"...Hazám az a föld, bizony csak az a föld,
ahol nyelvem ép,
nem csupán megtűrt, kenetlen, csikorgó
ötödik kerék.
- Egy nemzet él itt! - mondják. Mit mondjak én?
- Még mi is élünk, kinek gondja most
nemzeti létünk?
S ha törvény a halál az életre most
még mi lelkesít?"
             (Gyurcsó István: Mennyi lehetőség sírra, halálra)

1995. november 15-én a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (a továbbiakban: parlament) elfogadta az államnyelvrő-l szóló törvényt, mely jelents mértékben korlátozza a szlovákiai kisebbségek, beleértve a magyarság hivatalos nyelvhasználati jogát. Történt mindez az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok demarsai, valamint különböző figyelmeztető tiltakozások, a nyugat-európai figyelmeztetések (az Európa Tanács szakértői véleménye, az Európai Parlament liberális és szocialista frakciójának határozati javaslata), a magyar kormány többször kinyilvánított aggályai, illetve a szlovákiai magyarok parlamenti képviselőinek erélyes tiltakozása ellenére, a magyar-szlovák alapszerződés szlovák részről történő megerősítése előtt.
     Miért volt szükség az államnyelvről szóló törvényre, s miért éppen most? Kinek az érdekét szolgálja, mi a célja? Miért vállalta fel a kormánykoalíció, a nyilvánvaló nyugati figyelmez- tetések ellenére a diszkriminatív törvény elfogadásával járó negatív következményeket, sértve saját alkotmányát, nemzetközi kötelezettségeit, meghirdetett integrációs törekvéseit? Miért sikerült inkább nemzetibbre, mint demokratikusra a szlovák ellenzék jelentős részének állásfoglalása? Milyen a törvény maga, és milyenek lesznek a következményei, milyen lesz a várható hatása?
     Mielőtt kísérletet tennénk e fenti kérdések megválaszolására, vizsgáljuk meg az 1989 után a nyelvi jogok terén Csehszlovákiá- ban végbement alapvető változásokat, az alkotmányos és törvényi előzményeket, ezek politikai hátterét.
     A Prágai Tavasz egyik törvényalkotási eredménye a Törvénytár (Tt.) 144/1968 számú alkotmánytörvénye a nemzetiségek jogállásáról, mely szerint "a magyar, a német, a lengyel és az ukrán(ruszin) nemzetiségű állampolgárok számára [...] biztosítva van [...] nyelvük hivatalos használatának a joga az illető nemzetiség által lakott területeken.
     1989 után erre az alkotmányos rendelkezésre hivatkozva javasolták a szlovákiai magyar politikai pártok a kisebbségek nyelvhasználati jogait szabályozó törvény elfogadását, mivel erre az alkotmánytörvény elfogadása óta nem került sor, s a gyakorlati megvalósítás jogi keretei nem voltak adottak.
     A szlovákiai magyarság alkotmányos jogai törvényes szabályozásának igényére adott nacioanlista reakció a tömegszervezetek részéről a Matica slovenská vezetésével szervezett tüntetések, a dél-szlovákiai szlovákok állítólagos elnemzetlenítésére hivatkozó hisztériakeltés, a különböző nagygyűlések, nyomásgyakorló akciók (pl. a surányi memorandumok). Ezekben már 1990 elején megfogalmazódott a nyelvtörvény elfogadására vonatkozó javaslat, melyet a Matica slovenská kidolgozásában ekkor terjesztettek elő először a parlamentben.
     A szlovák kormány 1990. március 5-ei, a nemzetiségi kérdést taglaló, komáromi kihelyezett ülése után elfogadott határozat "egy olyan jogszabály kidolgozását szorgalmazta, amely a vegyesen lakott területek kétnyelvűségét biztosítaná, melyre az 1990. júniusi választások előtt már nem került sor. A nyelvtörvény körüli vita 1990 októberében csúcsosodott ki, amikor a parlament három törvényjavaslatról - a kormánykoa- líció, a Szlovák Nemzeti Párt és az Együttélés-MKDM javaslatáról tárgyalt. A nyelvtörvény parlamenti vitája, a "Szlovákiában szlovákul" elvet alapfilozófiaként meghirdetett maticás javaslat támogatására szervezett tömegtüntetések jelezték: itt valójában többről és másról is szó van, mint a nyelvhasználat kérdésének jogi szabályozása körüli vitáról: a hatalom meg-, illetve visszaszerzéséről, vagy még inkább megtartásáról.
