1998. augusztus 24. hétfő
 

"De könnyű fej"
Illyés Gyula: Száműzetésem második keserű éneke

Azt mondja a déli krónikában egy Boros Péter nevű úr, hogy az exhibicionista művészet szerinte direkt jó, hogy háttérbe szorul, az ilyesmi amúgy is hamar lecseng. Ülök a kertben, Kisoroszi- ban, szépen beborult, épp Deréky Pali Magyar avantgárd irodalom-szöveggyűjteményét olvasgatom. Mászkál le-föl a szomszéd a középkék tréningnadrágjában, odajön a kerítéshez, vagyis nincs kerítés, a határhoz, átnéz, nem vesz észre. Nincs jól szegénykém, néhány nappal ezelőtt elesett, sétálni ment, és az arcára esett. Esik. Csörög a telefonom, elég vacakul, kezd kimerülni az elem, bent hagytam a töltőt, az Ágoston Zoli hív, hogy vállaljam el, és írjam ebben az évben én a Tata-naplót. Dehogy írom. Exhibicionista művészet. Nem is megyek Tatára. Írok naplót, viszont nem leszek Tatán.
 

augusztus 25. kedd
 
 

"Így szólott a dongófejű munkás s hiába mondtam én akkor neki hogy univerzális ellipszis mert ő belenézett a fejembe felfedezte ott a cejloni szekfűt egy nagyot köpött és eltűnt."
                Barta Sándor: Idő kristálya: MOSZKVA

Ma reggel szólok a szomszédnak, hogy megyek Tatára. A szomszéd Mészöly Miklós. Fekszik a szobájában, nem tud fölkelni, a térde egy nagyobbfajta zsömle. Azt mondja, hogy ő valószínűleg nem tud idén lenézni Tatára, itt kell maradnia. Mert fáj a lába. Valószínűleg! Olvasta az És-ben a programot, és hogy milyen érdekes lesz. Így mondta, hogy valószínűleg. Többször is eljött régebben, bőven ő, szerintem, a korelnök. Hallom, egyesek, Mészölynél úgy negyven évvel fiatalabbak, már kiöregedtek ebből. Pontosan nincs megadva, miből. Találkozni a barátaikkal, beszélgetni náluk fiatalabbakkal, ebből? Vagy mi a faszból? Csak úgy halkan érdeklődök.

Különben minden flottul indul, mert rögtön az elején lekések az Oraveczről. Viszont nincs Oravecz, lemondta a beszélgetést, tehát nem kések le. Túl személytelen volt, állítólag, a meghívólevél. Viszont a Fradi-meccsről tényleg lekések, csak a végét látom Keresztury Tibivel egy kocsmában. Viszont négy nullra égünk, görögtűz, erről késtem le, tiszta szerencse. Az Imre egyébként, csak hogy elmeséljem, miről maradtunk le, előbb-utóbb irtózatosan szidni kezdte volna a róla készült kismonográfiát. Onnan tudom, mert könyvhéten a kocsimmal mentünk Kecskemétre irodalmi est- és monográfia-szidásra. Persze nem csak Oravecz mondta le, hanem Balassa is, ugyanis vírusa van, ezt táviratozta, és hogy ne legyen félteértés. Nem lesz. Vagy eloszlik. Csaplár Vilmos szamara pedig bedöglött útközben, ő moderálná a Németh Gábor-film vetítése utáni beszélgetést, de nem moderálja. Deák Botondnak sikerült az össszevissza-beszédkényszeréig leinnia magát, olyanokat szól Bakács Tibor Settenkedőnek, hogy ezzel a trappistával most megfogtál. Kijövök. Van sikerélmény is, mert megverem Takáts Kettő M. Jóskát pingpongban. Köztünk az a felállás, hogy ő jobb, viszont én győzök. Ez a séma nem mindenkivel szemben működik, mert például Farkas Zsolttal meg Garaczival úgy van, hogy én vagyok a jobb, viszont én győzök. Különben Takáts Kettő a vereség után azonnal megnyitja saját kezűleg installált kiállítását ‘68-ról. Párizsi maoisták, Prágában fiatal, csinosnak mondott Brezsnyev csókolja Dubcseket, állatira hülyék, állati gusztustalan, ez jön le, tehát akkor, szerintem, rendben van a kiállítás. Interakciós. Ezt most nem fejtem ki, mi a csoda. A terem irtózatosan büdös, passzol a dologhoz, a Takival, Takáts Egy Jóska, gyorsan meg is állapodunk ‘68-ban. Abban, hogy nem és nem, Párizs sem, de Prága sem. Ott zavaros fejek és okos konjunktúralovagok tepernek egy tömeggyilkos szisztéma felé, közben meg nagyon jó zene megy, itt pedig egyesek úgymond kiábrándulnak a rendszerből a szovjet beavatkozás miatt. Kinyílott a szemük. Na ne. Akkor vették észre. Sztalin, koncentrációs táborok, Kelet-Európa orosz megszállása, Rákosiék, koncepciós perek, a felkelések vérbe tiprása, hihetetlen nyomorúság, mindenre kiterjedő, elképesztő bornírtság, a szabadság évtizedekre szóló teljes beszüntetése, úgy százmillió ember likvidálása, hát, istenem, no de a prágai bevonulás, az már nem fért bele nekik, attól egyszerre kiábrándultak. Irtó hideg. Hideg van, megyünk kajálni. Fogalmam sincs egyébként, ki írja a másik naplót. Lehet, hogy én. Bár az nem lehet, mert akkor mégiscsak tudnék róla.
 

