Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1999. 5.sz.
 
BAKÓ ENDRE
  
"Egy barátság versekben"
Gulyás Pál versei Németh Lászlóhoz
 

Közismert Németh Lászlónak az a nyilatkozata, hogy a barátság szóra Gulyás Pál nevével felel. Ennek a bő egy évtizedig tartó, vitáktól sem mentes baráti szövetségnek a történetét már többen megírták. A tartalmas, kölcsönösen inspiráló barátság attól a naptól kezdve számítandó, amikor Németh László elolvasta Gulyás róla szóló tanulmányát a Protestáns Szemlében. Az írás meglepte, mert egy névtelen debreceni tanártól nem várta, hogy maradéktalanul felfogja, mindenki másnál jobban megértse törekvéseinek, alkatának és szerepvállalásának lényegét. "Sajnos, mondanivalód egy részéről az idők végezetéig csak én fogom tudni, hogy milyen frappáns, elevenbe vágó." Gulyás szinte gondolatolvasóként tapintott rá a Németh László-jelenség lényegére, jó érzékkel vette észre írótársa stratégiájában, értékrendjében az élet és a vállalkozás teljes azonosságát, ami magával ragadta. Nem véletlen ez: nemzedéktársainak egy részével együtt kiábrándult a Nyugat liberalizmusából, túlzott "én"-kultuszából, zseni-imádatából, de távol állt az irodalmi központok, csoportosulások mindegyikétől, a konzervatívoktól éppúgy, mint a marxista baloldaltól. Mind a Nyugathoz, mind a Napkelethez laza szálak fűzték, Szabó Lőrinc folyóirata, a Pandora, kérészéletűnek bizonyult. Meglehetősen elszigetelve, magányosan kereste alkotói lét- és kifejezésmódját, s amikor felismerte, hogy a fiatal nemzedékben Németh László a "fókuszjelenség", azonnal csatlakozott hozzá. 
     Van korábbi mozzanata is találkozásuknak: Németh László ötletgazdája és bíráló bizottsági tagja volt a Napkeletben meghirdetett verspályázatnak. A zsűri Gulyás Pál és Juhász Géza munkáit megosztva javasolta az első díjra. Németh a nyilvános indoklást utóbb annyira szigorúnak érezte, hogy 1928. júniusában, a második forduló után levelet küldött Gulyásnak, s abban biztosította őt: "aki ezeket a verseket írta, igenis, erős egyéniség, s a magyar lírának nemcsak ígérete, de értéke is." Gulyás válaszul egy hosszú fogalmazványt szerkesztett, de végül nem küldte el, ám attól fogva rajta tartotta Németh Lászlón a szemét. 1931 novemberében az Ady Társaság Debrecenbe hívta a neves fiatal írókat, köztük Németh Lászlót, ekkor személyesen is megismerkedtek.
     Mindkét író erkölcsi fenomén lévén, a barátságot elvi alapon, "kritikailag" képzelte ápolni. Gulyás a levélen kívül versekkel (néha kritikai jegyzetekkel) is dokumentálta ragaszkodását, Németh László közlendőit levelekre bízta. Szilárd elvi komolyság, erkölcsi szigorúság hatotta át a levelezést, ami alól - érdekes módon - csak Gulyás néhány lazább szövegezésű rögtönzése a kivétel. A levelezés és Gulyás részéről a versek témája az irodalom: munkák, tervek, olvasmányok, készülődések, irodalompolitikai harcok, viták, továbbá az európai és hazai politikai események. A mindennapi élet szinte mellékes, Gulyás például nem írta meg azonnal, hogy édesapja meghalt, noha a tragikus családi eseményekről általában tudósították egymást.
     Költőnk szokatlanul nagy számú üzenetet, intést, búcsúverset, tehát alkalmi "versezetet" fabrikált. Ezeket ő maga leveleiben rögtönzéseknek, szívfutamoknak, némelykor episztoláknak nevezte, s arról beszélt, hogy csak dokumentumoknak szánja őket. Némelyiket azonban versként futtatta, s felvette Az Alföld csendjében című kötetébe. Meglehet, ez távoli Csokonai-inspiráció. Tegyünk azonnal különbséget az episztola és az "üzenet" között. Az episztola igényes klasszikus műfaj, a magyar líratörténetben is megkülönböztetett szerepet tölt be, a feladók általában ars poetica érvényű vallomást bíztak rá. (Lásd pl. Csokonai Főhadnagy Fazekas úrhoz, Petőfi Arany Jánoshoz, Ady Levél-féle Móricz Zsigmondhoz című verseit!)
