2.1 A közvélemény nyomása

A Tiszatáj régi szerkesztőségével történt jogtalanság nem merült feledésbe, sőt a rendszerváltozás előkészítésének időszakában újra és újra napirendre került. Ablonczy László a Jurta Színházban 1988 májusában hivatkozott a túlkapásra a Magyar Demokrata Fórum második nagygyűlésén, amikor a magyarságnak a román politikai életben megjelenő képét elemezte:

A Tiszatáj másfél évtizedét gondoljuk csak át. Mindannyian tudjuk Ilia Mihály sorsát. Balogh Edgár cikkét a nyomdából egyenesen Budapestre, a Jászai Mari térre juttatták szolgálatos emberek. A méltatlanság nyomán Ilia Mihály távozott. A Tiszatáj következő főszerkesztőjét és munkatársait eltávolították, mert rendíthetetlenül Kelet-Közép-Európa és a magyarság ügyét szolgálták. Olykor tévedtek is. De hát ki nem téved; Aczél György és Kádár János is tévedett, nem egyszer. Úgy vélem: a Tiszatáj sorsa már a Lancranjan-ügy nyomán megpecsételődött. Vörös Lászlótól a helybeli hatalom már el is búcsúzott, de Illyés Gyula tekintélye akkor mégis megvédte a lapot és az ügyet. A hivatal kétszeresen is megsértődött, mert a központilag megrendelt, halogatott s nagynehezen kiizzadott választ, Száraz Györgyét a Tiszatáj véleménye megelőzte. A felsőbb döntést módosítani kellett. A szanálást így elhalasztották. Illyés halálára vártak. S hogy Nagy Gáspár verse mennyire ürügyül szolgált, adalékként annyit ehhez, hogy fél évvel korábban, 1985 decemberében a folyóirat hivatalos értékelésekor Rátki András, akkor az irodalom fő hivatalnoka, most a zeneéletet irányítja (de jó, hogy ily univerzális urak országlanak) elmarasztalta a lapot, egyebek között azért, mert az Advent a Hargitán című Sütő-drámát közölte. Tavasszal Annus Józseftől minden indoklás nélkül, tehát törvénytelenül, esedékes nyereségét megvonták. (Megjegyzem, az engedély nélkül szerkesztett lapok vezetőire se vetett ki a rendőrség oly mértékű büntetést.) S aztán következett ama bizonyos júniusi szám. Mindennapos vásárlóként tűnődöm: ha politikailag ily elítélendő volt Nagy Gáspár verse, ugyan az ország sok pontján júliusban is miért árulták? Ha annyira bőszítő politikai felhangja lett volna, azonnal begyűjtik és zúzdába küldik. Mint ahogy nem egyszer más kiadványokkal is megtörtént.²⁹

Szegeden és Csongrád megyében is hallatszott ellenzéki hang, a jogtalanság miatti méltatlankodás. Az MSZMP Csongrád megyei pártértekezletének megrendezésére 1988-ban megtörténtek az előkészületek, de a megyében sokasodó botrányok miatt a megyei pártbizottság úgy látta jónak, ha eláll a pártértekezlet megtartásától. Később az alulról jövő nyomás miatt mégiscsak kénytelen volt összehívni Csongrád megye pártszervezeteinek 400 küldöttét. Az értekezlet 1988. december 10-11-i ülése előtt a pártbizottságnak már súlyos főfájást okozott az a levél, amelyben a város és a megye (sőt azon túli) értelmiségének 54 képviselője a pártértekezlethez fordult a Tiszatáj szerkesztőinek ügyében:

Alulírottak azzal a javaslattal fordulunk a pártértekezlethez, hogy vizsgálja fölül a Tiszatáj folyóiratról 1986-ban hozott döntéseket, támogassa a Tiszatáj régi szer- kesztőinek rehabilitálását és a szerkesztésbe való visszahelyezését.
     Közismert, hogy a Tiszatáj korábbi szerkesztői ellen majd húsz évig a nacio- nalizmus vádjával megalapozatlan támadások folytak, és nem egy helyi, megyei határozatban ezt a vádat le is írták. Valójában a Tiszatáj a környező országok magyarságának s az ottani nem magyar irodalomnak egyaránt szószólója és fóruma volt, s ezzel éppenséggel internacionalista szerepet játszott: a népek közti barátságot szolgálta cseh, szlovák, román, szerb, finn, lengyel összeállításaival.
     Ismeretes, hogy 1986-ban egy mondvacsinált ürüggyel teljesen jogtalanul, az érvénybenlevő sajtótörvényeket is megszegve leváltották a Tiszatáj szerkesztőit. A szerkesztők által "elkövetett bűn", amint később kiderült, nem volt bűn, és az érte járó büntetés egész szellemi életünk igazságérzetét mélyen sértette; ám hiába volt minden tiltakozás. A szerkesztők megalázó leváltása megtörtént, s ennek nyomán fájó űr támadt a magyar szellemi életben. Az egyetemes magyarság elvesztette azt a fórumát, amelyben hazai és külföldi magyar egyszerre szólhatott; a régió és különösen a város elvesztett egy nagy kulturális rangú, eleven sugárzású orgánumot.
     A Tiszatáj szerepét egyetlen ma működő folyóirat sem képes betölteni, legkevésbé az írók által kiközösített, a korábbival csak névben azonos szegedi folyóirat!
     Az 1986 óta kibontakozott reformfolyamat, a nyíltság és megújítás szelleme egészen más megvilágításban láttatja a Tiszatáj-ügyet. Nem tagadható, hogy mind a hazai irodalmi, szellemi fejlődés, mind pedig a külföldi magyarság sorsában bekövetkezett változások a Tiszatáj törekvéseit igazolták. Nyilvánvaló, hogy a magyarság sorskérdéseit fölvállaló Tiszatájra a magyar szellemi életnek égetően nagy szüksége van napjainkban.
     Úgy véljük, hogy az a kultúrpolitikai intézkedés, amellyel a Tiszatáj szerkesztőit - Vörös Lászlót, Annus Józsefet, Olasz Sándort - leváltotta, a reform elleni támadás egyik látványos megjelenési formája volt, s így méltányos a kérésünk: a szerkesztőket rehabilitálni kell, vissza kell helyezni őket tisztségükbe, egyszersmind bírálatban kell részesülniük azoknak, akik ebben az ügyben rendkívüli negatív szerepet játszottak.
     Följegyzésünket a pártértekezlet, illetve az általa megválasztott új megyei pártvezetés elé terjesztjük, és kérjük: támogassák, továbbá az országos fórumokon is ismertessék a benne foglaltakat.
     1988. október 6.