     A nyelvi jogok kérdésének politikai eszközként történő felhasználása elsősorban a volt hatalmi struktúra vezetőinek volt érdeke, a nacionalizmus szításával fékezni lehetett a politikai és gazdasági átalakulást, át lehetett menteni saját pozícióikat, illetve visszaszerezni a hatalmat. Ezt jól példázta a Szlovák Nemzeti Párt képviselőinek fellépése azt követően, hogy a parlament nem a kisebbségek nyelvhasználatát teljesen kizáró javaslatukat fogadta el: felszólították a kormányt és a parlamentet, hogy mondjon le, írjanak ki új választásokat, ellenkező esetben állampolgári engedetlenségre szólítottak fel. Érdekes felidézni azt a tévévitát, melyben a törvény elfogadása után Vladimír Meciar, aki akkor első alkalommal volt miniszterelnök, hevesen védte a törvényt és támadta Jozef Markust, a Matica elnökét és az általa védett kizárólagos nyelvtörvényjavaslatot. Maga az elfogadott nyelvtörvény korlátozta a kisebbségek nyelvhasználatát a hivatalos kapcsolatokban, több vonatkozásban diszkriminatív jellegű volt és pontatlan, nem járult hozzá a jogbiztonság kialakulásához, s ezzel hivatali visszaélésre adott lehetőséget. A hatályos alkotmányos szabályozás szintje alatt lehetőségként fogalmazta meg a nyelvhasználatot, nem az alkotmányban szabályozott jogként, minden további szabályozás a hivatalos nyelvet részesítette előnyben, s több kérdést tisztázatlanul hagyott. A törvény korlátaira jellemző példa a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát szabályozó 6. cikk 2. bekezdése, mely szerint: "Ha a nemzetiségi kisebbség tagjai egy városban vagy községben a lakosság legalább 20 százalékát alkotják, az ilyen városokban és községekben saját nyelvüket használhatják a hivatalos érintkezésben. Ha az ilyen városokban vagy községekben a hivatalos érintkezésben olyan polgár vesz részt, aki a nemzetiségi kisebbségnek nem tagja, az eljárást hivatalos nyelven vezetik. Az állami szervek és a községi önkormányzati szervek dolgozói nem kötelesek a nemzetiségi kisebbség nyelvét ismerni és használni. A közokiratokat és az iratokat a hivatalos nyelven állítják ki.
     A második alkotmányos szintű szabályozás, mely érintette a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát, s hatályon kívül helyezte a fent említett alkotmánytörvényt, a Tt. 23/1991 számú az alapvető emberi jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánylevele "a nemzetiségi és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeknek, a törvényben meghatározott feltételek mellett szintén biztosítva van [...] a jog nyelvük hivatalos kapcsolatokban való használatához. A felületes szemlélődő számára is nyilvánvaló, ha összehasonlítja a hivatalos nyelvhasználatról szóló törvényt és az alkotmánylevél ide vonatkozó cikkét, hogy míg az alkotmánylevél jogról, a törvény jogilag nehezen érvényesíthető lehetőségről beszél.
     A harmadik, s egyben a hatályos alkotmányos szabályozás e téren a Szlovák Köztársaság Alkotmánya (Tt. 460/1992 sz.): "A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvény által megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül szavatolva van[...] a nyelvüknek a hivatalos kapcsolatokban való használatának joga". Az alkotmány az addigi használt hivatalos nyelv fogalma helyett bevezeti az államnyelv fogalmát, valamint más nyelvek hivatalos érintkezésben történő használatának további törvényes szabályozását írja elő. A három alkotmányos szabályozás közül az utóbbi ad legtöbb lehetőséget a korlátozásra, különösen ha az előbbi szabályozást vetjük össze a hatályos alkotmány 34. cikk. 3. bekezdésével, mely szerint LA nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára a jelen alkotmányban szavatolt jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint több lakosának diszkriminálására. Annak meghatározása, hogy mi irányulhat az állam szuverenitása ellen, a mindenkori hatalom érdekeinek függvénye, így akár a kisebbségek nyelvének hivatalos érintkezésben történő használata is ilyennek minősülhet.
     A nyelvi jogok alapvető, 1989 utáni alkotmányos szabályozása által szabott jogi keretek kitöltése pozitív irányú jogalkotással a kivételek közé tartozott. Itt kell említenem a Moravcík-kormány alatt az Európa Tanács ajánlásainak végrehajtásaként a parlament által hosszú idő után elfogadott két törvényt, az anyakönyvekről és a községek nemzetiségi nyelven történő megjelöléséről. Az első, az ún. névháborút szándékozta lezárni, s a nem szlovák női vezetéknevek -ová toldalék nélküli anyakönyveztetését tette lehetővé, a második az ún. táblaháború végére akart pontot tenni azzal, hogy négy évi helyiség- névtábla-döntögetés és -újraállítás után jogilag szabályozta a helyiségnevek kisebbségek nyelvén történő megjelölésének jogi keretét.

Egy ilyen ellentmondásos politikai és jogi helyzetben került hatalomra harmadik alkalommal Vladimír Meciar, s kormányában megtalálható volt a Szlovák Nemzeti Párt és a Szlovákiai Munkások Szövetsége, tehát a nemzeti és a szociális demagógia legfőbb képviselői. Ez tükröződött a kormányprogram kisebbségi vonatkozású részében is, melyet leginkább a Matica slovenská 1992 augusztusában elfogadott nemzeti programja és a Szlovák Nemzeti Párt programja ihletett.
     A kormányprogram nyelvtörvényre vonatkozó egyik része szerint: "Az államalkotó nemzet nemzeti érdekei megvalósításá- nak fontos előfeltétele nyelvének védelme. A kormány elkészíti az államnyelvről szóló törvényt, úgy, hogy az megfeleljen az európai szokásoknak és a nemzeti szükségleteinek, és a Szlovák Köztársaság Alkotmányából induljon ki. Ezzel megakadá- lyozandó a SZK területén élő különböző etnikumokhoz tartozók közötti korlátok kialakulását. Az SZK minden polgára egyforma lehetőséget kap az érvényesülésre az ország egész területén. Itt már szó sincs a kisebbségben élők hivatalos érintkezésben történő nyelvhasználati jogairól, hacsak nem tekinthető annak a nemzetiségi politikát és az egyházakhoz való viszonyt taglaló részben kifejtett megfogalmazás, mely szerint "az államnyelv elsajátításához való jog mint a kommunikáció és az egyén szakmai és társadalmi érvényesülésének, valamint a hazához és a lakossághoz való viszony kialakításának fontos eszköze a kormány érdeklődésének előterében lesz". A kormányprogram többi vonatkozása, a kormány személyi összetétele (pl. az oktatásügyi tárcát a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt képviselője kapta meg), a benne szerepet vállalók és a kormányt támogatók addigi fellépése a nyelvi jogok további szabályozása szempontjából aggodalomra adott okot a demokrácia mellett elkötelezettek és a kisebbségben élők számára.
