E kutatási téma tárgyából adódóan egyedi jellegzetességekkel bír a szlovákiai magyarsággal foglalkozzó társadalomtudományi dolgozatok között. Tudományos igényű egyházkutatásra az elmúlt évtizedekben nem volt mód, talán még kevésbé volt lehetséges, mint nemzetiségkutatások vonatkozásában. Szlovákiában az egyházi élet és a vallásosság napjainkban is a társadalomtudományos megközelítés perifériáján található. Jelen dolgozatomban a csehszlovákiai magyar lakosság felekezeti megoszlására vonatkozó adatokat elemzem a felekezeti megoszlást is rögzítő népszámlálások adatsoraival.
     Az első világháború után megalakított Csehszlovák Köztár- saságban két jelentékeny mértékben eltérő kultúrájú, gazdasági fejlettségű, etnikai összetételű terület került közös állami keretek közé. A két országrész vallási felekezeti összetételében is jelentős eltérések mutathatók ki. A gazdaságilag elmaradott Szlovákia lakossága tradicionálisan vallásos volt, a fejlett iparral rendelkező cseh országrészekben a szekularizáció, elvilágiasodás elsősorban az értelmiség és a munkásság jelentős rétegeit távolította el az egyházaktól. Szlovákiában egy alig néhány ezer főt kitevő rétegtől eltekintve a teljes lakosság valamelyik egyház tagjának vallotta magát. A magukat felekezeten kívülieknek deklarálók aránya 0,23 %, az ismeretleneké 0,02 % volt. A cseh ország- részekben (Csehország Morvaországgal és Sziléziával együtt) a felekezeten kívüliek száma meghaladta a 700 ezret, ez az országrész lakosságának 7,2 %-a. A lakosság döntő többsége a cseh és a szlovák országrészekben is a katolikus egyház tagjának vallotta magát; a cseh országrészekben az összlakosság 82 %-a, Szlovákiában a római és görög katolikusok összesített részaránya 77,4 %-ot tett ki. Míg Szlovákia felekezeti összetételében a további meghatározó felekezetek az evangélikus (12,8 %), a református (4,8 %), és az izraelita (4,5 %) egyházak voltak, Csehországban a huszita hagyományokra alapozó, a köztársaság létrejöttével egy időben alakult nemzeti egyház, az ún. csehszlovák egyház volt a második legjelentősebb egyházi tömörülés. (Tagjainak száma meghaladta az 520 ezret, ami az országrész lakosságának 5,23 %-a). A két jelentősebb evangélikus egyházhoz tartozók, a cseh testvérek és a német evangélikusok száma és aránya már jóval kevesebb volt (231 ezer és 151 ezer, azaz 2,3 % és 1,5 %). A csehországi izraeliták száma 125 ezer főt, illetve 1,25 %-ot tett ki.
     A szlovákiai magyarság felekezeti megoszlása bizonyos vonatkozásokban hasonló jellegzetességekkel bír, mint Szlovákia összlakosságáé, de azért lényeges eltérések is kimutathatók köztük. Az 1921-es népszámlálás a szlovákiai magyarok számát 637 183 főben adja meg, ez az akkori Szlovákia lakosságának 21,2 %-a. A magyar római katolikusok száma megközelítette a 450 ezret, és arányuk a magyar népességen belül (70,3 %) a szlovákiai értéknek (70,9 %) felel meg. A magyar görög katolikusok aránya (2 %) az országos értéknek (6,5 %) csak töredéke. Az evangélikusok aránya, illetve az egyes evangélikus egyházak megoszlása Szlovákia népességén, illetve a magyar lakosságon belül mutat ki igen nagy eltéréseket. A magyarság 24,2 %-a, az országrész lakosságának 17, %-a volt evngélikus. A több mint 530 ezer szlovákiai evangélikus többsége luteránus (augsburgi evangélikus, 382 ezer fő), a reformátusok száma 145 ezer fő. Sajnos az 1921-es adatok nemzetiségi bontásban csak az evangélikusok összesített számsorait tartalmazzák, így a magyar evangélikusok belső megoszlására csak az 1930-as cenzus alapján következtethetünk. Az alapvető eltérés így is kimutatható: a magyar evangélikusok zöme református, a magyar augsburgi evangélikusok száma a reformátusok alig egy hatodát teszi ki. A református egyház magyar túlsúlya, jellege szintén egyértelműen kiviláglik. A szlovák lakosságon belül a két evangélikus felekezet megoszlása épp fordítottja a magyar lakosságénak: a döntő mértékben lutheránus szlovák evangélikusság mellett a református szlovákság töredéket képez.
