha meztelen lett volna.  

Mennek tovább a fiúk.   
Az idősebb dekoratőr dünnyögi:  
   - Vajon volt-e olyan férfi, aki arra kérte a tanárnőt, hogy hagyja magán  
a szemüveget, amikor testét már nem takarta semmi?   

•  

Piac. A fiú táblát visz az egyik árusnak. Nézelődik. Valamelyik árus   
mondja:   
   - Látja, ez az alma nem akart sem kisebb, sem nagyobb lenni, vagy más   
alakú. Csak kitöltötte a maga kereteit. Megérlelte ízét, s most felkínálja.  

•  

Kartonlapokat visz a fiú.   
Homloka véres. Felsérthette valamivel. Észre sem veszi.   
Megállítja egy öregember.   
Húzza maga után, be a templomba, a szenteltvíztartóhoz.   
Lemossa a fiú homlokát.   

•  

Az utcán  
Futnak a lányok a testnevelésórán.   
Viszi a kartonlapokat a fiú.   
Megállítja egy részeg.  
Hógolyót nyújt:   
   - Olcsón adom.  

A fiú széttárja a karját, már amennyire tudja a hóna alatt szorongatott   
kartonlapoktól.   
Megy tovább.   
Jön a bolond:  
   - Dombóvár, végállomás! Tessék kiszállni!   

•  

A híd lábánál megy a fiú.   
Megáll a busz.  
Az ablak mellett hosszú hajú lány.   
A fiú nézi.   
A lány fordul, így a fiú meglátja arcát. Nem Ő.  

•  

A fiú a barátjával.   
Zene szól.   
Az ablaknál állnak.  
Szemben roskadozó ház.   
Egy öregasszony gyerekkocsit tol.   

A barát:  
   - Már gyerekkoromban azt hittem, hogy abban a házban nem lehet lakni.   
A néni ilyen öreg volt akkor is. Télen jegessé fagyottra képzeltem hálóingét.   
Úgy gondoltam, a korhadt ajtó előtti epreskertből raktározza el erejét egész   
évre. Ezért bírja tolni a gyerekkocsit, amiben naponta hordja a tejet és a   
kenyeret, ringatja végig az utcán.  

•  

Buszon ül a fiú.   
A vezetőfülkéből zene szól.   
Messzebb egy lány kapaszkodik, hosszú ruhában, piros esernyővel.  
A fiú körül mondatok:   
   - Minden ember rácsodálkozik a másikra, miként tud így élni.  
   - Ma nem történt semmi. Ma rosszul éltem, ha nem történt semmi.   
   - Halasztom a halaszthatatlant, s áltatom magam: élek.   
Leszáll a lány. Kinyitja az ernyőt, miközben egy tócsába lép. A szél   
kiragadja kezéből a piros esernyőt.  

•  

A fiú és barátja.  
Tolják a biciklit.   
Megy a férfi a télikabátban.  
A tér sarkán a piros esernyő hever.   
A barátjának mondja a fiú:  
   - Azért van abban valami megnyugtató, hogy nem lehet mindennek nevet adni.   

Az a bizonyos ablak. Csörög a telefon.  
Falfirka: A tudás bűn, de én ártatlan vagyok.   

•  

A dekorációs műhelyben.  
Szól a zene.  
Telefoncsörgés.   
Egy lány telefonál.  
A fiú kérdi:  
   - És hogyan ismerlek meg?   

A fiú leteszi a kagylót.   
A műhelyben a fiatal nő és az idősebb dekoratőr.   
A fiatal nő kérdezi:   
   - No, milyen ismertetőjegye van?  

A fiú:   
   - Csak annyit mondott, hogy szereti a kókuszos csokit.   

Dolgoznak.  
A fiatal nő:  
   - A nagymama kertjében jártam. Mindent szürke pernye borított. Három   
virág nőtt, fáknál magasabbra. Egy nő közeledett. Felismertem benne   
magamat, bár nem is hasonlított arcunk.  

Az idősebb dekoratőr:  
   - Amikor majd kimondasz egy olyan mondatot, amilyet sohasem akartál.  

•  

Alagút  
Kirakati bábut cipel a fiú.   
Futnak a lányok a testnevelésórán.   
Jön a bolond:  
- Dombóvár, végállomás! Tessék kiszállni!   