     Ellentmondás volt tapasztalható a kormányprogramon belül egy meghirdetett euroatlanti orientáció, az ebből származó kötelezettségek és a kisebbségek jogaira vonatkozó részek között, de ez az ellentmondás még nyilvánvalóbb volt a kormány gyakorlati politikájában. Főleg a nemzetközi szinten vállalt kötelezettségek és azok hazai alkalmazása közötti ellentmondás szembetűnő. A kormányprogramban vállaltak és a magyar- szlovák alapszerződés tartalma a kisebbségi jogokra vonatkozó részben több helyen kizárja egymást. Az európai stabilitási egyezményhez kapcsolódó magyar-szlovák alapszerződés külpolitikai hozadéka válik kérdésessé a szerződés szlovákiai ratifikálásának elhúzódása és főleg ezt megelőzően a szerződés céljaival és tartalmával ellentétes szlovák kormányzati döntések, törvények révén, melyek a szlovákiai magyarság nyelvhasználati, kulturális, oktatási, gazdasági, politikai jogait korlátozzák és helyzetét 1948 óta nem látott ütemben lehetetlenítik el. Ilyen intézkedések voltak 1995 elejétől például a kulturális intézmények és a sajtó költségvetési támogatásának megvonása vagy minimalizálása, az alternatív oktatás erőszakos asszimilációt szolgáló programja, az ezt ellenző iskolaigazgatók sorozatos leváltása, a közigazgatási felosztás kisebbségeket hátrányosan érintő változatának újra felvetése, a nagyarányú munkanél- küliség, s a háttérben a gazdasági átalakulásból, privatizációból történő kiszorítás, valamint az elfogadott államnyelvről szóló törvény.
     Az alapszerződés aláírásával Szlovákia vállalta, hogy a területén élő nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és kötelezettségeinek szabályozása terén az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott és általa már aláírt és ratifikált Keretegyezményt, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójának 1990. június 29-én kelt dokumentumát, az Egyesült Nemzetek Szervezetének 47/135 sz., a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201(1993) sz. ajánlását jogi kötelezettségként alkalmazza. Az alapszerződés részletesen szabályozza "a magyar kisebbségben élő személyek nyelvhasználati jogait, mikor kijelenti, hogy "egyénileg és csoportjuk tagjaival közösen joguk van szóban és írásban, a magán- és a közéletben szabadon használni anyanyelvüket. Joguk van továbbá a belső jogrenddel és a két Szerződő Fél által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel megegyezően használni anyanyelvüket a hivatalokkal való kapcsolatokban, beleértve a közigazgatást és a bírósági eljárásokat, anyanyelven feltüntetni azon települések neveit, amelyekben élnek, az utcák és egyéb közterületek neveit, továbbá helyrajzi adatokat, feliratokat és közterületi információkat, bejegyezni és használni kereszt- és vezetéknevüket ezen a nyelven, a nevelési-oktatási rendszer keretén belül adekvát lehetőségük van anyanyelvük oktatására - a hivatalos nyelv oktatásának vagy az azon való oktatásnak a sérelme nélkül -, ugyanúgy joguk van a nyilvános tömegtájé- koztatási eszközökhöz való diszkriminációmentes hozzájutásra és saját tömegtájékoztatási eszközökre. A Szerződő Felek az általuk vállalt nemzetközi kötelezettségekkel összhangban megtesznek minden szükséges jogi, adminisztratív és egyéb intézkedést a felsorolt jogok érvényesítése érdekében, amennyiben már ilyen szabályozás nincs jogrendjükben.
     Az SZK Alkotmánya a nemzetközi jog és a belső jog közötti viszony meghatározásakor előnyben részesíti az emberi jogokról és szabadságjogokról szóló nemzetközi szerződéseket, amennyiben azok az alkotmányos jogok és szabadságok bővebb terjedelmét szavatolják. Szlovákia csatlakozott a szerződések jogáról szóló bécsi egyezményhez, mely a 18. cikkben rögzíti a szerződés tárgyának és céljának a hatályba lépés előtti meghiúsításától való tartózkodás kötelezettségét. Ez alapján: "Az állam tartózkodni köteles azoktól a cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés tárgyát és célját, midőn a) megerősítés, elfogadás vagy jóváhagyás fenntartásával írta alá a szerződést vagy cserélte ki a szerződést létrehozó okiratokat, mindaddig, amíg nem válik nyilvánvalóvá az a szándéka, hogy a szerződésnek nem válik részesévé, vagy b) kifejezte azt, hogy a szerződés reá nézve kötelező hatályát elismeri, mindaddig, amíg a szerződés hatályba nem lép, és feltéve, hogy e hatályba lépést indokolatlanul nem késleltetik.
