1997. augusztus 19., kedd. Naplóm a mai napon, mintegy varázsütésre, átalakul Tatanaplóvá. A privát feljegyzéseket nyilvánosaknak szántak váltják fel. Mostantól mérlegelnem kell majd szavaim súlyát és mondataim gesztusértékét; meg kell fontolnom, mit mennyire veszek komolyan, sőt meg kell fontolnom azt is, hogy megfontolnivalóimból mikor mennyit árulok el.
     Egyelőre még a Ráth György utcában ülök, de bizonyos mértékig már itt is Tata van. Forgách András mondja a telefonba, hogy Szijj Feri kihagyta a most megjelent O...márki- né-fordításából, annak is a harmadik mondatából a gyermek- nevelést (merthogy Forgách is lefordította az O...márkinét, az ő szövegét viszem Tatára, ő felajánlja, hogy ideadja nekem Szijj szövegét, de az önfeláldozásnak ezzel a fokával már képtelen volnék szembesülni). Simon Balázs és Zilahy Péter, noha túl sok közös vonásuk nincs, abban mégis megegyeznek, hogy egyikük sem megy Tatára, s mindketten kedvelik a Bambi presszót. Jánossy Lajosról csak ez utóbbi mondható el. Meg az, hogy van rajta valami feltűnő. Ja igen, feltűnően ép az álla. Ez nem marad- hat így.
     Első megfontolnivaló: beletartozik-e a Tatanaplóba a párizsi Magyar Intézetet igazgató Kovács András Bálint autópályán elhangzó története arról a rendőrről, aki szabálytalanul parkoló feleségétől megkérdezte a Moszkva téren (Buńuelbe ojtott posztszocreál!), hogy vannak-e Párizsban fűzőkészítő szalonok, s tudna-e szerezni számára egy különösen szoros női fűzőt, és azzal a felkiáltással, hogy: "Majd még úgyis megtalálom magát!", és: "De ugye nem fogunk visszaélni a rendőr jóságával?!", elengedte bírságolás nélkül -?
     Második megfontolnivaló: hány képzavar fér egy flekknyi Tatanaplóba? A megérkezés vajon György Péter vagy a vacsorát megtestesítő rántott hús karjaiba torkollott-e? György Péter, a médiumcápa, egyetlen harapással elragadja mellőlem Lilikét (Márton Lili), s otthagy engem szálegyedül Neményi Mari kritikai attitűdjével. Mire azonban kiderülne, hogy nem vagyok méltó préda, György Péter, a nagy gonosz varázsló már, hipp-hopp, fönt ül az emelvényen, s Babarczy Eszternek, a jó tündérnek igyekszik fölébe kerekedni. Ám Esztert nem kell félteni: ott van mellette Szijj Peti, a JAK-óvoda legkiválóbb versmondója, s valahányszor támadásba lendülnek György Péter orwell-matáviánus technokrata víziói, ő egy-egy mondókával megtámogatja Eszter érveit, amelyek nagyrészt az institu- cionalista kultúrafelfogás ellen irányulnak. Jön Garaczi. Közös titkaink vannak Berlinből, csak az a kérdés, hogy mi a titok és mi a közös. Jön Kemény István; még be sem lépett, egy csontvelőig ható pillantással máris észleli, hogy én írom a Tatanaplót. Ám úriember, egyelőre nem szól egy szót sem.
     György Péter: "Az a baj az avantgárddal, hogy impotens, de az impotencia nem baj, az egy természetes állapot"; ezt az értelmiség szerepvállalása kapcsán van szerencsénk hallani. Leghátul Fruzsina keservesen nyüszíteni kezd. Teheti, mivelhogy uszkár, és kicsi, és fekete, és Nagy Gabi tulajdona. Meg hogy a jó könyv, az erkölcsileg is nemesít, és hogy ő, Gy. P. nem látja a kultúra folyamatos gazdagodását, amit a 18. században még látott, és hogy - a morális önigazolás átcsúszik expanzív kárörömbe - húsz év múlva a kultúrának már a romjait is a föld alól kell kikaparni. Oldalvágások a Hit Gyülekezete (Fruzsina visít) és a kortárs képzőművészet felé. Na, de most jön Csordás Gábor: hogy a regénybeli mondatok mennyivel variábilisabbak az elektronikus keresőjátékoknál. Gy. P. egy kis nintendózás után bebújik az indián potlachok ellopott maszkjai mögé. Mer’ kultúrelit is elkobozná a tömegkultúrát a szegény kis tömegtől. Mire Takáts Jóska is beszállna, Károlyi Csaba időt mutat, és filmnézésbe kanalizál. (Fruzsina helyén mogyorószínű kan kutya.)
