Antoine Meillet írja a magyar irodalomról 1918-ban¹: "mindaz, amit eddig termeltünk az irodalom terén, haszontalan holmi, [...] nyelvünk gyökértelen és kulturálatlan, hogy nincs múltja és jövője még kevésbé van [...]" Különös, hogy Aurélien Sauvageot-t éppen Meillet küldi Budapestre 1923-ban, hogy megtanulja ezt a finnugor eredetű nyelvet - a fentebb idézett "deprimáló" sorok ellenére.
     Sauvageot mindent megtesz, hogy a valódi környezetében, gyökereivel együtt ismerje meg a magyar nyelvet és a magyarságot, és végül: véleménye mélységesen különbözik majd Meillet-étől. Igazi nyelvészként, meggyőzően hirdeti: a leghasznosabb és leggyorsabb módszer egy nyelv megtanulásához az olvasás, majd - a fordítás. Hihetetlen mentalitással napi 10-11 órát tanul, hogy megértse és megértesse magát magyarul. Tudja: "A nyelv az a gépezet, melynek segítségével testet ölt a szállongó gondolat. Ezért is árul el sokkal többet a kultúráról, mint az emberi szellem bármely más nagy alkotása. Fontos, mit bízott gondolataiból a magyar ember finnugor eredetű nyelvére..."² "Nyelv és gondolkodás" - lesz a kultúra megértéséhez szükséges kód Sauvageot részére. És e találkozás építőköveit a magyar irodalom megismeréséből rakhatta össze.
     A magyar irodalom befogadásáról, megismeréséről már beszéltem korábban megjelent tanulmányaimban³. Nézzük most a magyar irodalom fordítóját a hagyaték dokumentumai alapján.
     Talán kétféle fordítóról beszélhetünk, egy ismertről, aki elsősorban prózát fordított és publikált, és egy ismeretlenről, a versfordítóról, akinek kéziratai a hagyaték könyveiben lappangtak, elrejtve, talán eltitkolva. Ezek a töredékek sokat elárultak Sauvageot igazi "találkozásairól" a magyar szellemiséggel.
     Mint minden francia, ő is inkább a prózát kedvelte, pedig tanítványai váltig biztatták a magyar költészet feltárására. "Ők a prózát alárendelt műfajnak tartották. Az igazi íróművész a költő. Én viszont szívesebben vetettem bele magam először a prózába, mert számomra, a nyelvész számára jobban és megbízhatóbban tükrözte a »köznyelv«-et. A költészet természeténél fogva mindenféle mesterfogással él, és többé-kevésbé szigorú megkötéseknek van alávetve, melyek sokszor erőszakot tesznek a nyelven. Mindamellett elfogadtam, hogy előkelő helyet foglal el a magyar irodalomban."⁴
     Íme prózafordításainak listája, amelyet majdnem mindenki ismer. Ezek a könyvek megtalálhatók a hagyatékban: Mihály Babits: Timár Virgil fia. Le fils de Timár Virgil Edition Stock, Paris (1930). Traduit du hongrois par A. Sauvageot. Ervin Ybl: Donatello (1930). A magyar kötet található meg a hagyatékban: Ybl Ervin: Donatello I-III. rész. Sok ceruzás megjegyzéssel, Amicus-kiadás. 1927, Magyar Művészeti Könyvtár, de nem találtam meg a francia fordítást. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Les trois fils de Coeur de Pierre, Paris, Publ. des Orientalistes de France (1962). (Első fordítója: Antionette de Gerando, 1880.) Veres Péter: Próbatétel (1951) - (L'épreuve par Peter Veres, roman), Les éditeurs francais réunis, Paris; valamint nem szabad elfelejtkeznünk egy-egy oldalnyi "próbálkozásáról", melyek a kötetekben maradtak. 
     Miért a magyar regényeket akarta Sauvageot először franciára átültetni? Ő maga beszél erről a "misszióról" Jókai-fordításának bemutatóján, a párizsi Magyar Intézetben. A magyar irodalmat alig ismerik Franciaországban, s ennek mindkét fél körülményessége is oka. Hiányzik egy bizonyos értelmiségi párbeszéd, a magyarok sem propagálják eléggé kultúrájukat külföldön, a franciák pedig bezárkóznak, nem érdeklődnek más nemzetek irodalma iránt. Sauvageot fordításaival ezen az értetlenségen szeretne segíteni, hogy megváltoztassa a magyar irodalom befogadását, "imázsát" Franciaországban.
     1930-ra tehető első fordításának dátuma, éppen Budapestről való hazatérése előtt. De a munkát már 1926-27 nyarán elkezdte Franciaországban. Miért Babitsot választja éppen elsőként? Nyilván az az oka ennek, hogy Babitsot személyesen ismeri, gyakran jár hozzájuk, mindent elolvas tőle, ami ez idő tájt megjelenik, sőt, az író megajándékozza legújabb műveivel. Bár kezdetben nem szereti ezt a stílust, túl kifinomultnak és európainak érzi (Thomas Mannhoz, vagy Galsworthyhoz hasonlítja), mégis, izgalmas, lebilincselő olvasmánynak tartja Babits írásait. Izgatja ez a nyelv, miután kedveli a nehéz feladatokat, hogy kipróbálhassa nyelvismeretét.
     Ugyanakkor ez idő tájt divat Párizsban a "kisregény" műfaja, például Gide, Cocteau, Giraudoux művei. Sauvegeot talál Babits művei közt is egy rövidebb, tehát könnyebben lefordítható és kiadható művet, a Tímár Virgil fiát. Francia részről Gyergyai "ellenőrzi" a könyvet. A hagyatékban találtam néhány oldalt az eredeti fordítás kéziratából, amelyek elárulják a fordítás kezdeti buktatóit, a munka nehézségeit. De, miután ebben az időben Babitsot már a barátjának érzi, Sauvageot nem habozik az író segítségét kérni, ha úgy érzi, problematikus részhez ért. "Bizonyos esetekben vagy ellenszenvet váltunk ki az olvasóból, vagy nevetségessé válunk, ha makacsul ragaszkodunk az eredetit visszaadni, hiszen vannak kifejezések, vagy képek, amelyek szinte lefordíthatatlanok franciára. A konzultáció tehát - az eredeti szöveg írójával - szinte elengedhetetlen."⁵ 
     A fordítás végül is megjelent. Öröme azonban nem lehet teljes, mert a Tímár Virgil fia nem arat olyan sikert, amilyent megérdemelt volna! Csak nagyon szűk körű, válogatott közönség kóstolgatja kifinomult stílusát... 
