Csete Örsnek*, aki az élet már hetek hónapok óta mondogatta: mosom kezeim a vérben. A hóhér - talán nehéz álmaiban - a könnyű hajnalokat várta amikor a hurkok derengőn moccannak a szélben. S a börtönudvar kockába zárt világa fölé beszabadul a hunyorgó csillagok mínuszos entrópiája: hóköd és lengő nyári pára. De még ott vagyunk a getsemáni éjben midőn a minden fokon halálraítéltek nem is tudják fölfogni mily aljas volt a zsarnokság szájából rájuk mért ítélet. Aztán mégis... elmarad a hajnal! És ezért lesz minden iszonyú nehéz! Szégyenünk méhéből szabadságra bukni: gyötrelmes újraszületés. |