     A sajátos szlovák kormányzati alkotmány- és nemzetközi jogi értelmezés szerint, a fentiekkel ellentétben, az alapszerződés ratifikálása előtt kell a belső jogrendben olyan változásokat tenni, olyan törvényeket alkotni, melyek kiveszik az alapszerződés kisebbségek jogait szabályozó részének "méregfogát", lehetetlenné teszi a "visszaélés" lehetőségét például az 1201(1993)-as ajánlással összefüggésben. Ezt vetítette előre a közvetlenül az alapszerződés aláírása előtt a magyar félnek átnyújtott fenntartások megfogalmazása, a szlovák parlament elnökének arra vonatkozó megjegyzése, hogy az alapszerződés ratifikációja előtt el kell fogadni az államnyelvről és a közigazgatási felosztásról szóló törvényt. Ezt a szemléletet erősíti áttételesen a szlovák kormányfő kijelentése is, mely szerint a nyelvtörvény elfogadása hozzájárul a magyar-szlovák alapszerződésnek a szlovák parlamentben való keresztülvite- léhez.

Az államnyelvről szóló törvény elfogadását az előterjesztők részéről hosszú előkészítés és főleg ködösítés előzte meg. A parlamenti képviselők az utolsó pillanatokig bizonytalanok voltak a nyelvtörvényjavaslat végleges szövege felől. Az ET szakértői véleményét, a Magyar Koalíció küldöttségének strassbourgi látogatása az ET főtitkáránál, az Európai Unió által az államnyelvtörvény elfogadása előtt a szlovák kormányzatnak küldött demarsa, az Amerikai Egyesült Államok kormányának figyelmeztető jegyzéke, az Európai Parlament liberális és szocialista frakciójának határozati javaslata, a Liberális Internacionálé határozata, Horn Gyula berlini beszélgetése Vladimír Meciarral, majd a neki írt levele, a nyelvtörvény elfogadása előtt látszólag erős jelzésként érkezett Szlovákiába.
     A nyelvtörvény napirendre tűzésének módja, amikor egy konkrét időponthoz, s nem a napirendi pontok sorrendjéhez kötötték a tervezet megtárgyalását, jelezte, hogy tömegtámogatás "spontán" szervezése várható a nyelvtörvény támogatására, melyet a Matica slovenská szervezett és a kormányhoz közel állók támogattak. A tömegtájékoztatási eszközökben többször elismételt felhívás ellenére azonban kevesen mentek el, elsősorban idősebbek, s a tüntetők alacsony száma volt talán ama nap egyetlen reményt keltő ténye.
     A nyelvtörvény tárgyalása előtt a parlament alelnöke, Húska felolvasta az Európai Parlament szocialista és liberális frakciójának Szlovákiával kapcsolatos határozati javaslatát, mely komoly aggodalmának adott hangot a demokrácia veszélyez- tetése miatt. A liberálisok javaslata szerint az Európai Parlamentet többek között "komolyan nyugtalanítja az államnyelvről szóló törvény bevezetése, mely a lakosság 11 százalékát, akik a magyart anyanyelvükként beszélik, megfosztja a hivatalos érintkezésben és a közélet nagy részében nyelve használatához való jogától" továbbá "követeli, hogy a szlovák kormány tartsa tiszteletben a SZK Alkotmányát és a kisebbségek jogaival kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásokat, azzal, hogy visszavonja az államnyelvről szóló törvényt".
     Az Európai Parlament figyelmezteti a szlovák kormányt, "ha folytatja azt a politikát, mely nem tartja tiszteletben a demokráciát, az emberi és kisebbségi jogokat és a jogrendet, szükséges lesz az EU pozsonyi irodájának bezárása és a Társulási szerződés alapján futó segély- és együttműködési programok befejezése.
     A határozati javaslatok felolvasása után Húska alelnök felszólította a képviselőket, hogy egy szuverén állam képviselőiként szavazzanak, magyarán az Európai Parlament képviselői részéről érkezett figyelmeztetés tudatában döntöttek a képviselők, s az első alkalommal vállalták ilyen nyíltan egy európai szervezettel szembeni álláspontjukat, amelyben a nyilatkozatok és a kormányprogram szerint tagságra törekednek.
     A magyar koalíció korábbi javaslatait - melyek szerint az államnyelvtörvényről szóló vitát halasszák el a magyar-szlovák alapszerződés ratifikálása utáni időre, illetve terjesszenek be egyidejűleg a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát szabályozó törvénytervezetet, valamint hogy Szlovákia csatlakozzon az Európai kisebbségi és regionális nyelv Chartájához - elvetették, miként minden egyes további javaslatukat is. Az ellenzék bírálata ellenére csupán a kereszténydemokrata mozgalom képviselői tartózkodtak, egy demokrata uniós (DU) és egy, a Demokratikus Baloldal Pártjához (DBP) tartozó képviselő mellett: a magyar koalíció tizenhét ellenszavazata nyilvánvaló volt. Annál meglepőbb volt a DU és a DBP képviselőinek támogató szavazata, s így a kormánykoalíció javaslata 108 többséget kapott többet, mint amennyit saját soraiból bizonyossággal várhatott. Sikerült tehát az ellenzéket ismét megosztani, s a Liberális Internacionáléba igyekvő DU, valamint a Szocialista Internacionáléba igyekvő DBP szavazatai ellentmondanak meghirdetett külpolitikai irányultságuknak, s az általuk felvállalt értékeknek. E két párt nem vállalta, hogy a kormánykoalíció befolyása alatt álló tömegtájékoztatási eszközök nemzetárulónak kiáltsa ki őket, bár az elfogadott törvényt többen közülük is rossznak tartják. Ennek ellensúlyozására javasolni fogják a nemzeti kisebbségek nyelvének védelméről szóló törvény mielőbbi elfogadását és az Európai regionális és kisebbségi nyelvekről szóló Chartához való csatlakozást. Teljesen ellentmondásos volt mindkét ellenzéki párt viselkedése, a bírálataik és hozzászólásaik, valamint a törvény lényegét nem érintő változtatások után, minek következtében inkább tűntek nemzetinek, mint demokratának. Nehéz ilyen helyzetben hatékony jövőbeli ellenzéki együttműködésről, a jelenlegi kormány politikájával szemben kormányzati alternatíva kialakításáról beszélni. Nem lehet tudni, milyen mozgások történtek a háttérben Meciar részéről, de a két ellenzéki erő támogatásával ezek nemzetközi pozícióit gyengítette, és saját belpolitikai helyzetét erősítette, anélkül, hogy e két párt ezzel a lépéssel saját számára jelentős belpolitikai tőkét kovácsolt volna. A DU képviselői mandátumai körüli állandó tisztázatlanság, a DBP-ben pedig a szociáldemokrata alapállású politikusok (Weiss, Ftácnik) fokozatos háttérbe szorulása, a "pragmatikus" vonallal (Fogas, Kanis) szemben szintén közrejátszhatott ebben.