     Az izraelita felekezetűek száma 136 ezer főt tett ki (az összlakosság 4,5 %-a), többségük (51,9 %) zsidó nemzetiségűnek vallotta magát. A zsidó felekezetűek magyarságon belüli aránya 3,4 %, lélekszámuk 22 ezer fő volt. Nem teljesen érdektelen megnézni a szlovák, illetve német lakosságon belül is az izraelita felekezetűek arányát. A németségen belüli arányuk magasabb, mint a magyar népességen belül (6,5 %, azaz 9 ezer fő): a csehszlovák nemzetiségű izraeliták száma ugyan megközelíti a 30 ezret, de arányuk csak 1,5 %-hoz közelít.
     Az eltérő hagyományok, társadalmi-gazdasági körülmények az elkövetkező időszakban is különböző módon formálták az egyes egyházakhoz tartozók számának alakulását.
     A cseh országrészekben a felekezeten kívüliek száma több mint 100 ezer fővel emelkedett, részarányuk meghaladta a 7,8 %-ot. Az egyes felekezeteknél eltérő tendenciák figyelhetők meg: az ún. nemzeti egyházakhoz tartozók száma és aránya jelentősebb növekedést mutat (a csehtestvérek száma mintegy 60 ezerrel, a csehszlovák egyház tagjainak száma több mint 250 ezerrel, a német evangélikusok száma több mint 30 ezerrel gyarapodott. Részarányuk is 2,3 %-ról 2,7 %-ra, illetve 5,2 %-ról 5,3 %-ra, valamint 1,5 %-ról 7 %-ra növekedett.) A görögkeleti egyházhoz tartozók számának emelkedését részben a kárpátaljai ruténok bevándorlása, részben a görögkeleti egyház irányában megnyilvánuló pozitív diszkrimináció eredményezte. A katolikusok aránya viszont - lélekszámuk csekély emelkedése mellett - csökkent (82 %-ról 78,5 %-ra).
     1930-ra Szlovákiában a felekezeten kívüliek száma ugyan két és félszeresére (6800-ról 17000-re) emelkedett - ezt részben a Csehországból Szlovákiába beköltöző cseh hivatalnok- és értelmiségi réteg megnövekedése, részben a szlovákiai társadalom fokozatos belső szerkezeti alakulása váltotta ki -, de így is csak a szlovákiai népesség alig fél százalékát tette ki. Az egyes egyházakhoz tartozók száma eltérő mértékben ugyan, de növekedett, a lakosságon belüli aránynövekedés a római katolikus egyház mellett az ortodox és a csehtestvérek, illetve a csehszlovák egyház vonatkozásában jelentős. Érzékelhetően csökkent a református és az izraelita egyházhoz tartozók aránya (4,8 %-ról 4,4 %-ra, illetve 4,5 %-ról 4,1 %-ra). A magyar lakosság száma (45 ezer fővel, 637 ezerről 592 ezerre) és aránya (21,2 %-ról 17,8 %-ra) a két népszámlálás közti időszakban jelentős mértékben csökkent, miközben Szlovákia lakosainak a száma közel 330 ezer fővel emelkedett. Így a magyar lakosság felekezeti összetételében kimutatható arányeltolódások nagyobbrészt az egyes térségekben eltérő módon jelentkező nemzetváltási folyamatok következményei, semmint az egyes egyházakhoz tartozók számának reális változásai. Ez okból a magyar lakosságnál kimutatható felekezeti változások összevetése Szlovákia felekezeti struktúrájának valós változásaival, nem megalapozott, hiszen a bekövetkezett változások eltérő okokra vezethetők vissza. Valamennyi egyházhoz, illetve felekezethez tartozó magyarok száma emelkedett, kivéve a felekezeten kívülieket.
