|
Ha nincs is mit tenned, nem baj, hogy úgy érzed: "nincs mit tenni". (Nincs mit tenni, úgy érzed.) Hogy vasárnap tíztől rá ne gyújts: (kiderül, másnap hajnali hétig, akkor nagyon is bevásárolsz újra) elhatározod, lóversenyt játszol kockadobással, és magad vágsz ki hozzá versenyzőket, színes krétával hat lovat kidekorálsz, zsokéstul, és felsorakoztatod őket egy viszonylag tiszta, ovális szőnyegen, egymérföldes versenyt rendezel, a kemény-karton-kivágások igen takarosak, unokabátyád furnérlemezből vágott ki állatokat a háború után valamivel, megélhetésül, gyönyörűségesen meglakkozta őket, te is kaptál tőle ajándékba jó csomót, őt aztán Recskre vitték. Remélhetőleg: ötven év alatt ennyit fejlődtél - a verseny remekül sikerül, kedvenced nyeri "biztosan" -, reméled, nem előérzet. Vagy fekszel, elalszol, telik az idő, nem intézkedsz érdekedben (tartozások behajtása, például: ezek a legtisztább dolgok, érdekeidet hanyagolod el, nem másokat hökkentesz meg, például, hogy telefonod nem működik), sajnálkozol, nincs olyan szelep a testen, melyen át az élet kiereszthető lenne. Feljegyzed: "Ebben a vígasztalan egyedüllétben még akkor mindig egyedüli vígaszom az egyedüllét|, vagy ilyesmi. Nem akarsz terhére lenni senkinek, nem akarsz senkit informálni magad felől - felőled!? - nem vagy nihilisztikus, csak ha már 2-szer 2 van, az is anarchia, a dolog kisegyszeregye még hagyján. Azt hagyod. Telik az idő, valahogy tagolnod kell. Bundesligát nézel, egész nap valami lóközvetítést vársz: nincs. Knigt Rider sincs. A BRAVO 40 éves: ez azért savanyú. Popzene nem kell (olyan nagyon azért már). Krimi egyik csatornán sincs. Az emberek azért változtatják helyüket annyiszor, mert sehol se jó. Így nem baj, ha máshová kell menni. Aki Londont unja, az életet unja. Annyira hiányzik neked most, hogy majdnem belehalsz. Ha ott leszel, ott is csak kínlódsz (ahogy ezt Szép Ernő írta másokról). Nem is az, hogy valakid meghalt, az utolsó valakid így. Már minden így volt. Hogy ez legyen veled. Csak ráadásul halt meg ő (Lizzy, Alíz). Csupa Allesca, Lissy nevű ló nyer. Ha ott lennél! Lásd fentebb. És még szép halála is volt, hát ez az. Íme, megfelelő órád lenne ez. Csöngetni fog viszont a postás. Igaz, utána elmehetsz a fényképekért. (Lefotóztad halottadat, olyan szépen, rendesen ült épen - szinte -, első fotóid róla. És egyben az utolsók.) Ne, ne. Emlékkönyvet ne. Fotókat ne. Rólad ne. Olyan mindegy egy egész sor részletkérdés. Téblábolsz majd a Hyde Parkban, hogy ne "fájjon" abszolút semmit nem kell érezned. Mindig a megfelelő óra kell, és ez megvan. Hét óra, nyolc, kilenc óra tíz, tíz óra ötkor bizonyos üzletek nyitnak. vagy omlettet ehetsz kéttojásból, hatalmas adag szalmakrumplival a Tottenham Court Road mellett a maláj önkiszolgálóban. Elhaladsz az olasz vegyesbolt mellett, ahol Icsinek - széncinege, volt - fenyőmagot vettél. Icsi meghalt. Mokka és Alíz ette a maradék fenyőmagot. Meghaltak. Rudi (Rozoga) Bloom még él, és most ráadásul - tessék, a ráadásokról ennyit - érte retteghetsz, ne haljon meg. Meg fog. Marad még - de ez már túli, időn túli dolog, két idegenkedő szárnyas - Csutora, ő a kétezret is megértheti (ha megéred). Egészen felvidultál. Látod, ez az. Ezt mondod. Mihelyt bárkinek bármit mondasz - ha nem tudod is, kinek, vagy ha csak magadnak, akkor is - egészen felvidulsz. Holott az ember akkor hal meg - feljegyzed épp -, mikor se látni nem akar senki, se hallani, se lát, se hall, buzgón nincs (szinte). De micsoda különbség. szintkülönbség, ez a "szinte". Alacsonyabb szintre lépsz vele, zuhansz, mint egy álomba, melyből felriadsz. Nincs egy-hatalmas-kő-van-a-szívem-helyén, mint az "Elment Alíz" szövegében. Légritkulás hely van a hatalmas kő helyén, némaság a hang helyett, ezt már mondtam. A megfelelő óra annyira megfelelő valami, hogy sértő bárkire, ha neki akarsz megfelelni: megfelelő órád csalod meg vele, még azt is megcsalod, mindegy, hogy az ő kedvéért, mit várhat tőled akkor? Nem jobb, ha rögtön nem vár semmit? Ne várjon tőlem senki semmit, ez sürgős, a többi: várhat. Majd talán. Mert ez sajnos biztos. Ám reménykedem. Azért igen. |