A nyelvtörvény azon túl, hogy politikai eszközként értelmezhető, s a nemzeti etatizmus kialakítását célozza, az ellenzék belső megosztásához járult hozzá, s a köztársasági elnök elleni harc eszközeként is felhasználható volt. A köztársasági elnök, amennyiben nem írja alá az elfogadott nyelvtörvényt, és visszaküldi a parlamentnek újratárgyalásra, javaslatának támogatásában már nehezen számolhatott az eddig őt támogató DU és BPD szavazataira. Ebben az esetben a köztársasági elnök kiváló lehetőséget biztosított volna a jelenlegi kormány- koalíciónak egy újabb ellene irányuló támadás indításához, s az ország és a szlovák nemzet érdekeinek ártó elnöki politika kormányzati vádjának bizonyítására adott volna egy propagandisztikusan kihasználható alkalmat. Ezt egyre csökkenő belső mozgásterében, a kinevezési és egyéb alkotmányos jogainak fokozatos korlátozása, továbbá költségvetési ellehetetlenítése és az egyre élesedő sajtóbeli támadások között az elnök nem merte vállalni. Az elnöki aláírás bejelentésekor szóvivője hangsúlyozta, hogy Kovác a törvényt "szükségesnek és fontosnak" tartja és a szlovák nyelv államnyelvként történő meghatározását tartalmazó alkotmányos rendelkezés végrehajtását látja benne. Az elnök, a Magyar Koalíció kérése és a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény hiánya ellenére írta alá a törvényt, megígérte viszont, hogy a közeljövőben a parlamentben beterjesztenek egy, a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvényt. Az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke, Miklosko egyet nem értésének adott hangot az elnök aláírása miatt, rossz törvénynek minősítve az elfogadott nyelvtörvényt. Az elnöki szóvivő leszögezte, ha a kormány nem tartja be ígéretét az említett törvény beterjesztése ügyében és a kisebbségek jogai csorbulnak e törvény elfogadása előtt, az elnök az Alkotmánybírósághoz fordul és kéri az államnyelvről szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát. A köztársasági elnök ilyen állásfoglalása azonban nem pótolja az alkotmányosság alapján álló demokrata kiállás elmaradását. Az elnöknek a pillanatnyi belpolitikai helyzetben tett lépése érthető, azonban sem távlatilag, sem elvileg nem fogadható el. Az EU és az USA kormányának demarsa és főleg az Európai Parlament határozata után a köztársasági elnöknek a demokráciát védelmező, nehezen kialakított képe sérült, s azzal a veszéllyel járt, hogy meggyengítheti nemzetközi támogatottságát, mely eddig legkomolyabban járult hozzá ahhoz, hogy Meciar ne indítson ellene nyílt és az addigiaknál is durvább támadást.
     Van még egy lehetséges belpolitikai vetülete a nyelvtörvény körül szervezett színjátéknak: a nagy állami vállalatok privatizációjának utolsó szakasza, melyet - a kormányfő állítása szerint - 1996. május végéig be akartak fejezni. A privatizáció eddigi menete alapján, mikor elsősorban a kormánypártokhoz közel álló egyének, csoportok privatizáltak hitelekre nagy cégeket, nem zárható ki, hogy az utolsó nagy cégek privatizációja előtt figyelemelterelő hadműveletként szeretnék működtetni a nyelvtörvény körüli vitákat.
     A szlovák parlament és a kormány Magyarország felé is világos üzenetet küldött arról, hogyan értelmezi a magyar- szlovák alapszerződést és a többszöri kérések ellenére, a szlovákiai magyarságot hátrányosan érintő formában fogadta el a nyelvtörvényt, nem volt hajlandó azt elhalasztani a ratifikálás utáni időre, s egyben hatályon kívül helyezte a kisebbségi nyelvhasználatot a hivatalos kapcsolatokban megenged addigi nyelvtörvényt. Horn Gyula berlini találkozója Meciarral, Gál Zoltán levele a szlovák parlament elnökének, Jozef Gasparovicnak, s a több diplomáciai csatornán eljuttatott aggályok a törvény elfogadása előtt és ezek fogadtatása fordulópontot jelentett a magyar-szlovák kapcsolatokban. A szlovák kormányzat az európai integrációs partnerek figyelmeztetése, valamint Magyarország aggodalmainak előzetes kifejezése ellenére vállalta a nyilvánvaló konfliktust eredményező lépést. A nyelvtörvény jelentőségén túlmutató lépésről van szó, mely felveti a szlovák kormányzat valódi külpolitikai orientációjának a kérdését, különös tekintettel az egyre mélyülő szlovák-orosz politikai és gazdasági kapcsolatokra.