     Sauvageot kénytelen megérteni, hogy nehéz és majdnem lehetetlen volt egy külföldi mű fordítását megjelentetni, főleg elfogadtatni a francia közönséggel, mely teljességgel érzéketlen volt minden iránt, ami Franciaországon kívül történt. "Extra Hungariam non est vita" - vallották a 18. századi Magyarországon. Ugyanez érvényes volt a korabeli franciákra is. "Egészében véve, a külvilág visszhangja mindig csak késve ért el hozzánk és meggyöngülve, hiszen addigra nem volt már időszerű. Így lesz ez, láttam már, a magyar alkotásokkal is. És ez a jóslatom, fájdalom, napról napra jobban igazolódik, ma is ugyanúgy süketek vagyunk mindarra, ami egy olyan nemzettől érkezik hozzánk, mely annyi mindent át tudott venni tőlünk, mi pedig még azt a fáradságot sem vettük magunknak, hogy valamit felkínáljunk neki. Újra eszembe jutottak Karinthy Frigyes szavai. Jajkiáltását senki sem hallotta meg."⁶ (Sauvageot Babits iránti fordítás-fogékonyságát egyébként mindenki ismeri. Gara László egyik Babitshoz írt levelében, 1931-ben utal erre.⁷)
     A hagyaték sok-sok dedikált Babits-anyagot és verseskötetet őriz még, de bizonyíthatóan csak a Halálfiainak egy oldalával próbálkozott (6. o.), más Babits-mű fordítási lehetőségei kortársaira, pl. Garára vártak. A többi, általa fordított magyar regényt, kivéve a Veres Péter művet, sajnos nem találtam meg a hagyatékban. Valószínűleg az örökösök ezeket megőrizték. Úgy gondolom, a Babits-fordítás sikertelen visszhangja miatt majdnem húsz évig nem fordít Sauvageot a közönség és a kiadók számára, csak inkább magának.
     Móriczot is inkább titokban fordít. Pedig Móricz nyelvét egyenesen imádja. De talán éppen ez a szeretet, elragadtatás Móricz stílusa iránt teszi tartózkodóbbá, félénkebbé. Igaz, Móriczot fordítani roppant izgalmas lenne, de egy egész regényt - lehetetlen. Sokszor próbálkozott e "lehetetlennel", ahogyan ezt a Móricz-kötetekben talált fordítás-töredékek bizonyítják⁸, sőt, egyik Bajomi Lázár Endréhez írt levele egy egész kötet fordítását jelzi, kiadója a Publications Orientalistes de France⁹ lett volna. Sauvageot Móricz nyelvében különösen a hangutánzó szavakat kedveli, a tájnyelvi kifejezéseket, amelyeket megjelöl, kijegyzetel, igazán, eredetien magyarnak érez. A Légy jó mindhalálig (Athenaeum, 9. kiadás), Az Isten háta mögött is rejt ilyen fordítás-lapokat. A Barbárok teljes francia fordítása gépelt formában került elő a hagyatékból. Miután ceruzás jelzések utalnak arra, hogy nagyon tetszett neki ez az elbeszélés, feltételezhető, hogy ő fordította. De miért nem publikálta? Egy Bajomihoz írt levélből erre is fény derül. Bajominak írja 1981. aug. 31-én, hogy a Nouvelles Hongroises számára lefordította a Barbárokat, de a fordítás sajnos nem jelent meg.

Hogyan lehetséges, hogy megváltoztatja véleményét a próza elsődlegességéről, fordítási szempontból is? Mémoirejaiban sok mindenre választ ad. Magyarországi tartózkodása alatt lassan kezdi megérteni,hogy a költészet a magyar irodalomban első helyre tehető, a magyar költők pedig szimbolikus szerepet töltenek be a magyar történelmi sors formálásában. Már első könyvében (Découverte de la Hongrie) figyelemre méltóan választja ki a magyar költők névsorát, akiktől később fordítani is fog: Vörösmarty, Petőfi, Babits, Mécs, Illyés és főleg - Ady. Itt azonban még meglehetősen általános, sőt banálisnak nevezhető kijelentésekkel beszél a magyar költészet funkciójáról. Hogy jobban megismerhesse ezt a költészetet, rengeteget olvas. Hagyatékában megtalálhatók a magyar költészet klasszikusai, Balassitól Illyésig. A versfordítás-kéziratok, amelyek megbújnak a kötetekben, bemutatják "találkozásait", lelkesedését, később a magyar költészet megértő elemzését is. 
     A Szózat fordítása már a magyar költő ars poeticájának teljes átéléséről beszél: egy magyar költő soha nem énekelhet csupán egyéni problémáiról, társadalmi sőt kollektív szerepet kell vállalni "a magyar történelmi tragikus sors függvényeként". A Szózat kézirata egy régi, Franklin-társulat által kiadott Vörösmarty-kötetben rejtőzött, a 186. oldalon¹⁰ . Véleményem szerint e töredékben maradt fordítás nagyszerűen sikerült, eltalálta a vers eredeti muzsikáját, a romantikus képek víziószerű felvillantásával a magyar sors múlt-jelen-jövő-képét a világ rendjébe illesztve. Talán a verscímfordítás nem igazán jó: Appel aux Hongrois - felhívás a magyarokhoz? A Szózat tömörebb, kifejezőbb. De hogyan lehetne lefordítani? A 19. századi versek ismerete alapján megállapította: a költészet története a magyar civilizáció történetét tükrözi. Kölcsey Himnuszát is lefordította, legalábbis befejező szakaszát, és közli az Életutamban.¹¹
 

Dieu, prends le Hongrois en pitié!