     A magyar népességen belül a római katolikusok aránya némileg növekedett (70,3 %-ról 71,3 %-ra), az evangélikus felekezetek (összesített) aránya szintén emelkedett (24,2 %-ról 24,8 %-ra). Az egyes evangélikus egyházakhoz tartozók részletes adatait nemzetiségi bontásban a korábbi népszámlálás nem tartalmazta. Az 1930-as adatok szerint a református egyházhoz tartozók száma meghaladta a 126 ezer főt, a szlovákiai magyarság 21,4 %-a vallotta magát reformátusnak, az evangélikusok aránya pedig a 20 ezer főt, a magyarságon beleüli arányuk 3,4 %. A magyar zsidóság száma mintegy felére csökkent, s arányuk is 3,4 %-ról 1,6 %-ra apadt.
     A köztársaság egész területén 1950-ben rendezték meg a következő népszámlálást. A köztársaság felbomlása, a világ- háború harci eseményei, a zsidóság koncentrációs táborokba hurcolása és legyilkolása, az ezt követő, elsősorban a magyar és német lakosságot érintő kitelepítések, deportálások, lakosság- cserék, valamint a reszlovakizáció az országrész szláv nemzeti jellegének nagymérvű erősödését, s ezen belül a magyarság számának drasztikus csökkenését eredményezték. Az egykor heterogén nemzetiségű Csehszlovákia etnikai jellege egyre jobban kezdett az etnikai homogenitás megálmodóinak elképzeléséhez idomulni. Mindezen folyamatok - talán a reszlovakizáció kivételével - az egyes régiók felekezeti összetételére is kihatással voltak. Az 1950-es népszámlálásra a kommunista hatalomátvételt követően az egyházak mozgásterét nagymértékben korlátozó intézkedések beindulása után került sor. Ennek ellenére a magukat felekezeten kívülinek vallók száma és aránya is lényegesen csökkent (Csehszlovákiában az 1930-as 850 ezerről 530 ezerre, illetve 6,1 %-ról 4,3 %-ra). A felekezeten kívüliek számának csökkenése mind a cseh, mind a szlovák országrészekben erőteljesen megmutatkozott. Csehszlovákia lakosságának felekezeti összetételében a legszembetűnőbb változás az izraelita felekezetűek számában (254 ezerről 15,5 ezerre) és arányában (4,1 %-ról 0,2 %-ra) következett be. Csehországban a katolikusok száma és aránya nagymértékben csökkent, ami jelentős mértékben a 3 milliós német lakosság kitelepítésének következménye (1,58 milliós csökkenés, azaz 78,5 %-ról 76,4 %-ra). Tovább nőtt a magukat a nemzeti egyházakhoz sorolók száma és aránya (a csehtestvérek száma 110 ezer fővel, arányuk pedig 2,3 %-ról 2,7 %-ra növekedett, a csehszlovák egyházhoz tartozók száma 167 ezer fővel, aránya pedig 7,3 %-ról 10,6 %-ra emelkedett), a kis lélekszámú görögkeleti egyházhoz tartozók száma közel megkétszereződött. Az 1921 és 1950 közötti népszámlálások során az ismeretlenek aránya néhány tized százalék körül mozgott.
