Örömmel konstatáltam, hogy az ismert, általam is nagyra becsült szerző és szerkesztő, Szakolczay Lajos megírta Kikötő című jegyzetsorozatában (Új Forrás, októberi szám) azt a konfliktust, ami a Műcsarnokban rendezett Olaj/vászon című kiállításról írott dolgozatának nem közlése miatt keletkezett közte - és köztem, illetve lapunk közt. Örültem, mert így legalább nem hallomásból, szóbeszédből értesülhetnek a szakmabeliek, érdeklődő olvasók a nevezet(t)es elutasításról.
   Röviden összefoglalva a következő történt (természetesen az én nézőpontomból): Szakolczayval a kiállításon találkoztam, az utolsó napon, jegyzetelésbe merülve. Néhány szó után kiderült, írni szándékozik a nagy vitát kiváltó tárlatról, csak még nem tudja, hová? Ismeretségünkből (sőt, barátságunkból) következően ajánlottam, szánja nekünk beszámolóját, hiszen a hiányaival is nagyszabású kísérlet a kortárs festészet áttekintésére mindenképpen megérdemli a figyelmet. Nyugodtan mondhatom, mindketten elégedetten váltunk el, a jövőbeli publikáció reményében.
     A kiállítási szemle hamarosan meg is érkezett. Értékelését többé-kevésbé el is tudtam fogadni. Egyet kivéve: Fehér Lászlóét. Mivel Szakolczay (barátom) Új Forrás-beli jegyzetében nem tette közzé a művészről írott teljes szövegét, hadd pótoljam ezt helyette. Tehát: "Fehér László egy kaptafára gyártott, fotó alapú fekete-fehér festményei - ha a Kapualjban című vásznat nézzük, modern giccsei - vannak-e annyira fontosak (tudjuk, a nosztalgia-tábor igényeit kielégítő darabok fölöttébb kelendőek), hogy további fejlődését kockáztatva a művész szinte az életét tegye rájuk?"
     Most, hogy újra elolvastam a vitatott passzust, csak megerősítve érzem magam az elutasítás miatt. (Ha úgy tetszik: nem bántam meg semmit.) A művész - bármennyire lesújtó Sz. L. véleménye róla - nem "gyártja" a festményeket, s főként nem egy "kaptafára". (E kiszólásoknak helye lehet kocsmaközi disputákban, de nem egy műkritikában.) Ami a "kelendőséget" illeti: valóban, csak a "nosztalgia-tábor igényeit kielégítő darabokról" van szó? Fehér László "darabjai" Velencében, Lienzben, Párizsban, Londonban, Berlinben és Bécsben - és hosszan sorolhatnám az európai városokat, híres múzeumokat, neves galériákat - "keltek és kelnek el", aratnak méltán szakmai és - no, igen - anyagi sikert. (Sokaknak nem fér a fejébe, hogy egy fiatal magyar művész - a világhír ellenére - nem nyomorog, nem alkoholista, nem szenvedély- vagy idegbeteg, hanem szorgosan, nagy felkészültséggel dolgozik, vagyis - nem elvéve mások elől a lehetőséget - teszi a dolgát.) De ha ez sem elég meggyőző, akkor olvassa el Sz. L. a hazai és nemzetközi művészettörténészek, szakírók lassan áttekinthetetlenné váló publikációit: kiállítás-megnyitóit, tanulmányait, monográfiáit. Olvassa el Hegyi Lóránd, Forgács Éva, Wilfried Skreiner, René Derondille, Maria Buchsbaum, Ernest Beck, Archile Bonito Oliva és mások írásait. Mint látható: Fehér László nem szorul az én védelmemre.
     Mondanom sem kell: Sz. L.-nek lehet más véleménye. Ha ezt kellő, meggyőző érvekkel alátámasztja, el fogok gondolkodni rajta. Ám ezek a sommásan leegyszerűsítő, szinte becsületsértő kifejezések, minősítések erre nem alkalmasak. Igaztalanok és elfogadhatatlanok. A néhány odavetett, súlyosan elmarasztaló mondat azért is elfogadhatatlan, mert nem derül ki belőlük: a kompromittáló minősítés a kiállításon látható két képre, vagy az oeuvre egészére vonatkozik...
     Kétségtelenül megpróbáltam "régi barátomat" arra rávenni, hogy találjon más, "enyhébb" formát averziójának, s kétségtelen, ezt az ajánlatot sértődötten elutasította. Hiába győzködtem azzal: Fehér László éveken át munkatársunk volt, lapunk barátja és támogatója, s ma is szakmai konzultánsunk. A cikk körüli vita idején neve szerepelt az impresszumban. Etikailag sem lett volna helyes és védhető, ha belemegyek a közlésbe. Ám ez sem talált megértésre. Vehemens és elfogult kirohanása lapunk és ellenem - legalábbis ezt bizonyítja. De sebaj, kibírjuk. Hogy másutt miért nem jelent Szakolczay Lajos írása tavaly nyár óta, azt - Kristóf Attilával szólva - én nem tudom.
 
 

*Szerk. megj.: A vitát szerkesztőségünk Péntek Imre válaszával lezártnak tekinti.