Féltestvérem, a természet
 

                              "Isten az ellentmondások erdeje."
                                                                     (Rilke)
 

Féltestvérem, a természet
iránti részeg szomjam nem enyhül,
inkább erősödik, ahogy öregszem,
hiába tartom föl a fejem:
bőröm-húsom semmit se ér a
bódult fák, hegyek, csillagok,
állatok érintése nélkül.

Bekerítenek az erdők, festett sziklák,
vizek, nem hagynak moccanni
egyetlen lépést sem, azt mondja az isten:
sírjál zöld ölelésemtől még részegebben!
 
 

Telihold-korbácsú
 

Elmerültél és ma visszaúsztál hozzám,
telihold-testű, a jegenye csúcsán.

És megint hozzád vagyok kötve
telihold-szomjúságra, telihold csömörre.

És ugyanaz vagy, ki mindig is voltál:
telihold-tenger, telihold-nyár.

S ma is csak csókolni tudnálak, Éj-hozott,
telihold-korbácsú Erzsi, Erzsi-korbácsú telihold!
 
 

Telihold és hajnal
 

A zene, a vers meg a festészet hajnala visszahozza,
mit éjszaka elvisz az Idő s a Halál teliholdja.