     Az aláírók
     Grezsa Ferenc (tanszékvezető egyetemi tanár, főszerkesztő, Hódmezővásárhely); Ötvös Péter (egyetemi docens, Szeged); Simai Mihály (író, szerkesztő, Szeged); Baka István (író, szerkesztő, Szeged); Ilia Mihály (egyetemi docens, az írószövetség elnökségének tagja, Szeged); Raffay Ernő (egyetemi adjunktus, Szeged); Csala Károly (grafikusművész, Szeged); Tildy Katalin (grafikusművész, Szeged); Széles Klára (irodalomtörténész, Budapest); Zenai Mária (egyetemi adjunktus, Szeged); Cserjés Katalin (egyetemi adjunktus, Hódmezővásárhely); Dombi József (tudományos munkatárs, MA, Szeged); Árpád Károly (gimnáziumi tanár, Szeged); Fejér Csaba (festőművész, Hódmezővásárhely); Szoboszlay Zsolt (a Juss felelős szerkesztője, Hódmezővásárhely); Földesi Ferenc (gimnáziumi igazgató, Hódmezővásárhely); Baricz Zsolt (gimnáziumi tanár, Szeged); Cseuz Imre (főorvos, Hódmezővásárhely); Vas István (főorvos, Hódmezővásárhely); Fodor József (festőművész, Hódmezővásárhely); Kovács Imre (főiskolai tanársegéd, Hódmezővásárhely); Imre Mihály (egyetemi adjunktus, Hódmezővásárhely); Imréné Barta Edit (gimnáziumi tanár, Hódmezővásárhely); Krékits József (főiskolai tanár, Hódmezővásárhely); Grezsa Ferenc Dezső (pszichiáter, Szeged); Mózsa Szabolcsné (biológus, Budapest); Mózsa Szabolcs (tudományos főmunkatárs, Budapest); Szalay Ferenc (festőművész, Hódmezővásárhely); Almási István (könyvtárigazgató, Hódmezővásárhely); Bíró Zoltán (főiskolai docens, Szeged); Ordasi Péter (főiskolai adjunktus, Szeged); Bárdi Sándor (főiskolai docens, Szeged); Kováts Zoltán (főiskolai docens, Szeged); Trogmayer Ottó (régész, Szeged); Szűcs Árpád (festőművész, szeged); Szigeti Lajos Sándor (egyetemi docens, Szeged); Odorics Ferenc (egyetemi tanársegéd, Szeged); Füzi László (szerkesztő, Kecskemét); Kovács István (tanár, Budapest); Görömbei András (egyetemi docens, Debrecen); Zalán Tibor (író, Budapest); Dobozi Eszter (író, Kecskemét); Balog József (újságíró, Szeged); Szörényi László (egyetemi docens, Szeged); Gregor József (operaénekes, Szeged); Gregorné Takács Mária (orvos, Szeged); Dobcsányi Ferenc (főiskolai docens, Szeged); Babecz György (mérnök, Szeged); Pataki Ferenc (festőművész, Szeged); Pölös Endre (grafikusművész, Szeged); Hajdu Géza (könyvtáros, Szeged); Fejér Dénes (a JATE Kiadó főszerkesztője, Szeged); Pálfi Gábor (egyetemi tanár, Szeged); Király Zoltán (szerkesztő-riporter, országgyűlési képviselő, Szeged).³⁰

     Nem mervén határozni, fölküldték a levelet a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának. Az viszont visszadobta a labdát:

     Szabó Sándor elvtárs                                                   Szigorúan bizalmas!