•  

Viszi a kirakati bábut a fiú.  
Az ablak mögül a telefoncsörgés.   
Elfárad, leül egy padra.   
Mellette egy idős néni, ő mondja:   
   - Tizennégy éve oldalra fésülte haját, szétmosta a víz férjemet. Ahány-  
szor kinyitom a csapot, ő lövell belőle, az ő testét iszom. Magamban hordom   
tükörképét, ahogy utoljára láttam arcát. Néha egy dunyha vízbe rejtőzöm,  
a cserépkályhára, majd rá terülök, és álmában előbújva, forró kezemmel   
magamba vezetem. Tizennégy éve csevegek utcán, boltban úgy, hogy nem   
találkozom senkivel. Egy régi tőmondaton töprengek, hajtogatom álmom-  
ban is: ez biztos valami fontosat jelent. Azóta csak egyszer láttam szépet:  
egy kiürített laktanyát. A kiolvasott könyvek eltorlaszolják ajtómat. Már  
nem emlékszem a szalma illatára, de irigylem azt, aki minden évben   
megkomponál egy kazlat. Vagy a tegnapi férfit, aki visszarakta a lehullott  
cserepet, átélve a tetőn és földön járás különbségét. Tizennégy éve mentem   
először ablakunkhoz, s vettem észre: egy vizeldére néz. Hátulról látom a  
férfiakat, megremegnek vagy összerázkódnak, homlokukkal a mocskos  
falnak dőlnek, vagy képtelenek elvégezni a dolgukat, mert mellettük ácso-  
rog valaki. Éjszaka hosszú vonaton ülök, egyedül velem száguld a tájban,  
nem ismerek rá egyetlen fényre sem.   

•  

A fiú egy buszon.   
A vezetőfülkéből zene szól.   
Este.   
Egy lány áll a fiú mellett, az ablak tükrében nézik egymást.   
Az ülésen szerelmespár. A nő mondja:   
- Álmomban egy liftre nyílt szobám. Mezítelenül vártalak. Újra és újra   
szétgördült az ajtó, ismerős vagy kevésbé ismerős arcok bukkantak fel.   
Aztán az utcán találtam magamat. Tévelyegtem az idegen város házai   
között. Láttam, ahogy lassanként befagy a parányi tó, s a szűkülő vízre   
zsúfolódnak a madarak.   

A lány keze közelít a fiúéhoz.   
Végül összeér ujjuk.   
A fiú leszáll a következő állomáson.   

•  

A fiú megáll egy ablak előtt. Bent lányok zenélnek. A fiú semmit sem hall   
a hangokból, csak a lányok mozdulatait látja. Megy tovább. Egy másik   
ablak. Bent leánykar próbál.  

•  

Kirakatot rendez a fiú.   
Egy ablakra lát.   
Az ablakban félmeztelenül hegedülő, kopasz öregúr.   
Szól a zene.   
Megy a télikabátos férfi.   
Megáll egy lány. (A szakkörből.)   
A lány mondja:   
- Tegnap láttam egy ösvényt. Arra gondoltam, biztosan tetszene neked.  

•  

Ódon lépcsőház.   
A fiút megállítja a szomszéd:  
   - Képtelen vagyok mit kezdeni a kétértelmű gesztusokkal. Biztos jelzé-  
sekre várok. Rögzítem a torzulás fokozatait. Fontolgatok. Valamiféle ko-  
poltyúra vágyom. Némely mozdulataim elfelejtődnek. Ismétlésekre kény-  
szerülök. Mi lesz, ha nem tudok végigmenni a folyosón, aminek végén már   
nem az a kérdés: bezártam-e jól az ajtót?  

•  

A fiú egy buszon ül.  
A vezetőfülkéből zene szól.   
Az utcán megy a férfi a télikabátban.   
A sofőr énekel.   
Vidáman, mintha karmester lenne, nyitja, csukja az ajtókat.  
A fiú egy telefonfülkét néz.   
Hosszú hajú lány telefonál.   
A fiú mögötti ülésről mondja valaki:   
   - Az ember életében a lehetetlen megtörténte az egyetlen valóság.   
Akkor létezünk, a többi csak várakozás.   

•  

Fodrászműhelybe visz egy táblát a fiú. Az egyik fodrászlány hívja:  
   - Gyere, megmosom a hajad.  

A fiú beül a székbe. Behunyt szemmel élvezi a fodrászlány érintéseit, aki   
meg is borotválja, s a végén megsimogatja arcát:   
   - Szeretném, ha lerajzolnál egyszer.   

•  

Rajzszakkör.  
Az egyik lány mondja a másiknak:  
   - Ha odalép hozzám egy fiú, azonnal hátrálni kezdek. Állandóan arra  
gondolok, hogy a hajam, a ruhám árasztja a cigarettafüst bűzét, s neki ettől   
felkeveredik a gyomra. Hogy még a bőrömből is ez a szag párolog, s így   
érintésem undort váltana ki. Tudod, apám egész nap cigarettázik. Ahogy   
megyek haza, már a lépcsőházban érzem a lakásunkból szivárgó cigaret-  
tafüstöt.  

Szól a zene.   
A lány mondja a fiúnak:   
   - Szép volt, ahogy ott guggoltál, szedted össze a lehullott rajzlapokat.  

A lány a fiút rajzolja.  
Mikor végez, a falhoz támasztja a rajzlapot, a saját portréja mellé.   
Aztán egymás felé fordítja a két arcot.   
Közben nézi a fiút.   

