"A feketeálarcos ember", 1981
 

"Egyedül is kijutok, csak előbb
meg kell ölnöm... nem alszik, nem veszi
le az álarcot... nehéz dönteni
fegyver nélkül... láttam már azelőtt...?"

"Ma éjjel meglesz. Már úgy összetört,
hogy egy végső lökés elég neki,
mondjuk, ha megtudja, ki vezeti.
Az a perc csak nekem adhat erőt."

Öt nyugodt év. Nem ment biztosra ott,
akkor, a pincében. Pedig a lúg
tömény volt és épp az arcába folyt.

Sivatag. A szem kivájva, a bőr
cafatokra szabdalva. Már a húst
kaparja a koponyáról a csőr.
 

                                               (1990)
 
 

["Valami minta..."]
 

Valami minta úgy diktál neki,
ahogy készen pattant eléje. Foglya
annak, amitől csak látszólag oldja
el, ha épp e kötöttséget teszi

témává, mely ezáltal elnyeri
jogát a jelenlétre, és kimondva
szentesülni látszik. Érzéki-forma
maradék nem helyettesítheti,

ha elhagyja, tény, amely az akart
létforma jele közvetlen lehetne.
Bár rossz a kudarc: feladni a játszmát,

rosszabb tűrni a "nincs-miről" aszályát,
de a legrosszabb, ha véletlenekre
hagy mindent, s másolja a "nincs-hogyan"-t.
 

                                                (1990)