ISZTRAY BOTOND
 
           Kertemben rejtőzöm
               
 
Eme regresszió mindazonáltal árnyakról, derengésekről suttogott mesét  
nekem. Rajzolok hosszúnyakú hasajót. Aki fát eszik. Félek egyedül ebben  
a házban, mert szellem világít. Úgy vágyódom anya után. Nap, láb, tó,   
csillag, sár, víz, láva. Az észak távollét. Éjszaka: hajnalok hajnala, vége.  
Szellem nevet. Ez a fa kéz, mozgó fa a szívből. Láva folyik a tóba. Én  
vagyok, aki nem tud nevet adni. Az Elektromos Művek két szorgalmas  
dolgozója rohan, nem tudják, hogy havi fizetésük elmarad. A macskajáték  
velem gombolyagba, de a fekvő nő elúszik. Közben motorverseny durrog:  
gyorsmadár nemelkap. A dohányzás pedig káros az egészségre. Elvesztet  
tem a szemüvegtokomat, maradtak a gólyaörömök: giliszta a csőrben. És   
csoportos kocogás és csoportos integetés és nem lógatom az orrom, mert   
csöpög. A mosdóban alszom, a csöndben. Anya kérsz egy bevágást? Anya   
megőrültél! Kérsz egy szíjalást? A faszomba! Látom a legkopaszabb fát.  
Magyar fa, sebes. Rajta harkály üldögél, mert ugye van keresztapám. Fél   
lába van. Egyszer betörtek hozzá, akkor nyisszantották le. Helyére két fát   
tettek. A kalózok meg folyton harcolnak, a kalózok a szemüket mindig   
kiszúrják, mert ott a kincs. Villamossal menjen, szólnak. Nem lehet, nem   
fér a garázsba! Autó és tű között vajon mi a különbség? A fiú pisál. Mit   
csinálsz fiú? Locsolom a lenti virágokat. Németország felett szarik. Bom-  
bázza őket. Ostor kergeti a segget. Bagolynak könyörgök, változtasson   
cinkévé. Megteszi. De jön az ostor és kérdezi: nem láttad a segget? A   
földönkívülinek fehér a feje, fekete a szeme, ám nincsen orra, füle, szája,  
nyaka, csak tíz ujja van. És jön a betonkeverő és kiszedi a sok kukacot.   
Ujjaimat kopácsolja, szedi ki a sok baktériumot. Hová nyúltál? A fát   
kivágják, esik, dől, hal a fa, elrepül. A Jupiter forgószél, a Szaturnusz, a   
Neptunusz kék, Uránusz kicsi, a Plútó piciny üveggolyó, a Merkúr bizony  
barna, a Vénusz belseje tűzforró barna. Álmaimban.   
   Az erdő szélén álló kastélyba szeretnék bejutni. Hosszú sor álldogál a   
kapu előtt, fiatal, alighanem ismerős értelmiségiek. Lassan csoszog a sor.  
Vitrinekben képecskék, érmék. Barátnőm hirtelen eltűnik. A falban orsó   
alakú üreget pillantok meg, olyan mint a betonkeverő. Biztos belekerült,  
gondolom. Ekkor két nő tűnik fel. Az egyikőjük kacér, sudár szépség,   
csípőre tett kézzel áll; a másik a barátnőm, fekszik. Az üregben kavargó   
homok társnőmet váratlanul elnyeli, szívja magába; ő csúszik, csúszik,   
hiába próbál menekülni az eltűnésben. Kémtörténet ez! Tovább kell keres-  
nem! A sarkon ház, előtte gyep és úszómedence. Gyermekek játszadoznak,   
idegenül néznek. Szemközt fausztinak nevezhető vendéglő, nincs egyetlen   
ablaka se, minden vörös és fekete, piros bársonnyal tapétázott falak és ajtók,  
és halkan zúg a légkondicionáló és dübörög a zene és a csend. Társnőm a  
mosdóból jön kifelé. Az egyik asztalhoz lép, leül és várakozik. Közben a  
szomszéd házból ellenségesnek tetsző labdapattogás hallatszik. A nagyob-  
bik kislány (a szemközti házból), anyja az ő főnöknője, sőt barátnője is, jut  
eszembe. Ő mindent elmesél neki, még álmot is. Ekkor anyám vonul be és  
meg akar hívni ebédre, de elhessegetem. Kimegyek. Az utcán most hatal-  
mas tömeg. Keresek, vándorlok az emberek között. Elérkezek a lakótelepi,  
ismerős házaspárhoz. Ifjú lányukat kérdezgetem anyjáról: hogy van, mi van   
vele? Semmi, mondja és elhúzódik, már másokkal társalog. A férj hozzám-  
lép. "Miért a fiatalt kérdezed az öregről?" Megértem, mekkora hibát követ-  
tem el, hiszen a feleség a férj második felesége, s a lánynak nem ő az anyja.   