     Németh László és Gulyás Pál egymás számára a "kiugrasztó", a bátorító, az ösztönző barát-katalizátort, ugyanakkor az "ellensúlyt", tehát a kontrollt is képviselte. Gulyás szellemi társtalanságáról is árulkodik az a tény, hogy a több mint kétszáz levélen kívül csaknem húsz verset szentelt Németh Lászlónak, akinek személyisége, gondolkodásmódja a "távlatok erejével" hatott rá. Húsz baráti vers, ez páratlan a magyar irodalomban, felér egy szerelmi ciklussal! A gondolattársítás nem légből kapott, Gulyás egyik levelében így szólítja meg barátját: "K.L., gyermekem, barátom, Múzsám". A tréfa ezúttal is a lényeget fedi.
     Méltán feltűnő a verses üzenetek nagy száma, amelyet törvényszerűen követ a kérdés: mit érnek ezek a költemények az esztétika mérlegén? Vajon közvetlen, áttétel nélküli prózai reflexiók, s csupán a levelet, pótolják, vagy művészi formába öntött gondolatok, a poézis minden érzéki gazdagságával felvértezve? A gyors közlendő a lényeg, vagy művészivé érlelődött az alkotói reflexió? Elkerülte-e a költő a versként értelmezett darabokban az alkalmi költészet buktatóit, a prózai aktualizálást vagy a patetikus retorikát, a rímkényszert stb.?
     Filológiai probléma, hogy a költemények keletkezés-sorrendjében maradt egy-két homályos pont, s van olyan darab is, amely kötetben még nem jelent meg. A legtöbbjük bizonyíthatóan Németh Lászlóhoz íródott, némelyikről viszont csak az ő jegyzeteiből azonosítható a címzett. Szerencsére megírta Egy barátság versekben című esszéjét, amely sok mindent megvilágít.)
     Elsőnek a Tervhalmozó készült el 1935 márciusában, s azt Gulyás - más szatírákkal együtt - közlésre ajánlotta, éppen a Válasznak. Megküldte Németh Lászlónak is, nehogy barátja "hátbatámadásra" gondoljon. S noha biztosította őt, hogy mindvégig híve marad, Németh - bár nem akadályozta meg a vers közlését - megszüntette a baráti levelezést, és "belső körbe" húzódott vissza. Hangsúlyozzuk, a Némethtel diskuráló versek egy szatírával indultak, aminek a következménye Németh részéről rádiós állásának lemondása, illetve szakítás lett! Hiába érvelt Gulyás, hogy a "Válasz megindulásakor együtt terveztünk holmi paródiasorozatot", s emlegette az erkölcsi fölényt, ha a költemény megjelenhet, Németh érzékenysége nem bírta elviselni a részint találó, részint méltánytalan célzásokat. Gulyás minden keserűségét belesűrítette a versbe, amit Némethnek Debrecentől való elfordulása váltott ki belőle: a Válasz-ügy, (Németh kivette Fülep Lajos és az ő kezéből a szerkesztést) aztán az Ember és szerepben Gulyás aposztrofálása, meg az író két hivatala (iskola, rádió), s annak következtében örökös küzdelme az idővel. És persze alkotói önzése, amely erősebbnek bizonyult a barátságnál, de olykor még a családi kötelezettségeknél is! Gulyásnak fájt, hogy ő minden titkát, bizalmas gondolatát megosztotta barátjával, akinek azonban mindig voltak külön útjai, más szoros baráti kapcsolatai, nélküle folytatott tervezgetései, s olyan lehetőségei, amelyek Gulyást zavarba hozták. A debreceni költő utópiái ártatlan elméleti játszadozások voltak. Gulyás később annyit tartott érdemesnek