Bevon a hallgatás, hadd
szólhassak belül. És
lássak a szemhéjam a-
latt. E semmi tett és
csönd, mit a lélegzés
neszei érintenek, már-
-már hűvös, de szívtől
fölhevül. Mégsem lobog
kiszökkentve lángját a
lélek résein, mint az
a nagy bizonykodás.
Most nem erény az é-
kes buzgalom, inkább
hiba. Két égő napnak
egyidőben kell éjei-
től elfordulnia. Bent
szólal meg a hallgatás.
A lét nyelvén beszél.
Utána mondom én, amit
magamtól nem mondanék
s teszem, mit magamtól
nem tennék soha: így
cselekszik szerelme.
Hiába sorolja elő a di-
dergető büntetéseket az
angyal-majom, válladra
fektetem gyönyörű ló
fejem, és ott hagyom.
Orrlikaim bevéreződnek.
S foltokban testem is.