Végül mit jelent maga a törvény, s hogyan érinti a szlovákiai magyarok nyelvhasználati jogait, és milyen várható következményekkel járhat?
     Az Alkotmány szerint az SZK területén a szlovák nyelv államnyelv, míg "az államnyelvtől eltérő más nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben a törvény szabályozza. Az alkotmány is a kisebbségi nyelvek szabályozását feltételezte, e helyett az államnyelvről szóló törvény elfogadására került sor, úgy, hogy a parlament hatályon kívül helyezte a nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát megengedő Tt 428/1990 számú törvényét. Az elfogadott törvény önellentmondásba is keveredve egyidejűleg kijelenti, hogy "a törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek nyelveinek használatát (1. cikk 3. bek.), valamint hatályon kívül helyezi a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát is szabályozó Tt 428/1990 sz. törvényét (12. cikk). Ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölésére fel kellett volna taxatív módon sorolni, hogy mely, a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára vonatkozó rendelkezések, törvények maradtak hatályosak és nem kellett volna hatályon kívül helyezni a korábbi nyelvtörvényt. A jelenlegi helyzet alkotmányossági szempontból kívánnivalót hagy maga után; pillanatnyilag az alkotmány 34. cikk 2. bek. b) pontján kívül nincs törvény, mely szavatolná a hivatalos kapcsolattartásban a kisebbségek nyelvhasználati jogait, egyidejűleg el kellett volna fogadni egy, a kisebbség hivatalos nyelvhasználatát rendező törvényt.
     A törvény az állam nyelvét védi és helyezi előnybe az ország területén használt többi, kisebbségek által használt nyelvvel szemben. Az Európa Tanács szakértői véleménye is kifogásolta a törvényjavaslat szerkezetében és szövegezésében a nem világos szándékot, mely szerint a javaslat a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatos rendelkezések gyengítéseként értelmezhető, általános kétértelműség és a világosság hiánya jellemzi, különösen azzal kapcsolatban, mikor lehet az állam nyelvétől eltérő nyelvet használni. Ezeket a hiányosságokat az elfogadott törvény nem oldja fel, bár a szavazás során egyes bíráló észrevételeket figyelembe vettek, de ez alapvetően nem változtatott a törvény filozófiáján. Az indoklás ismeretében a törvény okkal tűnhet fel a szlovákiai magyarokon való történelmi bosszúként a múltszázadbeli magyarosításért.
     A preambulumban a szlovák nyelv "a Szlovák Köztársaság szuverenitásának kifejeződéseként" történő meghatározása nem oszlatja el azt a félelmet, amely a lojalitás és a nyelvhasználat fogalmi kapcsolásakor a korábbi javaslatokban felmerült, tudniillik ez alapján a magyar nyelv használata a hivatalos kapcsolatban a szuverenitás veszélyeztetéseként is értelmezhető. Azt még nehezebb elképzelni, hogyan szavatolja a szlovák nyelv a nemzeti kisebbséghez tartozó szlovák állampolgárok számára "a szabadságukat és egyenlőségüket méltóságukban és jogaikban is". Az alkotmányból átvett rész ezt nem a szlovák nyelvvel összefüggésben állítja, ellentétben a törvénnyel, hanem: az emberek "szabadok és egyenlőek méltóságukban és jogaikban is". A hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalma - tekintet nélkül nyelvre, etnikai és nemzeti kisebbséghez való tartozásra -, valamint az elnemzetlenítésre irányuló nyomás minden módozatának tilalma szenved csorbát az elfogadott törvény által, mikor az épp a nyelv alapján tesz különbséget és az államnyelv használatának törvényes kiterjesztése révén a kisebbségi nyelvek használatát korlátozza, szorítja ki a közélet minden területéről, s ezáltal közvetlenül elnemzetietlenítő nyomást gyakorol.
     A bevezető rendelkezésekben a módosítások során több változásra is sor került. A legalapvetőbbek közé tartozik az a rendelkezés, mely szerint a szlovák nyelv ezek után előnyt élvez az SZK területén használt egyéb nyelvekkel szemben (1. cikk 2. bek.). A kisebbségi nyelvek hivatalos használata törvényes garanciáink hiányában erre hivatkozva törvényesen lehet törekedni nyelvi kizárólagosságra és a nem szabályozott esetekben is megkövetelni az államnyelv használatát. A privilegizált helyzet törvényesítése ilyen támogatást nem kapott sem az alkotmánytól, sem pedig az a vállalt nemzetközi kötelezettségeknek nem felel meg.
     Nem fogadták viszont el azt a javaslatot, mely szerint amellett, hogy a törvény nem szabályozza a liturgikus nyelvek használatát (1. cikk 3. bek.), ez vonatkozzon az egyház belső ügyvitelére is, melyet a törvény szerint ezután az állam nyelvén kell vezetni (3. cikk 3. bekezdés). Mindez módosítja az eddigi gyakorlatot, az államnyelven való belső ügyvitel vezetése kiszorítja az eddig használt más nyelveket erről a területről.