     Az MSZMP PB 1988. november 15-i ülésén a Tiszatáj című folyóirattal kapcsolatos álláspontra hozott határozata:
     A Politikai Bizottság tudomásul veszi a tájékoztatást arról, hogy a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára 55 aláírással31 levelet kapott a Tiszatáj című folyóirat ügyében. A levélírók kérték, hogy levelüket ismertessék a Csongrád megyei pártértekezlet résztvevőivel.
     A Politikai Bizottság meghaladottnak tekinti azt a gyakorlatot, hogy állami szervek működésének konkrét ügyeiben — ez esetben egy folyóirat megjelenésének szüneteltetésével, szerkesztőbizottságának alakulásával — foglalkozzék.
     A Politikai Bizottság változatlanul fenntartja, hogy politikai hibák elkövetése esetén — ilyennek volt tekinthető a Tiszatáj című irodalmi folyóirat 1986. évi 6. számában ellenséges tartalmú vers közlése — indokolt párttagokkal kapcsolatban pártvizsgálat, vagy pártfegyelmi eljárás lefolytatása.
     A Politikai Bizottság abból indul ki, hogy a Tiszatáj folyóirattal kapcsolatos ügyekben a Csongrád Megyei Pártbizottság, illetve a Csongrád Megyei Tanács illetékes.
     A határozatot kapja: Berecz János, Pál Lénárd, Radics Katalin és Szabó Sándor elvtárs.
      Végrehajtás után megsemmisítendő!³²

Figyelemre méló a Politikai Bizottság fogalmazása: még mindig ellenséges tartalmú vers közléséről, s nem esetleg "ellenséges tartalmúnak vélt versről" beszélt. 
     Így Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára a pártértekezleten kénytelen volt kitérni a jelentéshez fűzött szóbeli kiegészítőjében a levélben fölemlegetett ügyre: 

Gondok merültek fel a Tiszatáj című folyóirat körül 1986-ban. Az akkori központi politikai döntés — a lap működésének felfüggesztése, a szerkesztőség munkáját érintő pártvizsgálat — politikai türelmetlenséget tükrözött. Az intézkedés a hazai írótársadalom és a humán értelmiség körében ellenérzéseket, heves ellenvéleményeket váltott ki, és szövetségünket az értelmiség e rétegével máig hatóan rombolta. Az új szerkesztőség nehéz helyzetben kezdte meg munkáját. Elismerés [jár] azért, ahogyan a lapot az adott körülmények között sikerült talpra állítania. A Tiszatáj korábbi tartalmi törekvéseinek értékeit a megyei párt-végrehajtóbizottság helyesnek tartotta, ezért akkori határozatában e koncepció továbbvitelét is ösztönözte, miközben javasolta társadalompolitikai jellegének erősítését.
     A közelmúltban 53 személy aláírásával levelet juttattak el hozzánk értelmiségiek, művészek azt kérve, hogy rehabilitáljuk a Tiszatáj régi szerkesztőgárdáját. A Politikai Bizottság november 15-i ülésén kérésünkre foglalkozott e témával, s kifejezésre juttatta, hogy a korábbi intézkedést túlhaladottnak tartja. A jövőben ilyen kérdésekben nem kíván állást foglalni, ezek a lapgazda, illetőleg a megyei pártbizottság hatáskörébe tartoznak. A magunk részéről javasoljuk, hogy a lapgazda keresse az új és a régi szerkesztőbizottság, valamint a régi szerkesztőbizottsággal szimpatizáló értelmiségi körök közötti együttműködés korrekt lehetőségeit.
     Ma már egyértelmű, hogy megnyugtatóan elrendezetté nem nyilváníthatjuk a Tiszatáj-ügyet. Mint ahogy nem konzerválhatjuk azt a helyzetet sem, hogy emiatt megszakadt a párbeszéd a megyei párt illetve megyei tanács és a helyi írótársadalom között; másfelől azt a helyzetet, hogy a Tiszatájnak, mint rangos vidéki irodalmi folyóiratnak, minden kapcsolata megszakadjon az itt élő irodalmi alkotógárdával.
     Le kell vonnunk a tanulságot; keresnünk kell a közmegegyezést a Tiszatáj ügyben is.³³

Az országos érdeklődésre tekintettel a Magyar Nemzet már december 16-án interjút közölt Sebe Jánossal, a Csongrád megyei pártbizottság ideológiai titkárával. Ebben Sebe János kijelentette: "a tanácsot arra ösztönözzük: találjon olyan megoldást, ami egyrészt lehetővé teszi a régi gárda visszatérését a lap hasábjaira, ugyanakkor biztosított legyen az újak részvétele is. Természetesen javasoljuk a pártfegyelmi büntetések eltörlését. A szerkesztőség egyik volt tagjánál ez már megtörtént. Csakis ilyen alapon tartjuk megnyugtatónak a Tiszatáj-ügy rendezését. Remélhetőleg ezek az erőfeszítések sikerrel járnak."³⁴
     Ez az elképzelés eleve halálra volt ítélve. Ahogyan Grezsa Ferenc írta: "Tűz és jég nem békíthető össze, a gondolkodásbeli antinómia nem oldható fel. Éles határt von ugyanis a két orgánum közé az értékrend különbözése; egyfelől az igazi Tiszatáj szigorú mértéke és nagyvonalú koncepciója, másfelől viszont az árnyék-Tiszatáj irodalmi igénytelensége és önképzőköri jellegtelensége. [...] Még nagyobb az etikai hullámhossz távolsága. A régi gárda magatartását szabályozó eszme az elvi alapú szolidaritás volt, az újé pedig a pragmatizmus, mely nincs tekintettel oly parancsokra, mint amilyen a hűség vagy a távlat igénye. [...] De a méltányosság is a paritáselv ellen szól: egy koncepciós per áldozatait és haszonélvezőit nem lehet egymás mellé állítani s egyazon mérce szerint megítélni."³⁵ E gondolatmenetben némi túlzás volt: az új szerkesztőség aligha volt tekinthető a koncepciós per "haszonélvezőjének".
     A megoldás mindenkit érdekelt, ezért a Délmagyarország vitát határozott el: 