augusztus 26. szerda
 

"(Ó brrr...) kétlábon járni"
Barta Sándor: Idő kristálya: MOSZKVA

Szerintem különben extrémet akart mondani exhibicionista helyett, de az ex után félrement a Boros. Délelőtt az a program, hogy finanszírozzák illetékesek és exilletékesek kicsit az irodalmat. Helyes program. Nem derül ki semmi. Nem tudok kimenni a teremből, mert az mégiscsak hogy venné ki magát. Délután pedig interjút adunk Dérczy Péterrel a rádiónak, ez is nagyon flottul megy, tisztára ex. Trém és hibicionista. Hátha hallgatja Boros Péter. Vagy küldjék el neki.

Fél 5 felé foci, Fekete Vincéék külön kisebbségi csapattal indulnának a szeparatizmus és anti-neokolonializmus nevében. Hogy nem akarnak-e rögtön kevesebben is lenni, érdeklődök, rendes kisebbség, de azt nem akarják. Végül ügyesen megfúrom az egészet, mert megveszem a renegát Szerbhorvátot a mi kapunkba. És beáll a Bozsik Cucu is, ugyanis vissza Bácskát-Bánátot. Holnap valahogy szerintem a vissza Erdélyt is érvényesíteni fogom irredenta csapatösszeállítással, csonka magyar csapat nem csapat, egész magyar csapat mennycsapat. Erdélyről jut eszembe, hogy Erdély György leül mellém reggel, elmond egy zsidó fohászt, aztán közli, nem mondja meg, mit jelent magyarul, mert belezavarodnék. Ha megmondaná. Majd földhöz vág egy fél zsemlét, egy egész széket, és beküldi az ebédlőajtót. Este Szilágyi Ákos beszélget Balassa szinkronhangjával, Takáts Egy Jóskával Tarkovszkijról. Elég jó, de a szinkron azért mégiscsak radikálisan más, mint az eredeti, ami persze nem a szinkronizáló hibája, csak úgy mondom. Lemondóan. A Sárkányfüvesek olvasnak, Kovács Eszti szerk., meg van kissé szeppenve, szerinte túl hosszú lesz. Kimegy, a létező legijedtebb arccal elrebegi a neveket, nagyon helyes. Aztán mindenki túl rövid, Gerevich András például egy darab verset olvas, kb. három sor, szerintem Tata-negatív-rekord, alig hosszabb, mint az Oravecz-cel való beszélgetés. Király és Varró urak paródiái, nagy siker. Utána Zeke filmje Vilma néniről, ugyanolyan jól működik, mint a tegnapi Sas Tamás-Németh Gábor-darab, abszolút az emberi arc a legfilmszerűbb a Terminátor kettő mellett, szerintem mehetne úgy a televízió, hogy csupa beszélgető-műsor, köztük néha, szünetnek, lenyomnák a Terminátor kettőt, meg az AEK Athén-Ferencváros meccs, négy null, félidő három null, ismétlését. Némi mazohizmussal fűszerezett exhibíció. De hát nem, mert úgyis háttérbe szorul. Pedig olykor megjelenhetne a képernyőn Boros Péter, elmondani a véleményt. Zeke különben makacs térdsérülése óta ma focizott először, és például taccsot dobott, ezt most nem átvitt értelemben kell elgondolni, én meg hatalmas gólt fejeltem belőle. Szerintem, ha így folytatja a Gyula, akkor ő írja a másik Tata-naplót.
 