Les désastres l'ont secoué.
Tends-lui ton bras protecteur,
Déchiré qu'il est depuis longtemps par la malheur.
Apporte-lui joyeuse année.
Ce peuple a déjá tout expié,
l'avenir comme le passé.

     A Kölcsey-Vörösmarty-Madách-Ady-vonalat követve, akik a magyarság drámáját jelenítették meg számára, a nemzeti humnusz "balsors" megfogalmazását sem hagyhatta ki - francia fordításaiból. A fordítás mélyfúrása így jelenti múlt és jelen összekapcsolását.
     Mint igazi nyelvész, Sauvageot azonnal felfedezi a magyar nyelv jellegzetes ritmusát. Két elemből tevődik össze a magyar nyelv fonetikája: a hangsúly dinamikája és a magánhangzók és a mássalhangzók zeneisége. Tehát, ha a fordító meg tudja érezni a magyar vers ritmusát, meg is tudja azt érteni, már övé a vers. Sauvageot nagyon szereti Vörösmartyt, szereti Petőfit is. De nem annyira, mint a centenárium évében azt elvárnák tőle: túl nagy az ünneplés Petőfi jegyében körülötte, ezért - elege lesz belőle. Egyébként is, Petőfit már olyan sokan fordították, egyedül őt ismerik külföldön, így a franciáknál is. Mégis lefordít egy verset, egy kevésbé ismertet, az Álmodtam szépet, gyönyörűt... címűt¹². Egyszerű szerelmes vers, tiszta nyelvű, könnyen érthető, ezért választja. Majd jóval később Sauvageot ír egy hosszabb tanulmányt, Petőfi és a magyar nyelv címen¹³. Véleménye szerint, nem igaz, hogy a modern magyar költészet Petőfitől számítható: ha megvizsgáljuk nyelvét, ez a "forradalmibbnak" nevezhető elődökre épül, pl. Kazinczynak köszönhető. "Szótárkészletét" sem találja túlságosan bőségesnek (Aranyt vagy Vörösmartyt ebből a szempontból sokkal többre becsüli), bizonyos kifejezések és szavak ismétlődnek, variálódnak verseiben. A legnagyobb forradalmár költő nem igazán valósítja meg tehát a nyelv forradalmát. Sauvageot ezúttal szembe mer tehát szállni a magyar irodalomtörténészek véleményével, akik Petőfi művészetét éppen stílusa, nyelve, forradalmi újításai alapján helyezik a legmagasabbra. Mégis, miért volt olyan nagy sikere e költőnek? - kérdezi. Mert nyelve friss volt és egyszerű, népdalok ritmusát pattogtatva, vagy lágyan dalolva, mindenki számára érthetően, mint Heine költészete a németek számára és Bérangeré a franciáknál. Végül, Sauvageot úgy érzi, a 20. század első felében ki kell mondanunk, e poézis nyelve véglegesen archaikussá vált. Talán túlzás e kijelentése, de őszinte.
     Annál inkább modernnek találja a költői nyelv teljes reformját végrehajtó Adyt, akit nyelv és gondolkodás szempontjából érez közel magához, akitől a modern magyar költészetet számítja. Emlékirataiban első Ady-élményéről is híven számot ad, amikor az Elhanyagolt, véres szívünk című verset először hallja egy diák előadásában. "És azúttal rabul estem. Valami büszke siralom volt ez a vers, és mégis csupa kihívás. Egy kétségbeejtően magányos, elszigetelt, mindenektől elhagyott nemzet minden elszenvedett nyomorúságát, megaláztatását, igazságtalan sérelmét idézte fel, egy nemzetét, mely mindennek ellenére továbbra is szembe akar szállni a balsorssal. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy állandóan visszatérő motívum a magyar költészetben, mert a magyar nép történelmének alakulása mindig újra és újra időszerűvé tette. És most, e szívet-elmét lesújtó vereség után, magányosabb volt, mint valaha."¹⁴ Most érti meg először a magyar problémát, amelyet Zolnai Béla "a magyar elszigetelt nyitottságnak" hív, Európában vagyunk, európaiak, mégis egyedül, "finnugorságunkból" táplálkozva, betolakodók... Sauvageot nem hallotta még Adynak a nevét sem, de e vers előadása rabul ejtette: nyelve különös, vad ritmusa arra ösztönözte, hogy Ady tanulmányozása kapcsán ismerje meg a magyar sorsot, irodalmat és kultúrát is - mélyebben, belülről. Mondhatjuk, hogy az Ady élmény a kulcs a magyar költészet további fordításaihoz, Sauvageot és követői számára. Ady valóban végigkísérte egész életében, olvasta és újraolvasta verseit, melyek ott visszhangoztak lelkében, próbálta jobban megérteni és megértetni honfitársaival - ezért fordítja le költeményeit. "Megpróbáltam életműve legmélyéig hatolni. Velem van most is, mikor e sorokat írom. Nehéz órákban belőle merítettem bátorságot és vigaszt [...]"¹⁵ Sauvageot hagyatéka, rejtett titkaival, poros, elsárgult vagy meglepően tiszta fehér kéziratlapjaival erről mesél. Megérti, Ady mindenekelőtt magyarnak vallotta magát. E nemzetbeli hovatartozás-érzés már rendkívüli módon közel viszi Adyhoz, hiszen ő is mindenekelőtt patriota volt, "francia, francia..." 
     Ezért főleg Ady "sors"-verseit fordítja. Már budapesti tartózkodása alatt kísérletezik versértelmezéseivel, mindaz, amit a kortársak s később az egész század folyamán Adyról írtak, megtalálható könyvtárában, például, Révész Béla: Ady című könyve, Földessy Gyula: Ady és Párizs stb.¹⁶ Annál is inkább fontos ez számára, hiszen tudjuk, kiegészítő doktori téziseit Ady költészetéből szeretné készíteni, rendkívüli lelkesedéssel (kb. 300 p.). Ahhoz, hogy bölcsészdoktor és egyetemi tanár lehessen, két doktori értekezést kellett írnia. A nyelvészeti téma Gombocz és Setala irányításával készül (Urál-altaji nyelvek szókészlet-egyeztetése), a melléktéma irodalomtörténeti, Ady modernsége: mi az, ami a költőt stílusban, metrikában, nyelvezetben, témában mindenkitől megkülönbözteti. (Itt az irányító Louis Eisenmann lenne a Sorbonne-ról, aki persze nem tud s nem is akar segíteni.)