     Szlovákiában a zsidóság még nagyobb mértékben fogyatkozott meg, mint Csehországban. (Lélekszámuk 137 ezerről 7,5 ezerre, arányuk 4,1 %-ról 0,2 %-ra csökkent. Jelentékenyen megnövekedett a katolikusok (római és görög katolikusok) összesített aránya (78 %-ról 82,8 %-ra) és a lutheránusok aránya (12 %-ról 12,9 %-ra), ugyanakkor csökkent a reformátusok száma (146 ezerről 116 ezerre) és aránya (4,4 %-ról 3,2 %-ra). A magyar lakosság felekezeti megoszlásának értékelése az 1950-es népszámlálás vonatkozásában igencsak problematikus. A magyarság jogfosztottságát követően megtartott cenzus nem nyújt használható adatokat a magyar lakosság számára vonatkozólag, inkább arról ad információt, hogy a magyarság egészét sújtó intézkedések után oly rövid idővel valójában hányan merték bevallani magyarságukat. Így a felekezeti hovatartozás terén bekövetkezett változások értékelése is inkább csak informatív jelleggel bír. Az egyes felekezeteknél kimutatható változások hasonló tendenciájúak, mint az országos változások. A nem katolikus egyházakhoz tartozók száma csökkent, a római katolikusok aránya jelentékenyen növekedett (71,3 %-ról 75 %-ra), a magyar reformátusok száma közel a felére apadt (126 ezerről 73 ezerre), a magyarságon belüli arányuk némileg csökkent (21, 4 %-ról 20,5 %-ra). Az 1950-es cenzus nemzetiségi adatainak a megbízhatatlanságát a felekezeti megoszlás szempontjából is megerősítik a reformátusok nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok: 1930-ban a reformátusok 86,77 %-a, 1950-ben 65 %-a, 1991-ben 78,2 %-a vallotta magát magyarnak. Egyértelmű, hogy 1950-ben csak a református egyházhoz tartozóknál tízezres nagyságrendű nemzetváltás mutatható ki a magyarságnál.
     Az 1950-es népszámlálás volt a kommunista uralom alatt megrendezett népszámlálások között az első és egyben az utolsó, amelynél rákérdeztek a felekezeti hovatartozásra is. Csak negyven évvel később, az 1989-es novemberi változásokat követő 1991-es népszámlálás során kérdeztek rá újból a lakosság vallási hovatartozására. Azonban ez az adatfelvétel már teljesen más valóságtartalmat rögzített a felekezeti hovatartozás vonatkozásában, mint az 1950-nel bezáródó népszámlálások, így az 1991-es adatok összevetése a korábbival, szintén csak informatív jellegű. Annak ellenére, hogy a felekezeti hovatartozást hasonlóan megfogalmazott kérdésekkel tudakolták 1991-ben, mint 1950-ben, az eltérésnek legalább két vonatko- zása meghatározó. 1950-ben (és a korábbi népszámlálások alkalmával) a felekezeti hovatartozás jogilag rögzített egyházhoz tartozást, egyháztagságot jelentett. Aki nem volt tagja egyik egyháznak sem, annak a megfelelő oszlopban "felekezeten kívülinek" kellett feltüntetnie magát - olvassuk a népszámlálási adatlapokhoz kiadott útmutatóban, továbbá: az egyházhoz tartozást nem lehetett megváltoztatni az adatlapon történő bejegyzéssel. 1991-ben a vallási hovatartozás kategóriája deklaratív jellegű volt: felekezeti hovatartozás alatt valamelyik egyház életében való részvételt, illetve vele való kapcsolatot értettek a népszámlálás szervezői. Mindenki szabadon dönthetett arról, hogy mely felekezethez tartozónak, illetve felekezeten kívülinek tüntette-e fel magát, esetleg az adott kérdésre nem válaszolt. A 15 éven aluli gyermekek esetében  szülők saját belátásuk szerint töltötték ki e kategóriát.
     Ezek alapján talán jobban érthető az a vita, mely a demográfusok körében bontakozott ki a kapott adatok értelmezését - így a kérdésre nem válaszolók, "ismeretlenek" összetételének értelmezését, vagy akár az egyes felekezetekhez tartozók adatainak valóságtartalmát - illetően.
