Jóllehet Budapesten született, és munkássága a hetvenes évek második fele óta a Dunántúltól meglehetősen távoli vidékhez, a Dél-Alföldhöz, illetve Békéscsabához kötődik, egy-egy kínálkozó alkalmat megteremtve és megragadva mégis-mégis vissza-visszatér gyermekkorának színterére Széri Varga Géza szobrászművész. "...14 éves koromig itt nevelkedtem és később is gyakran jártam haza. A családunk, a lakásunk pincéjével s udvarával, a Petőfi iskola, a barátok és tanáraim, az ismerős városrészek és arcok, a Duna, Monostor, a Csillagvár a vizesárkaival és a »golyófogóival«, a Rüdiger-tó, a mozi, a malom, a strand, a liget, az ácsi erdő, a város környéki határ fasoraival és tanyáival, a Vásártér, a Méntelep, a Lengyár és a »kiserdő«, a zeneórák, a rajzszakkör, a ping-pong edzések, az első lépések, az első sikerek és bánatok, az első szerelmek, az első rajzok és az első szobor[...] Mindez és még több számomra Komárom." - írta a művész az 1998. júniusában a Komáromi Kisgalériában megrendezett kiállításának bevezetője gyanánt. A napjainkban már a középgeneráció alkotóihoz sorolható szobrász is a Komáromban tevékenykedett, máig felfedezésre váró kitűnő művész-pedagógus, Angyal Kálmán tanítványa volt; az ő keze alól került a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba - ahol Borbás Tibor szobrász növendékeként folytatta felkészülését -, majd a Képzőművészeti Főiskolára, ahol ugyancsak nagy formátumú mesterrel került - ha rövidebb időre is - kapcsolatba: Somogyi Józseffel. Az 1976-ban lezárult tanulmányi szakasz óta eltelt, több mint két évtizedben rendkívül aktív, jelentős munkásságot fejtett ki. Pályakezdő periódusáról 1982-ben egy Tatán megrendezett, átfogó jellegű kiállítással adott számot, amelyről másfél évtizeddel ezelőtt többek között így emlékezett meg a helyi lap, a Dolgozók Lapja kritikusa: "Hagyomány és újszerű kifejezés találkozásának színtere a fiatal művész szobrászata. Mind az anyaghasználatban, mind a megmunkálási módokban, technikákban, mind a művek tartalmában, szemléletében, a térszervezésben és formaalakításban fellelhetők az erős kapcsolódások az elmúlt korok, korszakok szobrászatával, s ugyanakkor felfedezhetjük a begyakorolt, kipróbált technikai és műfaji keretek túllépésének szándékát, a merész kísérleteket, az újításokat is. Elkoptatott a kifejezés: emberközpontú művészet - de Széri Varga esetében mindenképpen használnunk kell e terminológiát, mert szobrainak, domborműveinek, érmeinek központi problematikája az ember, formai megjelenésében az emberi alak, vagy ha nem, akkor az embert megszemélyesítő, az emberi jelentést hordozó objektumok, rekvizítumok."
     Széri Varga Géza klasszikus értékekhez és eszményekhez kötődő, és azoktól elrugaszkodó, de el nem szakadó művészete a szobrászat ágazatának megannyi műnemében realizálódik: készített megbízásra nagyszabású köztéri emlékművet - mint például a békéscsabai II. világháborús monumentumot -, komponált díszítőszobrot - mint az ugyancsak a viharsarki városban köztérre helyezett, különös hangvételű, nagy visszhangot keltett Kentaurokat -, faragott és öntött portrét - mint a Vésztőn, Gyulán elhelyezett munkákat, és a közelmúltban Békéscsabán talapzatra került Luther-portrét -, és persze készített és készít kisplasztikákat és érmeket, amelyekkel rendszeresen részt vett, szerepel az országos és nemzetközi seregszemléken: mint a pécsi kisplasztikai és a soproni érembiennálékon, vagy az éremművészeti szervezet, a FIDEM kiállításain.
     A komáromi kiállításon természetesen a kisebb méretű, a belső térbe komponált, az elmúlt tíz évben keletkezett műegyütteséből válogatott alkotásait mutatta be Széri Varga Géza: kisplasztikákat és érmeket. Posztamensre került a Moldvai freskó, a Szőlőhegy, a Lepkepár és a Pár című kompozíció, az éremszekrényben sorakozó bronzkorongok között ott láthattuk az El nem készült szobraim ligete című alkotást. A továbbra is gazdag skálájú anyaghasználatot, a változatos technikai megmunkálásmódot reprezentáló együttest sajátságosan ironikus-groteszk szemlélet, bizonyos fokú expresszivitás, s ugyanígy a már-már szürrealizmusba átcsapó látomásosság, álomszerűség, fantasztikum jellemzi. A kisplasztikák különös, egyszerre valószerű és mesebeli alakokat idéznek elénk, furcsa szituációkat jelenítenek meg. A valóságos formákat gyakran eltorzítja a kifejezés ereje és lendülete, de a művész nem lép át a nonfiguráció világába. A szobor egységes tömege gyakran ötvöződik rácsszerű áttörésekkel, héjelemekkel, s egy-egy művön belül többféle anyag felhasználását, egymáshoz illesztését is megfigyelhetjük: így az álom és valóság határmezsgyéjén egyensúlyozva változatos tereket szervező, izgalmas formákat teremtő kompozíciókkal szembesülhetünk. Ebbeli vélekedéseinket hitelesen támasztja alá a művész hitvallása, amely egy kilencvenes évek derekán rögzített, s a tatabányai megjelenésű Művészeti Műhelyben közreadott beszélgetésben olvasható: "Nekem a legizgalmasabb dolog a nyers, az expresszív kifejezésmód. Ez hol drámai tartalmat, hol lírait tartalmaz, esetleg a szatíra felé hajlik, de többnyire keveredik nálam. Ez a felszínen mindenképpen egy rusztikusságban, tördeltségben, nyerseségben jelenik meg. Kerülöm az arányos formákat, a zártságot."
     A művészetkedvelőket a nyári hónapokban a Komáromi Kisgalériában fogadó tárlat megnyitása kapcsán örömmel regisztrálhattuk, hogy Komárom féltő gonddal ápolja művészeti örökségét, hagyományait: Ráfael Győző Viktor, Patay László, Kecskés Ágnes - és még hosszan sorolhatnánk a neveket - mellett Széri Varga Géza művészi tevékenységére, pályafutására is figyel ez a város. A kapcsolatokat - a kiállításokon, a kiállítási szerepléseken túl - maradandó formában pecsételhetné meg egy Komáromban megvalósuló, köztéri vagy épületdíszítő, Széri Varga-műhelyből kikerült szobor: reméljük, hogy ez az esély is megteremtődik a közeljövőben.