     Ezúttal bizony nincs "mester", legfeljebb tanácsadó. De ők sem akárkik: pl. Babits, Schöpflin Aladár, Benedek Marcell, Révész Béla, Földessy Gyula - akik ismerték a költőt.¹⁷ Sőt, Sauvageot találkozik Csinszkával is, Ady özvegyével, és rokonszenvesnek találja: "Átlátszó volt, mint egy pohár víz, hisz teljes szívével átadta magát a szerepnek, melyet, úgy gondolta, játszania kell."¹⁸ Az Ady-tanulmány Sauvageot hihetetlen lelkesedésének köszönhetően gyorsan elkészül (280 oldal kézirat), és már 1925 nyár elején átadja Eisenmannak, aki azonban egy évig hozzá se nyúl. Majd július vége felé Sauvageot-t értesítik a párizsi egyetem bölcsészkaráról, hogy Eisenmann elutasította a melléktéma dolgozatot. Véleményében a politikus Adyt kéri számon Sauvageot-tól, s nem értékeli a többit, a költő felfedezését. Meillet tanácsa - legjobb az egészet hagyni, és egy új témából, a gót nyelvből írni egy másik dolgozatot. (Hogy valójában mi történt, arról Meillet részben tájékoztatja a téli szünetben.)
     "De egy kérdés azért továbbra sem hagyott nyugodni. Ezek szerint Magyarország tiltott vadászterület volna? Tilos vele foglalkozni? Félnek tőle, hogy valaki esetleg kifürkészi a terepet? És ha mégis megmakacsolnám magam, ha beszélni és írni akarok a magyarországi viszonyokról, lefülelnek, mint orvvadászt? »Elkövettem« egy fordítást. Ezt is bűnömül akarják felróni?"¹⁹ Tehát intrikák mindenütt, politikai intrikák, melytől Sauvageot undorodott. Végül, jóval később, 1929. jún. 11-én megvédi nyelvészeti témából írt doktoriját, magyar és finn mestereinek is köszönhetően. És itt elárul Sauvageot valamit, ami a későbbiekre vonatkozik: néhány esztendővel később a Sorbonne-on ismét elutasítanak egy magyar témát, mondván, ez nem tantárgy az egyetemen. De ekkor már az Élő Keleti Nyelvek Főiskoláján a magyart is egy doktorált professzor tanította, akit Sauvageot-nak hívtak - fordulhattak tehát eztán hozzá - akár Adyról írt témában is.
     A doktorival kapcsolatos incidensre csak azért tértem ki röviden, hogy éreztessem, Sauvageot igencsak megszenvedett Ady-ügyben. Mégsem tudták elvenni a kedvét Adytól, ahogyan fordításai bizonyítják. (1943-ban a Gestapó házkutatást tart nála, mint "gyanús személynél", az Ady-könyv kibővített 400 oldalas kéziratát elkobozták, így ez elveszett). A fordítások kéziratait azonban megőrizték a könyvek. Úgy gondolom, e verseket később fordította, de az is lehet, bizonyos versek hamarabb elkészültek.
     Adyt először az Új versek kötetből fedezi fel. "Egészen lenyűgözött. Olyan életmű zsengéi voltak ezek a versek, mely az első sortól kezdve, egy nagy megújhodással volt viselős. Nem is annyira nekem jelentett újat, mint inkább a magyar társadalomnak."²⁰ E versek minden sorából érzi a "megújhodást". Aztán ott van a szerelem: Léda áldott és elátkozott asszonyisága, és Párizs, a vonzó, örökké vonzó város. "Mindenesetre, ezek az Új versek más visszhangot vertek bennem, mint Petőfi erényes sóhajai."²¹ Ezeket a verseket Sauvageot Szerelmi ciklus címmel fordítja. A kéziratok egy elkülönített dobozban rejtőztek: 10 Léda vers + 17 sors és 6 istenes vers: összesen 33. "Bűvös szám", mondhatjuk. Fordításai talán nem a legjobb francia nyelvű Ady-fordítások.²² De versválasztásai a költővel való azonosulás bizonyítékai, az Ady-befogadás, értelmezés különös vallomásai. Igyekszik szöveghűen fordítani. (Tudjuk, nem híve az átköltésnek). Sokszor szó szerint követi az Ady-szöveget, a francia kifejezéseket, amelyek a francia olvasó számára már teljesen ismeretlenek, csupán a Sauvageot-szótárakban lelhetjük itt-ott. Mégis, hangosan interpretálva a versfordításokat, Ady dallamát, ősi ritmusát, zenéjét halljuk egy lelkes francia befogadó átélésében.
     Úgy érzi, Ady soraiban az egész magyar sors megfogalmazódik, emberiség és hazafiság, múlt, örökség, szülőföld, nemzeti hovatartozás.²³ A dinamikus hangzás, hullámzó ritmus, a különös képszerűség átütő ereje ragadja magával az Ady-szövegekben. Olvassa és újraolvassa Adyt, még nem is tud igazán magyarul, de felfedezi e sorokban a magyar nyelv szépségét és zeneiségét. 