     A kormány részéről az egyik alapvető érvként felhozott rendelkezés is ebben a részben található, mely szerint "a törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelveinek használatát" (1. cikk 4. bek.), melyeket külön törvények szabályoznak. A lábjegyzetben példaként felsorolt törvények (a polgári és a büntető perrendtartás, a sajtó-, iskola-, helyiségnévtábla-törvény, a tévéről és a rádióról szóló törvény azonban vagy a jogegyenlőségre vonatkozó általános rendelkezést tartalmaznak a jogérvényesítés terén, beleértve az anyanyelv használatának a jogát a bíróságok előtt a polgári és büntető perrendtartás), vagy "nemzeti fejlődésük igényeinek megfelelő mértékben biztosít jogot anyanyelvi oktatásra (iskolatörvény), esetleg anyanyelvi közvetítés révén biztosítja az SZK-ban élő nemzetiségek érdekeinek érvényesülését (tévé-, rádiótörvény), illetve egyáltalán nem rendelkezik külön a nemzetiségi sajtóról (sajtótörvény). A táblatörvény valóban kifejezetten a települések neveinek kisebbségek nyelvén történő elnevezését szabályozza. A törvény ezen rendelkezése ellentmond a 12. cikknek, mellyel hatályon kívül helyezte a Tt. 428/1990 számú törvényét a hivatalos nyelvhasználatról, mely a 6. cikk 2. bekezdésében a kisebbségi nyelvek hivatali ügyintézésben történő használatát szabályozta. A törvény hatályon kívül helyezésével a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatára vonatkozó egyetlen általános szabályozás jelenleg az alkotmányban maradt, a hiány pótlása helyett még nagyobb hiány keletkezett, nem teljesítve ezzel az alkotmány 6. cikk 2. bekezdését, mely szerint "az államnyelvtől eltérő más nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben törvény szabályozza".
     "A törvény a kisebbségi nyelvhasználatot nem úgy szabályozza, hogy tiltaná vagy megengedné (kivéve a 8. paragrafust), hanem úgy, hogy kiszorítja a kisebbségek nyelvét a közéletből. A törvény gyakorlatilag lehetetlenné teszi egy, a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó törvény elfogadását.
     Az államnyelv védelmére vonatkozó rendelkezése (2. cikk) közül különösen az a rész ad okot aggodalomra, mely szerint "megengedhetetlen az államnyelv kodifikált megjelenésébe történő bármiféle olyan beavatkozás, amely ellentétben állna az államnyelv törvényszerűségeivel". Ez a rendelkezés a nem szlovák női nevek -ová toldalék nélküli írását szabályozó, anyakönyvekről szóló törvénymódosítást, valamint a helységnevek kisebbségi nyelven történő megjelölését szabályozó törvényt veszélyezteti, a jelenlegi kormányzati politika ismeretében. (Mindkét törvény elfogadására az Európa Tanács feltételeinek értelmében került sor.)
     Az államnyelv hivatalos érintkezésben történő szabályozása (3. cikk) az államnyelv használatának széles körű kötelezővé tételével, úgy, hogy párhuzamosan nincs biztosítva a kisebbségek hivatalos nyelvhasználata, a jelenlegi valós kisebbségi nyelvhasználatot szűkíti s ellentétes több nemzetközi kötelezett- ségvállalással is. Az államnyelv alkalmazásának kötelezővé tétele az önkormányzatokra, a községi rendeletekre, a tárgyalási nyelvre szűkíti a nyelvhasználati jogokat, az összes közszolgálati intézményhez címzett írásbeli beadvány államnyelven történő kötelező benyújtása a kisebbséghez tartozó polgárok érdek- és jogérvényesítését érinti hátrányosan, ugyanúgy, ahogy az indoklás szerint "az állami közigazgatási szervek dolgozói nem kötelesek tevékenységük színhelyén ismerni a nemzetiségi kisebbség nyelvét". A szlovák nyelv szóban és írásban való megfelelő szintű ismeretének igazolása feltétele a munkaviszonyba vagy egyéb hasonló jellegű viszonyba történő felvételnek és előfeltétele a megállapodás szerinti munka közszolgálati szervekben történő elvégzésének (3. cikk 1. bek). Ez a rendelkezés több kérdést is felvet a megfelelő szint mérésére, valamint az igazolás jellegére, a folyamat módjára vonatkozó további részletek ismerete nélkül, és széles mérlegelési jogot biztosít a munkaadónak, s megkérdőjelezi az iskolai bizonyítványok hitelességét. A rendelkezés kötelezővé teszi a községek, azok részeinek, az utcáknak és közterü- leteknek, a földrajzi elnevezéseknek az államnyelven történő megjelölését. A helységnevek kisebbségi nyelven történő megjelölését szabályozó törvény jövője szempontjából ez a szabályozás nem nyújt biztosítékot a kétnyelvű helységnévtáblák jogi szabályozásának megmaradására. Az utónév és személynév szlovák nyelvű átírását illeték nélkül biztosítják, ugyanezt a kisebbséghez tartozók esetében illeték fejében végzi el a hivatal.

A kisebbségi oktatásügyre ugyan az államnyelv alkalmazására vonatkozó szabályozás (4. cikk 5. bek.) alapjában nem vonatkozik, azonban a jelenlegi állapothoz képest mégis jelent megszorítást, miszerint az egész pedagógiai dokumentáció az állam nyelvén készül. Ez többek között nem teszi lehetővé az eddigi kétnyelvű bizonyítványok kiadását.