említeni a versről: "De hát a Tervhalmozó? Az más! Az műfaj keretén belül ironizált. A műfaj torzított. Ez volt a lényege. Görbe tükörtől ne várj egyenes arcot!". A Tervhalmozót a három évig tartó csend éveiben egy újabb szatíra követte, az Express-próféta. A vers nem jelent meg a költő életében, ezt a szakítópróbát Gulyás nem merte vállalni, már csak azért sem, mert valójában nem akarta Némethet bántani. A szatirikus költeményben Németh László jellemszerkezetének azt az ellentmondását pellengérezte ki, ami prófétai küldetéstudata és egyéni érzékenysége között feszült. Némethben buzgott a reformszándék, s eszméitől, ötleteitől, naiv hittel, gyors megváltást, változást remélt az adott ügyben és területen, ám ha kudarcot vallott, vérig sértődött, egészen a depresszióig. Gulyás valósággal krisztusi erényeket követelt tőle, éppen a megbecsülés okán: "Aki isten prófétája [...] elfelejti önmagát."
     Persze Gulyás is megszállott volt, de ő a "lassú exponálás" embere, míg Németh László a "gyors oxidáció"-é. Bármennyire értették és szerették egymást, a sok alkati hasonlóság ellenére különböztek is, s ez némelykor elkerülhetetlen feszültséget gerjesztett köztük. 1936 decemberében Gulyás írt egy Bűn című verset, már címével sejtetni engedi, hogy Németh legújabb regényére reflektál, amely a törökvészi házépítés regényesített története. A Bűn a kulcsszó. A versben pedig a valóságos és jelképes kulcs, a fémcsoda körül forog a lírai meditáció, hogy aztán a költő poénkodhasson a regény rovására, amelyről egyébként becsülő, tárgyilagos kritikát is írt: "De bűn a kulcs és hasztalan ereklye,/ ha egy százkilós regénybe vezet be."
     Németh László több mint harminc évvel később így sóhajtott fel: "Gulyás Pálnak pedig egész különös képessége volt rá, hogy meglássa, a másik embert hol lehet eltörni: én tettem a legnagyobb szatíraíróink egyikévé." Meg kell adni, Gulyás többnyire hatásos szatírákat írt Németh Lászlóról, belőlük, az író szavai szerint - egy "hebehurgyai János vitéz" arca kandikál ki. Erről persze tudható, hogy nem azonos Németh László valódi arcával, torzképnek azonban kitűnő. Mert ha Németh László nem lenne képes megvalósítani emberfeletti irodalmi és nemzetnevelő vállalkozásait, ha összeroppanna a feladat súlya alatt, akkor beválna a prognózis: "kifut az eszme, mint a tej" (Express-próféta). Akkor a tervhalmozás, mint mániákus szellemi cselekvés, nevetségessé fajulna.
     Pedig Gulyás jól tudta, hogy Németh László egyike az utolsó magyar polihisztoroknak. Híressé vált 1932-es tanulmányában jó szimattal érzékelte a fiatal író-kritikus sokoldalú képességeit. A három éves harag-szünetben is figyelte minden mozdulatát, tudott minden lépéséről. 1936 márciusában eljutott hozzá betegségének híre is. Ekkor írta A halál előtt (N.L.-nak) című háromrészes költeményét, amelynek első része kevésbé érdekes: a szokásos kategorikus tanácsosztogatás, ezúttal arra vonatkozólag, mit kell tenni a halál előtt. Bensőségessé válik azonban a következő két rész, midőn reális és szimbolikus nyelvi eszközökkel felidézi Németh debreceni látogatásának emlékét. Ez sorsfordító élmény volt számára, azóta is lenyűgözve tartja a találkozás mágikus légköre: "Akkor este a tárgyaknak, megláttam szerkezetét".