     Megérti, e versek magyarságunk és európaiságunk kifejezői, valami különös taszításnak és vonzásnak, de összetartozásnak is a hírül adói. Sauvageot természetesen nem egyik napról a másikra fedezi fel mindezt Adyban, ezt két könyvének Adyról vallott gondolatai is bizonyítják. A Magyarország felfedezésében még Ady irredentizmusáról beszél, "magyar identitásáról", nemzeti küldetéséről, zsenitudatáról, de túl általánosan, még kívülről nézve.²⁴ Egész másképp magyarázza mindezt második könyvében, élete végén: "Ez a hang (Ady hangja) felnyitotta a szememet. Ahogy lassanként közelebb kerültem a körülöttem élőkhöz, láttam, hogy ők is olyan emberek, akikben a nemzeti hovatartozás elválaszthatatlan a legbensőbb személyiségtől. Igaz, hogy a körülmények is hozzájárultak ehhez, hisz a hazát ért csapást mindenki megszenvedte, és mindenki rettegte a holnapot."²⁵ Hagyatékának, levelezésének és fordításainak ismerete igazolja e gondolatok őszinteségét. Megérti, hogy az igaz magyar költőnek küldetése van, felelősséggel tartozik népéért és anyanyelvéért, mely a legszentebb a számára. A magyarságtudat egyenlő az anyanyelv féltésével, és ez nem sovinizmus, hanem természetes ragaszkodás; féltése egy olyan nyelvnek, amelyet örökösen fenyeget a megsemmisülés, a Herder-jóslat. "Bennem is megvolt ez a hit. Ebben az érzésben egy voltam magyar barátaimmal. Még egy testvéri kötelék, köztük és köztem."²⁶ 
     Ady kapcsán zsoros szellemi kötelék alakul ki tehát Sauvageot és magyar barátai közt, mert felfedezi, hogy a "szép és tragikus magyar sors" elválaszthatatlan múlttól és jövőtől, benne él gyökereinkben, érzéseinkben. Felfedezi Ady modernségét, időtől független metafizikus látásmódját, nyelvújítását, a lét és nemlét nagy verseit, új, lázadó, bíráló, harcias értékrendjét, melyet a kortársak még idegennek találnak: az őszinte lélek-feltárást, a vad és véres szerelmet, üzeneteit a magyarságnak: stílusban, metrikában, nyelvben, a tradíciókra fittyet hányó témákban.²⁷
     Talán Ady-élményének köszönhető az is,hogy Sauvageot egyénisége átalakul, rátalál küldetésére: a szellemi közvetítés nemes feladatára, és azonosul a magyarsággal. "Igazuk lett volna francia mestereimnek, mikor megváltoztatták az utamat, hogy visszatérjek a nyugati civilizáció keleti határmezsgyéjére? És gondoltam a burgundokra is, akiket Attila legyőzött, és akik az én távoli őseim voltak. És Attila székvárosa nem itt volt-e, Magyarország szívében, egészen közel ahhoz a helyhez, ahol már évek óta éltem? róma, Bizánc meg a Kelet minduntalan ezen a vidéken találkozott össze. Hogy megvívjanak, hogy kölcsönösen elpusztítsák egymást, de azért is, hogy keveredjenek egymással. És a kultúra, melyet meg akartam ismerni és körül akartam határolni, ezekből az eseményekből született meg. A népnek, melyben megtestesült, sikerült összevegyítenie magában ezt a sokféle elemet, és egységbe foglalnia őket. És miközben megpróbáltam beilleszkedni ennek a népnek az életébe, én is része lettem e nagy műnek."²⁸
     Sauvageot felismeri: a nyelvek és kultúrák közti interpretáció legfontosabb eszköze a fordítás. Fordítási módszereit s elveit fokozatosan alakítja. Miközben persze ő maga is fordít, mások fordítói módszerét is elemzi, s véleményét nem rejti véka alá. Gara László Antológiájában jelenteti meg a Seuil kiadójánál az összegyűjtott magyar versfordításokat 1962-ben. Ennek kapcsán Sauvageot hosszú cikkben foglalja össze elveit Magyar költészet francia fordítása címmel. (A Relations franco-hongroises című folyóiratban, Le Présent, 1962. p. 225-238, melynek egyik dedikált példányát Roger Richard juttatta el hozzám. A tanulmány első részében arról ír, hogy a magyarok tévhitben élnek, mikor feltételezik, hogy Tóth Árpád Verlaine-fordításai (pl. Chanson d'automne) tökéletességükben szinte túlszárnyalják az eredetit. A magyar átélés, adaptáció mélyen eltávolodik az eredeti szövegtől, nem Verlaine, hanem Tóth Árpád érzéseit közvetíti. Lényegében Tóth Árpád, virtuóz módon egy új verset hozott létre. Ugyanez történik a másik oldalon az Antológia francia fordításai esetében, pl. Ady vagy Babits verseivel: az eredeti magyar vers értelme az átültetés folyamán "felhígul". Míg a Verlaine mű patetikusabb lesz Tóth Árpádnál, Ady és Babits versei negédeskedésbe torkollnak franciául. (Babits Csipkerózsa és Ady Promenade en voiture dans la nuit - La Chariot nocturne - Anthologie de la poésie hongroise, pl. 217. Adapt. Yves Bonnefoy). Sem a ritmus, sem a szavak értelmezésének "átállása" nem használt a költészetnek. A magyar költészet prezstízsét vesztheti a franciáknál, hiszen olyan kevesen vannak, akik az eredeti magyar forrásokhoz fordulhatnak. Levonhatjuk a következtetést: csak az a francia fordíthat magyar verset franciára, aki az eredeti szövegbe bele tudott mélyedni, hatolni. És mindez, semmiféle "jóakaratú" közreműködő segítségével nem lehetséges! Feltétlenül szükséges, hogy a francia fordító maga is jól tudjon magyarul. Egyébként versgyakorlattá, vagy játékká válik az egész, hiszen olyan szavakkal áll szemben, melyek neki nem mondanak semmit. A legideálisabb megioldás olyan költőt találni, aki be van avatva  magyar nyelv rejtelmeibe. S ilyen volt Armand Robin, Sauvageot tanítványa, akinek egy teljes szemeszteren keresztül magyarázta Sauvageot az INALCO-n - Ady verseit. S az ő fordításai példamutatóak. Hisz bűnös könnyelműséggel nem lehet közelíteni a fordítandó műhöz.
     Sauvageot tehát rendkívül komolyan veszi a fordítás feladatát, saját maga számára is, ezért nem teszi közzé sokszor versfordításait. És folytatja fordításait, József Attila verseivel. 1985-ben Francois Morzane, aki felkéri Armand Robin Ady-fordításainak lektorálására, felteszi a kérdést: és miért nem fordított Ön József Attilát, például?²⁹ A levél három évvel Sauvageot halála előtt íródott, válaszát nem ismerjük, de a hagyaték rávilágít erre is, a régi fordítás-kéziratok megtalálásával.