augusztus 27. csütörtök
 

"Ssssi... brrrum pa-pa-pa, bum... bumm"
Kassák Lajos: Éposz Wagner maszkjában

Hogy az exhibicionisták -trémek és mindenféle egzaltáltak kissé szoruljanak le Boros Péter szerint, az egyébként legitim vélemény. Ne essék félreértés, joga bármit mondani művészeti kérdésekről bárkinek. A magánvéleményét, magánemberként. Igen ám, de Boros ex-miniszterelnök, most is köztiszt- viselő-féleség, közügyek intézéséért kapja a fizetést, munkaide- jében közszolga, satöbbi, hát ne szólaljon meg. Abban a dologban, amihez semmi köze. És így tovább. Van hatalma, ahogy a főpincérnek, aki konyhai ügyekben dönt, és simán beleköp, ha akar, a levesedbe. Azt onnan sose szeded ki. Soha nem tudod meg. A hatalom viszont nem a Jóistentől való, én ruháztam rá (meg te is), elég pontos határai vannak. Kell hogy legyenek. Persze minden cseléd visszaél, lop és köpköd, úgysem úszod meg, és ha nem így van, akkor nem úszod meg, hogy ne gondolj ilyesmiket. Tűrsz és nyelsz, mert végül mégiscsak behozza azt a leveskét, ám ha előtted lop vagy köp, azért csak kirúgod, nem?

Na.

Reggel, nyári szalámi után Menyhért Anna krimizik, Farkas Zsolt pornózik, ezek a legszínvonalasabb előadások. Aztán Farkas Geszti Péterrel beszélget a reklámról, hát az olyan izé. Geszti- busz non est disputandum. Nem lehet könnyű neki lenni. Viszont kinek az? Nem lehetett könnyű a nyári szalámit se feltalálni, viszonylag amúgy nyilván tűrhető alapanyagokból, kellő tudás és kreativitás hozzáadásával ilyen vacakot előállítani. Erdély Gyuri, lehet, hogy szalámi-hatásra, ma is szétrúg az ebédlőben néhány tálcát, de kap Papp Tiboréktól öt rongyot, mire megnyugszik. Csak este üvölt még egy sort Cserna-Szabó- val, hogy, úgy- mond, üljön le a Cserna-Szabó, és ne mozduljon, mire a Cserna- Szabó leül és nem mozdul, nagyon rendbe’ van, így kell bánni az alig serdült ifjúsággal. Nem úgy, mint Szilasi László tanár úr, aki csak panaszkodni bír, hogy aszongya, képzeld el, mondja, ettől persze rögtön képzelődni kezdek, ez még megy nekem, képzeld, mondja a Szisi, ez a Cserna-Szabó azt javasolta, hogy fogjuk meg közösen Gács Anna mellét, én az egyiket, ő a másikat, vagy fordítva vagy össze-vissza, tetszés szerinti sorrendbe szortírozva. Nem csoda, hogy üvölt vele az Erdély.