Irodalmon kívüli szempontból, azaz adminisztratív döntést követően távolították el a Tiszatáj éléről 1986-ban Vörös Lászlót, Annus Józsefet és Olasz Sándort. Ezt a megállapítást ma már aligha vitathatja bárki, ám minden más állítással szemben fölhozható csaknem azonos súlyú ellenérv — hála egy hibás politikai döntésnek, melyet esetünkben nagy valószínűséggel csak újabb hibákkal lehet helyrehozni.
     Miről van szó? Ha a folyóirat régi szerkesztőit rehabilitálják, akkor annak észszerű következménye, hogy egyrészt megbírálják a régi döntéshozókat, másrészt elküldik a laptól azokat, akik ma a megrendelt és beérkező kéziratokat gondozzák. Ma már kimondható, hogy az adminisztratív döntést végrehajtók, az egykori felmondók nem azonosak a döntéshozókkal, ugyanakkor ez nem ment föl a végrehajtói felelősség alól.
     Az is világos, hogy az új szerkesztőség tagjai a régiek szemében bűnbe estek, ám októberre javasolt elküldésükkel — bizonyos helyeken — maguk is mártírrá válhatnak. A régi, rossz kultúrpolitikai gyakorlat következtében ma nincs jó megoldás, hiszen a régiek rehabilitálása és az új helyzetben megkötendő kompromisszum — mind politikai, mind erkölcsi szempontból — kizárják egymást.
     Lapunk kísérletet tett arra, hogy megszólaltassa azt a néhány személyt, akit az ügyben érdekeltnek ítélt. Mivel a Délmagyarország a kérdéseire nem kapott értékelhető választ — belátva, hogy felemás helyzetben minden első megszólalás ingerültséget válthat ki —, most vitát kezdeményez, azt is hangsúlyozva, hogy a rossz döntést nem a Délmagyarország hozta, és a későbbiekben sem számít döntéshozói pozíciókra.³⁶