     Az Életutam rendkívül érdekes portrét fest József Attilától. "Lázadó volt ez az ember, szavából csak szenvedés kiáltott, zendülés, tiltakozás az erőszak ellen. Verekedett az élet jogáért; verekedett, hogy ne kelljen meghalnia éhségtől, hidegtől, hogy ne kelljen meghalnia a szégyentől. Úgy vetette oda a verseit, ahogy a köveket hajítják le a barikádokról. Szinte láttam, ahogy harcol az utcán, egyedül is, ha kell [...] József Attila minden oldalra vagdalkozott. Versei összefogottak, kemények, zaklatott ritmusúak voltak."³⁰
     Már budapesti tartózkodása idején megvásárolja József Attila verseit. A hagyatékban három ötvenes években kiadott verseskötetet találtam (Révai kiadás), és egy korabeli Cserépfalvi kiadást. Mindegyik kötet agyonolvasott, fordítás-kéziratokkal csipkézve. 12 verset fordított le, 4-et a fiatal költő verseiből: Éhség; Mama; Anyám; Aki szegény, az a legszegényebb. Érdeklik a költő istenes-versei is, "a lázadás-trónusáról Spartacus-modorában". Végül fordít a költő utolsó verseiből: Tudod, hogy nincs bocsánat, Négykézláb másztam, Talán eltűnök hirtelen.³¹

A Kölcsey-Vörösmarty-Ady-József Attila-vonal Sauvageot számára csak Illyéssel folytatódhat. A többieket nem ismerte, csak műveikből. De Illyés az egyil legjobb barátja lett, és az is maradt egész életében. Számára Illyés: a magyar költő, aki büszke magyarságára.
     "Ebben a költőben soha egy percre meg nem rendült magyarságának tudata, és érezhető volt, hogy erre büszke is. Sőt úgy érezte, nemzeti küldetése van. MInt annyi elődjét és sok kortársát, őt is hatalmába kerítette az az érzés, hogy felelősséggel tartozik népéért és anyanyelvéért. Én, a nyelvész, nem lehettem érzéketlen arra, hogy ő így fogta fel a költő vagy író szerepét, akárki legyen is az. Nem sovinizmus volt ez nála, hanem őszinte ragaszkodás ahhoz a közösséghez, mely szülte őt, és melynek egyszerűen magáért a létezésért volt hálás. Mint ahogy az édesanyjának hálás az ember, amiért a világra hozta."³² Nyelvszeretetük és világnézetük, hasonló személyiségük kapcsolja őket össze.
     Illyés verseit Eckhardt mutatja meg neki először, egy új költő, első verseivel a Nehéz föld című kötetben. Ez a dunántúli költő - újdonság Sauvageot számára. És már akkor foglalkoztatta a probléma, vajon hogyan kellene lefordítani ezt a címet: Nehéz föld? Mit fejez ki még a szoros fordításon túl? "Igen, a magyar nemzeti jövendő sorsára súlyosan nehezedik rá a föld."³³
     Sauvageot Illyés fordításai a Nem volt elég (Szépirodalmi, 1962.) című kötetben leltem meg. Az Elégia című költeményt a Nyugat című folyóiratban olvasta először. A vers azonnal megragadta sajátos, őszinte hangulatával, a nép keserű sorsának életképével. Ez az egyetlen Illyés-fordítás, amelyet az Életutam is publikál.³⁴ De kedveli Illyés szerelmi költeményeit is (Feleség, Szekszárd felé) és azokat a kisebb verseket, amelyek szülőföldjének rusztikus paraszti világát idézik, a falut, a puszták népét. Nemcsak fordításaiban idézi fel ezt a dunántúli parasztvilágot, de a Puszták népe később Paul-Eugéne Réquier által fordított kötetéhez előszót is ír.³⁵ Sauvageot érdeklődése Móricztól - Veres Péteren keresztül - Illyésig tart. Úgy gondolom, szeretett volna mást is fordítani Illyéstől, de talán már nem volt elég ideje-ereje erre. Ami azonban biztos, a hagyatékban található dedikált Illyés kötetek életük végéig tartó őszinte barátságról tanúskodnak.
     Beszélnünk kell még a Gereblyés László- és a Mécs László-versek fordításairól. Gereblyés tanítványa és barátja volt. Budapesten és Párizsban élt és főleg a 60-as években ajándékozta dedikált köteteit Sauvageot-nak. A Mindhalálig című kötetben leltem két fordítás-kéziratra: Esztendő, Utak - meglehetősen hevenyészett kéziratok. Ki volt Gereblyés? 1904-ben született, baloldali gondolkodású, 1956-tól több évet töltött Párizsban. A Magyarország című folyóirat főszerkesztője és a magyar PEN Club főtitkára. 1959-től a Magyar Intézet igazgatója Párizsban. Lehetséges tehát, hogy könyveit személyesen adja át Sauvageotnak. Egyike volt a magyar proletárköltőknek. Lehet, hogy már maga Illyés hívja fel Sauvageot figyelmét Gereblyésre, ugyanis ő már 1933-ban ír egy tanulmányt Gereblyésről a Nyugatban. Nem hiszem, hogy mint költő, sokat jelentett Sauvageot számára. De barátságból-érdeklődésből tőle is fordított.
     A "Mécs-eset" - egészen más dolog volt. Közöttük igazi barátság alakult ki. Mécs 1915-től publikálta verseit, 1923-ban jelent meg első verseskötete, éppen abban az évben, amikor Sauvageot Magyarországra érkezik. Mécs gondolkodása is bátor baloldaliságra vall; szigorú kritikával elemzi a magyarországi gondokat és a szociális problémákat, szimbolista formában, erős Ady-hatást mutatva. Már ez is oka lehet Sauvageot szimpátiájának. Ugyanakkor valószínűleg részt vett a költő egyik előadóestjén: ugyanis Mécs maga adta elő verseit, nagyszámú érdeklődő előtt, általában kirobbanó sikerrel.