     Az este hátralevő részében Enyedi Ildikó a jó tündér. Filmjei nem hosszúak, a videokivetítés montírozása annál hosszabb, műszaki problémák: pl. szög és kalapács. Csontos Erika fájlalja, hogy nem hozott hazulról. A Juli és Tamás (oktatófilm a bénázás módszertanáról) most készült el; itt látja, illetve itt nem látja először közönség. A sötétben időnként felcsendül Ildikó hangja: "Most elmosolyodik", vagy: "Most esik a hó", vagy: "A fiú az óvodásokat követi a hídon, és egy autóbusz közeledik", meg ilyesmik. A Téli hadjáratban meglékelik a földgömböt, egy lékelés, egy mese, a mesék végén függöny, a függönyön szív alakú, vörös fényfolt. (Közbevetés: a KÖJÁL bezáratta a büfét, mert kilóg a falból egy villanyvezeték. Mosatlan villanyvezetéket nem szopogatunk. A polcok üresek, de a hűtőszekrényben ott bujkál az unikum és a vodka mellett az estét meghatározó vilmoskörte is.) A vilmoskörte jótékony ösztökélésére belebocsátkozom néhány jelenet alaposabb értelmezésébe, és - esküszöm! - már rég abbahagytam, de Závada és Parti Nagy nem bírják leállítani magukat. Ildikó mintha meg is bánta volna, hogy ilyen jó filmeket forgatott. Fiatal hölgy az ajtóban: hogy őneki lelkileg igenis fontos volt a film végén a bányarobbanás (Parti Nagy, dramaturgiai szempontból, kibírta volna nélküle), és hogy ő a jó művektől meztelennek érzi magát. Öltözékéből ítélve, tényleg elég jó filmeket láthatott.
     Ezúton értesítem a világ közvéleményét, hogy a nyelvnek igenis van természete.

Augusztus 20., szerda. Szent István tiszteletére internetes délelőtt. Farkas Zsolt moderál, mint az őszi légy; a többiek, mint a pinty. Csordás rámutat, hogy a szöveghordozó virtualizálódik, a szövegek elszaporodnak, a szabadság fantomjai burjánzanak, viszont maga a szabadság kiveszőben, az őt konstituáló értékek eltűnőfélben vagy elfedve a zanzásodástól. Andrassew optimista: már nyolcvan olvasót szerzett a hálózaton keresztül, sőt, némely olvasók át is írják az elbeszéléseit. És milyen pompás, ha egy norvég orvos öt perc alatt megkérdezheti manilai kollégáját, hogy használ-e rák ellen a kézrátétel.
     Megkapom a fordítói szemináriumra érkezett szövegeket, szám szerint kettőt, létrehozóik azonban nem kerülnek elő. (Talán ők is azt hiszik, hogy interneten bonyolódik a szeminá- rium?)
     Megérkezik Mészáros Sanyi a világ végéről, álltában elalszik (ez nála merőben új!), még a Népszabadság tőzsderovata sem tud lelket verni belé. Éjjeli őrjárat; részemről nappali őrjárat a tóparton. Egyesek haláltmegvető bátorsággal fürdenek, nyilván a kolozsvári Láthatatlan Kollégium hallgatónői, kivéve Zudor Imolát, aki szalmakalappal és egyéb erdélyi furfangokkal izgatja a jelenlevő magyarországi fantáziákat. Erős halszag: Csuhai meséli, hogy sétahajózás közben felugrott a tóból egy nagy hal, egyenesen az egyik sétahajózó hölgynek a keblére, a halat a kormányos eldugja, a hölgy kificamítja a bokáját. Közben van egy igazi bokaficam (Felméri Juditot riasztják, merthogy ő orvos, ráadásul az árva gyerekekhez is ért), a halszag is magyarázatot nyer: a történet elemei megvannak, csak a helyükre kell tenni őket, mint magát a bokát.