Foci mint tegnap, a sokáig vezető kisebbséget a többség végül alaposan és igazságtalanul lenyomja, 0:3-ról 8:3. Mire a kisebbség némiképp hirtelen stratégiát vált, elvonulva a csirkecomb irányába, és ezt a többség is akceptálja. Tegnap, egyéb hőstettek mellett, fejeltem egy gólt, nem tudom, említettem-e. Zeke nem jött focizni, most már tuti, hogy ő írja a másik naplót. Annál is inkább így gondolom, mert megmondta Csontos Erika.

Este Garaczival beszélget Csuhai István. Elejéről lemaradok. Ugye van az a dilemma, hogy élet vagy irodalom, élmény vagy napló, ezt se fejtem ki. Szerintem egyébként direkt olyan hangon beszél a Pista, hogy ne lehessen hallani. Vagy lehessen, viszont akkor csakis arra koncentrálsz, hogy valamit halljál, mindegy, mit. Laci ugyanazt olvassa föl, amit néhány nappal ezelőtt Szovátán, hogy át tud-e csempészni (tudom, hogy nem ő, hanem a szöveg beszélője) egy bigmek nagyságú fűcsomót Berlinből, vagy nem. De igen. Másodszorra már nem izgulok annyira, hogy sikerüljön neki (tudom, nem a Garaczinak), mert úgyis sikerül, most mit izgassam magam. Inkább azért izgulok, hogy akkor már, ha egy mód van, ne sikerüljön. Hátha átírta kudarcra, de, sajna, nincs mód.

Majd pedig Mezey virágai, szép sorban. Csupa sárvári termál kristályok: konszolidáltak, Peer Térey. Kati, a maga alaposan kigyakorolt siratóasszony-hangfekvésében, mindenkiről elrebegi, hogy nyert oklevelet, és hogy több, illetve sok kötete van. Érdekes, Tóth Kriszta is hasonlóképp rebeg, vagy nem? A TéreyPeer két kezében egy-egy sörösüveg, a másik kettővel hadonászik, váltakozó hangon nyerít, grimaszokat vág, közben verseket olvas fel. Egyszóval, nem kegyelmez. Ez két szó volt (idézet Farkas Zsolttól). Poós Zoli igazodik, Kun és Vörös pedig, hogy hát ez van, most mit csináljunk, barátságosan elhatárolódnak. Aztán Kovács András Ferenc Jack Cool-verseit dalban elbeszéli Nagy Csongor, Fazakas Ernő, Márton Lóránd, marosvásárhelyi színészgyerekek, remekül. Elejéről lemaradok, mint, a fene egye meg, a Diákszigeten a Rammsteinről, mert a büdösszobában rendezik, és helyette inkább Jász Attilával és Mészáros Sanyival beszélgetünk a fociról. Meg még egy fiú, nem tudom a nevét [= Hites Sanyi - J. A. megj.], viszont rendbe lehet, ugyanis egyetért velem abban, hogy a brazilok azért vesztettek, mert nem vitték ki Juninhót. Meg a Romariót. Aztán mégis bemegyek a büdösbe, egy fokkal jobb a helyzet, mint amire számítottam, mert a sok ember miatt olyasmi újfajta bűz keletkezett, hogy nem érződik az eredeti bűz. A KAF-osoknak hatalmas sikerük van, na, majd veszek Berlinben egy Rammstein-CD-t, a vásárhelyieket pedig meghallgatom az Írók Házában, Magos György úgyis rögtön meghívta őket. Andris marhára boldog, jó nézni, egész’ meghízott.
 

augusztus 28. péntek
 

"Gyerekek, / Félidő: 0 : 0."
József Attila: Félidő: 0-0.