Az első vitacikk ugyane számban Anderle Ádám írása volt, amelyben megvédte az "új" Tiszatáj szerkesztőségét és munkatársait.³⁷ Raffay Ernő a nemzeti tudat felől közelítette meg a kérdést.³⁸ Tráser László a lap jelentőségét méltatta, és a felelősség kérdését boncolgatta.³⁹ Fejér Ádám a két lap mellett állott ki: maradjon meg az "új" és éledjen újjá a "régi"!⁴⁰ Kaposi Márton cikkének csattanója "szerkesztettem — és ebbe más is belehalt már".⁴¹ A régi reflexek és a jelenkor viszonyát bogozgatta Darvas Anna, s csak Ilia Mihály főszerkesztői kinevezésében látott megnyugtató megoldást.⁴² Simai Mihály kulcsszava az igazságtevés, és ennek jegyében elemezte Kaposi Márton előbbi cikkének állításait.⁴³
     Kaposi Márton még január közepén cikket írt Botrányos helyzetbe kerül ismét a Tiszatáj? címmel. Ebben Sebe János ideológiai titkárt bírálta nyilatkozatáért, és a régi szerkesztőség visszahelyezését közösségi érdekként föltüntetett individualista indítékú törekvésnek minősítette. Sértődötten védte saját lapját, és "a bojkott és a megfélemlítés formájában alkalmazott szellemi aláaknázás után most a hatékonyabbnak vélt politikai buldózerek" bevetésétől tartott.⁴⁴ Írása 1989. január 20-án érkezett meg a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, ahol éppen hangja miatt úgy döntöttek, hogy hallgattassék meg a másik fél is: Kaposi Márton tudtával és beleegyezésével fölkérték Grezsa Ferencet véleményének kifejtésére. Grezsa cikkét betekintésre megmutatták Kaposinak, mire ő visszavonta saját írását, azzal, hogy megírása óta változott a helyzet. A Tiszatáj márciusi számában mégis változatlanul közzétette. Ezért publikálta azután a Magyar Nemzet Grezsa Ferenc válaszcikkét. Ebben Kaposi vádjaival szemben leszögezte, hogy "a Tiszatáj betiltása, majd a hatalom igényei szerint való újraszervezése nem helyi ügy: az egyetemes magyar irodalmat érte sérelem, nem csupán egyes szerkesztőket, írókat és olvasókat — s jóvátétele ennélfogva nemzeti érdek."⁴⁵
     Közben, január 20-án Sebe János sajtótájékoztatót tartott, melynek legfontosabb témája volt a Tiszatáj-ügy. Ám új mozzanatok nem kerültek elő; erősen érződött a megyei ideológiai titkár bizonytalansága.⁴⁶ A január 23-án először összeült új összetételű megyei pártbizottság sem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Vastag Pál, az új első titkár is csak annyit mondott a Tiszatáj-ügyről, hogy "az nem Szegeden kezdődött. A Politikai Bizottság is elismerte korábbi határozatai túlhaladott voltát. Amit a megyei párttestületek saját hatáskörükben megtehetnek, azt meg kell tenniük. A politikai döntés után a lapfenntartó szervek dolgozzák ki a megoldás konkrét módját."⁴⁷ A lehetséges megoldás keresésére ült össze a megyei pártbizottság oktatási és művelődésügyi bizottsága február 15-én. "Az a javaslat is fölmerült, miszerint az egyik hónapban a régi, a másik hónapban a jelenlegi szerkesztőgárda »jegyezné« a Tiszatájat..." — tudósított a vitacikksorozat befejező közleményében Sulyok Erzsébet, és a továbbiakban a bizottságnak a helyzet rendezésére tett javaslatát ismertette.⁴⁸ Ebben a bizottság megállapította, hogy a Tiszatáj kezdeményezéseit igazolta az idő; elismerte a helyi pártvezetés felelősségét a történtek miatt, és szükségesnek tartotta a régi szerkesztők visszahelyezését korábbi beosztásukba. A Csongrád megyei párt vb február 16-i ülésén majdnem szó szerint elfogadta az oktatási és művelődésügyi bizottság javaslatait.⁴⁹ Nem vállalta viszont a régi szerkesztők munkajogi státusának visszaállítását. Ehelyett úgy határozott, hogy "dönt a politikai rehabilitáció kérdésében, azt azonban már a lapgazda, a megyei tanács hatáskörébe utalja, hogy kiket bíz meg a Tiszatáj további szerkesztésével."⁵⁰ A Csongrád Megyei Pártbizottság február 27-i ülésén fogadta el a végrehajtó bizottság előterjesztését.⁵¹ "Kimondta, hogy az 1986 óta eltelt idő igazolta a Tiszatáj akkori szerkesztőségének törekvéseit, a többi között abban is, hogy a folyóirat már akkor reális képet igyekezett adni olvasóinak az erdélyi magyarság helyzetéről. [...] A testület egyidejűleg hatályos kívül helyezte a Tiszatájra vonatkozó 1986-os határozatokat."⁵²
     A Szegedi Egyetem négy véleményt akart a Tiszatájról szóló cikkében ütköztetni. Sebe János a párt felől, Kaposi Márton a szerkesztőségből, Lengyel András pedig ekkor már kívülről mondta el gondolatait. A régi szerkesztőség tagjai tekintettel a bizonytalan helyzetre, nem kívántak nyilatkozni. Sebe János lényegében a már ismert tényeket ismételte meg, s végül hozzátette: "A párt nem igyekszik ezentúl konkrét befolyásoló szerepre a kulturális életben." Kaposi Márton a két évre visszatekintve kifejtette, hogy részben a bojkottnak is köszönhetően "megváltozott a lap tematikai profilja: a társadalmi és politikai kérdések nagyobb súllyal voltak jelen. Ennek további oka, hogy a Szegeden élő írók köre szűk, s ezek sem mind írtak a lapba, így arra gondoltunk, hogy a helyi körülményekhez alkalmazkodva a tudományos életre támaszkodunk, mivel a megyének úgysincs helytörténeti vagy társadalomtudományi lapja. [...] Ami az irodalmat illeti, ott is történt változás. A korábbi »realisztikusabb« helyett más törekvések között az avantgárd is szóhoz jutott. Ilyen irányban tájékozódtunk, és hazai fiataloktól kezdve, a határainkon túl élő szerzőkig sokan mellénk álltak. Lényegében azok, akik az irodalmat tekintik elsődlegesnek. Úgy gondolom, ezzel a lap szemlélete korszerűsödött, európaibb lett." Lengyel András pedig a jövőre gondolt: "Alapvetően meg kell újítani a lapot. Valamiképpen integrálni kellene a város szellemi életének értékeit, be kellene fogadnia a fiatalokat is, akik kényszerűségből, szemben álltak a »régi« lappal (Harmadkor köre stb.) A »mindent vissza« elképzelés még sohasem volt jó, mert közben megváltoztak a körülmények, s megváltoztak benne az emberek is."⁵³
 

2.2 A régi-új szerkesztőség

A Csongrád Megyei Tanács művelődésügyi osztálya "széles körű konzultációt folytatott a Tiszatáj szerkesztőségének átalakításáról. A vélemények megoszlanak, esetleges további viták várhatók, de a döntő többség az 1986-ban felfüggesztett szerkesztőség visszahelyezését javasolta" — közölte a Csongrád Megyei Hírlap áprilisban.⁵⁴ Miután a megyei tanács vezetői rájöttek, hogy a két szerkesztőséget nem lehet összeolvasztani, így a Magyar Írók Szövetsége ad hoc bizottságának írásos véleményével egyezően 1989. július 1-jei hatállyal visszahelyezték a régi szerkesztőséget három évi meghatározott időre a folyóirat élére: Vörös László lett a szerkesztőség elnöke, Annus József a főszerkesztő, Olasz Sándor pedig főszerkesztő-helyettes. Kaposi Márton június 30-i hatállyal mentették föl főszerkesztői tiszte alól. Egyben javasolták a Csongrád Megyei Lapkiadónak a két főállású munkatárs, Belányi György és Zsoldos Sándor szerkesztői megbízatása alóli fölmentését is, hasonló határidővel. (Mindhármuk munkaszerződése október 31-i lejártáig érvényben maradt.) 
     A Csongrád Megyei Tanács végrehajtó bizottságának április 11-i ülése után tartott sajtótájékoztatóra nem volt hivatalos egyik szerkesztőség sem, a nemkívánatos viták elkerülése végett. Így az érdekeltek nem hallgatták az "elbocsátó szép üzenetet" Szabó G. László megyei elnökhelyettes részéről: "a vb elismerését fejezi ki a Tiszatáj jelenlegi szerkesztőségének, kiemelten Kaposi Márton főszerkesztőnek az eddig végzett munkáért; bizalmat szavazott a régi szerkesztőség tagjainak, s szeretné, ha nyugodt körülmények közt dolgozhatnának, amihez a lapgazda az anyagi feltételeket és a szerkesztői szabadságot biztosítja, a felelősségteljes munkát elvárja, segíti és ellenőrzi."⁵⁵
     Az újra kinevezettek programját is csakírásban vehették kézhez a tudósítók. Eszerint: 