Látom a kreol bőrű, szomorú nőt, látom őszülő haját. A ház előtt gyorsan   
beülök az autómba, indítok, de hirtelen elfelejtek vezetni, össze-vissza   
cikázok, végül átszakítom az óvodakert kerítését. A kocsi zökkenve megáll.   
Körülöttem lompos, hájas asszonyok és gyerekek rikácsolnak. Hála az   
égnek senkit sem gázoltam el, hát tovahajtok. "Baj lesz!" - hallom még a   
távolodó kiáltozást. Otthon kérdőn körülnézek. "Igen, ez bizony egy év   
börtön." "De hiszen én csak arra ügyeltem, hogy ne üssek el senkit."  
   A Palotaszálló halljában beszélgettünk, és rá vártam. A háttérben francia   
dal szólt. Senki nem jött. A csupa külföldi, többnyire férfi vendég számomra   
azonosíthatatlan nyelven fecsegett. Nemsokára készülődni kezdtek, tumul-  
tus a ruhatár előtt. A tömegben rövid időre egyedül maradtam, és a pulton   
észrevettem egy cédulát. Rajta nagyanyám kézírásával egyetlen szó állt:   
bíró. A cédulát széthajtogattam. Levél volt benne, tőle. Fent a megszólítás:   
Bíró. De csak a levél utolsó két sorát tudtam elolvasni. Franciául írták.   
"Dans mon jardin je me cache, je me cherche pour toujours." "Kertemben  
rejtőzöm, keresem magam örökké." Eszemben jutott, hogy hasonló dalt   
hallottam előbb a szálloda halljában. "Je me trouve pour toujours, ŕ jamais   
je me cache, je me trouve dans mon jardin, je me cache pour toujours."   
Megtalálom magam mindörökre, örökké rejtőzöm, kertemben találom ma-  
gam, elrejtőzöm mindörökre. A dallam elkísért.  

lá lá dó dó lá lá szi, szi szi ti ti szi szi lá   

Ekkor a kufárokat elzavartam. És a hídon - mintegy sötét üvegen   
keresztül láttam - szembejött velem az, aki, akit küldtek nem-romboló   
szavakkal, és hallottam és láttam és érteni véltem a hordozhatatlant, értettem   
szavait a mezőn, ahol virágzott a jázmin: de hogy is ne lenne ama alapzat: 
mely a gondolat számára jelen van mindenütt: mindenen-túli szerkezet,   
szerető váz, egyetlen vázlat: ami jelenlét: érezhetően és visszavonhatat-  
lanul: hogy is ne itt: pillanatnyi kevercse mögött helyemnek-időmnek:   
szívbéliségünknek! - mennyire itt van ez: minden megnyilvánult szigete  
mögött a hétszer izzított fehérnek: átélve színt: újra csak látóvá váltan:   
hajnal, hajnalban mily világos e mindenen-túli: a látható fénylik: szigetein át a fehérnek: mezőben: mind fehérebben.  