Délelőtt további flott lemondások, megbetegedett, úgy látszik, az egész Magyar Örökség minisztérium is, úgyhogy csupán Magyar Bálint exminiszter egyik legkorrektebb nyakkendőjének figyelhettük meg azon csekélyebb hányadát, amely kilátszik a mellény alól. Ebéd előtt Garaczi, mindössze 2 ponttal, átmenetileg és véletlenül átcsúszott abból a paradigmából, hogy én vagyok a jobb és én győzök, abba, hogy én vagyok a jobb, de ő győz. Szar egy ebéd, nincs neki íze. Zamata se. Hihetetlen konyhásnénik. Erről jut eszembe, hogy azt is undorítónak találom, hogy Boros Pétert puszta ellenszenvből egyesek le-főpincérezik. Nem az. Hanem a szakmája szerint politikus, a polisz ügyeinek intézője, csak így esik megítélés alá. Ahhoz, hogy kompetenciája határaira figyelmeztetni lehessen, a magunk kompetenciánk határaira is figyelnünk kell akkor, ha más embereket megítélünk. És így tovább.

A JAK-közgyűlésen tagfelvétel, Ficsku Pali szerint legyen az, hogy valakit direkt nem veszünk fel, ő speciel pont ezért utazott ide Miskolcról, nem-fölvenni. Szerencsére a határon túli tiszteletbeliek ezután már rendes tagok lesznek, nem kell őket tovább tisztelni, csak minket, öregeket kell, ezt helyeselni tudom. Több tiszteletet. Aztán nőkérdés van, Harangi Andrea némileg Mezey Katalin-, Tóth Kriszta- és Kovács Esztisen rebegő han- gon elővezeti, miszerint a nőket elnyomják a férfiak. Elnyomjuk az Andreát. Hát, igen és nem, most nemigen fejteném ki, mindenesetre ez az - úgy látszik, némiképp általánosnak mondható - nőhang-képzés arra enged utalni, hogy satöbbi. Például a német csajok csöppet sem rebegnek.

A foci abban az értelemben megnyugtatóan végződik, hogy végre győz a kisebbség, abban az értelemben viszont nem, hogy kikapunk. Ráadásul Farkas Zsolt csúnyán ráesett a karjára. Pedig többek között rúgtam egy akkora gólt ballal, mint ide Marosludas. Vacsora szuperszar, oldalast elrontani súlyos, ámde, ezek szerint, megoldható feladat. Kezd különben a naplóírás a körmömre égni, Spiró Gyurira némileg késve ülök be. Nem kis hübrisszel bír a csávó, olyan, mint Marno Jancsi, csak jóval gőgösebb és sértődöttebb, ami, ezt könnyű belátni, komoly teljesítmény. Mindenkit leküld, irtó igazságtalan, viszont okos és szórakoztató, tehát igaza van. Egy faszi, tábor bolondja, senki se tudja, kicsoda, beleköt, az ilyesmit rosszul tűröm, szólok is neki, hogy ha nem állítja le magát, a nyakkendőjénél fogva kiviszem a teremből. Közben persze tudom, mindenhol akadnak ilyenek, hogy bolond a szerencsétlen, nemigen értek egyet magammal, mégis felmegy az adrenalin, vagy mi szokott ilyenkor felmenni. Szóval vannak velem vitáim, az tény, nem felhőtlen a kapcsolat.

Aztán Zilahy mutatja be a Link Budapestet, az elejéről tiszta véletlenül lemaradok, állítólag rám linkelnek, és kiröhögnek a hátam mögött. Ez nem szép dolog, mondtam, hogy több tiszteletet, mert még odacsapok egyet. Hazai felolvas valamit, szerinte egy amerikai írta, szerintem hazai termék. Aztán régesrégi Tata-videókat bámulunk, elég hihetetlen, ott ülök nyolc éve ugyanazon a széken, rémes, ráadásul magyarázok, persze további tiszteletlenkedő megjegyzések, egyedül Gács Anna mond valami olyasmit, hogy még most is ilyen szép vagyok, sőt, igaz azonban, hogy a Csuhai Pistára is azt mondja.
 