     Heinrich von Kleist, mint a JAK tiszteletbeli tagja. Mondatai cincálásában részt vesz Szöul csillaga (magyar nevet is kapott: Aranka; koreai nevére nem emlékszem). Kleist fél kézzel berángatja hőseit a cselekménybe, másik kezével kitaszigálja őket a mondatokból. Király Edit szerint ez már nem is szintaktika, hanem színház, sőt cirkusz.
     Kukorelly elmeséli Nagyváradon tett látogatását Kőrösi P. Jóskánál. Egyik reggel csöngettek, KPJ kiment ajtót nyitni, nem jött vissza, elvitte a cica. Állítólag csak egy cica volt, de az fél kézzel vitte KPJ-t, sőt közben vezetett is, méghozzá a Bors nevű falu felé, ahol aztán KPJ-t fél kézzel áttette a határon. Bandi nem volt rajta a listán, ott maradt az üres lakásban anno 1987, ott lett felejtve. Azóta már hazajött. Most azt nézi, hogy nézem a futballt, gyanakszik. Amikor egy labdát visszagurítok, egyből rájön, hogy én írom a Tatanaplót. Egymás után zúgnak be a gólok a bal oldali kapuba, de sajnos rögtön elfelejtem, hogy ki lőtte őket. Azt hiszem, hogy az összeset [öncenzúra]*, de nem merek megesküdni rá.
     Vacsora után tűzijáték a tó fölött, és Honfoglalás a tévében. Franco Nero, fején a magyar szűcsipar cukrászati remekmű- vével, úgy tesz, mintha II. Berengár lombard királyt alakítaná, amint éppen ősmagyar álruhában próbál átszökni a bizánci frontvonalon, és azért nem tudja az ijedtség egyezményes jelét mutatni, mert székrekedése van. Talán erre utal Sinkovits Imre, amikor a Marton Endrétől tanult mély meggyőződéssel dörmögi álszakállába: "Soha ne fordíts hátat az ellenségnek!" És még csak az elején járunk a vizuális gyönyöröknek! Illés Lajos forradalmi esztrádműsoráról lemaradok, a legemlékezetesebb hülyeségeket kiskanállal próbálom összeszedni; viszont a nagyteremben diavetítés kellős közepébe csöppenek. Hol tengervíz által egybekoptatott szappanobjekteket látok, hol meg egy cipőtalpak által koptatott linóleumot, végül egy lambériás falszakaszt, amelyre az a zakó van ráakasztva, amelyben a művész 12000-szer sétált el a lambéria előtt, minek folytán azon jól észlelhető kopáscsík jött létre. Magnókazettát is látok, rá van írva: "A lambériakoptatás hangja", persze csak szerény 60 perces válogatás.
     Egy másik, nem annyira 60 perces és nem annyira szerény válogatás a kortárs amatőrfilmekből ad ízelítőt; elszánt érdek- lődők, láthatják, hogyan kell október felé reklámszatyorba gyűjteni az összegömbölyödött sündisznókat, és hogyan készül az őszi sündisznópörkölt. (Vigyázat: nyúzás közben sercegnek a tüskék!) A riportalany azt mondja, hogy a sündisznópörkölt jobb, mint a kutyahús. Tucatszám fúródnak a tüskék a kérge- sedő szociális érzékenységbe. Vagy csak a gyomor kezd háborogni, éjfél után egy órával?

Augusztus 21., csütörtök. Pályázat RAP-versekre, értékes nyeremények. Kérdésem: "Hogyan kell egy RAP-versnek kinéznie?" Nagy Ágnes dramaturg: "Bevallom, túl sokat én sem írtam, de hagyományos rímelésű, a RAP-ből ismert zakatolású dolog lehet. A Térey már írt egy csomót, őt kell infóért sarokba szorítani." (Hogyisne! Különben sincs még itt a Térey.) Kérdésem: "Hogy kell zakatolni?" Válasz: "Túltengett a koleszterin: Végigment a kolesz Terin." Macsó kecskerím?