     Ám a vers tanúsága szerint már azon a "tükörvarázslatos" estén üröm csöppent az örömbe: a barát nem látta, nem vette észre, hogy társa is ég, csak más lánggal. A vers születésekor még nem remélte, hogy az eltávolodott fények újra közeledni fognak. Gulyás tisztában volt Németh nagyságával, zseni-voltával, s számot kellett vetnie azzal, hogy nem azonos rangú alkotók, noha egy szellemi nívón állnak. Néha érzékenyen érintette, hogy Németh az alkotótárs iránt nem érdeklődött hasonló figyelmességgel. Az író egyik-másik híve a szellemi kasztrendszer igézetében fel is hánytorgatta, hogyan képes barátkozni egy vidéki inasiskolai tanárral. Utólag Sükösd Mihály is úgy véli, nem voltak egyenrangú barátok, Németh használta Gulyást a szónak abban az értelmében, ahogyan Kleist szerint Goethe használta a környezetében lévő embereket. Ugyanakkor a Németh életmű kutatói, köztük Grezsa Ferenc, Monostori Imre, Pomogáts Béla Gulyás Pált Illyés Gyulával együtt a Tanu írójának legfontosabb barátai közé sorolja.
     Németh és Gulyás kapcsolatában látensen mindig jelen volt egy bizonyos fokú feszültség annak következtében, hogy Gulyás költészete sokáig távol állt Németh líraeszményétől. A Misztikus ünnepi asztalról írott kritikája fanyalgó. Rögtön barátságuk kezdetén leírta azt a mondatot is, amelyet Gulyás nehezen tudott megemészteni: "... én ezt az esszét dadogásaival is a legjobb verseid színvonala fölött állónak tartom..." A megdöbbent kérdés: "Lírám tényleg kevesebbet ér, mint az a tanulmány? A Tékozló című versem nem érne többet?" A kérdésre sohasem kapott Németh Lászlótól ellenkező értelmű választ, bár évekkel később részese lett méltató szavaknak, de azok talán későn jöttek. Gulyás még a kapcsolat elején meg is fogalmazta: "Valahogy természetesnek tartottam hát, hogy verseim nem tartoznak bele érdeklődésedbe, hiszen az irodalom nem viszonosság, ha viszonosság, átok is." Németh csínján bánt az elismeréssel, kritizálni pedig csak szőr mentén merte barátját, ismerve harapós természetét. Úgy találta például, hogy Gulyás versei nem elég "porhanyósak", máskor azt írta, hogy van bennük valami "elvágódás" a képzelet útjain, végül azonban bízott benne, hogy Gulyás, ha rendkívül lassan is, de megépül és költészete kétszáz évet fog élni. Időnként annál kegyetlenebb volt Gulyás! Levelezésük tanúsága szerint megesett, hogy a kritikai meg nem alkuvás, az igazmondás pátoszától fűtve Kerényi Károllyal együtt Németh Lászlót a sírásig kínozták!
     Gulyás képes volt alkotói sérelmeit legyőzni, vagy leplezni, s több versében őszinte egyetértéssel buzdította írótársát vállalt hivatása betöltésére. Ilyen buzdító költemény az Oltsd el magad! (A Tanu írójának) című darab is. Villámló kezűnek, királynak látta és láttatta barátját, de ökonómiára intette. ("Neked még holnap égni kell!") Ám anakronisztikus tanácsot is sugallt neki: "Irtsd ki szívedből Budapestet,/ s egy új Budapestet csinálj!") A bűvölő költemény szerint a Debreceni Kátéhoz kellene visszatérnie, hogy elérje régi nagyságát. Az Őrizd a lámpát! - Újabb üzenet a Tanunak - egyetlen bíztatás: őrizze a látomást, mint egy lámpást. Az Utolsó pillanatok - egy levél verses zárása - párhuzamos helyzetértékelés: mindketten betegek, de Némethet sorsa "felrántja a mennybe"! Gulyás ebben a versében népmesei gesztussal feltétlen hódolatáról biztosítja barátját: "Koronát kapsz, koronát!"
     Németh László szerette az Egy hű barátnak második részét és méltán. Ebben a költő megvallja baráti ragaszkodásának két legfontosabb motívumát. Érdekes módon két olyan tulajdonságot nevez meg a vonzalom okául, amit korábban szatirizált (Emlékezzünk, korábban a túl gyors égést, a sebmutogató hajlamot nézte rossz szemmel.)