augusztus 29. szombat
 

"nagy fekete szemű (nekem is ilyen szemem van /
és még sok más állatot ismerek ugyanilyen szemekkel)"
                                  Déry Tibor: Az ökör és a szent

Ötig fent voltam, így aztán Beke László előadása némiképp széttartónak bizonyult, Nam Dzsunk Paik koreai-magyar közös határa, Erdős Pál selyem alsógatyái, tizenöt verseci parasztnéni valamint Tamás Gáspár Miklós kergették benne egymást. A végén a tegnapi jóember meg Erdély Gyuri egymásra találtak, komoly kiabálás, mindenki diszkréten kisomfordál. "És még sok más állatot ismerek". Aztán Bojár Iván házakat diavetít. Ennyi balkon, mondja az egyik képnél Erdély. Ennyi balkon, válaszol az Iván, mert ez itt egy neuro-pszichiátriai intézet. Így megy ez Tatán.

Különben csomóan közlik velem, hogy én írom a Tata-naplót. Ilyenkor helyeslek vagy tiltakozom, honnan tudod és ugyan már. Bukta ebédre. Bukta mellett Varró Dani és Eörsi Sári közlik, tuti, hogy én írom, rám szavaztak, de a másik az Jánossy, mert nem iszik és beül. Hát, ebből nem lesz ingyen táborozás. Megnézem Kovács Andris költő-szemináriumát, a kollegák épp szonettet írnak, nem állok be. Zsolt karját Tatabányán begipszelték, 3 körül elhozom, alaposan megviseli a dolog. Én meg marhára álmos vagyok, focizni is kéne, naplózni is, jó volna, ha esni kezdene, és valahogy kiderülne, hogy mégse én írom a naplót. Nem esik és nem derül ki, focizok egy nagyon jót. Ferencz Győző egyébként végig úgy időzíti a műfordítás-szemináriumait, hogy belelógjanak a focikezdésbe, legyen min háborognia. Egy-két savanyújóska meg két-három piás, egyéb konfliktus nem látszik lenni. A konfliktusok amúgy is ködbe vesznek, csak - lásd a videókat - a szép marad meg, csúfságokból lesznek a legvidámabb anekdoták. Például az, amikor az egykori híres, nyolc óra hosszan tartó Kalmár Melinda-Nádas Péter-beszélgetés közepén egy debreceni gyerek belerókázott az áhítatba, mire Nádas: vigyék ki a beteget, Keresztury pedig: mi az, haver, lenyeltél egy borízű almát, és nem bírsz magaddal?

Az utolsó meccsen aztán győzedelmeskedik az igazságtalanság, megverjük a kisebbséget, magyar ver magyart, turáni átok, ezzel néhány évvel megint rendesen visszavetettük a revízió lehetőségét. Azért, mert a’ izé, az Ágoston állandóan be akarta bikázni a labdát, én meg véletlenül rúgtam egy irdatlan gólt, tényleg tök véletlen, pont az utolsót, pedig nem is így akartam, csak a Zilahy akarta annyira, felelőtlen gyerek. Mindez ráadásul betonon, mindenem fáj, plusz rántott hús radírból. Még az történt, hogy fölolvastuk a naplókat, volt paródia-verseny, eléggé elsöprően nyert Király Levente, a Dresch-kvartett hangversenyzett, tánc is volt, meg a Magyar Hírlapos Bihari László éjjel fél kettőkor az orrom alá nyomott egy mikrofont interjú céljából. Amiből lett kis kellemetlen purparlé, lásd Magy. Hírl. 98. szeptember 4., szeptember 8. Aztán Ferencz Győző némiképp apokaliptikus víziója az ÉS-ben, azzal nagyon nem értettem egyet. No, hát így ment a dolog: szépen és csúnyán. Tiszta exhibíció az egész, vidám, szomorkás, hideg és meleg, fel s alá, té és tova. Aztán persze, tudjuk jól, úgyis letűnik. Csak még azért ne olyan hamar.