     Az alkotmány szerint (34. cikk 1. bek.) a nemzeti kisebbséghez tartozó polgároknak joguk van az információk anyanyelven történő terjesztéséhez és befogadásához. Ehhez képest a tömegtájékoztatás nyelve az államnyelv. A tévé, a rádió műsorszórásában a megfogalmazott kivételek között nem szerepelnek a nemzeti kisebbségek részére készült adások. A 12 éven aluli gyermeknek szánt audiovizuális művek csak államnyelvű szinkronnal forgalmazhatók. Jelentős korlátozást vezet be a törvény a kisebbségi nyelven működő regionális vagy helyi adók számára, melyek alapvetően államnyelven kötelesek közvetíteni, egyéb nyelveket csak az államnyelven történt közlés után szabad használni. Az időszaki sajtótermékek kiadása is csak államnyelven történhet, ugyanis a más nyelvű sajtó megjelenésére utaló hivatkozás nem tartalmaz semmilyen utalást a kisebbségi sajtóra.
     A törvény a gazdaság, a szolgáltatások és az egészségügy területén is szabályozza az államnyelv alkalmazását, átterjedve a magánszférára is. A fogyasztó védelmének érdekében a tájékoztatást csupán államnyelven teszi kötelezővé (tételesen említve a gyógyszereket és az élelmiszereket). A munkaviszonyban készült írásbeli ügyletek, pl. munkajogi szerződések megkötése is csak államnyelven történhet. Különösen érzékeny korlátozásra került sor az egészségügyi személyzet és a betegek közötti érintkezés nyelvének szabályozása terén, mely általában államnyelven történik, a kisebbségekhez tartozók anyanyelvének használatára csak abban az esetben ad lehetőséget, ha az adott beteg nem ismeri az államnyelvet. A közszolgálati szervek a kötelmi viszonyokat szabályozó szerződésekről szóló eljárásokban csak az államnyelven megfogalmazott szövegezést ismerik el.
     A törvény a felügyeleti kötelezettséget a Kulturális Minisztériumra rója, s - jogosult arra, hogy a jogi és magánszemélyek figyelmeztetése után, amennyiben a hiányosságok továbbra is fennállnak, a jogellenes állapot megszüntetését kérje.
     A jogsértő állapot fennállása után a Kulturális Minisztérium jogosult pénzbírság kiszabására. A törvény rendkívül magas büntetéseket helyez kilátásba, a jogi személyek esetében ez a bírság 250 000,-Sk, ha nem a törvénynek megfelelően államnyelven közlik a fogyasztói tájékoztatót, ha az engedélyezettől eltérő tankönyvet használnak, ha az egyesületek, társaságok alapszabályait, a kötelmi viszonyokat nem államnyelven rögzítik, illetve ha a reklámok, különféle feliratok szövegét nem tüntetik fel szlovákul. A büntetés a jogi személyek esetében elérheti a félmillió koronát, ha a tömegtájékoztatási eszközökben megszegik a gyermekeknek szánt audiovizuális művek államnyelven történő szinkronjára, valamint a helyi és regionális adókban az államnyelv használatára vonatkozó rendelkezéseket.
     A fizikai személy 50 000,-Sk-ra bírságolható a törvényben megszabottól eltérő tankönyvek és oktatási szövegek alkalmazásáért, a gyermekműsorok államnyelvű szinkronjának elmaradásáért, a regionális és a helyi adók államnyelven történő sugárzására vonatkozó előírás megsértéséért, illetve ha a fogyasztók tájékoztatása, a társulások, politikai mozgalmak stb. alapszabályai, valamint a kötelmi viszonyokat szabályozó eljárások során megsértik a törvényt. A törvény teljes bizonytalanságot és félelmet kelt, többek között azzal, hogy az aránytalanul magas bírságokat - bizonytalan kritériumok alapján - a kötelesség megsértésétől számított három éven belül bármikor ki lehet róni.

Összegezésképp az államnyelvről szóló törvény elfogadására a szlovák nemzetállamiság vélt megerősítésén, elsősorban a szlovákiai magyarságnak a közéletből történő kiszorításán túl politikai hatalmi eszközként - a kormánykoalíció megerősítése, az ellenzék megosztása, a köztársasági elnök pozíciójának további gyengítése, valamint a privatizáció utolsó szakaszában a közvélemény figyelmének elterelése miatt - volt szükség. Az elfogadott törvény a kormányzat rövidtávú belpolitikai érdekét szolgálja. A figyelemre méltó kérdés: miért és mennyit kész ilyen esetben veszélyeztetni nemzetközi megítélésén vállalt nemzetközi kötelezettségeinek megsértésével? Mennyiben gondolja komolyan Szlovákia integrációs törekvéseit, ha nyíltan tovább folytatja a demokrácia intézményeit veszélyeztető kisebbségellenes politikáját az EU-demarsok és USA-jegyzékek ellenére? A szlovák ellenzék ellentmondásos szereplése sem kecsegtet túl sok jóval. Ha inkább nemzeti, mint demokratikus a liberális és a szocialista nemzetközi pártcsaládokba igyekvő szlovák pártok alapállása a kisebbségi kérdésben, nehéz lesz elképzelni egy alternatív kisebbségi politikát a Meciar utáni időkben.

(1995 decemberében)