Azért szerettelek, mert égtél,
.................................................
Azért szerettelek, mert a halál
süvöltött belőled az élet
tetőfokán.........................

     A Számadást a kibékülés után írta, de Németh László elfelejtette, ezért feltételesen utalt rá, nem volt benne biztos, hogy neki szólt-e vagy másnak, esetleg egy nőnek. Mi már tudjuk, hogy Németh László a címzett, megkerült az a levél, mely ezt kétségtelenné teszi. A költeménynek jót tett a személytelenség, a legszebbek közé emelkedik, nemcsak elégikus hangja okán, de gondos poétikai megmunkáltsága révén is. Képek és látomások váltogatják egymást gyöngysorszerűen, a költemény térideje hol valóságos, hol stilizált. 
 

Hogy adjak én most számadást!
hová rejtettem három évet?
Elástalak, mint egy követ,
s találkoztam naponta véled.

     Ez nem hízelkedés: Gulyás valóban nehezen tudta Németh László közelségét nélkülözni. Olyan ember volt, aki életre-halálra szólóan szokott a lényeges kérdésekben dönteni. Németh Lászlóban egyszer magára ismert, s mivel az elvek médiuma volt, irodalmi alapelveit a harag napjaiban sem változtatta meg. De így volt ezzel Németh is: az első közeledési gesztusra (1938. április) azonnal békejobbot nyújtott!
     Németh László biztosra veszi, hogy az Én (Mindenkinek, aki magyar földön ír) neki szól, s úgy véli, hogy az ő "folyton vérző sebét akarja elállítani." A költemény kétségtelenül hordozza ezt a szándékot, de azért többről van benne szó! Gulyásban ez idő tájt érlelődött meg a felismerés, hogy az igazi nagy távlatú költészet személytelen, illetve a lírai hős csak stilizált "én" lehet, s nem költő-magánember. A személytelenség irányába szeretné hát fejleszteni a magyar költészetet. A Kalevalát is ezért tartotta - többek között - korszerűnek. Gondolatot is cseréltek a versről. "Őrizd meg lelked titkait anélkül, hogy ÉN lennél" - írja Gulyás. Németh tiltakozik: "Én versedet már előre is megkontrázom. (Az én: szerény, s amit te Énnek nézel, az mindig Mi, tehetek én róla, hogy egy csomó közdolog csak az én fejemben van meg, s egy csomó embert rajtam lehet a legjobban lemérni?)". A vita eltartott egy darabig, a két író talán nem is sejtette, hogy a posztmodern irodalmi kánon és a hermeneutika alapkérdéséről cserélt eszmét. Gulyás a vita nyomán írta a vers kiegészítő részét, amely kissé csattog.
"Igen, féltem az Én nyitott sebét rajtad..." sommázza a vers értelmét fogalmilag is.

Én értelek, csak te nem értesz.
...................................................
Boldogok, kik az Ént bezárták,
ezt a folyton vérző sebet.