     Csuday Csaba sótlanítja a mai latin-amerikai prózát. Vargas Llosa árnyéka önmagának, García Márquez jó, jó, de már nem annyira. (Sípol a mikrofon.) Bezzeg a spanyolországiak! Na ők aztán! Elmeséli néhány regény tartalmát, sőt egy novellinót is felolvas, amelyben rá lehet ismerni egy agyas magyar publicista 1962-ben írt, a fogyasztói társadalmat leleplező fantasztikus regényének alapötletére, lehántva róla az influenzajárványt. Gyimesi Timea a kortárs francia próza ürügyén laboratóriumi körülményeket teremt: "A kronológia, az egy nagyon veszélyes dolog. Nem is kell mondanom, hogy miért." Pittoreszk táblázatot akaszt egy kétágú létrára, nyilakkal, évszámokkal, grafikonokkal; az elkötelezett irodalom és az újregény belvillongásait beiszapolja a regény mint generálszósz. Értesülünk róla, hogy Franciaor- szágban évente 6-7000 új regény jelenik meg, ebből 4500 első kötet. Ott aztán dúskálhatna a Bródy Alapítvány kuratóriuma!
     Befut Kulcsár Szabó Zoltán; lendületből bedob három német posztmodern történelmi regényt. A történelem az ismeretkritikai bizonytalanság és a narrációs ármányok álcája csupán; Ransmayr újraírja Ovidiust, és hatalmas hullámokat csobbant a klasszika- filológia poshadt állóvizében.
     Láng Zsolt azt tanítja írószemináriumán, hogy naponta legalább tíz oldalt kell írni, szerencsésebb napokon tizenötöt, lehetőleg fákról, valóságosakról, fiktívekről és imagináriusakról, jókról és gonoszakról; és ha kétely merül fel, akkor ki kell húzni. Nem a kételyt, nem is a fát, hanem a szöveget. Most éppen egy negatív fáról szóló leírást kell rögtönözni. Egy hang: "Számomra egy fa csak pozitív lehet. Ha akasztófa, akkor is." Láng Zsolt türelmes és pedagogikus: próbálja kiiktatni a leírásból a narra- tívumot. Máma már nem hasad tovább.
     Futball: megint nézem, és megint nem jegyzem meg, hogy ki lőtte a gólokat. Azt igen, hogy ki ereszti be őket. Most egyet éppen Szilasi (előtte egy csomót kivédett). Aztán egyet Ágoston Zoli. (Ideadta a Wunschwitzról szóló kritikáját, holnap jelenik meg. Minden megnevezés a világ teljes történetének elmondását kívánja meg; kérdés azonban, hogy: ekkor hol végződik az egyik történet, és hol kezdődik a másik? - Azt hiszem, hogy ő a másik Tatanaplóíró. Ha mégsem, akkor csakis a Gács Anna lehet. Úgy kommentálja az apróbb-nagyobb eseményeket és azok szerep- lőit, mint akinek titka van, és azt fölényes biztonsággal őrzi.) Ma du. végképp lelepleződött olcsó inkognitóm. Kukorelly a szemembe mondta, hogy én írom a Tatanaplót. Elvállaltam, így próbáltam elterelni a gyanút; (mint amikor valaki úgy hárítja az ágyúgolyót, hogy ráfekszik az ágyúcsőre). Bandi azt is kitalálta, hogy a másik naplóíró Lilike, sőt egy olyan feltevés is kóválygott a levegőben, hogy a két kislány, Lilike és Csordás Kata az ügyeletes Tatanaplóírók; erre azonban hivatalos tipp mégsem fut be.
     Szemrevaló csillaga van a büfének, ökonomikus ruházatban domborít. Szerintem 16 éves, Keresztury szerint többecske, Bihari László hírlapíró szerint egyáltalán nem naiv. Szemző Tibor megdicséri: "Gratulálok, kisasszony!" (ehhez persze látni kell Szemzőt, rövid ujjú fehér ingben, fekete mellénykében, kopaszon), - "Mihez?" - "Saját magához!" (Utóbb sajnos kiderül róla, hogy súlyemelő bajnok, ráadásul még Olimpiának is hívják.)