     A másik lényeges vonatkozás az adatok összehason- líthatóságával kapcsolatban az 1950 óta Csehszlovákia társadalmában bekövetkezett változásokban, az elmúlt negyven év ateista propagandájának következményeiben, egyáltalán az egyházhoz, valláshoz való hozzáállás módosulásában rejlik.
     Az 1991-es népszámlálás a lakosság felekezeti hovatartozásának alakulásában igen lényeges változásokat mutatott ki; a "hívők" - a különböző egyházakhoz, felekezetekhez tartozók - összlakosságon belüli aránya nagymértékben csökkent, s az egyes egyházakhoz tartozók számarányában is jelentékeny módosulások következtek be. A felekezeti hovatartozás Csehországban, illetve Szlovákiában igencsak eltérő módon alakult. Csehországban a lakosság kisebb része, 43,9 %-a deklarálta valamelyik egyházhoz való tartozását, a magukat felekezeten kívülinek vallók aránya megközelítette a felekezetekhez tartozókét (39,9 %), az ismeretlenek 16,7 %-ot tettek ki. Szlovákiában felekezetekhez tartozónak vallotta magát a populáció 72,8 %-a, felekezeten kívülinek pedig 9,8 %-a; 17,4 %-a nem töltötte ki a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést. A két tagköztársaság közti diametrális fejlődés gyökerei már a korábbi népszámlálásoknál is kimutathatók. (Csehország- ban 1950-ben a népesség 5,8 %-a, Szlovákiában alig 0,1 %-a volt felekezeten kívüli.)
     A két időpont adatsorainak összevetése tehát egyfajta tájékoztatóul szolgál az egyes felekezetekhez, egyházakhoz tartozók, illetve az azokon kívüliek igencsak heterogén csoportjainak arányváltozásáról. Ugyanakkor az egyházakhoz tartozás körülhatárolása 1991-ben igencsak homályos volt. Ezért, ha az elmúlt negyven évben az egyes felekezetekhez tartozók lélekszámában és arányában bekövetkezett változásokat próbálnánk elemezni, akkor a két időszakban az egyházakhoz, felekezetekhez tartozók arányában bekövetkezett változásokat kell összevetnünk. (A továbbiakban a felekezeten kívüli és ismeretlen kategóriákat nem tartalmazó populációra szűkítjük le vizsgálódásunkat.) Ezen számításbeli módosulás elvégzése mind Csehország, mind Szlovákia vonatkozásában a katolikusok (81,3 %-ról 88,9 %-ra, illetve 76,5 %-ról 83 %-ra) és az egyéb kategóriát (3,2 x, illetve 2,9 x) jelentős mértékben kitevő szekták arányának további növekedését húzza alá.
     Az evangélikus felekezetek aránya kisebb-nagyobb mértékben csökkent, Csehországban a csehtestvérek részaránycsökkenése (4,8 %-ról 4,5 %-ra) viszonylag mérsékeltnek tekinthető, Szlovákiában az evangélikusok és a reformátusok aránya mintegy 2/3-ára zsugorodott (12,9 %-ról 8,5 %-ra, illetve 3,3 %-ról 2,2 %-ra). A csehországi változások egyik legszembetűnőbb jegye, a cseh nemzeti egyháznak tekinthető csehszlovák (huszita) egyházhoz tartozók arányának 1/3-ára (11,3 %-ról 3,9 %-ra) történt zsugorodása. Lélekszám- növekedés Csehországban csak a szekták viszonylatában, Szlovákiában rajtuk kívül a római katolikusok, valamint a görögkeletiek vonatkozásában mutatható ki. A felekezetekhez tartozók arányváltozása az egyes egyházakhoz tartozók számának olykor ellentétes irányú módosulásával járt együtt. A katolikusok arányának emelkedését Csehországban lélekszámuk jelentős apadása kísérte (6,8 millióról 4 millióra), ezzel szemben a szlovákiai katolikusok száma jelentékenyen emelkedett (2,6 millióról 3,2 millióra).