   Már emberemlékezet óta tudom, hogy a lényeg az egyszerű és gyors   
szavakon múlik. Életem kétállapotú rendszer, alapvetően csak két dolgot  
tudok megkülönböztetni: azt, hogy valami igaz, vagy pedig hamis. Mindez  
fölöttébb hasonlatos a szimbiózisban élő növényekhez, állatokhoz, avagy  
éppenséggel emberekhez. A kemény és a lágy egymásbafonódása! A be-  
szúrás, a törlés hátulról előre egy helyben állva; ugrás az első pozícióba,   
ugrás az utolsó pozícióba, lapozás felfelé, lapozás lefelé, mozgás le, fel,   
jobbra, balra: egyszóval életem lüktetése nyitott ablakokban - lehajlás,  
kihajlás. Mégis az egérfuttatást szeretem legjobban életem grafikus mezőin.  
Tökéletes golyó gurul az egér mozgása közben, ami két irányban egy-egy  
tengelyt forgat, s az ebből fakadó jelet használom egerem megfuttatásához.  
Futtatom perifériákon. Közben beszélgetünk. Utasításokat adok neki, amik-  
re ő valamilyen formában válaszol, s válasza alapján adom meg következő   
parancsomat. Néha pedig kötegelünk. Tudom, ez egy roppant furcsa szófor-  
dulat, de ha elindítom az egeret, gyakran előfordul, hogy újabb utasításokat  
vár tőlem. Így aztán szükség van köztünk valamilyen párbeszédre. Legfon-  
tosabb és legjobban értett gesztusom az ablakos-ikonos intés. Ekként köte-  
gelünk. Mégis a legtöbb, amit az egésznek köszönhetek, a billentyűzet   
csaknem teljes mellőzése a felületen. Egerem fehér nyílhoz hasonlít, illetve   
nyíl alakjában mutatkozik meg, kecses alakját egérmutatónak nevezem. Ha   
sima felületen mozog, kézmozgásom elegáns gesztusaival követem. Az   
egérnek parancsokat adok (vagy inkább kérem őt), és pontokból választunk   
és indítunk. Mindehhez a megfelelő helyen kattantanunk kell. Ha bal oldalát   
nyomom meg: választ: ha bal oldalát kétszer egymás után gyorsan meg-  
nyomom: elindít, megnyit és bezár; ha bal gombját folyamatosan nyomom, miközben a kívánt irányba húzom, vagyis vonszolom, akkor ablakokat   
mozgatok. Az ablak szó ablakos-ikonos kommunikációra utal, amely egy   
grafikus felhasználói felületen tárul fel előttem. Mindegyik ablakomnak  
azonos a felépítése, és minden ablaknak van neve, azaz címkéje. Ablakaim  
mérete módosítható, s keretüké is. Az előző méretgomb csak akkor aktív  
(fekete), ha az ablak kitölti a mindenséget. De a legjobb, hogy az ablakot   
áthelyezhetem, ekkor láthatóvá válnak a rejtve futó alkalmazások. Ilyenkor  
az egér négy irányba mutató nyíllá változik és bal szemének folyamatos   
nyomvatartásával vonszolok, avagy az egeret a címkére nyomom, s ennél   
fogva húzok. Az ablak méretét tetszés szerint megváltoztathatom, ha kétfelé   
mutató nyíllá változtatott egérrel az ablak széléhez közelítek és vonszolok.   
Az ikon-ablak, ha programom van, a bal alsó sarokban fut, miközben csak   
az indítóikon látszik. Az ablak bezárása kilépést jelent, avagy összezárást.   
Én nagyon szeretem, hogy futó programjaim között szabadon válogathatok.  
Fontos észben tartani a kilépést, amit úgy eszközlök, hogy duplán kattintok   
egeremmel. Ha átmentem programjaimat és ikonjaim pillanatnyi állapotát,   
akkor a Rendszer ismételt indításkor az utolsó elrendezés szerint fog   
megjelenni. Parancsaim aktív állapotát pipa jelzi. A Súgó pedig: tartalom,  
használat, névjegy. A tartalom logikai csoportokba rendezi ismereteimet,   
és így gyorsan eljutok a számomra fontos információkhoz. A Témakör   
keresése ugyanerre való, csak itt már pontosan kell tudnom a keresett részlet  
nevét.  