      1. A szerkesztőség a magyar irodalom egészéből válogasson, s a művek értékrendje szabja meg a közlés mértékét. Az irodalmi rovatok minősége — éppen az újonnan megjelenő lapok, folyóiratok miatt — kulcsfontosságúvá vált, mivel az utóbbiak jórészt a publicisztikai műfajokra és a dokumentumközlésekre összpontosítanak; 
     2. A Tiszatáj profil-meghatározó vonása legyen a kelet-közép-európai kitekintés, az itt élő népek irodalmi, kulturális értékeinek közvetítése, beleértve a határon túli — a főképp romániai — magyarság szellemi teljesítményeit. A kitekintést szélesíteni lehet az európai szellemiség jegyében, belefoglalva a Nyugat-Európában élő magyarság szellemi értékeit és a hungarológiai kutatásokat; 
     3. Fordítson figyelmet a szerkesztőség a megyében élő alkotók munkáinak közlésére, a helyi kulturális örökség ápolására, a fiatal tehetségek támogatására, a tudományos élet és a társművészetek kiemelkedő értékeinek fölmutatására. A minőségi követelmény a helyi alkotóknál és az úgynevezett "helyi jellegnél" is alapvető kívánalom legyen; 
     4. A folyóirat fontos feladata, hogy a társadalmi megújulás jegyében rendszeresen és intenzíven foglalkozzon jelenünk társadalmi-politikai folyamataival, de nem a napi politikához kapcsolódó publicisztikai témákkal és műfajokkal, hanem átfogó elemzésekkel, tanulmányokkal.⁵⁶

Ugyanezeket a szerkesztési alapelveket élőszóban is megerősítette Annus József, az új főszerkesztő, Sulyok Erzsébetnek tett nyilatkozatában.⁵⁷
     Darvas Anna, aki már a Tiszatáj — tiszta táj-vitában is megszólalt, bírálta a megyei tanács döntését:

Az igazi kárvallottak végezetül a frissen rehabilitált, s már oly sokszor megalázott szerkesztők lettek, ugyanis a döntéshozók nem mulasztották el újra fölhánytorgatni régi "hibáikat", s ezzel lefaragni egy kicsit a fejük fölé fonódó glóriából, ráadásul a "szerkesztői szabadság" deklarálásával egy időben nem feledkeztek meg az "ellenőrzés" mozzanatának Damoklész kardjaként való megvillogtatásáról sem.
     Csupán arról feledkeztek meg, hogy a viszonylag ifjú, s máris levitézlett sajtótörvénynek legfeljebb néhány hónapi haladék adatik meg, hogy a viszonylag ifjú, s máris levitézlett sajtótörvénynek legfeljebb néhány hónapi haladék adatik meg, s — a mai közhangulatot érzékelve — bizton állíthatjuk, hogy az új tájékoztatási törvény a lapgazdának (ha lesz ilyen egyáltalán) bizonyára más előjogokat biztosít majd. Nem valószínű, hogy egy ilyen testületnek joga lesz egy irodalmi lap fölött ítélkezni, esztétikai szempontból azért nem, mert nincs kompetenciája, eszmei-ideológiai szempontokat pedig semmiképpen sem oktrojálhat rá az általa fenntartott lapra. Mindezt azért lenne fontos ennek a testületnek időben végiggondolnia, nehogy ezt a felismerést is majd csak "Az országban végbement politikai események" kényszerítsék ki...58