     Sauvageot nem sokat beszél Mécsről az Életutamban, bár őt is az "igazán magyar" költők közé sorolja. De annál többet tudhatunk meg róla egy esszéjéből: A magyar költészet Franciaországban. A Mécs László-epizód. (La poésie hongroise en France. L'épisode de Mécs. Finnugor tanulmányok XII.) E tanulmányt rendkívül érdekesnek és összefoglaló jellegűnek találtam. Nemcsak Mécsről beszél ugyanis, hanem visszaemlékszik a 30-as évek magyar-francia kapcsolataira és a francia közönség magyar irodalom iránti közömbösségének, meg nem értésének, a fordítások kudarcának okait elemzi. "Mécs-története" 1935-ben kezdődött Párizsban, amikor egy kivételes sikerű költői előadóestje volt a Sorbonne-on. A fentebb már említett első franciául kiadott Mécs kötet 1938-ban, Mécs egy újabb párizsi látogatásakor körvonalazódik. Mécs válogatott verseit először Molnos (Müller) Lipót és R. Schwab segítségével 1938-ban rendezi kötetbe Sauvageot. Részt vett majdnem minden vers fordításában és a versek kiválasztásában Daniel Ropoval, Gáldi Lászlóval, Hankiss Jánossal együtt, stb. (A hagyatékban megtaláltam a Sauvageot által fordításra kiválasztott versek listáját.³⁶) Sőt még 1944-ben és '45-ben is sor kerül egy-egy újabb Mécs kötet kiadására Párizsban, Henri Membré, a francia PEN Club titkára segítségével, és Paul Valéry bevezetésével. Sauvageot szerint, három verseskötet publikálása Párizsban, tíz éven belül, a ma már szinte teljesen elfelejtett magyar költő tollából, igazán különleges eset. Tanulmányában megpróbált mindenre magyarázatot adni. "Mivel magyarázhatjuk ezt az eseményt? Mécs költészetének kiválóságával? Előadói tehetségével? Különleges személyiségével?"³⁷ Válaszában hosszan kifejti: Mécs közepes tehetségű költő volt, a párizsi közönség pedig roppant kritikus és szívesen lázadó, így Mécs sikere Párizsban szinte megmagyarázhatatlan. Más tényezőket kell keresnünk, talán az egyház befolyásában vagy a magyar állam propagandájában... De a valóság nem ennyire bonyolult. Csupán egy barátságról volt szó, amely Molnost, Mécset és Sauvageot-t szoros szálakkal fűzi össze!
     Megszerveztek egy Mécs költői előadóestet a Sorbonne-on, a Richelieu-előadóteremben. A Mécs által magyarul előadott verseket franciára fordították, szétosztották programfüzetekben és felolvastatták a magyarul bemutatott vers után a francia fordítókkal. Így a közönség, mint egy olasz vagy német opera előadásán, észrevétlenül már franciául is értette a szöveget. Végül mindezt kiegészítette az előadó fellépése, tehetsége, hangjának sajátos hanglejtése. És az első versek után kiderült, hogy nyert ügyük van.
     Aztán, hogy megörökítsék e felejthetetlen este sikerét, elhatározták, hogy kiadják a lefordított Mécs verseket. Továbbra is együtt dolgoztak, "csapat-munkában", majd Lajti Istvánnak köszönhetően újabb két Mécs-kötetet adnak ki.
     "Tehát Mécs sikerének két korszaka volt: az első a szóbeli bemutatáshoz kapcsolható, és személyes hatásának köszönhető, művészi előadókészségének, csodálatos hangjának, amely győzelemre vitte a magyar nyelv muzsikáját is. A második szakasz - a kinyomtatott szövegek után következhetett."³⁸ Ugyanakkor mondhatjuk: Mécs privilégiuma maradt a "háromszori publikálás" Párizsban. Ez az eset számos magyar íróban és irodalomkritikusban zavaros érzelmeket keltett, mert a magyar irodalomnak továbbra sem volt semmiféle visszhangja Franciaországban. Mécs főleg latin és magyar tradíciókat követett, elkülönült a modern újítóktól, mint Radnóti, Illyés, József Attila. És ez a Mécs-siker, Mécs-jelenség többé nem is ismétlődött meg, még Ady esetében sem. Pedig Armand Robin 50 Ady-költeményt fordított le (persze Sauvageot biztatására és segítségével). Megpróbálták ugyanazt végigcsinálni, mint Méccsel, Lajti Istvánék segítségével egy kétnyelvű kiadványt produkáltak. De e nagyszerű fordítások nem találtak olvasóra, és fogadtatásuk gyakorlatilag egyenlő volt a nullával. Sikertelenség egy előadóest után is! Ady verseit nem értették! A "Mécs eset" egyszeri maradt, megismételhetetlen. Talán Mécs nagyobb költő volt? Sauvageot szerint, egy idegen befogadó véleményének nincs nagy jelentősége. Egy mű befogadása mindig sajátos, szubjektív: "amit én mondhatok, bizonyos költeményei »megérintettek« és mindig izgalommal olvasom újra soraikat..." Így vall az Életutamban Mécs magatartásáról: "Mécs László, a pap-költő nem tévedett tehát, mikor így kiáltott fel: Civis romanus sum. Emellett büszkén vallotta magyarnak magát. És hozzátette, hogy ha mártírhalállal kell is halnia érte, magyarságát csak életével együtt vehetik el. És ezt írta még:
 

...Tizedem
kálváriajárásban, jajban, könnyben,
kacajban, dalban ma is fizetem."³⁹

     Mécs ars poeticájának átélése további következtetésekre készteti: meg akarja érteni a magyar sors kettősségét, Kelet és Nyugat közötti vívódását: "Igen, kettős volt az arca ennek a magyar kultúrának, ám ez sem védte meg semmitől, sem egyik, sem másik oldalon. Arra gondoltam, hogy ez a sok megpróbáltatás is hozzájárult Magyarország »európaizálódásához«. A Nyugat felől fenyegető veszedelem nem volt olyan nagy, mint az, amelyik keletről vagy délről támadt. A csatlakozás a római keresztény egyházhoz döntőnek bizonyult. Géza és I. István népünk jövőjét mentették meg ezzel a lépéssel. Tévedtem, mikor mindenekelőtt valamiféle keleties egzotikum nyomai után kutattam. A dolgok sokkal bonyolultabbak ennél. A nemzet, amellyel együtt éltem, három elemből tevődött össze: a finnugorból, a törökből és a rómaiból."⁴⁰ De Gombocz szerint: "Sem a finnugor, sem a török vonatkozások nem világíthatják meg, mi is a magyar kultúra. Mindez sokkal bonyolultabb, sokkal szövevényesebb."