•  

Kiállítás.   
Egy romos templomban.   
Zene szól.   
A fiú rajzai.   
Mondatok a közönség sorai közül:   
   - Kinéztem az ablakon. Egy harkály kopogtatta a villanyoszlopot.  
   - Milyen közel visz egymáshoz két embert az azonos kín.   
   - Ha más nem marad, leveleket növesztek, és kútjukban összegyűl az   
esővíz.   

•  

Fényképész műterem.  
Egy padláson.  
Csigalépcső vezet fel.   
Hatalmas tér.   
A fiú egy kirakati bábut visz a fényképésznek.   
Rengeteg lány érkezik.  
Sorra leülnek a lámpák elé.   
Mindegyik a füle mögé tűri haját.  
Mondatok, mondatfoszlányok, míg várakoznak:   
   - Ma háromszor kelt fel a nap.  
   - Esténként úgy alszom el, mintha létezne, s majd felébreszt vágyával.  
   - Álmomban könyörgő tekintettel követett kedvenc macskám. Feje   
mögül hiányzott teste, csak a csontváz vonszolódott.   
   - Olyan szép volt kezem a meztelen vállon.   
   - Ahogy lassan ért ízzel telítődik a szőlőszem, s áttetszőn ragyogni kezd.  
   - A hajszárító zsinórjára senki sem kötött csomót, mégis bogozni kell naponta.   

Közben szól a zene.  

•  

Egy táblát visz a fiú.   
Megy a télikabátos férfi.   
A fiú megáll az útkereszteződésnél.   
A zöldre vár egy lány.   
Kezében orgona, éppen illik hosszú, fekete ruhájához. Finom csuklómozdu-  
latokkal forgatja a virágot.  
A fiú nézi.   

•  

A sétálóutcán megy a fiú. Meg-megáll a kirakatoknál, ahol érettségi tabló   
van. Nézi a tablókat. Kinagyítódik egy-egy lány arca.   

•  

Egy autószerelő műhelybe viszi a táblát a fiú. Nem talál senkit. Nézelődik.  
A falon lányarcok. Újságkivágások, fotók. Egyszer csak az autó alól, az aknából megszólal a szerelő:   
  - A lány él Istenhez közel. Az angyal jöttekor ezért nem semmisült meg  
Mária. Nem kérdezte: Miért én.   
A fiú leteszi a táblát. A szerelőt továbbra sem látni:   
   - Isten a lányhoz fordult. Testesült általa. Isten szeretetében részesülsz,   
ha lány érint. Vigyázz hát mozdulatára.   

•  

A fiú a kőablak kőfigurájánál.   
   - Ha szembejön két lány, szabad-e nézni azt, aki egyértelműen szebb?   

•  

Lányok futnak a testnevelésórán.   
A fiú földre tett lábbal ül a biciklijén.   
Ahogy a lányok a folyóhoz érnek, sorra levetik pólójukat (nincs rajtuk   
melltartó), kacagva futnak, tűnnek el a fák között.   
A fiú a töltésről nézi őket.   

•  

Este  
Kirakatot rendez a fiú.   
Szól a zene.   
A fiú egy ablakra lát.  
Az ablakban félmeztelen lány.   
Ahogy észreveszi a fiút, a szeme elé kapja kezét.   
Az utcán megy a mindent megérintő nő.   
Megáll a lány (a szakkörből).  

Fázik.  

   - Segíthetek? - kérdezi.   

A fiú nyújtja a kezét, fölsegíti a lányt. A lány a másik kezével is megfogja  
a fiúét. Kérdezi:  
   - Honnan van benned ennyi meleg?   

Késő este.   
A fiú barátaival fut, rúgják egymásnak a labdát.   
Falfirka: Zsuzsa szebb Hófehérkénél.   
Közben ordítják:  
   - A szépség az ember és a világ alapállása.   
   - A szépség a boldogság ígérete.  

A téren focizni kezdenek.  
Egy lámpa ad kevéske fényt.   
Lányok jönnek. Megállnak. Hívják őket játszani.   
Kiderül, hogy nem magyarok. Ismeretlen nyelven beszélnek.   
Beállnak focizni.  
A barátja odaszalad a fiúhoz.   
Fölajzva súgja:  
   - Istenem, gólpasszt adni egy lánynak!   

•  

Éjszaka.   
A fiú átvág a városon.   
Mindenfelé zenekarok játszanak.   
Viháncoló lányokkal találkozik.   
Fölemelik a levegőbe, kézről-kézre adják.   
Megy tovább.   
Megáll a hídon, az állomásnál.   
Az állomáson is játszik egy zenekar.   
A fiú a híd vaslemezére írja: Lányok, imádlak benneteket!   

•  

Lányok, majd asszonyok, nénikék sokasága, ahogy nézik a feliratot, amint   
hosszú sorokban közelednek a hídhoz.