     Symposion-felolvasás: Szerbhorváth György egyes szám első személyben közrebocsát egy zaftos vajdasági magyar megerőszakolási jelenetet, mármint hogy az elbeszélő barátja fél óra alatt sem tud beleélvezni a pincérnőbe, ami azért baj, mert záróra, és megy az utolsó busz, és addig még a Judit vőlegényét meg annak három barátját is le kell lőni, és ráadásul az életben maradt szereplők otthon felejtették a buszbérletet. Ex-Sympo- sion, ólomkatona-szám, Bozsik Péter lobogtatja, Symposion (nem-ex): Süsü, a sátán (publicisztika), írta Kékharisnya Pipi. Megtudjuk, hogy Czakó Gábor nemzetépítő könyvei 35 dinárba kerülnek (minden könyv megannyi tégla), sőt egy komplett nemzetnevelői program is körvonalazódik, őskeresztény alapon. Ez a Pipi meg azt akarja, hogy csak bennünket neveljen és építsen a Czakó. Hát nem is értem.
     A Szemző-koncert: hipnotikus. A vele folytatott beszélgetés: még hipnotikusabb. Szemem és szavam fennakad.

Augusztus 22., péntek. Kovács András Ferenc, vagyis KAF: az erdélyi színházigazgatás nehézségeiről. Rászakadt a marosvásárhelyi színház, mármint annak összes gondja, sőt még egy magnókazetta dalszövegeit is le kell fordítania Ficskunak; ha jól látom, a Hupikék törpikék románul. Még szerencse, hogy Julika tesz valamit a jó kiejtés terjedése végett; bár egy pillanatig ez is kétségessé vált, amikor egyik csomagját, benne a beszédművelő kézikönyvekkel és a papucsával, elvesztette a buszon. De aztán az meglett. Netán elveszett rendezőket is lehet találni a tatai buszállomás megőrzőjében?
     De.: mirejózás. Angyalosi a dekonstrukció mirejóját fejti ki. "Derrida nem akarta, hogy módszertan legyen a dekonstruk- cióból, mégis az lett belőle: ilyen az élet, Babócsai néni." A fiatal Marxnak, amikor Engels rátekeredett és Jenny von Westfalen beleharapott a bokájába, eszébe jutott, hogy az ember egy vedlő kígyó, és addig vedlik, amíg elő nem bukkan igazi álarca. Megérkezett Zeke Gyula, az utolsó pestbudai gavallér, földig érő, suhogó, fekete kabátba és legendák sűrű fátylaiba burkolózva. A legendák szerint érkezésekor elővett a zsebéből egy hegyikris- tályból metszett, lapos palackot, benne a kötetéből ismert rumpuncival, másik zsebéből hat darab selyempapírba csavart pálinkáspoharat; ezt szopjátok be, sápadt arcú testvéreim, ne az ifjú Marx vedlési elméletét! Aki Marxot nem veszi be - így Angyalosi -, az dekonstruálja. És aki a dekonstrukciót nem veszi be? (Bár ez inkább az antikváriusok gondja legyen.)
     Babarczy Eszter: a kultúrázás kezelni tudja a kulturális relativizmust, és rákérdez a magaskultúrát életben tartó gyakor- latokra, egyébként mezőgazdasági eredetű fogalom. Szijj Peti valami szögletes tárgyat rágcsál, aztán szerepelni kezd (indoko- latlanul, mert Eszter most ellenfelek híják küzd az anyaggal), mire Szijj Feri, mint egy gondos színházi ügyelő, felkapja és kiviszi. Két kicsi gettó van a mai magyar kulturális elitben: a kortárs képzőművészet kifelé nyit, a kommunikációt hangsú- lyozza (egybekoptatott szappantárgyak), az irodalom az endogén fejlődést részesíti előnyben (a nyelvújítástól az internet-regény angol szinopszisáig). Aziránti kíváncsiságomat, hogy mire jó az elmélet, Odorics nem csillapíthatta, mert közben én magya- ráztam Benedek Szabolcsnak, hogy mire jók a mellékszereplők, mondjuk egy készülő regényben.
     Du. JAK-közgyűlés, kiszűrődő tapsok, megvan az új elnök (véletlenül épp ma jelent meg egy emlékezetreméltó cikke az És-ben). Felszáll a füst, persze nem fehér, hanem szürkéskék. Állítólag egy kétlyukú pad installációjára is sor kerül majd, alkalmassági vizsgálat végett.