Nemcsak Darvas Annának voltak felemás érzései. Annus József is ilyen hangulatban nyilatkozott Sulyok Erzsébetnek: "Ha a szerkesztésre időben és újabb lejárató fontoskodások nélkül kapunk megbízást, a sok-sok megaláztatás után is jobb érzéssel vállaltuk volna, mint most. De most is vállaltuk. Nem hiúság s nem az elégtétel fényében való sütkérezés lehetősége vonzott bennünket; korábbi munkánk eredményének s a mellettünk kiállt írótársaknak meg a szellemi élet más képviselőinek tartoztunk e vállalással. Ezzel a szolgálattal."⁵⁹
     A sajtótájékoztatón is elhangzott a kérdés, hogyan lehet június 30-ról július 1-jére virradó éjjel megszerkeszteni egy folyóiratszámot. A válasz az volt, hogy "a rehabilitált szerkesztőknek elég anyag áll rendelkezésükre."⁶⁰ Ezt Annus József is megerősítette: "Mindenfélét lehet mondani, én most ezt az okoskodást nem akarom kommentálni. Tény, hogy az első megyei vb-döntés után, amint meghallották a rádiónyilatkozatot, elkezdték küldeni a kéziratokat a barátaink. Itt vannak már a dossziémban Buda Ferenc, Vekerdi László, Balázs József, Marosi Gyula és mások írásai."⁶¹
     De talán még erre sem volt igazán szükség, hiszen 1989 júliusának első napjaiban újra megjelent a Tiszatáj "irodalmi folyóirat" régről ismert, macska- körmös füzete, zöld borítójának előlapján a fölirattal: "Az 1986 júliusában betiltott számunkkal jelentkezünk." Utassy József és Lezsák Sándor egy-egy verse mellett Sütő András jegyzete, Jókai Anna regényrészlete, Balázs József elbeszélése, Balogh Júlia Domokos Pál Péter-köszöntése és Csoóri Sándor Nagy László-emlékház- avatója kapott helyet benne. A Szegedi tudósportrék sorozatban Vörös László faggatta Mérei Gyulát, a Magyar játékszínben pedig Ablonczy László Pozsgay Imrét. Vekerdi László Cs. Szabó László Őrzők, Grezsa Ferenc Benedek András Színházi műhelytitkok, Fülöp László meg Csűrös Miklós Színképelemzés című könyvét bírálta. A szám legelején pedig a szerkesztőség köszöntötte az olvasót:

Három évvel ezelőtt elköszönni se érkeztünk. Azt a lapszámunkat, amelyet most végre kézben tarthat az olvasó, felső parancsra zárolták, kinyomott íveit bezúzták, a szerkesztőket munkahelyükről kitiltották. Költőmunkatársunkkal szólva: "a Tiszatáj vértanú lap lett".
     Amikor az egykori számot (kényszerűségből tett parányi módosítással) ismét életre leheljük, nem a fájdalmas megaláztatásokra, a kapott sebekre kívánunk emlékeztetni. A továbblépéshez keressük a támaszt. Előre szeretnénk nézni, a Jövő felé immár. Mondják, a világ megváltozott köröttünk, másként kell cselekednünk, mint évekkel korábban. Változnia kell hát folyóiratunknak is. Igen, változnia az idővel, de legfőbb arcvonásait nem rajzolhatjuk át. Megbolydult világban élünk. Olykor biztató a felröppenő új hang, máskor ijesztő a parttalan ricsaj. Miként kívánunk most mi megszólalni?
     Tisztességesen. A humánum hangján.
     Bármily csábító legyen napos szenzációk, gyorsan porladó botránykövek fölkutatása, versengeni ebben mi nem akarunk. Irodalmunk és egész kultúránk éppen eleget szenvedett a folytonos gyanakvás, a hivatalból irányított megnyomorítottság idején. Ne engedjük, hogy most a nyíltság jegyében fölhabzó igénytelenség, a kulturális zsibvásár gátlástalan neppereinek szemérmetlen mohósága alázza meg a magyar irodalmat!
     Korábban is vallottuk: a teremtésre képes emberi agy, az alkotó elme éppúgy nemzeti kincs, akár az életet adó anyaföld. Parlagon hevertetni, termését botorul letarolni: közösség elleni bűntett; virágát, gabonáját óvni, mindannyiunk hasznára gonddal betakarítani: kötelesség. Értékek őrzésére és létrehívására szövetkeztünk tehát, amikor — valóban nehéz helyzetben — ismét szerkesztésre adtuk a fejünket.
     Magunk is tudjuk, a szerkesztői szándék és elképzelés itt-ott megújítható, megújítandó. Nem változtatjuk azonban hitvallásunkat az irodalom közösséget is szolgáló föladatáról. Bár a fogalom körül mostanában "gúny bitangol, miként a járvány", kimondjuk mégis: népben-nemzetben- közösségben gondolkodunk, ahogyan a jó irodalom gondolkodott minden időkben. Az érték, a minőség a mű aranypróbája, eszerint tárjuk ki újra a kaput. "Mindenmadár fütyül, ahogyan a csőre áll" — mondja Sütő András. Nem a szájtartás, hanem az ének szépsége és a dal igaza nyomán próbálunk ítélni mindig. A jövőben sem feledkezünk meg a határon túli magyar irodalmakról, de figyelni akarunk a szomszéd népek művelődési-művészeti eredményeire is.Németh Lászlóval valljuk: egymás nélkül, különösen pedig egymás ellenére ebben a térségben nem boldogulhatunk. Kézfogást ajánlunk, viszonzást várunk. Ismerjük meg egymást, mert ama sokat emlegetett "európai házba" is csak együtt — persze mindannyian a magunk szellemi poggyászával — költözhetünk majd be.
     Szolgálatot vállaltunk, jó szándékot és szorgalmas munkát ígérünk. A kívánt eredményhez azonban szükségünk van még valamire: Szerzőink és Olvasóink támogatására. Ezt kérjük az újraindulás első lépései közben. S köszönjük!⁶²