     A szlovákiai magyarság felekezeti összetételének módosulását az elmúlt negyven év távlatában csak igen nagy fenntartásokkal lehet a népszámlálási adatok alapján értékelni. Az 1950-es népszámlálásra vonatkozólag jeleztük e népszámlálásnak a magyar népesség (de az egyéb nemzetiségek) vonatkozásában is igencsak korlátozott hitelességét, így ha az adatokat hitelesebb források hiányában mégiscsak értékelni vagyunk kénytelenek, akkor e korlátokat tekintetbe kell vennünk. Mivel az 1950-es népszámlálás során a magyarságnak egy jelentékeny része nem magyar nemzetiségűnek vallotta magát, e számadatok abszolút értékeire nem támaszkodhatunk. Tehát 1950-ben az egyes felekezetekhez tartozó magyarok lélekszámára vonatkozó adatok jelentékeny mértékben (legalább 110 ezer fővel) alacsonyabbak, mint ez a népmozgalmi statisztika alapján becsülhető lenne, ezért első megközelítésben csak a felekezeti arányokat vesszük górcső alá. Ebben a megközelítésben abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy a magyarság 1950-es nemzetiségi bevallását nem befolyásolta meghatározó mértékben felekezeti hovatartozása. Erre egyrészt az 1930-as és az 1950-es felekezeti hovatartozások egybevetése enged következtetni, ahol a görög katolikus magyarság számának harmadára történő apadásán kívül (mely a magyarságon belüli viszonylag kis számának következtében csak elenyésző mértékben torzít) nem mutatható ki olyan tendencia, mely az országos változásoktól eltérő lenne. Másrészt azonban a magyar reformátusok identitásvállalásának vannak olyan tényezői, melyek a katolikusokétól bizonyos mértékben eltérő jellegűek. E fenntartásaink ellenére elfogadjuk az így beálló esetleges torzításkat is.
     Első látásra úgy tűnik, hgy az elmúlt negyven év idelógiai egyeduralma az országos értékeknél kisebb mértékben mutatkozott meg a szlovákiai magyarság vonatkozásában. Míg az összlakosság 72,8 %-a vallotta magát hívőnek (9,8 %-a felekezeten kívülinek, 17,4 %-a ismeretlen), a magyarság esetében az egyes felekezetekhez kötődők aránya meghaladta a 80,5 %-ot, a felekezeten kívüliek aránya 6,6 %, az ismeretleneké 12,9 %-ot tett ki. Azonban a magyarság hátrányosabb település- és társadalomszerkezete eleve egy - legalábbis formálisan - vallásosabb jellegű népcsoportra kell hogy utaljon.
     Az országos adatok értékelésénél vázoltuk a felekezeti hovatartozás vonatkozásában megfigyelhető leglényegesebb tendenciákat. Részletesebben elemezve a felekezeti hovatartozás alakulását, két fő és néhány mellékvonulat figyelhető meg: egészében véve megállapítható a római katolikusság arányának fokozatos növekedése, s ezzel párhuzamosan az evangélikus egyházakhoz tartozók jelentékeny csökkenése. Ugyanakkor hasonlóan ellentétes, de teljesen más okokra visszavezethető a görög katolikusok apadása és görögkeletiek arányának jelentékeny növekedése. Jelentékeny arányban megnövekedett az "egyéb" kategória többségét kitevő szektákhoz tartozók aránya is. A cseh nemzeti egyház súlya tovább csökkent, s a zsidóság szinte marginalizálódott.