     Láng Zsolt írószemináriumán házi feladatként készült dialógusok olvasódnak fel. "Friss a kenyér?" - "Most sütik." Két neandervölgyi csontváz beszélget a múzeumban. Veréb kérdez magyarul, fecske válaszol franciául, méghozzá a tenger habjai fölött másfél arasznyival. Kiderül, hogy nyugodt dialógus nincs, ha nyugodt a dialógus, akkor nem érdekes. Zsolt komótosan, türelmesen magyaráz. Az a benyomásom, hogy minél inkább belemegy a részletekbe, annál kevésbé szeretné, ha szót fogadnának neki. Az irodalmi dialógus, ellentétben a színházi párbeszéddel, nem érzéki jellegű és nincs dramaturgiai tétje. Ott ül szöuli Aranyos és nem érti; viszont épp ezért ő az, akinek mindent jó alaposan meg lehet magyarázni. Mosolygós koreai barbibabák egy füzet fedőlapján.
     Este Nádasdy. Sármőr, mint mindig, de a sanzonok ezúttal, zongora híján, zárójelbe kerülnek. Hamvai Kornél a másságról faggatja. Lehet az ember néger, zsidó, cigány, buzi, erdélyi magyar vagy mozgássérült (a kolozsvári Láthatatlan Kollégium felszisszen: hát már a kisebbség is másság?!); mindezt el lehet titkolni a költészetben, csak nem érdemes. No azért női tárgyú erotikus verseket is hallunk, még a hetvenes évekből, mai füllel hallva is merészeket. "Vers: vers, szerelem: szerelem." Pipiskedő budoárlíra? Óh, de hát elvétve hazafias költemények, Hegyeshalom, sőt istenes versek is. Irodalmat tanítani és ugyanakkor művelni az irodalmat? Ez annyi, mint amikor valaki egyszerre Don Juan és nőgyógyász. (De hát ezt is hányan csinálják! És jól.)
     Végül: Bárka-est a klubban. A levegő hőmérséklete 45 fok, páratartalma 95 % lehet; a beszélgetés viszont langyos és száraz. Bérczes László és Csányi János, valamint a három kiváló színpadi szerző: Tasnádi István, Szilágyi Andor és Kárpáti Péter látványosan bizonyították, hogy lehetnek egy társulatnak olyan titkai, amelyekbe kívülállókat be lehet ugyan avatni, csak épp nem érdemes. Pláne, ha nem is artikulálhatók. Ami artikulálható: Ficsku mártíriuma. Meg szegény Ágoston Zolié. Még meg se választották, máris rendőrt kéne hívnia. Ficsku, meg nem erő- sített híresztelések szerint, ödipális jellegű perverzitásra bíztatta (rímelve!) a derridai cigányokat, mire azok dekonstruálták a Videodisznó szerzőjét (Nem vérzett!), aki állítólag nagyobb társaságban indult a kaland elváráshorizontjai felé, de mire körülnézett, egyedül találta magát.
     Sörösüvegek törnek, Nagy Atilla Kristóf zrínyikirohanása a tóvárosi éjszakába, sehol senki; no de ki táncol olyan viharosan háromszáz méterrel lejjebb, a Hordó büfé porondján? Csak nem Ficsku, hogy így tegyen tanúbizonyságot elpusztíthatatlan életenergiáiról? Ő is, de mindenekelőtt Odorics; fellépése Kuroszava A testőr című filmjének mozgalmasabb jeleneteit idézi.
     A mai napra meg van mentve a férfibecsület. Annál inkább, mert már fél kettő van. Ez már a holnap.

Augusztus 23., szombat. A Tatanapló, amint utoléri önmagát. A Tatanapló, az önnön farkába harapó kígyó. Az események leírása egyre közelebb kerül magukhoz az eseményekhez. (Kissé kialvatlannak érzem magamat. Pedig most még egy nagy falat következik:)
     Médiumdélelőtt. A rádió és a televízió mint egy-egy örvény, amelyekbe ha az irodalom belenéz, azok rá visszanéznek. Mészáros Sanyi (kialudta magát: hallom ám, hogy a Mészáros- család mind a négy tagja külön tippelt a naplóírók személyére, és egyikük eltalálta a teljes igazságot, amelyet én még nem ismerek) moderál. Céltudatosan, erélyesen: pénzről pedig szó ne essék! Kőrösi Zoltán, Békés Pál, Nagy Atilla Kristóf, Németh Gábor: egyiküknek sincs oka lelkifurdalásra, csak a kognitív disszo- nancia redukciójának savas pezsgése hallatszik. Az az igazság, hogy túl sok konstruktív megjegyzésem nincs az irodalom és a médiumok viszonyának kérdésköréhez. Talán annyi, hogy a TV teljesen reménytelen ügy, a rádió még nem. Meg annyi, hogy a szinkrónia szemszögéből nincs is irodalom, csak írók és művek vannak, ezért "az irodalom" ha akarna, sem tudna belopakodni a szórakoztató műsorokba. A pódiumra nézve, a petyhüdt szomorúság légrétegein át, azt gondolom, érezni kell, hol húzódik az írók (főleg pedig a művek) képviselete és a bedaráltság állapota közti határ. Semmi baj: az impotencia (=hatalom- nélküliség) éppoly természetes állapot, mint a másság. Erről mintha már lett volna szó.