   "Jaj". - a doktor enigmatikusan felnyögött. Sóhajtott. Lapozgatott a   
papírdarabok között. "Nicsak! Van itt még valami olvasható."   
   Vasárnap   
   Ma délelőtt kitakarítottam, hallgattam a Barótit. Délután olvastam és a   
filmen elaludtam. Este hatkor elmentünk Zsuval és pont kilenckor   
hazaértünk.   
   Szombat   
   Ma délelőttös voltam. Elég ügyetlen. Délután Zsu kezdett kibékülni,   
adott narancsot is. Úgy látszik lassan rájön, hogy nem körülötte forog a   
világ. Nem fog mindenki előtte meghajolni. Megjött a férje.   
   Péntek   
   Mikor hazajöttem, Zsu találkozott a "bátyjával". Kapott két narancsot  
. Mondtam neki, hogy a fele az enyém. Azt mondta: hó-hó-hó. Itt volt a   
Kovács. Utána Zsu hisztizett, hogy ő elmegy, ne vessenek ágyat, nem jön   
többet haza. Én külön raktam a ruháimat tőle. Nem közösködöm vele.  
   Csütörtök   
   Ma voltam először dolgozni. Nekem nagyon tetszik. Csak nagyon sokat   
kell gyalogolni. Különben jó a ruhám is. Nagyon tetszik. Tízre mentem és   
nyolcra kellett volna menni, de nem tudtam. Paula kedves, és vörös haja   
van, fiatal és csinos.   
   Szerda   
   Ma voltam a Vendéglátónál. Hely nincs. Kórházban fogok dolgozni.   
Voltam bent. Este színház. Tintikára. Sanyi. Zsu sarok. Két csokor virág   
anyának.   
   Kedd   
   Mégis a Vendéglátónál. A Kati mérges, én meg tervezgetek. Juli nagyon   
aranyos. A Zsu viszont nem. Délben kísérés. Őszerinte mindent tud, de én   
nem tudom, hogy mi az.  
   Hétfő   
   Voltam a Patyolatnál is. Szerdán kell visszajönni, de azt hiszem, hogy   
nincsen hely. Holnap bemegyek a munkaközvetítőbe.   
   Vasárnap   
   Betoppant a Sanyi, a Tüci, anya, Lali bácsi, és az a kis dög. Hoztak   
fényképezőgépet. Kikísértük őket. Zsuval voltam. Mindennek a felét, amit   
kaptam, a Zsunak adtam. Voltunk vendéglőben. Tüci aranyos. Beszélget-  
tünk. Elmentek. Volt sok puszi-puszi.   
   Szombat   
   Elveszett Józsi bácsi kétszáz forintja. Kaptam ruhákat. Ma már kint   
voltunk. Egész jó. Juli, Lali, Jani. Este kanaszta. Szekeres katona.   
   Szerda   
   Ma tizenharmadika van. Ma szabadnapom volt. Délben kaptam két   
levelet Sándortól és anyától. Választ írtam nekik. Írtam Poroszlónak,  
Pásztornak, Gyulainak. Egész nap itthon voltam. Mostam. Este halászlét   
ettem. Karesszel kanasztáztam. A Zsu sétált a bátyja barátjával és kikísérte   
az állomásra.   
   Kedd   
   Reggel voltam vérvételen. Kicsit rossz volt. A csíkos harangozó - férj   
- deréktörés - sör. Fekete kislány Veronka - Szabó. Táskarádió. Délután   
séta vissza a kórházba. Szidás este. Nem beszélés.   
   Hétfő   
   Ma délelőttös voltam. Nem vele. Csíkos. A lift rontása. Bent maradtam   
ötig, mert nem jött le. Szidás. Otthon kétségbeesve azt hittem, hogy valami   
bajom van.