Domonkos László így köszöntötte az 1989. júliusi számot: "A folytatás hősi természetessége és a három évvel ezelőtti merénylet utólagos minősítése között az utóbbi másfél esztendő magyar földindulása áll, súlyos és elgondolkodtató pontonhídként: nem egyéb ez pedig, mint a népi-nemzeti gondolat győzelme. Vagy legalábbis olyan förgeteges áttörése, diadalmas-dicsőséges terjedése, amit körülbelül úgy és oly régen vártunk, mint Petőfi a forradalmat." "Ami mozdult, nem csekély mértékben ennek az eszmevilágnak hatására mozdul: ez vezetett bizonyos felszabaduláshoz és reneszánsszal elegy kiteljesedéshez. S ahhoz, hogy a végre nyilvánossá, fölvállalttá lett egyetemes 15 milliós magyarság ügye a magyar kultúrában a mindezt elsőként fölvállaló régi-örök Tiszatáj révén tarthatja számon legelső bölcsőjét. Ezt a folytatást és így kell most ünnepelni..."⁶³
 

* Gyuris György e tanulmányával - monográfia-részletével - köszöntjük laptársunkat, az 50 éves Tiszatájt. (Az Új Forrás szerkesztői) 
 

Jegyzetek
 
29 Ablonczy László fölszólalása. Bp. 1988. május, gépirat, 8-9. — Másolata Vörös László tulajdonában.
30 Tiszatáj — tiszta táj? A levél. Az aláírók = DM 1989. jan. 19.
31 A hivatalos megnyilatkozások hol 53, hol 55 aláíróról szólnak. Valójában — a közölt névsor szerint — 54-en írták alá a levelet.
32 Olasz i. m. 5.
33 Két napon át tanácskozott a Csongrád megyei pártértekezlet. Szabó Sándor szóbeli kiegészítője = CSMH 1988. dec. 12.
34 Halász Miklós: Rehabilitálják a Tiszatáj régi szerkesztőit? = Magyar Nemzet, 1988. dec. 16.
35 Grezsa i. m. 7. 
36 Tiszatáj — DM 1989. jan. 16. 
37 Tiszatáj — tiszta táj? Anderle Ádám: Rehabilitáció — új sebekkel? = DM 1989. jan. 16.
38 Tiszatáj — tiszta táj? Raffay Ernő: Látkép, politikai háttérrel = DM 1989. jan. 23.
39 Tiszatáj — tiszta táj? Tráser László: Rázós örökség = DM 1989. jan. 27.
40 Tiszatáj — tiszta táj? Fejér Ádám: Legyen két folyóirat = DM 1989. febr. 1.
41 Tiszatáj — tiszta táj? Kaposi Márton: Miért kell eltávolítani minden Tiszatáj-főszerkesztőt? = DM 1989. febr. 10.
42 Tiszatáj — tiszta táj? Darvas Anna: 1986 novemberének utolsó hétvégéje... = DM 1989. febr. 11.
43 Tiszatáj — tiszta táj? Simai Mihály: Az egyenlőségjel abszurditása = DM 1989. febr. 13.
44 Kaposi Márton: Botrányos helyzetbe kerül ismét a Tiszatáj? (110.) = T 1989/3:108-112.
45 Grezsa Ferenc: Restauráció vagy rehabilitáció? = Magyar Nemzet, 1989. ápr. 1.
46 Nyilvános ülést tart a megyei pártbizottság. A Tiszatáj-ügy hátteréről = DM 1989. jan. 21.
47 Modellváltás idejét éljük. A megyei pártbizottság ülése. Megválasztották az új végrehajtó bizottságot. Tájékoztató a megyei pártértekezlet óta eltelt időszak politikai eseményeiről = DM 1989. jan. 24.
48 Tiszatáj — tiszta táj? [Sulyok Erzsébet] S. E.: Az egyik "pártálláspont" = DM 1989. febr. 16.
49 Tiszatáj — tiszta táj. Az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának üléséről = DM 1989. febr. 17.
50 Tanács István: Tiszatáj-dilemmák = Népszabadság, 1989. febr. 17.
51 Munkamódszer, munkastílus, ügyrend. A megyei pártbizottság üléséről jelentjük = DM 1989. febr. 28.
52 Döntés a Tiszatáj ügyében = Népszabadság, 1989. febr. 28.
53 [Solymosi Bálint] S. B.: tiszatáj/kép = Szegedi Egyetem, 1989. febr. 8.
54 Döntés a Tiszatáj ügyében. Rehabilitálták a leváltott vezetőket = CSMH, 1989. ápr. 12.
55 Sulyok Erzsébet: Július 1-jétől újra a régi szerkesztőkkel. Lesz rég-új Tiszatáj! = DM 1989. ápr. 12. 
56 Döntés a Tiszatáj ügyében. Rehabilitálták a leváltott vezetőket = CSMH 1989. ápr. 12.
57 Sulyok Erzsébet: A hiteles szó fontosabb, mint valaha — mondja a rehabilitált szerkesztő = DM 1989. ápr. 21.
58 Darvas Anna: A félelem ördöge. Levél a lapgazdához =DM 1989. ápr. 26.
59 Sulyok i. m. (1989. ápr. 12.)
60 Uo.
61 Sulyok i. m. (1989. ápr. 21.)
62 Köszöntjük az Olvasót! = Tiszatáj 1989/7:3.
63 Domonkos László: Folytatva = CSMH 1989. júl. 7.