     E tendenciák pontosabb értékelését és számszerűsítését teszi lehetővé, ha csak a magukat hívőknek vallók belső struktura- lizálódását nézzük. A nagyobb egyházak, felekezetek aránymódosulásai nem mutatnak jelentősebb eltéréseket az országos és a magyar viszonylatban. A katolikusok aránya 76,5 %-ról 83 %-ra, a szlovákiai magyarság vonatkozásában 75,1 %-ról 80,6 %-ra emelkedett. Az augsburgi hitvallású evangélikusok aránya 13 %-ról 8,5 %-ra, a reformátusok aránya 3,3 %-ról 2,2 %-ra csökkent, a magyarságon belüli arányváltozás e két egyház vonatkozásában 3,1 %-2,7 %, illetve 20,5 %-14,1 %. A görög katolikus és a görögkeleti egyházak eltérő aránymódosulásaiban nem kis mértékben a hívők etnikai jellege is közrejátszott. A kelet-szlovákiai ukrán, rutén, de bizonyos mértékben a szlovák görög katolikusság jobban el tudta fogadni a pravoszláviába való erőszakos bekényszerítést, mint a magyar görög katolikusok. Míg szlovákiai méretekben a görög rítusú katolikusok aránya jelentős mértékben csökkent, (6,6 %-ról 4,7 %-ra), a magyarság vonatkozásában némi emelkedés figyelhető meg (1,2 %-1,5 %-ra). Az egyéb kategóriában szereplő szekták növekedése pedig az elmúlt évtizedekben a legdinamikusabbak közé tartozik. S úgy tűnik, hogy a magyarság körében kimutatott növekedésük erőteljesebb (0,1 %-ról 1 %-ra) mint országos viszonylatban (0,3 %-ról 0,8 %-ra). Az egyes felekezetekhez tartozó magyarok számbeli változásai is nem sokban térnek el az országos változásoktól. Azonban, mint már hangsúlyoztuk, az 1950-es adatok nemzetiségi vonatkozásai nem használhatók, s egy számítási korrekció elvégzése, mely a szlovákiai magyarság 1950-es lélekszámát a népmozgalmi adatok alapján pontosítaná, minden bizonnyal a hivatalos adatoknál pontosabban jelezné a valós helyzetet, de így is csak a nehezen behatárolható valószínűségek szintjén mozgunk. Ennek alapján az 1950 és 1991 közötti változások már némileg eltérnek a hivatalosan közzétettől. Gyakorlatilag minden egyházhoz tartozók száma a görög katolikusok és a szekták kivételével csökkent, mindössze a veszteségek mértékei eltérők. A római katolikusok száma 368 ezer, a reformátusoké 106 ezer, a görög katolikusok száma 6 ezer, az evangélikusoké 16 ezer körüli értéket venne fel.
 

Kitekintés

Felmerül a kérdés, hogy az elkövetkező időszakban milyen változások várhatók Szlovákia és a szlovákiai magyarság felekezeti megoszlásában. A szlovákiai társadalom az 1989-es változások után sajátos úton halad, de a nemzetállami keretek megteremtése után a korábbi ellentmondások még szembetűnőbbekké váltak, s ez alól nem jelentenek kivételt az egyházak sem.
     A még tradicionálisan vallásos idősebb nemzedék fokozatos kihalásával az egyházak egy jelentős mértékben eltérő demográfiai és társadalomszerkezetű lakosságot próbálnak megszólítani, ahol az elmúlt évtizedek hagyományos vallásgyakorlata csak igen korlátozott mértékben folytatható.
     Az "ideológiák piacán" a vallási felfogásokon belül is, és mellett is a különböző világnézetek egyre erősebben és hatékonyabban jelentkeznek, s bizonyos esetekben első pillantásra paradoxnak tűnő ötvöződések jelennek meg. A legjelentékenyebb kihívást a "történelmi egyházak" számára a különböző jellegű szekták csoportja és az elvallástalanodás jelenti, de a jelenlegi körülmények között talán még problematikusabb a társadalom minden szintjén jelenlévő a kereszténységet és a nacionalizmust ötvöző, az uralkodó csoportok részéről támogatott ideológia.
     A szlovákiai magyarság felekezeti identitása, kötődése szempontjából elsősorban ez utóbbi jelenthet nem elhanyagolható kérdést: mennyiben lesz képes a szlovákiai római katolikus egyház vezetése, mely egyházhoz tartozónak a magyarság zöme vallja magát, a valódi keresztényi értékeket s nem egy kirekesztő mélynemzeti gyakorlatot követni?