     "Rájöttem, hogy túlságosan is leegyszerűsítettem a dolgokat. Igaza van Gombocznak. Egy kultúra csupán a benne élő emberek és emberi közösségek magatartásában nyilvánulhat meg. Kemény munka várt rám."⁴¹
     Sauvageot fentebb írt sorait olvasva, átélhetjük - vele együtt -, hiányérzetét és állandó küzdelmét a magyar irodalom és kultúra francia elismertségéért, befogadásáért. Sokszor úgy érezte, e küzdelem majdnem hiábavaló. Mégis, a reményt nem adta fel, hiszen tanítványaiban tovább él ez a "reménytelen" misszió: ők folytatják Sauvageot küldetését.
 

Jegyzetek

1 In Európa nyelvei 1918, 128, válasz: Egy nemzeti nyelv védelmében, Kosztolányi, Nyugat 1930. júl. 16.
2 A. Sauvageot: Magyarországi életutam, Corvina, Budapest, 1988. 44. p.
3 Madácsy Piroska: Sauvageot magyarság-élménye. Hitel, 1996. febr. 47-54. p.
4 I. m. 46. p.
5 A. Sauvageot: La poésie hongroise en France - L'épisode Ladislas Mécs, Etudes Finno-Ougriennes, XII. 184. p.
6 Életutam i. m. 160. p.
7 Gara László A. Sauvageot-nak, Párizs, 1931. jún. 31. O.Sz.K. Kézirattár, Budapest, 1952. 39. p.
8 Rózsa Sándor a lovát ugratja, Athenaeum, 1941. az utolsó oldal fordítása kéziratban.
9 Levél Bajominak, 1977. szept. 22.
10 Vörösmarty lírai és epikai költeményei. Sajtó alá rendezte: Gyulai Pál. Lyrai költemények I. kötet. Bp. Franklin-társulat.
11 A. Sauvageot, Souvenirs de ma vie hongroise, Corvina, Budapest, 1988. p. 36.
12 Kézirat, Petőfi-összes, Franklin társulat, Bp. Kisebb költemények, p. 358.
13 A. Sauvageot, Petőfi et la langue hongroise, Europe, février, 1973.
14 Életutam. I. m. 47. p.
15 I. m. 49. p.
16 Ady Endre: Új versek (Nouveaux poémes), Budapest, Athenaeum, 1923. ; Ady: Az utolsó hajók (Les derniers bateaux), Athenaeum, Budapest, 1923. ; Ady: A magunk szerelme (Notre amour), Budapest, Athenaeum, 1923. Ady-versek (Poémes d'Ady), Debrecen, 1899. Budapest, Athenaeum 3. kiadás
17 Sauvageot: Magyarországi életutam, 164. p.
18 I. m. 164. p.
19 I. m. 167. p.
20 Életutam. i. m. 49. p.
21 I. m. 50. p.
22 L'esprit francais autour de la revue Nyugat (1925-1935). Editeur: Lettres Hongroises, Paris, sajtó alatt. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1998.
23 Celle que j'embrasse - Akit én csókolok, La science des baisers vicieux, La premiére femme - Az első asszony, Dans le jardin des crimes - A bűnök kertjében, Tu peux rester et tu peux m'aimer - Maradhatsz és szerethetsz, Au bal avec Léda - Lédával a bálban, Le palais du baiser dormant - Az alvó csókpalota, Les femmes sur le rivage - Asszonyok a parton, Eloge de la vierge noble;  Le destin de ma race, Ainsi parlaient les Kuruc, De nos coeurs sanglants, Homme dans l'inhumanité, De l'Ér á l'Océan, Északi ember vagyok, Szép magyar sors, Góg és Magóg fia vagyok én, Nekünk Mohács kell, Pimasz, szép arccal, Én kifelé megyek, Ember az embertelenségben, A halál rokona, Halálba vivő vonat.
24 Magyarországi életutam, i.m. 151.
25 Életutam, i.m. 51.
26 I.m. 348. p.
27 V.ö. Bíró Zoltán: Ady sorsköltészete. Püski, Bp. 1997.
28 ib. 350-352.
29 Francoise Morzane, lettre á Sauvageot, le 30 mars 1985. Sauvageot hagyatéka Aix-en-Provance-ban.
30 Életutam, i.m. 226. p.
31 Lásd francia fordításban a Sauvageot, traducteur de le langue hongroise c. fejezetben, i.m. L'esprit francais autour de la revue Nyugat.
32 I. m. 347. p.
33 I. m. 219. p.
34 I. m. 217. p.
35 Gyula Illyés, Ceux des Pusztas. Paul-Eugéne Réquier fordítása, Sauvageot előszavával. Gallimard-kiadó.
36 I. A válogatott versek kötetéből: A vadócba rózsát oltok. Egyszerű találkozás. A rózsaszínű hold. Csak ennyi az egész. Kóborló elődöm. Az Istennek nincs árnyéka. Hajszálnál finomabb fonál. Őszi éjjel őszi szél.
II. Fehéren és Kéken: Genezis. Két orralógató aszkéta. Májusi legenda. Szarvasbőgés. Parasztok. Jártam az ellenség földjén. Piros virág a pusztán.
III. Kötetbe nem gyűjtött legújabbakból: A sín. A Kis-út dicsérete.
37 ib.
38 I. m. 185. p.
39 I. m. 191. p.
40 I. m. 193. p.
41 I. m. 194. p.