     A Cseresznyés abból az alkalomból íródott, hogy 1942 januárjában bemutatták Németh színművét a Nemzeti Színházban. A vers nem a darab eszmei vagy dramaturgiai jellegzetességeire reflektál, az csupán apropója egy hosszadalmas történetnek, amely szerint a debreceni költő "a föld színpadán" próbált egyszer cseresznyét nevelni, de a fácskákat megrágta a pajor. A költemény példázatértéke halovány, ha csak nem Németh kritikusaira vonatkoznak az alábbi sorok:

Piros bogyóját leszedték,
ők mindent-mindent mernek,
bizony Pesten sok az utca,
ott sok az utcagyermek.

     A Cseresznyés megint egy kis vitát váltott ki közöttük. Gulyás ugyanis sérelmezte, hogy az Exodus kiadónál megjelent színdarab elé a debreceni pedagógia-professzor, Karácsony Sándor írhatott előszót. Ennek az indulatnak a terméke a Növés-terv - Válasz Németh Lászlónak című költemény, amely ismét szatirikus hangot üt meg. A barátság munkamegosztása úgy szólt, hogy mindig az kap vigasztalást, aki rászorul. Kettőjük közül Németh volt az aktívabb, az alkotásra hangoltabb, de a csüggedésre hajlamosabb is. Most azonban a költemény tanúsága szerint együtt kerültek bajba:

Barátom, lásd, a csapda kész,
itt vagyunk ketten a veremben
                  (A verem fenekén, Németh Lászlónak, az új Tanuk elé)

     Az előzményekről annyi tudható, hogy Németh László 1938. októbere óta sértődöttség miatt néhány hónapig nem írt, nyelveket tanult, a sebeit kezelgette, s a Kalangyában bejelentette, hogy leteszi a tollat. Ám 1939. február 14-én egy nagyon tartalmas levélben tudatja Gulyással, hogy ő, a gyávának mondott, megindítja az új Tanut, s a részletes tervéről is beszámolt. Ezt az alkotói hangulathullámzást követi a vers:

...Magyarország
sorsa lebegett mérlegünk fölött
a Kárpátok keletkező alakja
                                         (A verem fenekén)

     A ravaszok, a tolvajok, a "puma-petőfik" látszólagos győzelme ellenére immár sokadjára alkotásra buzdítja Németh Lászlót, akinek 1942 októberében 19 hónapos Katája meghalt. Erre az alkalomra írta a A Kis Kata sírkövére című epitáfiumot. Közben Németh László, illetve felesége 1942 őszén megvásárolt Debrecenhez közel, a Bocskai-kertben egy darab szőlőt házzal együtt. Erre Gulyás beszélte rá a balatonszárszói konferencián. Némethnek mindig is dédelgetett tervei közé tartozott egy olyan falanszter, ahol ő afféle népfőiskolát valósíthat meg... Gulyás a Könyv és fák között című versét ajánlja "Tiszántúli Németh Lászlónak, CS.V.M. igéivel az új élet elé". Mint látható, barátját azonnal szereppel ruházta fel Alföld-Tiszántúl mítoszában. A vers ugyanakkor kedvcsináló a kertészkedéshez, a valódi "cseresznyéshez":

Hagyd az írást, hagyd a könyvet,
a szép felhőknek köszönd meg,
hogy jönnek a homályból:
búvik a rügy a fából.

     A természet friss, eleven képeivel csalogatja barátját, a vers azonban csupa irodalmi reminiszcencia. Németh 1943 tavaszán egy időre csakugyan leköltözött a Bocskaiba, közben megpályázta a debreceni egyetem magyar irodalmi tanszékét, de nem nyerte el. Ebből az alkalomból írta Gulyás a Professzor Németh Lászlónak című ódáját, amely a versciklus egyik kiemelkedő darabja. Németh pontosan érzékeli, hogy Gulyás verse a vigaszé, de egy kicsit a megkönnyebbülésé is. Gulyás ugyanis a Debrecen-eszme győzelmének, a tiszántúli gondolat (tehát a maga) diadalának könyvelte el, hogy híres barátja a Bocskai-kertbe költözött. Közismert viszont, hogy a költő megkülönböztetett ellenszenvvel viseltetett az egyetem iránt, így aztán már-már örült - a szíve mélyén biztosan -, hogy Németh nem lett az utált intézmény professzora, noha barátja kudarcát más szempontból a sajátjaként élte meg. A többes szám a teljes azonosulásra utal. A vigasztaló szándék, mint versindító helyzet, ismét alkalmat adott rá, hogy ars poeticáját összegezze:

Nem kell minékünk egyetem,
a mi egyetemünk az esték,
a mi hazánk Ó-Debrecen,
hazánk az Ó-egyetemesség.

     E feminin jellegű barátságot, ragaszkodást csak úgy érthetjük meg, ha tisztában vagyunk a két író "elvarázsolt" személyiségével, ideákra hangolt lelkületével:

Visszük a túlvilági lángot,
..............................................
visszük Plátót, az Ideát
...............................................
futunk a gondolat magányán,
a mi katedránk a magány.

      Az inasiskolai tanítás szünetében írott vers első variációja az utolsó szakaszban eltér a publikált végső változattól. Ez a Debrecen-mítosz jegyében vonta meg a mérleget:

Csokonai vigyáz fölöttünk,
aki a partra lezuhant,
teste a föld sarában eltűnt
de égig emelte a hant...

     Németh úgy tudta, hogy neki szól az Egy új barátságra is. A szöveg igazolhatja ezt a feltételezést. Különösen erősíti ezt a következő sor: "ne jajgassunk egymás jaján". Pedig Gulyás egészségi állapota egyre romlott, vérzékenysége mind aggasztóbb tüneteket öltött. 1944. január 13-án tudatja barátjával, hogy állapota válságosra fordult, megy Rimaszombatra gyógykezelés végett. Egy rigmust is rögtönzött. Január 17-én pedig megírta utolsó nagyobb versét Némethez: Szeress barátom... Németh Lászlónak, Buda, Törökvész. E mitologizáló költemény gondolatait nehéz fogalmilag kikristályosítani, mert a kavargás, az asszociáció-burjánzás elfedi a szerkezet alakra törő trendjét. Megjelennek benne a költő rögeszmés formai megoldásai, pontosabban a formasiklató monoton ismétlések, az irracionális képzettársítások, a kevert mitologizálás. A vers alapeszméje az evangéliumi szeretet, a szerelem, a hűség, a remény. Méltán nevezhetjük erkölcsi végrendeletnek.
     Az utolsó Némethnek szóló verset 1944. április 20-án, a közelgő halál előtt írta. A rejtelmes 11 sor a köszönet gesztusával végződik:

A Nap lement és sűrű árnyak
fektetnek az életre nádat.
Nem hoz a perc több változást.
Köszönöm a találkozást.

      Nem kétséges, Gulyás művészi egzisztenciájának szellemi bázisát a Németh Lászlóval fenntartott barátság jelentősen gazdagította. A neki címzett mintegy húsz vers kitűnő dokumentuma kettőjük közös lét- és irodalomfelfogásának, de ütközéseiknek is. Az episztolák váltakozó színvonalúak, van közöttük rigmusba torkolló rögtönzés is. De együtt, zárt láncban szemlélve őket, dokumentum értéküknél fogva a rögtönzések is értelmet, fényt kapnak, amely nőttön nő Németh László hírnevével párhuzamosan. Néhány költemény (A tervhalmozó, Én, Számadás, Professzor Németh Lászlónak stb.) önmagában is fontos mű, remek vallomás, szatíra, tanító költemény, Gulyás eszmeverseinek és mitologizáló költészetének törzsanyagába tartozó alkotás. A megfelelő műgonddal létrehozott darabok képesek feledtetni az élmény belterjességét, hogy tudniillik, aki költő, azt ne érdekelje a költészet maga...