Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1996. 2.sz.
Lóska Lajos
Művészet, művészeti élet, regionalitás*
A tatabányai őszi tárlat elé 
 
 

A megnyitószöveg írása közben tűnődtem el azon, vajon mennyire specifikus az egyes régiók művészete. Hogy ez a probléma éló, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy néhány évvel ezelőtt, pontosan 1991-ben nemzetközi művészet- történeti szimpóziont szerveztek Zsenyén A provincia megszű- nik, a régió marad címen, melyen neves külföldi és magyar művészettörténészek vitatták meg a témát. Mi több, a tanács- kozáson a szakma egyértelműen letette a voksát a régiók fontossága, meghatározó volta mellett, hiszen mint tudjuk, a különböző kultúrákból és művészetekből áll össze, alakul ki az egyetemes művészet.
     Hogy jobban tájékozódjak a témában, megkerestem a könyvespolcomon a Művészet című folyóirat 1979-es évfolyamát, belelapoztam a májusi számba - engedjenek meg nekem ennyi nosztalgiát, ezt a számot ugyanis én gondoztam -, s újraolvastam benne a megye kortárs művészetétbemutató tanulmányt. Az írás Komárom-Esztergom megye képzőművészeti életének pezsgésére hívja fel a figyelmet, szemben a társműfajokkal, a táncművészettel, a zenével, az irodalommal, és természetesen a tradíciókra, Vaszary Jánosnak és Kernstok Károlynak a megyében folytatott tevékenységére hivatkozott.
     Ami a közelmúlt, illetve a kortárs művészeti élet eredményeinek a feldolgozását illeti, külön kell szólnom arról az eredményes művészettörténeti munkáról, mely a megyében, a városban folyik. És most itt nem csupán az Új Forrásban megjelenő képzőművészettel foglalkozó méltatásokra, kritikákra gondolok, hanem olyan forrásértékű könyvekre, mint a Vaszary János írásait magába foglaló kötetre (Régi és/vagy új reneszánsz, összeállította, szerkesztette és a bevezetőt írta: Mezei Ottó), vagy a Kernstok Károly kismonográfiára. Meg kell még említenem a Művészeti Műhely című periodikát, illetve a Tata-vedutát, mely utóbbi szinte már kézikönyvként használható a helyi művészetet kutatók számára. A mindenkori tatabányai őszi tárlatok története még feldolgozásra vár, de ennek vázolása már túllép egy megnyitó keretein. Talán a város, a Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány kiállításpolitikájához annyit fűznék hozzá, hogy minden bizonnyal megpezsdítené a település képzőművészeti életét, ha itt is megrendezésre kerülhetne - úgy mint Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szombathelyen vagy éppen a szomszédos Esztergomban - egy-egy országos tárlat, esetleg műfaji biennálé, ugyanis az országos megmérettetés ösztönzőleg hatna a helyi művészeti életre.
     A jelenlegi III. Tatabányai Őszi Tárlat anyagáról szólva én most csak néhány impressziómat szeretném megosztani önökkel. A rendszerváltás óta a folyamatos privatizáció korát éljük, melynek következtében néhányan érdemtelenül meggazdagodtak - sajnos mecénásokká nem váltak; sokan pedig elszegényedtek. Egyforma gondokkal küszködnek - munkanélküliség, a szociális és kulturális juttatások elmaradása stb. - a hajdanvolt szocialista városok: Ózd, Salgótarján és természetesen Tatabánya is. Iparuk, mivel gazdaságtalan volt, leépült. Számomra ennek az élő problémának jellemző dokumentumai a cementmű felszámolását, lerombolását bemutató fotók. Dallos István Cementgyár egy nap, három pillanat című szériája, továbbá Szamódy Zsolt ugyanezt a témát megörökítő felvételei, illetve Tarjáni Antal fényképei, ipari enteriőrjei, melyek akár egy Tarkovszkij-film helyszínei is lehetnének. A képzőművészek alkotásai közül pedig a teljesség igénye nélkül Szunyogh László finom kisplasztikáját és érzékeny plakettjeit, a fiatal generációhoz tartozó Sipos Mariann erotikus miniplasztikáit és Lévai Adám rajzait említeném.
     Végezetül hadd zárjam eszmefuttatásomat egy Vaszary-idézettel, melyet a kiváló festőművésznek a Pesti Naplóban 1927-ben megjelent A mai festészet mérlege című írásából vettem. Bár közel hetven évvel ezelőtt jelent meg, ma is aktuális és a helyi alkotók számára is megszívlelendő gondolatokat tartalmaz. A citátum így hangzik: "Ha meg akarjuk érteni azt a folytonos, ki nem merülő energiafogyasztást, ami a művészetek érdekében történik, nem szabad elfeledni, hogy itt ma is, mint mindig, az egyéniségen (kiemelés tőlem L. L.) van a hangsúly: minden lehetséges, csak a személytelen művészet nem. Az egyéni ötletességben kell tehát keresnünk az átváltozásoknak okait, valamint a benső, tartalmi értékeket."
 

* Elhangzott 1995. október 20-án a Tatabányai Múzeumban.