     Békés Pali azt mondja, hogy nem lehet egyszerre vágyakozni a TV-ben való szereplésre, és gyűlölni a TV-t. No de már miért ne lehetne? Csak úgy simán, gyűlölet nélkül vágyakozni? Nem a paternalisták utópiája ez? (Nyárvégi napsütés; de már közeled- nek Győr felől az esőfelhők.)
     A mirejó-délelőtt folytatása: mire jó a marinénizés? Mari néninek három lába van vagy négy? Egyáltalán: ki az a Mari néni? Az értetlenkedő tucatember mint metafora, vagy a hatalmi pozícióban levő, kultúraellenes értelmiségi a médiumban (mint mumus)? Eddig is kultúraellenes volt a TV, de legalább olyan gentleman volt képtelen az irodalmat (?) képviselni, mint Görgey Gábor; lesz ez még így sem. (Azaz már van.) Mari néni = csere- misz néni? Cseremisz nőknek szól a magyar tömegkommu- nikáció?
     Az Éneklő Borz megszüntetve megőrzi önmagát; kapok egy szerepet (narrátor) a búcsúesten elhangzó élő hangjátékban. Gyertyák is lesznek, de csak három, úgyhogy csak a nőknek jut majd belőlük; László Noéminek, Selyem Zsuzsának, Julikának. Próba közben figyelem, Visky hány rendezői fogást tanult el Tompától. Csak semmi faxni: egyetlen délután is meg lehet rendezni egy érvényes előadást: székelyes hanglejtések kirakása másfél oldalanként. Regionális-nekrofil nemzetgyalázás: Láng Zsolt erdélyi tárgyú kriptajátékáról filológiai eszközökkel be lehet bizonyítani, hogy 1.) kosbor és becsinált leves közvetlen hatására jött létre, 2.), hogy 1997. VIII. 17. utáni betoldások vannak benne, 3.), hogy ma délelőtt írta az egészet.
     Közben Győr felől megérkeztek az esőfelhők. Vége a nyárnak. A SOTE kékmezes gólyamedikái valami kannibáli rítust celebrálnak a cuppogó tócsák között, közben azt kiabálják: "Mutabor". (Azt még csak értem, hogy mi az a tábor, de azt már nem, hogy mi az a mú.)
     Fog esni megint? Már nem fog, már zuhog.
     Utóirat: számolom, hogy dél óta hányan mondják a szemem- be, hogy én írom a Tatanaplót. Most már Kemény is. Szóval sokan. Annyian, ahányan délelőtt marinéniztek. Minden marinénizés egy-egy olcsó titok leleplezése. Krasztevék Cica nevű kutyája késsel-villával eszik az étkezőben. Vasas-Ferenc- város félidőben 1 : 0, Bacskai Sándor mondja a góllövő nevét, de már elfelejtettem, meg hogy nem is lőtte, hanem fejelte.
     Nyolc óra lesz öt perc múlva: a Tatanapló befejezi önmagát. Kezdődik az Éneklő Borz. (Ami azt is jelenti, hogy befejeződik.) Pont. Punktum. Részemről a fáklyásmenet.
 

* A JAK 9. Irodalmi Tábora, Tata, 1997. augusztus 19-23.
** A kéziratban eredetileg Farkas Zsolt neve szerepelt, ám többek határozott tiltakozására (mondván, hogy ők lőtték az összes gólt) feltételezésem lábjegyzetbe kényszerült.
***A kéziratban eredetileg Farkas Zsolt neve szerepelt, ám többek határozott tiltakozására (mondván, hogy ők lőtték az összes gólt) feltételezésem lábjegyzetbe kényszerült.